Fővárosi Lapok, 1864. szeptember (1. évfolyam, 199-223. szám)

1864-09-01 / 199. szám

a felügyelőt meglopni, hogy elszökhessen. Ezt csak akkor tette, ha a roham kitört rajta; ilyenkor ravasz, tevékeny volt. Az öreg szolga előlépése, szigorú né­zése és rekedt hangjának egy rikoltása mindig meg­tette hatását. Mintha egyszerre villám csapott volna le mellette, az örült szörnyű ijedtséggel bámult rá felügyelőjére, aztán ellankadva roskadt össze, rögtön, minden átmenet nélkül visszaesve előbbi hangtalan, búskomor merengésébe. Volt is valami csudás, va­lami megdöbbentő a komor öreg­ember megjelenésé­ben, pillantásában, s rikácsoló hangjában, az őrült nem ok nélkül szokott attól úgy megrettenni. Garrick elragadtatással tanulmányozta őket. Csi­náltatott magának egy olyan álhajat, mint az öreg komornyik ősz hajfürtéi, s nemsokára az új darabban meg- megjelent a színpadon egy öreg ember alakja, a­ki komor külsővel jár-kel, s egyszerre indulatai­nak rémes felháborodásában valami csudás, megdöb­bentő lényt váltva lép elő, pillant és rikácsoló han­gon ordít.E jelenetében oly bűn utánozta a vén komor­nyik megjelenését,nézését és hangját,hogy a­kik közel­ről látták, megborzadtak bele. Nem hiába félt attól az örült! Valami szerencsétlen apát játszók ott, a­kit le­ányai megcsalnak. Kitörnie akkor kellett, midőn megtudja a csalást. A leányát játszó színésznőt egy­szer ájultan vitték a színfalak közé; a tekintet és hang hatalma önkívületbe esték őt. Nem hiába félt at­tól az örült! Garrick diadallal érze, hogy jól tanulmányozott. Ez aztán hatás volt! A közönség elragadtatva tapsolt neki, és bámulta nagy alakítási tehetségét, csak néhány ifjú barátja , kik néha megfordultak nála s látták az öreg embert, bámulta nagy utánzási te­hetségét. Egy másik szerepében mint őrült nyerte meg a közönség kegyét, mely már felé hajlani kezdett. Új, eddig nem látott alakban állitá elé az elmeháborút, oly hűn a valóhoz, hogy a közönség megiszonyodott. Elődei a kiabálásba, a szemek szörnyű elforgatá­sába helyezék a fősúlyt, ő még a düh perceiben sem ordított, és szemeit csak lassan forditá. De merev bús­komorsága többet fejezett ki, mint másnak bármeny­nyi öltöny-szaggatása; s midőn megragadta a roham, felugrott és hajszálai fölmeredtek, szemei igazi tűz­­tel csillogtak, és ajkait véresre harapta, os akkor a néző csakugyan egy őrültet látott maga előtt. Mikor aztán ellankadva, egy szempillantás alatt összeros­­kadt, átmenet nélkül visszaesve előbbi hangtalan búskomorságába, a házat majd összedönté a közönség tetszés­ zaja. Az alakok, egyesülve több mással, a közönség kedvencévé tették Garricket. Kedvező befolyással voltak vagyoni állására is. Nemsokára szép nagy szállást fogadott, a kis hónapos­ szobát rövid időn az­zal cserélendő fel. Hanem mielőtt még a kis szobát elhagyta volna, egy rettenetes félórát töltött abban, melynek vesze­delméből csak művészete szabadítá ki. .... Szép holdvilágos éjszaka volt. A tiszta su­garak nappali világossággal törték el Garrick szobá­ját. Mint mondók, nappal is némileg szürkület ural­kodott ottan. Garrick nagy szerepet játszott ez este ; fárad­tan tért haza, s mert munka után édes a nyugodalom, csendes üdítő álomban feküdt a szegényes nyoszo­­lyában. Mellette az asztalon kardok, keztyük, tollak, sarkantyúk és gallérok között az ősz álhaj volt egy állványon látható a félhomályban. Csend volt. Azt azonban egyszerre az üveg csö­römpölése zavarta meg, a­mint valaki az ablakot be­törte. Garrick fölébredt a zajra. Ablakán egy kezet látott benyúlni, mely lassan megcsavarta a zavart s