Fővárosi Lapok, 1864. január (1. évfolyam, 1-25. szám)

1864-01-26 / 20. szám

20-ik sz. Kedden jan. 26. Kiadó-hivatal: Pest, barátok­ tere *7. sz. Első évfolyam 1864. Előfizetési dij : Félévre...................8 írt. Negyedévre ... 4 irt. Megjelen az ünnep utáni na­pokat kivéve mindennap, ko­­ronkint képekkel. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda, Reáliskola-utca 6-dik szám 1-ső emelet. Hirdetési díj : Hasábos petitsor . . 4 kr. Bélyegdíj minden ig­tatáskor . . . 30 kr. I gp.E lap 1864-diki Január 1-től kezdve ily alakban jelen meg , az ünnep utáni napokat kivéve, n­a­p­o­n­­kint. Előfizetés: félévre helyben úgy, mint vidékre 8 ft. évnegyedre : 4 ft. E­m­i­c­h G­u­s­z­t­á­v, kiadó (Barátok tere, 7. sz.). PETŐFI SÁNDOR ÉLETRAJZA. (Folytatás.) Erdődre a döntő válaszért ment vissza. Kedvesének választania kellett közte és szülei között. Az ifjú leány az ifjú költőt választotta. Az esküvőt septemberre tették. September 8-ra, azon napra, melyen egymást azelőtt egy évvel elő­ször látták. Erdődön akkor hat napig mulatott és Lauka Gusztávnál volt szállva. A jegyváltás után Petőfi Nagy-Várad felé visz­­szafordult Pestre, hanem útközben betért Szalontára, hol akkor „Toldi“ fényes nevű írója, Arany János jegyzői hivatalt viselt. A nagy költő szeretetét aján­lotta ujonan feltűnt lángelmü pályatársának, a­kit már azelőtt két rendbéli költői levéllel keresett fel s egy heti ott mulatása alapjául szolgált azon meleg baráti viszonynak, melyet csak a sir bontott meg köztük. Petőfi a Nagy-Szalontán töltött órákat élte legboldogabbjai közé számította. Említést érdemelnek a kettőjük ismeretségét megelőzött körülmények. Mikor „Toldi“ jutalmat nyert, Petőfire nagyon sajátságos hatással volt az a hír, hogy új elme tűnt föl — még­pedig az általa nyitott ösvényen, a nép­­költészetén. Megkerítette a „Toldi“-t — és egy ülő­helyében elolvasta. Első dolga volt üdvözlő levelet és egy verset írni hozzá. Aztán azt kérdezte: „Hány éves az az ember, a ki „Toldit“ írta ?“ — Válaszolok: „harminc.“ „Már akkor nem félek“ — mondá. Junius közepén érkezett vissza Pestre s már jú­lius elején ismét útra kelt ez a kóbor szellem és út­ját Beje nevű gömörmegyei falunak vette, hol akkor aranyhuros­lanta barátja Tompa Mihály kálvinista pap volt. Tompával a barátság meleg karjaiban a legked­vesebb napokat élve és ott mulatása alatt a vidék szebb pontjaira, köztök Murányvár romjaihoz is ki­rándulva, tovább szállott Miskolc felé. — A­mi a re­gényes kirándulásokat illeti, azokat tulajdonképen csak Petőfi élvezte teljes szívből; uti­jegyzeteiben pedig keservesen panaszolja, hogy mig ő az összezú­zott sasfészek árnyékában elragadtatva ábrándozott, Tompa a bérc oldalán con amore aludt és hortyogott. Miskolcról megnézte Diósgyőr bájos tájékát s Gömör tündérszép vidékeiről lelkét telesziván fény­nyel és lelkesedéssel, a Hegyalján keresztül Sáros- Patakra ment. Kegyelettel kereste fel Rákócy egy­kori várát s fájdalommal vette hogy „a magyar sza­badság oroszlánbarlangja most valami Precen­­d­á­­­m“ birtokában van. Betekintett a collegiumba, hol a diákság harsány éljen szóval és pezsgő kelyhekkel fogadta. Azt írja naplójában, a telt poharakhoz ma­ga is hozzálátott, mert feledni akarta hogy — ma­gyar ... A tanodában megismerkedett Palkovics professorral s csodálkozva győződött meg hogy még a professorok közt is vannak derék emberek­ Patakról kirándult Ujhelyre, Kazincy Gáborhoz, kiről azt tartotta: csak az alkalom hiányzik hogy Mirabeauja legyen Magyarországnak. A