Fővárosi Lapok, 1864. január (1. évfolyam, 1-25. szám)

1864-01-27 / 21. szám

21-ik sz. Szerdán jan. 27. Kiadó-hivatal, Pest, barátok­ tere *7. sz. Első évfolyam 1864. Félévre......................8 frt. Negyedévre ... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni na­pokat kivéve mindennap, ko­­ronkint képekkel. Előfizetési díj:FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Reáliskola-utca 6-dik szám 1-ső emelet. Hirdetési dij: Hasábos petitsor . . 4 kr. Bélyegdíj minden ig­tatáskor . . . 30 kr. rajt 1864-diki január 1-től kezdve ily alakban jelen meg, az ünnep utáni napokat kivéve, napon­kint. Előfizetés: félévre helyben úgy, mint vidékre 8 ft; évnegyedre : 4 ft, E­m­­­ed Gusztáv, kiadó (Barátok tere, 7. sz.). JÓSLAT. Hogyha isten, mint ma, tudta volna Hogy mivé lesz a legszebb remek ? Gép, silány gép lesz utóbb az ember: Nem teremtett volna gépeket! Azt a szikrát, mit lelkünkbe oltott, Égbe vissza vitte volna tán ; S a napot letörli akkor égről. Minek a nap ? a vak gép után ! Oh mert gép vagy, föld dicső királya! Gép a mit más kéz mozgat vakon. Gondolat nincs éhes századunkban : Vedd az álarcot le és — vadon! Porban fetreng most a büszke lélek, A vasút gúnyolja szárnyait. A nap is már művész lett — photográf. Pénzért adja szép sugárait. Hogyha isten, mint ma, tudta volna, Hogy mivé lesz a gyémánt, arany ? Hogy szivet, hogy lelket adnak értté ! És imádják, mint istent, sokan ! A tengerbe szórta volna akkor, S éjt szülött éjt, hol gyémánt terem. Édenben volt kigyó, itt arany van. A kigyó ejt többet ugy­e ? Nem. Hogyha isten, mint ma, tudta volna, Hogy mivé lesz egykor a virág ? Illatát, hogy majdnem égbe küldi, Hogy kiszilja a kalmárvilág: Nem teremtett volna akkor édent. Csak kígyót és mérges ajakat, S hol nem kelnek csak nemes magok ki, Sirba szórja a virágokat. Hogyha isten, mint ma, tudta volna. Hogy mivé lesz egykor a világ ? Egyik része földalatti humor, Míg a másik népes pusztaság. Hogy vasúton rabszolgák röpülnek Üdvözölni a könnyebb igát, úgy Columbust nem vezette volna Feltalálni még Amerikát. Hogyha isten, mint ma, tudta volna ... Tudta mindezt nagy jósszelleme ! — Nem angyalt, — embert akart teremtni; Embert jobban nem teremthete. Jön kor a hol eszmét ünnepelve Majd az oltár újra fellobog, Hol rabszolgák lesznek majd a gépek. Róma — újra koszoruzni fog. HIADOR, te PETŐFI SÁNDOR ÉLETRAJZA. (Folytatás.) Azon év folytán már előbb sajtó alá adta Tolt „Összes költeményei“-nek Emich által régebben megvásárolt két kötetét, mely acélmetszetü arcképé­vel van díszítve és költői alkotásainak színét, essen­­tiáját foglalja magában. E gyűjtemény „tisztelet és szeretet jeléül“ Vörösmartynak van általa ajánlva. — Az „Életképekében b.­Eötvös József ismertette és méltatta. Ugyan e tájt szövetkezett Vörösmartyval és Arany Jánossal Shakespeare minden szinművének eredetiből, az eredetihez mért alakbani lefordítására. A vállalatot 5 indította meg „Coriolanus“-sal, mely­nek eródus és kifejezésteljes magyarsága a drámai nyelvnek nálunk egyik legsikerültebb példánya. Vö­rösmarty „Lear királyét fordította le, de ez csak a forradalom után a Nemzeti könyvtárban jelenhetett meg. „Romeo és Juliá“-ba mind Petőfi, mind Vörös­marty belekezdtek, de néhány jelenetnél egyik sem haladt tovább. A „Tigris és Hiéna“ még előbb as 1847 elején megjelent nyomtatásban. Időközben az ünnepelt költőt, Gömör