óvatosan kinyita az ablak fél­szárnyát. Aztán egy fehér alak emelkedett az ablak elé, könnyedén tolva be magát a szűk nyíláson. Garrick jegedő iszonynyal ismerte meg. Az örült volt. Valamiképen kijátsza őte figyelmét és megszö­kött. Oh, az örültek olyan leleményesek! Lassan mászott be, aztán egyszerre beugrott a szoba közepére. Ott megállt egy percig az ágy előtt. Garrick sokkal jobban tanulmányozta őt, sem hogy rögtön meg ne ismerte volna, hogy a roham teljes kitörésben van rajta. Hajszálai ég felé mered­tek, szemei szinte világostak a félhomályban, mint a macskáé. Kezében hosszú, széles kést tartott. Ki tudja, hogy juthatott ahoz? Egy percig szótlanul meredtek egymásra, az örült és a színész. Egyik dühtől, másik ijedtségtől tor­zult arccal; egyiknek szemei a borzasztó betegség kitörése miatt villogtak, a másikéit elhomályosító a rémület. Egy szörnyű ugrással az ágy mellett termett az őrült. Vad erővel ragadta fel Garricket éji lepleinél fogva. Kitette őt a szoba közepére, ott talpra állttá. — Készülj ! — hörgő szakadozott szavakkal, — a halálra! Én a hóhér vagyok. A bíróság elitélt. Meghalsz! Garrick segélyt keresőleg tekintett körül. Az őrült ott állt előtte fogait csikorgatva, s a nagy kés élét pengeté. Egy perc még, s minden későn van! Ekkor Garrick szemei az ősz parókán akadtak meg. Az öreg komornyik hajának utánzásán. A paróka látása, mint a villám, oly hirtelen gyu­­lasztott fel ágyában egy eszmét. Az élet ösztöne súg­ta azt. Ha a színpadon oly jól tudta az öreg felügye­lőt utánozni, mért ne tudná az életben ? Az idő sürgetett. Több requisitumot nem lehetett használni, mint az ősz parókát. Garrick reszkető kezekkel, rohamosan tette azt fejére , fogai hallható­­lag vacogtak a hideg és félelem miatt. Hanem a­mint a paróka fején volt, elhagyta a fé­lelem és megszűnt fázni. Megragadta az ihlet. Re­ménysége a szabadulásra csak játékában lehetett, és játszott oly szépen, mint még soha. Csak tapsoló ke­zek hiányoztak, soha méltóbban nem tapsoltak volna. Egyszerre, egy másodperc alatt a mogorva vén komornyik állt az őrült előtt, rászegezve arra csudás, delejes tekintetét, és ráordítva szörnyű, rekedt, ri­kácsoló, vad hangon. Az őrült iszonyú ijedtséggel bámult rá egy szem­­pillantásig, aztán ellankadva, fáradtan összeroskadt. Garrick oda lépett eléje s kivette kezéből a kést. Hanem azért nem bízott benne ; ágytakarójával összekötözte kezeit. Az őrült engedett magával tenni mindent. Garrick gyergyát gyújtott s reggelig ott örszé virrasztva a foglyot, a ki csendesen elaludt a hideg talajon. Reggel előhivatá Garrick a vén gondviselőt. Az meg nem fogható, hogyan szökhetett meg szegény gazdája, mert eltűnésének semmi nyoma sem volt, de azt még kevésbbé fogható meg, hogyan szabadult ki Garrick kezei közül. Arról csak a vén paróka be­szélhetne. A művész másnap elköltözött nagy, szép szállás­ra, ragyogó életbe, hanem sokszor megemlékezett a kis sörét, nedves hónapos­ szobára, melyben művésze­te a legszebb s bizonyára a legörvendetesebb diadalt arató egy holdvilágos éjjel. Fővárosi hírek. * Egy helybeli lap erősen panaszkodik a kere­­pesi temetőben tapasztalható kegyeletlenség ellen. A sírokra ültetett virágokat pusztítják, a sírszobro­kat telefirkálják, letördelik s közelebb Kisfaludy Károly síremlékéről is letördelték a lantot. — Ar­ról meg nekünk van tudomásunk, hogy még a fris sírok is minő ápolásban részesülnek; az alig pár hét előtt meghalt Zilahy Károly sírja csak nem a földdel egyenlővé van téve, sírkeresztje útfélre dob­va; mi ugyan intézkedtünk, hogy a sirt fölhantolják, a