Fővárosi Lapok 1869. szeptember (199-223. szám)

1869-09-01 / 199. szám

■ — 784 — — En annyi éven át jártam keltem a báróné atyja szolgálatában, hogy végre elfáradtam bele, — válaszolt Mártha asszony. — Reményiem, Cronhjelm gróf megfizetett értté ? — kérdé büszkén a báróné. — Legközelébbi tavaszszal lesz tizennégy éve, hogy jutalmamat utóján kikaptam; de én ezt soha sem követeltem tőle, s most sem ezt kérni jöttem. — Szólj tehát! — Mit kivánsz tőlem ? — A fiatal báróné és Ramel hadnagy viszonya érdekében óhajtanék szólani, mit nagyságod a minap este már úgyis fölfedezett. Tudom, hogy hibáztak, tanácsomat nem fogadták, miszerint kezet kézbe téve keressék föl a bárónét, s vallják be tiszta, hü szerel­müket és kérjék áldását. Azonban nagyságos asszo­nyom, hol azon szenvedély, mely először a bölcseség iskolájába jár, vagy azon ifjúság, mely soha nem té­vedt ? Legyünk elnézök és türelmesek. Ramel had­nagy elutazott. Nem merészelte szive vágyát e na­pokban kinyilvánitani, ily körülmények között illet­lennek tartotta azt. Helyette én jöttem, hogy a báró­né bocsánatát kikérjem, s e tárgyban tökéletes fölvi- lágositást adjak. — Mindent tudok, mit tudni akarok, — szólt a báróné, — s gondom lesz rá, hogy lányomnak e tekintetben ne legyen szüksége többé bocsánatomra, — A báróné bizonyára el akarja őket egymástól szakítani ? — kérdé Mártha asszony aggódva. A báróné pár pillanatig hallgatott, miközben a házfelügyelönét tető tűi talpig leirhatlan gúnynyal mé­regető végig. — És ki e Ramel hadnagy ? —- kérdé végre hasonló gúnynyal. — Egy becsületes harcos fia. Atyja az elhalt ki­rályt minden hadjáratában követte, s hazájáért har­colt, mígnem a csatatéren sírját lelte. Anyja — róla mitsem tudok. — Anyja bizonyára valamely tiszteletreméltó polgárnő volt, ki besózott halakat vagy effélét árúit az utcákon; — feleié a bár óné. — Én legkevésbbé sem vonom kétségbe ez úr tisztességes állását; azon­ban ő nem oly férj, milyet leányomnak óhajtanék. — De hisz ő oly bensöleg szereti nagyságod lányát! — Azt elhiszem, miután te mondod. Magam is Az észak-amerikai költészet. (Geschichte der nordameiikanischen Literatur. Von Dr. K. Bruunemann. Leipzig, 1869.) II. (Sz. T.) Az első nagyobb hatású költemények Amerikában Freneau Fülöp (sz. 1752 f 1832) köl­teményei voltak. Leiró szinezetü s vallásos versek ezek, mint abból a korból Mrs. Bradstreet, Bradford, Williams Roger és dr. Byles müvei. Freneau ereje főleg abban rejlett, hogy föl tudta használni a nem­zeti hiúságnak hízelgő vonásokat, de erő és mélység nincs müveiben, s a modern költészet mélyebb tartal­ma egy ind ballada kivételével feledékenységre kár­hoztatta az egykor nagy sensátiót keltett műveket. Freneau verseinek ma már csak mivelődéstörténeti értékök és érdekök van, a mennyiben híven vissza­tükrözik ama kor ízlését és szellemi irányát. Emelkedettebb költői dictiót s több természe­tességet találunk Ralph, Grodrey Tamás és még in­kább Trumball, Dwight Humphrey, Alsop és Ho­neywood költeményeiben, de korszakot ezek sem al- kothatának. Legjelentékenyebb termék amaz idők­ből Alumford Vilmos Ilias-forditása, mely fejeze­tekre osztva jelent meg, s annak idejében nagy fi­gyelmet keltett. A költemény utósó énekei a