fölfogás, persze, nem volt egészen találó. Elzarándokolt Szép­halomra, Kazincy Ferenc egykori lakhelyére, a ma­gyar irodalom Mekkájába, a­honnan irodalmunk egé­re a nap feltámadott. A szent öreg házát pusztuló­­ban, sirját elhagyatva kapta. A pusztulás és feledés szivrenditő képe fölött érzett megindulását „Szépha­lom“ címü versében fejezte ki. Ungvárral nem volt megelégedve s olyan részeg emberhez hasonlította, a ki pocsétába bukott és most sárosan tántorog haza felé. Ungvárit, Munkácson, Beregszászon, csak futva ment keresztül s julius kö­zepe tájt megint Szathmárra ért. A külföldi utazásról már akkor szó sem volt többé. Ezt mutatják némely tréfás sorai is, melyeket Szathmárról, egy ottani barátjának (Kovács László­nak) Lisznyaihoz intézett levelébe utóiratképen jegy­zett és én Lisznyainé szívességéből az eredeti után közlök. Mint említettük, Petőfi Lisznyaival együtt szándékozott volt külföldre rándulni; most tehát Szathmárról s­t­r­a­s­s­b­u­r­g­i kelettel ir neki, követ­kezőleg : „Strassburg, jul 17. 1847. Vándortárs! így kellett Pestre jönöd? lásd, nem győztelek bevárni, — végre magamnak kellett elindulnom a roppant útra. Iparkodjál utánam, még ott lehetsz Pá­­risban mire én ott leszek. — Hanem egy dolog igen meglepett: Hát te már a Pesther Zeitunghoz is oda­szegődtél dolgozótársnak ? Olvastam benne művedet a sequestrumról.*) Servus öcsém! imaadó Langy id m. k." Erdőd Szathmárhoz egy óra, de habár a két sze­rető — Petőfi és jegyese — csak egy órajárásnyira voltak egymástól, egymást látniok előbb csak ritkán, később épen nem volt szabad. A szülök nem enged­ték. De a levelezést jegyváltás után nem ellenezték. Szeptember 8-ra volt az esküvő. Addig a leány még a szülői ház oltalma alatt van — az felelős érte ; ha szülői akaratával csakugyan dacolni akar, azontúl menjen isten hírével, apja-anyja leveszik a kezeket róla! Szathmáron Pap Endrénél volt szállva. Képzelni, milyen időtöltése lehetett Petőfinek Szathmár városában, és Koltón (gr. Teleki Sándor­nál), márkájától egy órányi távolságra, július 17-től szeptember 8-ig, — a­mely napon csakugyan oltár elé léptek! Addig csak lézengett ott a Szamos partján, „mint az őszi­ légy“ s azt mondja, irt „egy pár gyönyörű verset.“ (Ekkor még álnév alatt is irt, így a „Magyar ifjúsághoz“ címzett verse az Életképekben Lator György aláírással jelent meg.) Ily­est önmaga felöl, valakinek saját szájából hallani kissé különösen jó ugyan, de hogy Petőfi ezen stylusát méltányolhassuk, ismerni kell az akkori viszonyokat, midőn őt a Császár Ferencek, Zerffi Gusztávok, Pet­­richevichek után-útfélen ócsárolták s pl. a Honderű Hiadort állította szembe vele, a ki szerinte drága­gyöngyöket ir. Erre aztán Petőfi természetesen vállalkozott, hogy, ha Hiador is drága gyöngyöket ír, akkor ő a maga verseit kavicsoknak vagy cse­­resznyemagoknak fogja keresztelni. A­mi a Honderű esetlen insinuatióit illeti, azo­kat Petőfi egy körmönfont adával fizette vissza, mely­ben a Honderűnek csak két utolsó betűjét hagy­ja meg, de aztán rábizza, hogy ezt ha tetszik saját jellemzésére megfordítva is használhassa. Az is benne van ebben a versben, hogy a Honderű olyan szemtelen, mint Kecskemétnek piacán a légy, — de annál is alávalóbb mert... stb. stb. Ezt a verset, összes művei gyűjteményéből kihagyta — és jól cselekedte. Kihagyta még, részint műtekintetekből, részint változott nézetek folytán, a következő költeménye­ket : „Szinházban“ (­1844.) ; „Irtóztató csalódás“ (1844.); „Batthyány és Károlyi grófnék“ (1844.); „Védegyleti dal“ (1844.); „A magyar nemzet“ (1845); „Egy kritikushoz“ (1845.); „Hazatértem“ (1847.) „Megvetésem­ és utálatomnak“ stb. (1846.) Az esküvő. Az esküvő tehát szept. 