keresztet újra helyre tegyék (s ezt meg is cselek­szik egy pár forintért) hanem ki áll jót, hogy az el­követett vandalság a jövő héten nem ismételődik s mi védje az egyszerű hantot, ha az obeliskek sem mentiek a barbár sírzsiványok pusztításaitól. — Bi­zony a municipium gondoskodhatnék egy kis teme­tői rendőrségről, hogy ne botránkozzanak meg sze­meink, midőn néha-néha kimegyünk ismerkedni azon „csend tanyával“, amelyen előbb utóbb mindannyian „földbirtokos“ok leszünk. * A temetőknél és halálnál lévén, megemlítjük, hogy ma reggel már a kis „Látcső“ nem jelent meg. Mindenesetre szép lehetett az élete, mert kollégái egyiránt megkönyezik, pedig e kollégák újságírók, a­kik ilyen gyászos esetek alkalmával máskor a mar­kukba szoktak nevetni. A „Látcső“ ügyet képviselt, saját, igen speciális hivatása volt, s igy a journalistika átalános kényezését vegyük annak, hogy ügyek körül még is valami szeretettel tudunk összecsopor­tosulni. — Boldog — föltámadást! * „Pikáns kaland“ cím alatt mi is hoztuk azon hírt, hogy egy tisztességes nő szobájába valami al­vajáró tévedt. Most az illető férj az egész történetre vonatkozólag maga szólal fel (névtelenül a „M. Saj­tóban ” nyilatkozik, hogy .... „a kérdéses fiatal ember (a­mint ezt orvosa, sőt ő maga sem tagadja) csakugyan alvajáró, ki a fiatal nő hálószobájába csak önkívületi állapotban tévedt, s hogy a férj ennek va­lóságáról meggyőződve , annál kevésbé kétkedik kedves neje feddhetlenségében, mert féltékenységre eddig sem volt oka, s mert véletlen hazaérkezése épen nem kémkedés végett, hanem csak azon egy­szerű okból történt, mert bizonyos irományokat csak­­ugyan honn feledett. Ennyit az igazság érdekében, szemben a rosz szomszédok s a gonosz világ mérges nyelve ellenében.“ — Már most csak az hiányzik, hogy ezt az egész „pikáns kis történetet“ valaki víg­játéknak dolgozza fel. * Megjelent a „Budapesti Szemle­ 66 és 67-dik füzete s ezúttal is jelesebbnél jelesebb ismeretter­jesztő tartalmat hoz. Valóságos becsületbeli kérdése az miveltségünknek, hogy e jeles folyóirat fennálljon a szégyen, kimondhatlan szégyen, hogy ilyen vállala­tot a szerkesztő-kiadónak, Csengeryn­ek áldoza­tokkal kell fönntartani. S itt a részvéthiányt még csak azzal sem menthetjük, hogy a Budapesti Szemle valami szaktudományt képvisel, a­mi a nagy­közön­ségnek élvezhetlen; a Budapesti Szemle átalánosan tá­jékoz bennünket a világ­tudomány és eszmék mozza­natairól, melyeknek minden mivelt embert érdekelni kell, s teszi ezt oly világos, egyszerű modorban, hogy a­­ki az ilyen tartalmat sem képes élvezni, az csak saját miveletenségéről ad elvitázhatlan bizonyít­ványt. * A Szép és jó iránt elkésve is hálásnak kell len­nünk, s ezért bár utólagosan is megemlítjük, hogy Ács Károly ur, Török superintendens jubileuma alkalmából, 500 ft iskolai alapítványt tett le. — A jubileumi ünnep részleteiből megemlítjük még azt is, hogy az ünnepeknek tisztelői egy értékes serleget adtak által, melyhez ajándék is volt csatolva. — Örü­lünk mi mindennek, mert az érdemek megismerése mindig fogékony szívekre mutat s a­kik tisztelni tudnak, azok megérdemlik maguk is a tiszteletet. * A legújabb újdonság pedig a szép idő ; olyan cifra augustusunk volt, hogy immár azon is örülünk, ha palota nélkül járhatunk. Úgy látszik, majd Sep­tember adja vissza azt, a­mit augusztus elvett; vajha gondolja sok szerkesztő, október viszont azt adná vissza, a­mit Julius vitt el, t. i. a .