Fővárosi Közlöny, 1929 (40. évfolyam, 74-99. szám)
1929-10-08 / 74. szám
zárószámadásban lát egy furcsa tételt : remunerációkülönbözet 74.000 pengő. Semmi magyarázat hozzá nincsen. Remuneráció-különbözet — csak ez a rövid pár szó van hozzá. Nem tudja, mi ez? Majd a vezérigazgató úr lesz szíves megadni a felvilágosítást, valószínűnek tartja, hogy megnyugtató választ fog kapni. Egy másik ilyen tétel azt mondja, különféle kiadások 146.000 pengő. Itt sincs hozzá semmi magyarázat. Ezek olyan nagy tételek, amelyekhez igazán jó volna egy kis magyarázat. Neki, aki nincs benn az igazgatóságban és nincs ott a tárgyalásoknál, amikor ezekről a tételekről határoznak, nincsen tudomása arról, hogy mi lehet az ilyen 146.000 vagy 160.000 pengős tétel. Mindig azt akarja és mindig annak volt a szószólója, hogyha a hivatalnokoktól, alkalmazottaktól rendes, becsületes munkát akarnak, akkor rendesen és becsületesen meg is kell őket fizetni. Úgy tudja, hogy az Elektromos Művek ebben elől jár, hogy nagyszerűen fizeti a hivatalnokait és a munkásait. (Élénk ellentmondások a baloldalon.) Lévai Sándor: Nagyszerűen? Jó vicc! (Úgy van! — a baloldalon.) Magyar Miklós: Csak általánosságban mondtam. Zala Zsigmond : Úgy érzi, hogy a mai állapothoz képest és más üzemekkel szemben. Lévai Sándor : 140 pengős tisztviselőkről hogyan lehet mondani, hogy nagyszerűen fizetik őket. Magyar Miklós: Mert ugyanakkor ugyanolyan tisztviselő másutt talán 100 pengőt kap. Lévai Sándor : Az más kérdés. De nem szabad ilyent mondani, hogy nagyszerűen fizetik őket. (Úgy van! Úgy van!) Magyar Miklós : Azt látja a tételek között, hogy ezeknek az úgynevezett nem egészen jól dotált alkalmazottaknak . . . Lévai Sándor : Erről sem lehet beszélni. De arról egyáltalán nem, hogy nagyszerűen fizetik őket. Magyar Miklós: ... tüzelőanyaghozzájárulás címén 293.000 pengőt állítottak be. Engedelmet kér, de nem találja ezt helyesnek, mert ha jár nekik még a munkájukért járandóság, akkor vagy ad nekik több fizetést vagy valami hasonló módon segít, de 293.000 pengős tételt odadobni . . . Lévai Sándor : Akkor még kevésbbé lehet mondani, hogy kitűnően fizetik őket. Magyar Miklós: ... csak azért, mert fát is akarnak nekik juttatni, ezt nem tartja helyesnek. Egyáltalán nem tudja, hogyan számolják el ezt a fát, hogy a tisztviselői kar vagy nem tudja, kik kapják ezt, hogy 293.000 pengőt így odadobnak nekik. Kifogásolja és szeretné végre tudni, mi az a testnevelési 48.000 pengős tétel. (Közbeszólások : Leventék.) Nincs odaírva. Stern Sándor: Minden vállalatnak meg kell fizetnie. Én is fizetem. Elnök : Amely vállalatnak száz leventeköteles alkalmazottja van, köteles a leventetestnevelés költségeit fizetni. Magyar Miklós: Nem volt hozzá semmi magyarázat. Ezek volnának a kérdései az Elektromos Művekre nézve. Engedelmet kér, hogy hasonló kérdéseket tegyen fel a Gázművekre nézve is. Mert talán akadnak biz. tagok, akik át akarják tanulmányozni például a Gázművek költségvetését és zárószámadását és szintén kíváncsiak arra, mit tartalmaz az egyetlen összegbe beállított tétel : gázfejlesztőanyag, ennyi és ennyi millió pengő. Engedelmet kér, az a biz. tag, aki idejön a bizottságba és tudni akarja, miről van szó vagy épen fel akar szólalni, az tudni akarja azt is, hogy az egyes tételekben