Fővárosi Lapok 1865. december (276-299. szám)

1865-12-01 / 276. szám

276-ik sz. Péntek, december 1. &lado-tüv“t^; Pest. b°iiat°k-tere «• Második évfolyam. 1865 Előfizetési díj: Félévre .............................8 írt. negy edévre ... 4 m. Megjelen az ünnep utáni na­pokat kivéve mindennap; ko- ronkint képekkel. FŐVÁROSI LÁPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipótutca 1. sz. 1. em. Hirdetési dij: negyed hasébos petit sor 5 kr Bélyegdij minden ig­tatáskor . . . 30 kr Teljes száma példányokkal folyvást szolgálhat a kiadó hivatal. Úton. (Vecsey Sándor útitársamnak.) Míg az indulót a mozdony füttyentené, Merengve nézek el Csergerenda felé. Kedves kis feleség, szép szőke gyermekek — Hát isten veletek! Az akácfasoros pusztákat elhagyom, S csak az egykedvűen mormogó Balaton Kisér egy darabig, s mintegy mutatja, hogy Idáig tart Somogy. Mind szűkebbé szorul ennek is már köre, Csak messziről csillog tajtékzó tűköre, S a láthatár megöl felbukkan olykoron A tihanyi torony. De ez is eltűnik. Sóhajtok egy nagyot, Látom és érezem, hogy Zalában vagyok. Mogorvák a berkek, fojtó az őszi köd E siványság fölött. Hogy késő ősz vagyon, most tudom igazán, S hogy a tél is immár a küszöbön van ám, — Elnémult a madár, alá hullott a lomb, Nem szól a nyájkolomp. S lelkem a mint lebeg a komor táj körűi, Szivemre is egész novemberi köd ül, Mely úgy nyom, oly nehéz 1 — Oh az emlékezet Még hová nem vezet 1 ? El a régi korba, még a Zrinyi-korba, Nem messze van ide a hires Csáktornya . . . Hajh 1 honnan is van az, hogy e névre: Zrínyi — Majdnem tudnék sírni 1 S megrezzen a lelkem, mint az őszi levél, Midőn bármi könnyen reá lehel a szél, Els ápad az arcom, s már rájár a kezem Hogy törülje szemem. Csáktornya és Zrínyi!. . . Többit elhallgatom ! (Különben is erről van immár egy dalom,) Nehogy azt mondja még némely emberfia : „Keminiscentia!“ Csermelyi Sándor. GRÓF NULLA LEOPÁRD. (Elbeszélés egy munkakerülő nagyurról.) Lanka Gusztávtól. (Folytatás.) III. Magyarországon azután vigan és gondtalanul élt, mint azon választottak,kiknek teritett asztalról és fedélről őseik gondoskodtak. Huszonnégy éves korá­ban átvette a mit még átvehetett. A belkereskedést előmozdította, selyemruhák, gyűrűk, fülbevalók és karperecek, a külkereskedést pedig kopók és agarak vásárlásával. Arra mitsem áldozott, hogy maga tanuljon, vagy hogy honfitársai tanulhassanak. Birt mindennel, mit rangja, cime és társadalmi állása követeltek. Volt kastélya, Ízletes bútorai, szép fogata, ko­csisa, hátas lovai, fegyverei, páholya a német szín­házban, ebei, s olyan schawlja, melyet még a perzsa Schach is irigyelt. A kö jyveket nem szerette. Félt a szellemektől, meg a molytól. Aludt, evett és udvarolt. Szerencsések voltak domesticusai és a haza, ha nem unatkozott, Enyi vagyonnal, ily társadalmi ál­lással minő ártatlan egyéniség ! kivéve talán azt, hogy 1 egy'pár család nyugalmát s boldogságát rombolta szót, nem vétett a légynek sem. Mit művelnének a mesteremberek, kereskedők, írók, ügyvédek, orvosok, mérnökök, stb. ily gondta­lanság és kényelembiztonság mellett? Ezt ö kérdezhette volna, ha kellő fogalma lett volna önbecséről. Az ínségesek részére adakozók névsorában nem olvastuk nevét. Az akadémiára nem adakozott, mert a tudóso­kat nem szereti. A vízvezetékre sem. 0 Pesten csak bort iszik. Az irói segélyegyletnek ? Élet és halhatatlanság- Minő contrast. Az állatkert? Ó látott már mindenféle állatot. Lelencház? Ez communismusra vezet. Számtalan más intézetek ? 1 mind olyanok, me­lyeket ö nem használhat s nem élvezhet. De százezreket költött a tenger és szárazföld felélvezhetö és megemészthető terményeire és ritka­ságaira, tisztán Ízlés és művészi hivatásból. Ingyen nem kívánt semmit és nem rabolt. Mu­tassatok fel sok ilyen jellemet? Lelkiismeretét nem bántván semmi, nyugodtan dobta magát a nagy életbe. Tanulmányait és tapasz­talatait a legártatlanabb módon érvényesítette. Délfelé lemászva nyughelyéről, egy pár órát tükre előtt töltött, hogy azon esetre, ha kilép az ut­cára, az emberek gyönyörködhessenek külsejében. Nem létezik szakács, ki egy bornyufőt képes volna igy elkészíteni. A haj fénye és felosztása, a szemöldök arányos tömörsége, a bőr színezete és simasága, a bajusz büszke iránya,a szakái méltósága bámulatra ragadják a szegény halandót, ki avas zsirral,s egyetlen fésűvel rendelkezik. Hát az öszhangzás az öltözék kelméje és színei­ben 1 ? Nevessetek bár, de mindezt méltán nevezhet- nök a toillette