költő halála (1825) előtt rövid idővel láttak napvilágot. Alak és tartalom tekintetében figyelmet érdemlő müvek továbbá Cliffton V. hátrahagyott költemé­nyei, Payne hazafias dalai, Paulding és főleg Allston költeményei. Allston 1779-ben déli Karolinában született s 1843-ban halt meg Cambridgeben. Tulajdonképen festész volt, mit leiró költeményei mindjárt elárúl- nak. Legismeretesebbek szonettjei, melyekben a szép és nemes lángoló szeretete nyilvánúl, s nagyobb köl­teményei közül -the Styles of the Season“, mely gazdag phantáziáról s a nyelvkezelésben sok ügyes­ségről tanúskodik. Hasonló érdemeknek köszönheti hírnevét Pierpont is (sz. 1785), ki egyházi és nem­zeti ünnepélyek alkalmára számos himnuszt és ódát irt. Hosszabb költeménye : „Airs of Palestina“ csak egyes részleteiben mondható sikerült műnek. Dana H. Richárd azt a helyet foglalja el az Egyesült Államok költői között, a melyet Hawthorne a regényírók sorában. Kutatója, ismerője az emberi úgy találom, hogy a bárónő megnyerő tulajdonokkal bir. Fiatal, előkelő születésű, nos aztán, a gróf halála után egyike Svédország leggazdagabb partiéinak. Vagy nincs igazam ? s azt hiszem, az utóbbi nem cse­kély fontossággal bir imádója szemében. — Ezt én nem tudom, — válaszolt az öreg nö, — talán a báróné bir e tekintetben tapasztalattal ? — Fölösleges és idővesztegetés volna e pontról vallomásokat tenni; különben Mártha asszony, meg­lehet arról győződve, hogy Ankarstjerna báróné tudni fogja tapasztalatait hasznosítani, s ezzel ves­sünk véget e beszélgetésnek. A mint én tudom Mártha asszony helye a konyhában, pincében és éléskamrá­ban van, nem pedig itt, a teremben. Becsülöm eré­nyeit mint házfelügyelőnö, mindamellett azonban őrizkedni fogok őt titkos tanácsadómmá avatni! Mártha asszony e titkos beszélgetés alatt az asztal mellett ülve maradt. Homlokán az erek kida­gadtak, ajkai reszkettek s görcsösen rángatóztak e le- aláztatások miatt, azonban uralkodott magán, és hall­gatott. Kis óllót vett kezébe, melyet ide oda forga­tott, mig fejét, a báróné kíméletlen, gúnyosan fagyos tekintete alatt, lehajtá. V időn ez az ifjú anyjáról szó­lott, egy húzást vésett ollója hegyével az asztalba, s midőn gúnyos szavaival a gazdag örökösnőre célzott; egy másodikat. — Mit művelsz itt ? — kérdé a báróné. — Azonnal meg fogom mondani. — válaszolt a házfelügyelőné. — Nagyságod ma minden fájdalma­sat és keserűt szemem közé dobott, mi csak eszébe jutott. lm ide följegyeztem, hogy egyikünk se feledje el azt. S most, mint a báróné kívánta, távozom. Ne feledje azonban e két húzást! Még el fog következni ama nap, midőn összes könyei nem lesznek képe­sek e húzásokat onnan eltávolítani, bármint óhaj­taná is. — Ha azt akarja, hogy megértsem, úgy szól­jon világosabban. — mond Ankarstjerna báróné. — Azt értem, hogy a báróné meg fogja még azon napot érni, hogy az emberek a gazdag örökösnőt szegénynek fogják találni oly kérőhöz képest, mint Ramel Valter hadnagy; s egy másikat, midőn szíve­sen kérne tanácsot a tisztességes polgárnőtől, ki Ber­gen utcáin besózott halakat, vagy efféléket árúit. Emlékezzék ekkor e két húzásra! szív legmélyebb, legelr ej tettebb redöinek. Cambrid­geben 1787-ben született, s miután atyja, mint az Égyesült-Allamok követe, Oroszországba ment, nagy­atyjának, Ellerynek gondjai alá került, ki egyike volt a függetlenségi nyilatkozat aláíróinak. Egy ideig ügyvédkedett szülővárosában, később fölhagyott az­zal, s a „North American Review“ kiadásában vett részt, melyet nehány évvel azelőtt rokona Channing alapított. 