Fővárosi Lapok, 1864. január (1. évfolyam, 1-25. szám)
1864-01-29 / 23. szám
lap 1864-diki január 1-től kezdve ily alakban jelen meg, az ünnep utáni napokat kivéve, naponkint. Előfizetés: félévre helyben úgy, mint vidékre 8 ft; évnegyedre: 4 ft. Ermel Gusztáv, kiadó (Barátok tere, 7. sz.). Ér ŐSZINTE VALLOMÁSOK. II. Anyámat az ágyon kívül, de nagyon elgyöngültnek találtam. A viszonlátás öröme a halvány arcot néhány percre futó pírral bobta el, melynek elmúltával annak bágyadt színe még inkább föltűnt. Látni e nekem oly kedves drága életet mindennap jobban fogyni, a szép szemek fényét lassan kint elhamvadni, bizony nem oly érzés volt, mely ottlétemet kellemessé tehette volna. Ehhez járult még a choleráról keringő sokféle gyászlir, mely a legerősebb lelkeket is megdöbbenté, az embereket saját házi körükre szoritá s a vendégszerető vidékre barátságtalan magánynyá változtató. A szomszéd vámosi gazdatiszt, egy igen derék jóravaló ember, aráját és ennek anyját, kik Kadarkutról látogatásban voltak nála, egy éjjel vesztette el a cholerában. Még most is előttem lebeg kétségbeesett arca, melylyel a plebánushoz e rémitő hírrel betört s alig hogy kimondta, áléivá rogyott össze ! Ki merte volna fájdalmát vigasztaló szavakkal megszentségteleníteni ? A fiatal leány, közállítás szerint, egyike volt Somogy legbájosabb hölgyeinek ; még néhány óra előtt szépsége teljes virágzásában díszlett, most mint a „zöldszemü szűz“ (így hitta a pórnép a cholerát) martaléka, eltorzított arcvonásokkal feküdt a gyászpadon! Nem volt maradásom. Anyám maga is nógatott, hagyjam el mielőbb e szomorú vidéket. Tán sejté, mily vágy éleszti keblemet s természetes jósága azt még inkább táplálta, tudván : mily örömest engedem át magamat ez édes érzelemnek! Felfelé Zala és Vasmegyén át az út szabad volt; legalább nem volt az ember annyi kicsinyes „rexá“-knak kitéve, mint Somogyban, hol ezeket már a nevetségesség legmagasabb fokáig potencirozták. A szerencsés véletlen úgy akarta, hogy a járvány e megyében kevésbbé dühöngött mint másutt, mi a kaposvári bölcseknek ujjmutatásul szolgált az ellene hozott fonák rendszabályok további folytatására. Október 6-dikán hosszú érzékeny búcsú után elváltam anyámtól s utamat Marcalon, Keszthelyen s Szombathelyen keresztül az szíriai határszélek, az én kedves Pöm felé irányoztam. Az út Szombathelytől idáig igen kellemetes. Úgy örültem a szép természetnek, mint a gyermek a karácsonyának. A vidék úgyszólván fokonkint szebbül s ellenkezőleg a vakitó szépségű hölgygyel, ki első tekintetre meglep s aztán hidegen hagy, minden pillantatnál újabb kellemeket s minden nyugpontnál szebb paradicsomot tár föl ittas szemeink előtt. Bizony nehéz lehet az embernek, aki itt lakik, más vidékhez szokni! Szép az az alföld, igenis, kivált ha Petőfi dalaiból akarod megismerni, de engem sohase tudott odavonzani. Mert a láthatás, bármily meszszire is terjed, megcsalja szemedet s úgy jársz vele mint a tengerrel. Az ég apró ívekben fekszik reá s ha azt gondolod, hogy mélyen pillantasz a vidékbe, csak jellegzetet látsz, mely köd gyanánt húzódik el a kés- kény égövön. Az ily tájék, nem tehetek róla, lelkem látkörét szintúgy öszszeszoritja mint a szemét: ősz- szezsugorodom, s a hegyvidék bájaihoz szokva itt '• még a mindennapi foglalatosságokhoz sincs kedvem! Nagyszentmihályról, (németül Grosz- S petersdorfnak hivják, miért? nem) tudom, be- *lebb haladván, azonnal tudod, hogy pápista országban utazol, miután majdnem minden lépésnél a katholikus ember tiszteletes imádása tárgyaival