8-án reggel jókor ment véghez az erdődi vár kápolnájában. A mint a szertartásnak vége lett, a boldog pár rögtön kocsira ült s gr. Teleki Sándor — a Petőfivel szives ismeretségben álló kalandos életű főúr — meg­hívása következtében — ennek Kővárvidékén fekvő költői jószágára utazott, mely a Lápos völgyében, Nagy-Bányán túl egy órára esik. Menetközben az új házasokat az a baleset érte, hogy Bánya mellett, Misztótfaluban, kerekük eltört, minek folytán kény­telenek voltak visszafordulni és az éjszakát egy nagy­bányai fogadóban tölteni. Koltón a háziúr távollétében maguk voltak a gazdák s egy hónapnál tovább — majd hat hétig ma­radtak. Petőfi az üres órákat versíráson kivül olva­sással és lovaglással töltötte. — A jámbor táblabirák, kik az egybekelés rendkívüli körülményeit hallották, csak csóválták fejüket az excentricus házasságon s nem jövendöltek neki maradandóságot. Csalatkoztak: a fellengő lelkű fiatal hitvesek boldogsága — a sírig tartott... Október végén onnan Dézst és Szamosuj­­várt útba ejtve Kolozsvárra mentek, hol az ifjúság és egész értelmiség részéről a legmelegebb fogadtatás­ban részesültek. Tiszteletére fáklyás­ zenét és közla­komát rendeztek, melyen Urházy György szónokolt. Erdély fővárosában két napig mulattak, aztán Bánfi- Hunyad felé a Királyhágón keresztül, Szalontának visszatértek Pestre. Szalontán Arany Jánosékat ismét meglátogatták. Nov. elején már Pesten voltak. Petőfi házassága az akkori mozgalmas politikai élet közepette is igénybe vette a közérdekeltséget és és országos esemény volt. Neje az irodalom tagjai­ és a költészetkedvelő nagy közönségnél ünnepeltté lett, fiatal költők egyremásra írták hozzá a magasz­taló verseket; dolgozataival kedveskedtek. Az iroda­lomba a lelkesülő Jókai vezette be; „Petőfiné nap­lója“ által az Életképek—mely időközben Franken­­burgé alól Jókai szerkesztése alá került­ — kapóssá lett a hazában. Érzelemdús művét a fővárosi német lapok is lefordították. Mindenki a szellemgazdag é­s és kedves ifjú hölgyről beszélt, ki dús szüleinek ol­talmazó karjait és meleg tűzhelyét bátor szívvel oda­hagyva, az ismeretlen születésű, vagyon és összeköt­tetés nélküli fiatal költő sorsához kötötte a magáét , lépését nem áldozatnak, hanem magas szerencsének tartó, a vér kapcsánál a szellem kapcsát és földi va­gyonnál a lángelme égi kincsét előbbvalónak vélvén. Ily elszánt lélek és szokatlan erkölcsi bátorság szük­ségkép meg kellett, hogy hódítsa a közvéleményt, mely Petőfit már akkor bálványozá. Petőfi különben, az Életképek hasábjain közlött Úti jegyzetei által a pert a közönség elé vitte és­­ győzött. Pesten aztán nőstül egy félreeső utcába (a Do­hány-utcába) költözve, azelőtti zajos életétől egészen különbözőleg, csak a szerelemnek és családi érzel­meknek élt, mi mellett munkássága meg kétszere­ződött. Egyébiránt nincs igazuk azoknak, a­kik szeret­nék elhitetni, hogy Petőfi, házassága előtt is, holmi ki­csapongó vagy iszákos fráter lett volna. Ő is írja Tompának :­­„ne hidd hogy én valami vad fickó va­gyok!“ — barátai és pajtásai pedig határozottan ál­lítják hogy életmódjában is nagyon tudott mértéket tartani; egy iice bornál ritkán ivott többet; kötszer­nél vagy háromszornál többször pedig le nem itta magát egész életében. ZILAHY KÁROLY. (Folyt. köv.) | J *) Akkor csődaláhelyezési hirdetmény jelent volt meg Lieznyai ellen.

Next