Fővárosi Lapok 1868. november (252-276. szám)
1868-11-25 / 272. szám
272-dik sz. Szerda, november 25. Kisde-Mt*t«i, p«st, b»ritok t«r*7. «. Ötödik évfolyam 1868. Eléltetési díj: tMMvr*...................8 írt Negyedévre .... 4 írt. Megjelent ünnep utáni »mpok&t kir黫 mindenmp , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkeszti írója: Lipétitea 34. sa. lacem Hirdetési dij: Negyed hituibompetitior...................... ki Bélyegdij minden igtatáskor .... 30 ki Előfizetési fölhívásunkat ajánljuk a szépirodalom kedvelőinek részvételre. Lapunkat az „Athenaeum“ című társulat adja ki. Az előfizetési ár 4 ft. Különben minden negyedben lehet félévre is előfizetni 8 ftjával. A hitlenhez. Sohasem mondtam, hogy szeretlek én . De azt te mégis olyan jól tudod. S én is tudtam, hogy hőn szeretsz te is, És e tudat lelkemnek üdvöz ad. Szerelmemmel együtt születem én, S ez érzéssel folyt össze életem ; Mert csak veled lehetne boldog az, De nem hiszesz nekem ! A bú emészt, a kín gyötör, Nyugodt álmot én már nem ismerek ; Olyan vagyok, mint puszta omladék, Vagy mint a rémtől üldözött gyerek. Csak hűséget, szerelmet ismerek, Csak éretted hevült mindig szivem, Téged szeret, te értted vérzik az, De nem hiszesz nekem ! Leghöbb érzelmeimből gúnyt üzesz, Talán örülsz, mosolygássá kínomon. Szenvedni hagysz kétségbesés között, — Ez dúlja szívem, ez fáj oly nagyon. Nem forditá el tőled szivemet Egyetlen kép sem, soha kedvesem ! Legszentebb érzelmimre esküszöm, De nem hiszesz nekem ! Ha nem látod belül hű keblemet, Haltán én kölyeket nem hullatok, Ismerik kínaim börtönjüket, S keblembe hullnak vissza e rabok. Nem látja őket senki vérzeni, Te sem tudod, csak én, én érezem, De te neked miért panaszkodom ? Te nem hiszesz nekem ! De nem, — én nem neked panaszkodom; Te rám sem hallgatsz, vagy megvetsz talán ! Panaszszal gyötröm önnön szivemet, Tán sírni fog, s ez enyhitend baján. S ha keblemen a kín erőt veend, Majd könyet látsz ez epedö szemen; Oh nem, nem köny, — szívemnek vére az! S mégsem hiszesz nekem ! Csak még egyetlen szót: óh higyj nekem, Mert én szeretlek kedvesem ! Mint hegyormot a fénylő napsugár, Mint méh a mézport bársony pázsiton. S ha majd egykor ismerni úgy fogod — Mint most nem ismered — szivem , Megbánod — későn, majd ha nem leszek, Hogy nem hittél nekem ! Karvázy Domonkos. EGY SÖTÉT FELHŐ, mely nem okoz annyi teát, mint aggodalmat. (Elbeszélés). Irta Lauren Gusztáv. (Folytatás.) V. Eső nélküli, de olyan ködös decemberi délután volt, hogy 4 órakor egyes boltok előtt már meggyújtották a lámpákat. Már maga az ilyen idő elég arra, hogy az emberek kedélyét lehangolja, ki pedig különben is szenved és aggódik, igen csekély vigaszt talál az oly időben, midőn az eget nem látja. Klotild, mielőtt lakását elhagyta volna, még egy-szer betekintett férjéhez. — Isten veled Ferenc! én legkésőbben egy óra múlva visszajövök, azon édes hitben, hogy mától fogva nem lesznek előttem szerető férjemnek titkai, ígérd meg, hogy megmondod legjobb barátodnak, mi bántja lelkedet. — ígérem ! Esztrog igazat mondott, határozott akarata volt, a gyötrő kétséget elűzni lelkéből, világot gyújtani a rémekkel népesített sötétségben és tisztába jönni sorsával. . — Te itthon maradsz ? — Igen! Ezt mondva, a becsületesség embere elpirult mert most hazudott először életében. Klotild ráhajolt férjére, hogy megcsókolja, az nem vonta el ajkait. — Vagy ártatlan, s akkor mért keseríteném, vagy bűnös, akkor legyen búcsúcsókom az örömökért, miket nekem okozott. Üdvözletet intett kezével, a távozó után. A férj csak néhány perccel lépett későbben az utcára nejénél. Oly óvatosan és vigyázva kísérte, hogy ő mindent látott, anélkül, hogy Klotildtól látathatott volna. A fej elragadóbb, a termet szoborszerűbb, a lépések kecsteljesebbek, a lábak kicsinyebbek voltak, mint valaha. Lázas ingerültségbe jött az imádó férj azon gondolatra, hogy e nőt el lehet veszítenie. Időnkint oly elaléltságot kezdett érzeni, hogy az összerogyástól lehetett tartania, de a szív ördöge, a szerelemféltés, csakhamar előre korbácsolván idegeit, erős léptekkel sietett utána. A nő azon az úton ment, melyen a múltkor találtak, a gránátos utcán a Ferenc térnek lefelé. Amint a régi Trattner-Károlyi féle ház bejáratánál elhaladt, a férj annak udvarán keresztül átcsapott az úri utcába, hogy a