példájá­ra Nógrád vármegye is táblabirájává választotta. Csak a Honderű tartotta fel makacsul az ellen­zéket Petőfi lángesze­, népszerűsége­ és dicsőségével szemközt s mig mások vetekedtek a hozsánnában a költő számára, 8 időnkint jelentette, hogy most 12 , majd 62 fiatal ember aláírásával vett levelet mely avval fenyegeti hogy ha Petőfinek békét nem hagy, botba fut. Ezt az Életképek csak azért nem akarta elhinni, mert kétkedett benne, hogy a bukófélben levő Honderűnek — a szedővel, correctorral, revisor­­ral és egész szerkesztőségi személyzettel együtt — 62 olvasója legyen. E szajkóskodó, fertálymágnás divat­lap már ekkor csakugyan rég köznevetség és meg­vetés tárgya lett; előfizetői lassan kint búcsút vettek a kapufélfától. 1847 közepe felé szerkesztője Pet­­richevich Horváth Lázár is elutazott zarándoknak Jeruzsálembe, via Konstantinápoly, s a lapot Nádas­kai Lajosra és Zerffi Gusztávra hagyta. — Ez utób­bi — Bécsből szakadt zsidó-német­ journalista — folytonos csatározásai, némi makacs bátorsága és sokféle felületes ismerete által — egy kis figyelmet gerjesztett volt maga iránt,­de egymásután különböző görbeségek sülvén ki reá, hamar lejárt neki. 1848- ban elhagyta Magyarországot és a forradalom után Belgrádban tartózkodott. Annál nagyobb növekedésben volt Petőfi tekin­télye és személyes kedveltsége. A fővárosi ifjúság színének eszményképe és bálványa jön, s nyilvános helyen nem jelenhetett meg a nélkül, hogy a legme­legebb ünnepeltetés tárgya ne legyen, így pl. a Nem­zeti Körben mely akkor Pest szellemi­ életének irány­adó középpontja volt — közlakoma lévén, az este nem múlhatott el a nélkül hogy Petőfit — Vörösmar­ty és a kedvelt felköszöntő Kazincy Gábor társasá­gában — szavallásra ne erőltessék. Az estélyt Sze­­lestey László írta le az Életképek I. félévi 12. szá­mában. Ide jegyezzük közleményének kivonatát, hadd lássa az olvasó, mily hangon beszéltek már ak­kor Petőfiről a lapok és hangadó fiatal írók. „Egy buzgó óhajtás nyilvánittatok most — úgymond Sze­­lestey — B. I. táblabíró által, mely roppant viszh­angra lelkesité az egész társaságot. Petőfit, a nép ma­gasztos lelkű költőjét akarták hallani. Engedett a közkivánatnak s szólott a „Nép nevében.“ „Dalaim­“ at és még egy költeményt mondott el külön-külön óhajtások következtében. Mit írjak Petőfiről hogy meg ne sértsem irói tehetségem korlátoltsága ál­tal azon isteni érzelmek magasztosságát , mely­­ iránta lelkemben él. Petőfi­­ nagy eszmék van­­­­nak e névhez csatolva, melyek mint igazgyöngyök hullámozzák át a világot, mit ő hatalmas lángesze ál­tal minekünk alkotott. Hol állunk most a múlt idők­höz képest? Azon időkhöz, midőn nagyora idegen tengerből szedtük a gyöngyöket,­­ idegen kertből nemesítettünk virágokat, idegen honból szívtunk le­vegőt, lelkesedést a művészetnek ! Ki adott uraim ! költészetünknek saját nemzeti bélyeget? Ki vezetett el a nagyrészt émelygő külföldi ízléstől ? Ki tekintett be a nép életébe hogy örömeinek s fájdalmainak sza­vakat adjon s az isteni szikra hatalma által fölemelje a hangot, melyet ők értenek s az érzést, melyet ők érzenek ?! Oh uraim, ne hagyjátok elmondanom ; ér­demeinek leírásával csak sérteném azoknak nagy­ságát. Ti, kik értitek s felfogni bírjátok, jól tudjátok ki­t. Vigyázzatok s látni fogjátok ki fog lenni még! A vidéki ittlevők vetekedve siettek megismerni Petőfit, s átölelni, é­s a nagyszerű elismerés egy­­ életboldogságot ért.