találkozol. Csalatkoznék azonban, ki e jó■ sziva népet szíriai vagy épen tiroli atyafiaihoz hasonlónak tartaná. Merem állítani — s e tekintetben tán illetékesebb bíróra nem hivatkozhatom mint Török János barátomra, ki mint rohonci gazdatiszt jó ideig lakott e vidéken s fordult meg ennek népe között — hogy az itteni lakosok mind tisztább fogalom mind vallási türelmességre nézve merőben elütnek szomszéd országbeli hitsorsosaiktól, mit nagy részben fölvilágosodott papjaiknak s a más vallásfelekezetüekkel való gyakori érintkezésnek vagyok hajlandó tulajdonítani. Annyi igaz, hogy azon merev választófalat, mely amaz országban a katholikus és protestáns közt létezik, itt sehol sem találni s még kevésbbé azon vak buzgóságot, mely ott teljes virágzásban áll s a tiszteletjeleit az érzékfeletti tárgyakkal, mikre azok vonatkoznak, oly könnyen fölcserélni szokta. Jó, derék és csendes nép lakja e vidéket s ha nyelvünket nem is beszéli oly tökéletesen mint tiszaháti földije, azért mégis szintoly büszkén vallja magát magyarnak mint emez, ámbár akkor — s tán még most sem — nem igen törődött az idő magasabb érdekeivel s hazafisága inkább földesura személyére, mint a haza politikai helyzetére vonatkozott. Pefőig még nem terjedt el a cholera se rémite vendéget itt csak hírből ismerték. A kastély előtt az öreg tiszttartóval találkoztam, ki midőn meglátott, olyféle képet vágott, melyről nem lehetett egész bizonysággal leolvasni, kedves vagy nem kedves vendég vagyok-e ? ámbár sejtésem azt sugá, hogy az utóbbi. Kérdeztem, itthon-e a grófnő s szólhatok-e vele ? Kitérő választ adott. Minek is kérdeztem őt, midőn az út ahhoz, kihez menni akartam, elzárva nem volt; látszólag legalább nem, miután elleneim még eddig nem mertek nyíltan föllépni s csak távolból követték lépteimet, várván hogy az alattomban vetett tőrbe kerüljek. A grófnő hidegen fogadott. Különösnek találta, hogy ily vészteljes időben útnak indultam, s állításomra, hogy erre csupán a vágy indított, őt láthatni, sarcasticus mosolylyal válaszolt. Azt gondoltam, hogy hinni fogja, mit magam se hittem, s hogy annyi diplomatikai képességgel bizondok az efféle füllentéseket igazmondások gyanánt föltálalni. Azonban nem sikerült, s mivel másrészt mélyebb belátásom volt, mint némely ministernek, ki csak akkor érti, hogy „persona ingrata“ lett, ha székét az ajtó elé teszik, s éreztem hogy nem fogják épen kedvetlenül venni, ha irhámat mielőbb elhordom innen, föltettem magamban, hogy e gyönyörűséget mind magamnak, mind az illetőknek hová hamarább megszerzendem. De Stellával előbb minden esetre még egyszer találkozni s tulajdon ajkáról hallani akartam, vajon csakugyan ő irta-e azon viszontagságos sorokat, melyek menkőütés gyanánt zavarák meg szerelmem derült egét s az elmúlt napok boldog emlékét oly kiáltólag félbesza-kaszták.*) . Szinte kiolvastam a méltóságos arcvonásokból, hogy nyolc napon túli itt tartózkodásom már tolakodásul vézethetnék; a nyolc napból pedig már kettő elmúlt s igy hozzá kellett lánom, ha eredményhez akartam jutni. Avval kezdtem, hogy a nagyuraktól egészen eltérő modorban, szövetségesemet a legalsóbb néposztályban kerestem. Bizonyos voltam, hogy nem fogok benne csalatkozni, mert szolgálatát meg tudom fizetni , s ez esetben e rétegben lelkiismeretesebb szolgákat találni, mint a magasabb körökben, hol más cím alatt húzzák a zsoldot, s a fizetőt rendesen megcsalni szokták. Tessék engem a szegénység gunyhójába követ- fni s pár percig velem a szalmafiedél alatt mulatni. - Szerencsére csudaszép meleg nap van, a sétát bizton