mi van, például, hogy itt ebben a tételben mennyi esik porosz szénre, mennyi esik magyar szénre, mennyi esik darabos kokszra stb. így egy összefoglalt tételből nem lehet megállapítani semmit. Akkor csak fejbólintó Jánosok lesznek itten, hozzá is szólnak a dolgokhoz, de ha nem ismerik a részleteket, akkor ne várjanak tőlük objektív kritikát és véleményt. Szémann Mihály : Megvannak a részletek a zárószámadásnál is, a költségvetésnél is. Magyar Miklós: Amikor zárószámadásokkal és költségelőirányzatokkal állanak szemben, tudni akarják, hogy ennyi millió pengőből mennyi esik milyen szénre, milyen kokszra és egyébre. Becsey Antal : A zárószámadásoknál külön megvan. Magyar Miklós: Ezek voltak a tiszteletteljes megjegyzései, ezekről kíván a vezérigazgatóktól felvilágosítást. Zala Zsigmond : Nagyon örül annak, hogy a főváros pénzügyminisztere jelen van. Hét esztendeje annak, hogy minden költségvetés tárgyalása alkalmával különösen az Elektromos Művek költségvetéséről megpróbálja felébreszteni biz. tagtársai lelkiismeretét az igazság érdekében. Az igazságnak megvan a hatalmas átütő ereje. Lehet azt elhomályosítani egy esztendeig, két esztendeig, végtére magától utat tör magának. Az igazság feltámad magától. Semmiféle mahhinációval, semmiféle mesterkedéssel nem lehet végleg elnémítani és minél később támad fel, annál vehemensebben, annál elementárisabb erővel támad fel. Amint a bemutatott költségelőirányzatból látják, a Villamos Műveket kölcsönökből vásárolta meg a főváros. A megváltás rovata alatt látható, hogy a Magyar Villamossági Részvénytársulatot, az egyiket a kettő közül, amelyek összeolvadtak, 22.283.000 koronáért, az 1916. esztendőben kibocsátott 80 milliós törlesztőkölcsönből, a Budapesti Általános Villamossági Részvénytársaságot az 1918. évi 150 millió koronás kölcsönből pedig 27 millióért szerezte meg a főváros. Semmiféle erősebb jelzőt nem akar használni annak a jellemzésére, hogy mennyit ártott ennek a szegény, megsanyargatott országnak az a gazdasági tudatlanság, amely a felértékelési törvény rendelkezései folytán odajuttatta ezt az országot, hogy állandó feljajdulások vannak. Egyszerűen azt hitték, hogy egy törvénnyel az igazságot, az erkölcsöt agyon lehet ütni, el lehet temetni. Nem lehet. Ez a tantétel többet ártott az ország és főváros hitelének, mint az a látszólagos megtakarítás, amit ezzel elértünk, mert ha az adósságait az állam és a főváros idejekorán becsületesen rendezte volna, úgy ma már nem függne ez a kérdés Damokles kardjaként a fejünk felett. Most itt állunk egy kölcsönfelvétel előtt. Minden kölcsönfelvétel, amely hosszú időre terjed, amelyet hosszú időre kontrahálnak, a felvevőre, a kölcsönvevőre nézve igen nagy előnyöket biztosít. Minthogy a pénznek a lemérője, a pénznek az értékmérője az arany, amelyben állandóan túltermelés van és a lerongyolódott Európa viszonyai következtében ipari célokra mindig kevesebb és kevesebb lesz felhasználva, természetszerűen a valuta az arannyal együtt értékében és vásárlóerejében állandóan veszít. Ha valaki visszanéz az elmúlt időkre, nem kell gazdasági tudósnak lennie, hogy megállapítsa, miszerint például 1870-ben vagy 1880-ban felvett kölcsönt 30 évvel később a felvevő az értékéből 30—35 százalékot vesztett pénzzel fizetett vissza. Ez a nagy