­ prenumeránsokat. * Reményi Ede már elhagyta Karlsruhét, s mint egy távirat után értesülünk: tegnap (aug. 30-án) este Baden-Badenban a porosz királyné ő felsége, és Hamilton hercegnő előtt játszott. * Nemzeti színházunkban a „Meyerbeer-ünnepély“ jövő szombaton igen fényes lesz. Magát, az előadandó operát előjáték fogja megelőzni, a „Eugenották“-at pedig úgy adják elő, hogy a legkisebb szerepek is első rendű operai tagok által lesz betöltve, úgy hogy pél­dául Ceresa a közkatonát fogja adni, a­ki a „Ra­taplan“ kórust énekli elő. Ily negyedrendű szerepet énekelnek Hofbauer k. a. és Ormay is. — A­mit drá­mai színészeink tettek a Shakespeare-ünnep alkal­mával, ugyanezt akarják tenni operai művészeink a jelen ünnepnél; mindegyik akar valami kis szere­pet, hogy a nagy zeneköltő megtisztelésében részt vehessen. — Mindenesetre méltánylást érdemlő buz­galom, minden részről. * Ej pénzügyi bizottság. Gr. Pálffy Mór m. k. helytartó­i excja Pestváros pénzügyei végleges ren­dezésére bizottságot küldött ki Péchy helytartósági alelnök úr előnlése alatt. E bizottság mindenekelőtt a szükségessé vált kölcsönügyével fog foglalkozni. A bizottság tegnapelőtt kezdte meg üléseit a pestváro­si nagy tanácsteremben; a tanácskozásra számos pes­ti polgár is meghivatott. * OLCSÓ Utazási terv. Az ausztriai vasútigazgató­­ságok, hír szerint, most azon eszmével foglalkoznak, hogy az összes ausztr. vasútvonalakon mérsékelt me­­net-jöveti és körutazási árakat állapítsanak meg négy heti időtartamra, úgy hogy az ily váltott jegyek ez idő alatt folyvást érvényesek maradnak. A különbö­ző vasuttársulatok most egyezkednek ez ügyben, s remélhető, hogy ez ügyes eszme nemsokára testé fog válni. * A pesti nevkocsisok nun lajstroma ismét egy ■agyszerü húzással gazdagodott. Egy idegen urhölgy, ki vasúton érkezett Pestre, reggeli 9 órától d. u. 3-ig, a midőn ismét tovább utazandó volt, az 51. számú bérkocsit használta, a kocsis ezen 6 órányi időre 15 fotot követelt rajta. A városkapitányság megbüntette a kocsist és hazájába utasította, a bérkocsi gazdáját pedig megfelelő pénzbírságra ítélte. * Az állatkert helyéül átengedendő városligeti 31 hold és 600 k ölnyi városi telket illetőleg már meg­történt a szerződés Pest városa, meg az állatkerti részvénytársulat között. E szerződés szerint a város, ezen a városliget éjszaki részén a vasúttöltés mellett fekvő telket 25 évre engedi át használatra a társulat­nak, de úgy, hogy az csupán az állatkert felállítására használható, ha pedig ez három év alatt létre nem jönne, a város megszűntnek tekinti a kötelezettséget, és a telekről másképen fog rendelkezni. Minthogy e telek nagyobb részét jelenleg csemetekertül használ­ják, a város az ültetvények elhelyezéséről két év lefo­lyása alatt gondoskodik, úgy hogy onnan, a­hol az épü­letek és állattartók lesznek, az eltakarítás minél előbb megtörténjék. A társulat fizet a városnak a telek hasz­nálatáért évenként egy aranyat aranypénzben.Az egész telek szilárd és csinos deszkázattal lesz körülkerítve. Az építési tervek a városhatóság elé terjesztendők. Az állatkertben elültetendő fákat ingyen engedi át a város. A város fentartja magának a jogot, hogy a vá­rosligeti tó vízzel megtöltésére netalán szükségessé válandó ásatásokat az állatkert területén akadály nél­kül végeztethesse. Huszonöt év lefolyása után az ezen területen történt összes beruházások, épületek, ültet­vények, tavak stb., az állatok kivételével, ingyen a város tulajdonává lesznek. Ha akkor a város máskép rendelkeznék a telekkel, visszaszerzésére a részvény­társulatnak elsőbbségi joga lesz. * Sárközi Ferenc, jól szervezett zenetársulatával körútra indult a bácskai alföldségre. Pesten rösz­ke­* — 829 —

Next