megtehetjük. Eszembe jutott bizonyos Kristóf nevű pár (Kristóf e vidéken a legnépszerűbb szent s majdnem három negyede a férfilakóknak e névre van keresztelve), egy úgynevezett „Waldbauer“, ki a rrani kertnek tövében lakott, s kihez taval gyakran befordultam s vártam, mig Stella a kertbe jött s bizonyos jel által tudatá velem, hogy — tiszta a levegő. A szalmafedelü, „observátorium“ még mindig régi helyén állott. Gazdája nagy fontosságú egyén lett egyszerre reám nézve, valamint a legnyomorubb pygmaeus is az lenni szokott, mihelyest öt tervünk kivitelére fölhasználni akarjuk. Oly durván mint egy vadalma került ki a természet kezéből s az maradt mindvégiglen. Keze nem volt bizonyos foglalatossághoz szokva, nem tanult semmi mesterséget, mert apja sem tudott hozzá, s azért úgy élt , hogy lehetett; ma fát vágott,holnap néhány garasért egyik faluból a másikba levelet hordott, holnapután keresetét a kocsmában elitta. Senkinek sem volt kevesebb gondja mint neki, s egyetlen baja csak zsémbes felesége volt, kinek szemrehányásait azonban mindig szokás nyugalommal hallgatta végig, ha egyszer-másszor többet talált a garatra hajtani, mint kellett volna. Házi bútorai egy rozzant asztalból, két hasonló állapotú székből s egy kemencelócából állottak; az ablakfiókok két harmada üveg helyett vastag papirossal volt bevonva, melyen, mint a sárga foltokból látni lehetett, azelőtt kalácsot pirítottak az urasági konyhában; zár és lakatnak semmi hire, az ajtó nyáron nyitva, télen spagáttal volt a tálas egyik fogához akasztva. Mielőtt beléptem a következő élénk párbeszéd tanúja voltam a házigazda és felesége közt: — Már abból semmi sem lesz; házamban én vagyok az úr. — Szép ház az isten adta, minden oldalról inog, ha szél fuj — — Legalább nem kell bölcső, ha lefekszel kedvesem ! — Az eső és a hó keresztül esik rajta — — Úgy kalendariom nélkül meg tudhatod, ha nyár vagy tél van. — Se kilincs se eresz az ajtón — — Helyes, tehát nem kell felnyitnom, ha kidoblak rajta. — Te engem kidobni? — Könnyen meglehet s azért még egyszer mondom : vagy elmegysz tüszint a kocsmába borért, vagy ma éjjel a szabad ég alatt fogsz hálni. — Oh te nyomorult, ki egy iice borral sem tudsz jóformán megbirkózni, még engem akarsz húsre rakni ? Próbáld meg ha kedved van, úgy megtanulak fütyölni, mint az orgonasipot ha kifogy a szele. — Hogy kelepel az eszem adta, mint a szélmalom ! Kérdem, ki a ház föntartója ? én, s ki csacsog a szomszédokkal vagy bámulja az eget, mint a hidak ha eső esik? te. Még egyszer mondom, vagy előhozod a bort, vagy előveszem a nógatót, amint látom úgy is viszket a hátad! — Oh én nem szoktam oly hamar megijedni; fenyegetéseidet csak annyiba veszem, mint ha az uraság számára ordítaná el magát a kastély udvarán. — Noha épenségesen meg kell lenni. — A dolog komoly fordulatot látszott venni, mit megelőzni akarván a házba léptem. Kristóf azonnal rám ismert s felesége kezemet jött nyalni. Egy pár húszast nyomtam markába s engesztelőleg szóltam hozzá: — Nemde megteszi Mártha asszony s elhozza férjének a mit kiván. (Folytatása köv.) FRANKENBURG ADOLF. L . : * *) L. „Őszinte vallomások“ II. d. köt. , 23-ik sz. Pénteken jan. 29. Kiadó-hivatal, Pest, barátok tere sz. Első évfolyam 1864. Előfizetési dij: Félévre...................8 frt. Negyedévre ... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap, koronkint képekkel. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Reáliskola-utca 6-dik szám 1-ső emelet. Hirdetési dij: Hasábos petitsor . . . kr. Bályogdij minden igtatáskor ... 30 kr.