hatvani utcán elbe kerülhessen. A ferenciek egyházának ajtaja előtt találkoztak. Izomvonaglás látszott a férj ajkain, mig a nő halálsápadttá lön. — Légy szives lakásunkra haza kisérni! — szólt Esztroy alig hallhatólag. — Uram ! ez a legaljasabb gyanúsítás! Isten látja lelkemet, hogy ennyit nem érdemeltem. A nő vontatva engedi át karját férjének. Mindketten azonnal észrevehették, hogy karjaik reszketnek. — Asszonyom ! egyelőre csupán egy kérelmem van: ígérje meg nekem, hogy addig, míg fel nem hatalmazom, egyetlen szóval, kérdéssel, vagy válaszszal sem fog zavarni és háborítani. — ígérem! Szótlanul érkeztek lakásukra. Esztroy nejét szobájába vezette, gyöngéden vette le válláról a nehezebb felöltönyt, helyezé el kalapját, s kérte, foglalna el helyet íróasztala mellett. A nő engedelmeskedett. A férj egy támlásszéket tolt közel melléje, s abba ereszkedett. — Klotild, te egy levél birtokában vagy, melyet az egyházban, egy vén és rongyos koldusasszony utján akartál egy általam nehezen ismert egyénnek átszolgáltatni. Mint varázsütésre hulltak le a szerető nő előtt a gyötrő titkok fátylai; egyszerre áthatolt a múlt és jelen tekervényes utain; s már most — hálát rebegve a mindenhatónak e kevésbbé veszélyes, és szeretteit is gyöngébben érintő megoldásért, mintha az egyház előtti erősebb és sújtóbb kifakadást is mérsékelni akarta volna, — engesztelő megadással tekintett férjére, és szelíden válaszolt: — Igen Ferenc, én vétkes vagyok, de . . A férj karjára nyugasztó homlokát, hallani lehetett, hogy vacognak fogai. — Te ígéretet tettél, hogy csak akkor szólasz, kérdezesz és válaszolsz, midőn fölhatalmazlak .. — Meg fogom tartani Ígéretemet! — Engedd át kérlek nekem azt a levelet! A nő bizalmasan helyezte férje kezébe a levelet. A levél szokásosan volt borítékozva és pecsételve. A borítékon csupán ennyi volt olvasható : T. W e i h h o 11 z úrnak, helyben. — A választ soraidra ugyane név birtokosától nyered ? — Igen! Esztrog fölkelt ülőhelyéből, levélpapirost keresett írásai között, egyet aztán neje elibe helyezett s egy réztollat kezébe adva, folytatá: — Írd, a mit én mondok tollad alá! A főcimezést és a tartalom folyamában való másodcímezést rád bízom. „Jövő sorsom, nyugalmam, gyermekem, s annak sorsa és nyugalma érdekében elkerülhetlenül szükséges, hogy még ma, december 1-je napján, lakásomon (a személyre hivatkozás) találkozzam. Bízom (a személyre hivatkozás)..............ban, hogy pár óránál tovább nem (a személyre hivatkozás) hagy kétségeskednem és nyugtalankodnom. — Báró Véghy Klotild.“ — Legyen ön szives borítékozni, a szokott pecséttel bepecsételni, címezni, s a lakás megnevezésével és számával jelezni. Klotild távozott hogy használja szokott pecsétnyomóját ; a férjnek annyi kíváncsisága sem volt, hogy a sorok közé betekintett volna. A nő visszaérkezett, bepecsételte és címezte a levelet, s átnyújta férjének. Esztrog csöngetett, s az inas megjelent. Add át ezt a levelet ott, ahová, s annak, a kinek címezve van. Az inas eltávozott. — S most kérlek, hagyj magamra. ígérd meg azonban, hogy midőn magamhoz kérlek, szives lessz megjelenni. — ígérem! Klotild nyugodtabb volt Esztrovnál; mig a nő csak egy förgeteget várt, mely kártétel nélkül vonulhatott el a táj felett, addig a férj oly viharra is gondolhatott, mely életboldogságának virágait és gyümölcseit fogja letarolni. — Igen igen, be fogom vallani, hogy még most is szeretem őt; életemet fogom odaadni áldozatul szerelmemért, hogy magam és egyetlen gyermekem becsületét megmenthessem. De ha nemtelen és szívtelen lesz a szerető, akkor én ölöm meg itt e teremben ajkain a szót, hogy nevem és gyermekem nevét soha meggyalázva ki ne ejthesse. Esztroy egész reggel ügyei rendezésével foglalkozott , ismét kezében forgatta irományait, hogy azokat befejezhesse. A nemes lélek, bár a legellentétesebb lelkiállapotban, az eddig javithatlannak mutatkozott Gyuláról sem akart megfeledkezni. Oly összeg kamatait biztositá számára, melyből gazdaságosan, dolog nélkül is eltengődhetett. (Vége köv.) AZ ÉRDEMI HEGYEK KISÉRTETEI Schlücking Lévin beszélye. (Folytatás.) Pál éles látásával csakhamar kivehette a völgykanyarulás végét, hol az út kétfelé oszlott, valamint a távolban meglehetős lassan és fáradtan haladó ellenségeik néhány emberét is. Lassította lova járását, ez azonban még mindig