1821-ben folyóiratot adott ki „the Idle Man“ címmel, s ebben jelent meg „Tom Thomson“ című beszélye, egyike legjobb müveinek. Sokat fog­lalkozott Shakespeare-rel, s magyarázatokat irt mü­veihez. Első költeménye „the Dying Raven“ 1825- ben jelent meg a „New-York Review“-ban, melyet akkor Bryant vezetett. Itt látott napvilágot költe- ményeineklegnagyobbrésze. 1827-ben jelent meg leg­jobb müve „the Buccaneer“, mely nemcsak szép le­írásai, de erőteljes jellemzései által is figyelmet kel­tett. A tengeri élet gyönyörű rajzait találjuk e köl­teményben. Előképei: Milton és Shakespeare s a régibb angol dramatikusok, kiknek szép emléket emelt 1839 és 40-ben Bostonban, New-Yorkban és Philadelphiában tartott felolvasásaiban. 1833 óta kü­lönböző prózai müveit kivéve csak apróbb költemé- nyeketirt,melyekközül „the LittleBeach-Bird“ a leg­nevezetesebb. Dana keveset érintkezett a világgal s Channing és Allston halála után magányban tölté élte hátralevő napjait. Igyekezete oda volt irányoz­va, „hogy az irodalmat és művészetet szebbé, az igaz­ságot és szivtisztaságot szeretetreméltóbbá, s a Krisz­tusba fektetett hitet erősebbé tegye“ — mondja életirója. James A. Hillhouse több drámának szerzője. Müvei nem kerültek ugyan színre, de nemes érzel­mek, merész képek, jellemző sajátságaik, s mint első kísérletek e téren, figyelmet, méltatást érdemelnek. „Hadad“ és „the Judgment“ a zsidó történelemből vannak merítve, de az angol történelem is szolgálta- , tott anyagot múzsájának, s különösen nyelvének vá­lasztékossága által tűnt ki. Hillhouse kereskedő volt. Sprague Károly színházi prologjai által keltett figyelmet. Egygyel dijat is nyert, de legtöbb mélta­tásban 1823-ban Shakespeare-ódája részesült. Eb­ben a nagy drámaíró jellemeit sok szerencsével csopor- | tositja. A költemény rythmusa Dryden és Collins köl- , teményeire emlékeztet. Nevét eleinte csak szülöváro­S ez zel Mártha asszony az ollót izgatottan az asztalra dobá, mélyen meghajolt és távozott. Nehány nappal később Cronhjelm grófot min­den fény és pompa közt, mi csak egy régi nemes család ivadékát, egy birodalmi tanácsost, szóval mi egy dúsgazdag embert megillet, temették el. A ko­porsó fekete bársonynyal volt bevonva, ezüsttel kiver­ve s koszorúkkal borítva; elláthatlan embertömeg a kastélytól a templomig. Minden úgy folyt le, mint rendesen a nagyok temetésénél szokott; mindenből bőven volt, csak könyben volt hiány. A gróf soha sem érté, hogy kell mások vonzalmát megszerezni, nem, még tulajdon gyermekeiét sem. Senki sem gyá­szolta, senki sem érezte fájdalmasan elvesztését. A temetés után való nap az egész család össze­gyűlt Flodstadban. A gróf fiókjai mind fölnyittattak; mindenki a nagy kincsen akart osztozni. Azonban csodálatos, mit sem találtak, egy nagy rozsdás kul­csot kivéve, mely az elhalt vánkosa alatt volt el­rejtve. Senkisem tudta, mily zárhoz tartozik. A fió­kokban néhány régi