symphoniájának. Minő szakavatott értekezések későbben a teritett asztalnál, az ételek külön nemeiről, s a konyha élmé­nyeiről ! A legmagasztosabb tárgyak, melyekről kirá­lyok értekeztek. Azután az emésztési szender bübája, melynek túlságos hajhászata miatt Spanyolország nem bir öt század óta boldogulni. Sétálni másoknak is lehet, de kocsikázni vagy lovagolni!? Boldogok kik az utóbbiakat is miaden- nap tehetik,ismert lovakon, ismert kocsikon, és ismert kocsisokkal. A látogatások százféle változatai, melyeknél és melyekben az illetőnek, tömött tárcával, vagy correct hitellel sóba sem kell remegnie. Az ilyen életben temérdek poesis van, s csak az az egyetlen próza, hogy nem tart örökké. Kinek azonban vágyaiból is csak igen keveset vagy egyet sem kell eltemetni, könnyen feledi a mú­landóságot. Gróf Nulla Leopard keveset gondolt a jövővel. Úgy élt mint kedves bulldogja. Evett, ivott aludt, és szaladgált. Oh háromszor boldog 1 kinek csak természeti ösztönből kellett gondolkodnia, s kinek soha sem volt szüksége esernyőre. A kik kényelemben s gondtalanságban élneknem igen számlálják a napokat, sa gróf negyven éves lett a nélkül, hogy észrevette volna. — Az évek megvi­selték testét, de nem kedélyét. Fényes fürteinek tö­mörségétől nem az idÖfosztá meg, hanem azokat em­lékül osztá szét a művészet istennőinek, Európa kü­lönböző fővárosaiban. A hitványságokban oly gazdag, de komoly és érdemes dolgokban oly szegény élet után, végre a hiúság és dicsvágy kezdé háborgatni, és miután ta­pasztalta, hogy a mai időszak márjépen nem tömjé- nez a születés adta kiváltságoknak, s hogy a hir és dicsőség szárnyain csak a valódi érdemet hordozzák nieg, elhatározta magában, hogy a közfelvirágzás és haladás érdekében is működni fog. Egy ritka szépségű 16 éves fiatal leányt a párisi konservatoriumban képeztetett, lovászmesterónek fiát pedig Londonba küldte, hogy ott magát a falkászat titkaiba avathassa. A politika is érdekelni kezdte, s előfizetett az „Augs. All. Zeitungéra. Lovai, agarai még mindég futottak a versenye­ken,de ö maga időről időre lassúbb léptekben flaniro- zott a fővárosok utcáin. a gazdagoknak többnyire fellegtelen júliusi nap delén, a szellemdús de nagyon koldus Párnay Aladár báró látogatta meg. Az istenért Leopárd ! . . . mióta utószor lát­talak, szomorúan kell tapasztalnom, hogy te minden tekintetben fogyasz ..........pedig tudnod kellene h agy a Leopárd csak addig szép és érdekes, mig szí­nét meg nem hagyja és szőrét el nem hagyja. Homlo­kodnál szebb holdvilágot a csendes tenger tükrében se szemlélhettél. — Szegény de esze? barátom, te meg azt tud­hatnád, hogy Sardanapal, Dávid, és Assur is hiába küzdöttek az idővel; oh ! ha az idővel is rendelkez­hetnénk ! 1 — Jó! jó! De azt bűn feledned, hogy te az utó­só Nulla vagy. . . — Értelek ! meg kellene házasodnom ? . . . — És mielőbb ... ha politikai constellatióink nem változnak, ma-holnap meg nem bírjuk a Nul­lákat. ... — Oh csak olyan nehéz ne volna választani. . . De lásd: negyven év, meglehetősen megviselt vagyon­állapot, mellette a vér követelései. . . — A vér követelései?. . . hiszen a gróf Nullák nem olyan régiek ? — Nemességünk II. Lászlónál veszi kezdetét.... — Igaz! II. László különösen kegyelte a Nullá­kat. — Válassz a gazdagabb nemességből. —Ez most divatba kezd jöni. Az ember uj anyagokká javíttatja ki a régi épületet. Az a fő, hogy az ember be ne meszeltesse, nehány év alatt ismét elő áll a tisz­teletre s bámulatra méltó antik külső és ódon zamat. — Tehát megházasodjam ?! — Még most hamarjában talán teheted haszon­nal ; későbben. .. — Igazad van Aladár! Én megházasodom ! (Folyt, köv.) AZ ÖZVEGY ESKÜJE. Gonzales Emánueltöl. (Folytatás.) — Miért, folytató Muratori, a ki figyelmesen vizsgálta öt, miért akarod, hogy e bájos leány a ma­gánosságban keseregje el fiatalságát? Nem sokkal jobb lenne — bocsásd meg az összehasonlítást, ha boldogan élnétek együtt, mint a madarak fészkükben, mig e vén ölyv, a ki reátok leselkedik, unalmában végkép elszenderedne a kalitkában. Riccardini egy Bohajt fojtott el. — Igaz, tanácsodat követve boldog lehetnék, de kell-é ismételnem, makacs ember, hogy megbecs- teleniteném önmagamat. Bizonynyal gyávának tarta­na mindenki, — tévé utána, egy kérdő pillantást vet­ve vendégeire, — és közületek egyik se nyújtaná nekem többé a kezét. — Mit beszélsz Andrea 1 megörültél! — kiáltá a jó barátok nagyobb része. — Tégy a mit akarsz, mi nem fogunk elhagyni.

Next

/
Thumbnails
Contents