--------Egressy Gábor Petőfinek­­ az Életképekben megjelent „Őrült" című­ művét sza­­­­vallta“ stb. A magyar Shakespeare félbemaradt egy­­ oly körülmény miatt, mely sok más, ennél kisebb és nagyobb vállalatot megakasztott, az irodalmi életet jó időre megölte. Elkövetkeztek azon „nagyszerű napok“ melyek közelgését a költő jóslelke jóelőre megérezte. A zi­vatar hamarább beköszöntött mint várni lehete, s a ki a szenvedélyek felzudult hullámain dalának bű­y­­hangját és lelkesedésének szárnyát, mint a sirály, lázas kéjjel csattogtatja: ki más mint Petőfi Sán­dor?! . . Sajátságos — nem:—végzetes! Petőfinek mind egyéniségében, mind költészetében a tömegek nagy érdekeinek felfogására és képviseletére volt legkeve­sebb hivatás, e­­zről-izre lyrikus volt, — s prózai valamint verses­ elbeszélő műveiben is csak azon egyé­nek és helyek sikerülnek, a­hol a vonásokat önmagá­ból vagyis önmagáról szedi. Hajlamai mindazáltal min­dig a leghatározottabb ellentétben állottak tehetsé­gével. Azelőtt, míg hivatásának alapelemével sem jött volt tisztába, a legalanyibb egyéniség mellett a leg­­tárgyilagosabb művészetet tette föladatává: színész akart lenni; később mikor már Apollo csókját el­fogadta s kizárólagos szolgálatát annak — noha nem fájdalom nélkül — fölajánlta: nem maradt a senti­­mentalismus, az idyll, a genre festésénél — a dalnál, az egyszerű románcnál,az epigrammánál­ —ezerhangu, babája furulyáját mindegyre eltaszitotta magától s mindegyre az otromba harcikürt után nyúlt, mely­nek erőszakos hangjai az 8 lágyabb és édesebb ének­re termett ajkán féloldalt jöttek ki, megcsuklottak, csötörtököt mondtak. Nézzük bár a forradalom alatt irt verseit: száz közt alig lelünk egyet-kettőt, mi Pe­tőfinek azelőtti nyugodtabb hangú és tárgyú költe­ményeivel vetekednék, s a mi vetekedik, az is a gen­­rebe és a csendes hangulatba játszók közt akad, pél­dául az apjáról írt „Öreg zászlótartó.“ Március után szerzett művei közt tán ez a legszebb. Petőfivel a magyar az egyesek közt a forrada­lomban legtöbbet veszített, nemcsak azért, mivel a csatáknak áldozata lett, hanem mert a tárogató har­­sogatatásával és a kard forgatásával lantosköltői culmi­­natiójának két legszebb évét el kellett tékozolnia . .. A példabeszéd azt mondja: Habent sua fata li­­belli. A tapasztalás pedig azt mutatja, hogy a fatum nemcsak a könyvek­, de a költőkre is nagyon rájár­ó fájdalom kivált minálunk. Petőfi eleinte nem foglalkozott politikával, írja ugyan legjobb barátjához Kuppis Vilmoshoz intézett verseiben: " Még szerelmet is egy lénynek áldozunk : Kit szerettünk ? Érted égtünk szép hazánk ! (1843.) De ez és egyéb nem volt több annyi hazafias lel­kesedésnél, a mennyit az akkori idő minden literatus ifjútól megkívánt. Később a fiatal irodalom nagyobbrészt külföld­ről táplálkozó excentricus tagjaival barátságot kötve a francia forradalommal és Bérangerral megismer­kedve, szenvedélyes természetének, valamint fellen­­gő képzeletének sebes szárnyán a legszélsőbb poli­tikai nézetekhez hamar elérkezett. Nincs szándékom az 1848-i politikai események előzményeinek bővebb ecsetelésébe ereszkedni. Egy az : mert ide nem tartoznak, más­hogy legázolt vetés fölött járni különben sem szeretek. Tartsuk magun­kat csak Petőfi személyéhez és a hozzá kapcsolódó eseményekhez. ZILAHY KÁROLY. (Felyt. köv.)

Next