Fővárosi Lapok, 1864. július (1. évfolyam, 148-174. szám)

1864-07-15 / 160. szám

160-ik sz. Pénteken, julius 15. Kiadó-rivatal: Pest, barátok­ tere­­*. sz. Első évfolyam 1864 ______ n 0 Előfizetési dij : JÉ ^^1 HT TT 11 Szerkesztői iroda: ss FŐVÁROSI LAPOK. Megjelen a* ünnep utáni na- Hasábos petit sor . . 4 kr.­pokat kivéve mindenn­ap; feo- ^ Bélyegdíj minden ig­ronkint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY.­tatáskor ... 30 kr. Előfizetést lapunkra a kiadó hivatal folyvást elfogad, s teljes számú példányok­kal szolgál. Biró Panni szeretője. Biró Panni haloványan Ül virágos ablakában, Szeretőjét várja, várja . . . De hiába, mind hiába! És a mint nő szive búja, Úgy hervadoz koszorúja. Hurcolja azt faluszerte Egy hideg szél , a hit nyelve. Biró Panni szeretője Elvándorolt messze földre. Csak a csillagos ég látta, Mikor indult el útjára. Csak a csillagos ég látta Mennyit sirt Panni utána, Mig a szégyen és a bánat Széttépték a rózsaszálat. Biró Panni szeretője Bujdokolva messze földre, Címet szerzett, gazdagságot, Csak egyet nem : boldogságot. Mert lelke egy tó, a melybe Soha napfény nem tekint be, S mikor épen arra járna Elveszi egy felleg árnya. Barna kis lány az ölébe, S felhő száll a szív fölébe. A­ki egyszer hirtelen lett, Többé tisztán nem szerethet. S megy keresni boldogságot, Megérint minden virágot, De az övét nem találja, S visszaindul falujába. Hogy elér a faluszélre Koldusgyerek jön eléje : Sem apám, sem anyám nincsen, Éhen halok, vagy segítsen ! Csupán jó nagyanyám volt még, De már azt is eltemették. Azóta koldulni járok Hajlékom temető árok. Néz a vándor, néz reája, S könybe borul szempillája. Édes anyád ismerted-e ? Nyugvóhelyét megleled-e ? Édes anyám nem ismertem, De sírjához elvezetem. S elvezette a kis árva Biró Panni sirhalmára. És leborul a kis árva Édes anyja sirhalmára. Imádkozó édes apja Sűrű könyeit hullatja. Bolgár Emil, a színfalak mögött. — Elbeszélés. — Irta: Kazár Emil. (Folytatás). Margóné kecsesen bólintott fejével üdvözletké­pen, azután távoztak. — Nagyon jó lesz Eliz, ha csakugyan tanítani fogod a leánykát valamire. Úgy hiszem még a kottát sem ismeri. Remény­em, anyja nem felejt el bennün­ket a vacsora vagy ebéd mellől. Orzsi csakugyan gyakran szokott gitár kísére­tében énekelni. Néhány dalra, s a most már idejét múlt hangszer pengetésére anyja tanította. Ezelőtt még csak 20—25 évvel is nagyon divatos hangszer volt a gitár, és pengetése, a nevelés egyik kiegészítő részét tette. Batárné csinosan kezelte, s habár Orzsi idejében már jóformán kiment a divatból, leányát szorgalmasan tanítgatta. Mikor Batárné esténkint az öreg nők örökös fog­lalatosságát, a harisnyakötést kezébe vette, s hallgat­va ültek a szobában . Orzsi rendesen nyakába akasztotta a széles kék szalagon függő hangszert és szép csengő hangján énekelt. Batárné gyakran maga is kisérte leánya énekét, csöndes mormogó hangon, vagy legalább fejének bólinga­tásaival és a tűk zör­géseivel. Margóék nem hizelegtek nagyon, mikor azt állí­tották, hogy Orzsinek szép hangja van. A leány csi­nosan és egyszerűen énekelt. Margóné mindennap bekopogtatott Batárné szo­bájába, az ismeretség szorosabbra fűződött. Néhány dalra meg is tanította Orzsit. Mikor aztán a leányka ezeket énekelte, a kis Margó esküdözni kezdett, hogy jobban senki sem tudná elénekelni, mint a kis­asszony. Az estéket, olykor a délelőtteket is a Margó-pár Batárnénál töltötték, mióta pedig Margóné Orzsit a hangjegyek titkaiba kezdte oktatni, vacsorákra és ebédekre is gyakran ott maradtak. Margó beszédes és kedélyes kis ember volt, kivált ha­bor is került a tányérok közé. Szükségesnek látjuk Margó Pálnak következő beszélgetéseit följegyezni, melyeket rendesen az ebé­dek és vacsorák mellett mondogatott el. — Már mondtam drága asszonyom, hogy minden reménységem szegény Eleonórámban volt. Oh drága asszonyom, már előre büszkeség fogott el, ha arra gondoltam, mikor szőke fejű angyalom a színpadon fog megjelenni. Igen, drága asszonyom, a színpad szá­mára neveltem őt. Én imádom a színpadot. Már atyám is ott küzdött, mikor még a nyelv apostolai valódi martyrok voltak. — Éreztem, mikor Eleonórám zon­gorája mellett énekelt, hogy a Margó nevet meg fog­ja örökíteni. Kisebb szerepekben már többször föl­lépett, és minden műértő elismerte, hogy nem