csatra és gombra akadtak, egy vassal kivert kis ládikóra számtalan kifizetett számla társaságában, s egy bőr erszényre, mely színig volt tömve XV Károly idejéből való rézpénzzel. Ez volt minden. Eleintén csak mosolyogtak az örökösök. Mindenki tréfának tekintette az egészet; mindenki tudta, hogy az öreg gróf mesés gazdagsággal birt. Azonban napok teltek el eredménytelen keresés közt, s a tréfa ko­moly valósággá kezdett válni. A köznép egy titkos folyosót emlegetett, mely a a gróf szobájából a pincébe vezet. A folyosót, és pin­cét megtalálták, ez utóbbit azonban kongó üresen. Végre szükségesnek találták a cselédséget sorba ki­hallgatni. Mindenik tudott egy-egy fontosán előadott adatot mondani. Az egyik azt állitá, hogy a gróf pén­zét időnkint aranyakra váltá föl, a másik hozzá tévé, hogy az öreg úr szigorúan megparancsolá, miszerint mindenki korán nyugodni térjen, és zsörtölődött ha gyertyavilágot látott, midőn ő már egyedül szere­tett lenni. Ha valaki ilyenkor ajtajához lopózott, hall- hatá, mint olvassa újra meg újra aranyait, s ez olva­sás gyakran egész reggelig tartott. (Folyt, köv.) sában, Bostonban ismerték, s csak „On Curiosity“ című költeménye által jutott általánosabb költői hír­névhez. Hősies mértékben van ez írva, s Popét jut­tatja eszünkbe, a nélkül hogy annak utánzása lenne. A tárgy választása igen szerencsés; a szenvedélyt festi, mely Évát az első bűnre vezette. Komolyság és éle váltakoznak a költeményben. Kisebb költe­ményei, melyekben a családi élet gyönyöreit rajzolja, szivből jönek és szívhez szólanak. Sprague 1791-ben Bostonban született. Braynard sok reményt keltve ifjú korában halt el. Poréival (Gr. James) nagyon termékeny költő, s müvei: „the Coral Grove“, „Seneca Lake,“ „Prome­theus“ és „the Dream of Day“ a sima, folyékony nyelv, a jelzők szerencsés választása s az érzelmek természetessége miatt Amerikában közkedvességnek örvendenek. John Greenleaf Whittier „Mogg Megone“ lyrai épószi költeményével keltett figyelmet, melyben a bennszülöttek s az első gyarmatosok küzdelmeinek egyik epizódját rajzolja. Költeményeit a gondolatok ereje s az érzelmek gyöngédsége jellemzi. Fő hiva­tásának a rabszolgaság elleni küzdelmet tekinté, s a szó erős fegyverével küzdött és küzd az elnyomott emberiség érdekeiben. Fitz-Green Halleck kedvenc költője a new-yor- kiaknak. Elevenség, merészség, semmit nem kímélő humor és éle képezik tehetségének alkatrészeit. „Fanny“-jában korunk ferdeségeit ostorozza, — sok szerencsével. Halleck politikai érzületét tekintve, con- servativ, de keblében a nemesért és szépért buzgó szív dobog. Hoffman szerelmi és bor dalai, Drake József „the Culprit Fay“ tündérregéje által tűnt ki. Parker Willis eddigi költeményei az amerikai ! szellem valódi termékei. Müveit a képek gazdag- | sága, a kifejezések kedélyessége s az érzelmek őszin­tesége — kedves olvasmányokká teszik. Keresettség i van ugyan itt-ott költeményeiben, de a hol vallásos érzelmeit követi — valódi költő. Willis 1807-ben szü- j letett. Szintén ez év a születési éve Amerika egyik leg- I ismertebb költőjének: Longfellow-nak is. Longfellow Henrik nagy hírét, az óceánon in­nen és túl, nem csupán széles kiterjedésű nyelvisme-

Next

/
Thumbnails
Contents