min­ ,­dennapi tehetség. Meghalt drága asszonyom, meghalt, s vele minden reményem sírba szállt. Mikor Orzsi kisasszonyt először hallottam énekelni, azt hittem Eleonora szólal meg. Drága asszonyom, ha a kedves kisasszony az én leányom volna, a Margó név nem sokára az első művésznők közt tündökölne. — Ma ismét hallottuk kedves nőmmel, mikor Orzsi kisasszony énekelt. Gyönyörködtünk benne és mondtuk egymásnak: Kár a kisasszonynak ily hang mellett egyszerű népdalokat énekelni, mikor a világ legelső dalműveit énekelhetné. — Fogadni mernék (mondám Eliznek), hogy csak közönséges tanulás mellett is, a kisasszony másfél év múlva szép hírnévre tenne szert, s a nemzeti színházhoz szerződtetnék. Ott legfeljebb két év alatt kiképezhetné magát és a leg­első külföldi színházakhoz szerződtetnék. —­ Nemde Eliz, szóról szóra ezt mondtam ? és most ismételem is. Valóban drága asszonyom elmondhatom, hogy Orzsi kisasszonynak mind alakja, mind tehetsége oly szép, hogy — hogy-------No de nem szólok, könnyen azt hihetné drága asszonyom, hogy csak hizelgés az egész, pedig... — Egészségére asszonyom! (Ekkor ivott egy pohárkával.) Mi a színpad, mi vonz engem a színpad­hoz ? Egy új világ ez, melynek nagyszerű varázsa van. Itt nincs rang, születés; a­ki hivatva van, fel­küzdi magát, és fényes nevet szerezhet. Ismerek egy kitűnő művésznőt. Szegény, közönséges szülők gyer­meke, s nevét tisztelik. A színpad szerzette számára a nevet és tiszteletet. Színpad nélkül, meglehet egy becsületes kézműves neje lett volna, de nevét nem ismerné senki. Tudnék nagy neveket idézni, kik min­dent a színpadnak köszönhetnek. Férfinak és nőnek egyiránt tér nyílik itt. Valóban drága asszonyom, nem tudnám, miként küzdhetné föl magát egy nő, kinek szüleiről kevés, vagy épen semmi sem maradt, de lelke vágyai túl­emelkednek korlátain, ha nem a színpadon ? Ismét tudnék nagy neveket mondani. Oh asszonyom, nekem nincs kitűnő tehetségem, nagy művész sem vagyok, de ha színpad nincs, talán még ennyi sem volnék. Nos, nincs-e okom tisztelni a szín­­padot. — Lelkemre, ha önnek volnék drága asszo­nyom, Orzsi kisasszony rövid idő múlva színésznő lenne. — Egészségére asszonyom, és önnek is kis­asszony ! — Nemde emlékezetes marad a mai előadás ? Vendégművésznőnk mennyi virágot és tapsot kapott, holnap pedig lakomát rendeznek tiszteletére; holnap­után jutalomjátéka lesz, és mindenesetre csinos aján­dékkal lepik meg. Egykor én is álmodoztam ilyen­ről, mikor még Eleonórám élt. Mondok valamit! Azt a dalt, melyet kitűnő vendégünk oly szépen énekelt a második felvonás elején, s melyet annyira megtap­soltak, Orzsi kisasszony sem énekelt roszabbul. Ked­ves Elszemmel sokszor mondjuk: „Mennyit nyerne Orzsi kisasszonyban a színpad!“ Kedves kisasszony, legyen szíves nekünk elénekelni az említett dalt. Orzsi engedett a kérésnek, s a Margónétól tanult dalok egyikét elénekelte. A Margó-pár lelkesülten tapsolt. — Két három havi gyakorlat után egész operá­kat énekelhetne. Ritka szép tehetsége van kisasz­­szony. — Én szólani sem merek, — mond a vastag sze­­möldű Margóné — nehogy azt iigyje drága asszo­nyom, hogy hizelgő vagyok, de ilyen hangot már ré­gen nem hallottam. Jeles vendégművésznőnk hangja sem állja ki vele a versenyt. Mennyire irigylem e hangot. — Úgy van Eliz, irigylésre méltó , kivált mi­után a kisasszony úgy sem akarja felhasználni. Ilyen, és ehez hasonló beszélgetések folytak az ebédek és vacsorák mellett. A Margó-pár észrevette, hogy Batárné szereti, ha leányát dicsérik, és hajtot­ták a jó öreg asszony malmára a vizet. Hanem hogy e beszélgetéseknek valami nagyobb hatása lett volna Batárnéra avagy a szép Orzsire, egyik sem árulta el. Figyelmesen hallgatták a kis súgó elbeszéléseit kitűnő művésznőkről, kiket a szin­pad emelt föl, s kik később hercegeket, fejedelmeket hódítottak meg. Különben e beszélgetések eredménye jön, hogy Batárné, Örzsit zongorázni taníttatta. Margóné már régen mondta, hogy oly kitűnő hanghoz, mint az Örzsié, nem gitár, hanem egész zenekar, vagy leg­alább is egy zongora szükséges kiséretnek, s ebben az oktatást szívesen magára vállalná. Szerzett tehát Batárné egy használt zongorát és Margóné gyako­­rolni kezdte Örzsi ujjait a csontok billegtetésében. Batárné természetesen e fáradságot nem hagyhatta jutalmazás nélkül. (Folytatása köv.) áM is

Next