Fővárosi Lapok 1869. szeptember (199-223. szám)
1869-09-16 / 211. szám
211-ik SZ. Csütörtök, szeptember 16. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. 8x. Hatodik évfolyam 1869. Előfizetési díj: Félévre.................8 frt. Negyedévre .... 4 frt. Megelen az ünnep utáni lapokat kivéve mindannap, koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. gggjr Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 2. em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor..................7 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor . . . . 39 kr. A végzet. (Elbeszélés.) Tóvölgyitől. (Folytatás.) Hm! — dörmögő önmagához, — igen ügyetlenül viseltem magamat. Még egészen ártatlan leány Csak pár hónapja, hogy Pesten van. Na majd megszelídül. Résen kell állnom, nehogy valami ragadozó elkapja előlem. Itt vigyázni kell, és vigyázva tenni. Gyönyörű egy teremtés. Jégnek mutatja, magát, hanem tűz, az arcába szökött láng sütését szintén éreztem. Nem szabad elszalasztanom. Beszélek Barrennével. Tőle kérek tanácsot. Váméry másnap Zántéryvel találkozott az utcán. — Rá! Jó napot! — kiáltá a gróf messziről. — Jó napot! Zántérynek ez feltűnt, mert a gróf egy idő óta kerülte el, a mióta t. i. jótállásra szokta felszólítani az embereket. — Jó napot gróf, — volt az üdvözlés fogadása, s a két találkozó kezet szorított egymással. — Hová, hová! — kérdé a gróf kitűnő nyájassággal, — de régen nem láttam önt. — Megyek Essene barátomhoz, fontos beszélni valóm van vele. — Igen, — mondá a gróf kérdöleg, ugyanoly kérdöleg tekintve a Zántéry arcára, — ha nem siet ön, együtt mehetünk, én is arra megyek. — Ha velem jön a gróf, akkor nem sietek. — Adja ide tehát karját. Váméry a karját a Zántéryéba ölté. Ez egy forrása volt a hitelnek. A kivel Váméry karöltve megy, azzal bizalmas lábon áll, s a kivel bizalmas lábon áll, azért talán, ha úgy kívánnák a körülmények, jól is áll. Megindultak, s szó nélkül haladtak egy darabig. A Zántéry ismerősei nagy szemeket meresztettek e szokatlan barátság láttára, s a hitelezők mélyen levették kalapjaikat. Olyan volt a vén gróf e fiatal ember mellett, mint új divatú gyönge épület mellett egy ódon bástya, mely az épület egyik támaszát képezi. — Zavarom talán önt, ha beszélek ? — kérdé néhány perc múlva az öreg úr, — mert a mint mondta, fontos dolga van, s most hihetőleg az foglalja el. A pénzes embereknek rendesen megvan az a különös érzékük, hogy már messziről leolvassák szándékát annak, ki pénzt akar kérni tőlük. Ilyenkor aztán ők tudják, mint kell fogadni az „adjon istent.“ Azt is leolvassák, ha valaki szeretne kérni, de nem mer. Ha célszerűnek látják megadni, megadják az ágait, vagy ha célszerűnek látják felhúzni, akkor felhúzzák a villámhárítót. Zántory érteni kezdett valamit e szavakból, melyek növelték bátorságát. — Nem oly dolog, mely gondolataimat egészen igénybe venné. Nem felejtem el, beszélhetünk akármiről. —• Az más, — mondá a gróf, — tehát mégse oly fontos, mint képzeltem. — Azaz, hogy elég fontos, — jegyzé meg a rést felhasználni akarva az uracs, — elég fontos, mert pénzről van szó. — Na, — gondolá most Zántéry, meglátjuk, hogy mit felelsz erre ? Ha nem fordítasz rögtön hátat, — támadunk. — Aki támad, az diadalt remél. — Akkor magam is elismerem, hogy fontos. Mindenek fölött a legkomolyabb ügy, a pénzügy, s azok foglalkoznak vele leginkább, akiknek van. Hahó! ez mérkőzni akar velem! Ez egy gondolat volt. — Amint vesszük. Mi engem illet, éppen az ellenkezőt állíthatom. Azért megyek Essenc-hez, hogy jótállásra kérjem föl. — Igen ? Kellemetlen dolog. Annak is, aki kér, annak is, akit kérnek. Visszautasítani persze röstelli az ember, sőt néha nem is akarja, sőt szívesen teszi, de azért mégis érez valami kellemetlenséget. Ha Essene tudná, mit akar ön, kikerülhetné e kellemetlenséget az által, hogy nem várva be a felszólítást, maga ajánlkoznék. — Hja igen, igen! — kiáltott most fel a gróf, bocsásson csak meg, azután kész leszek meghallgatni önt, de nehogy elfeledjem, amit kérdezni akarok, engedje át az elsőséget: — Ugyan kérem nem ismeri ön azt az Irma nevű piperésznőt, ki pár hét óta az X. boltjában dolgozik. — Oh igen, — válaszolá élénken Zántory, — ismerem igen jól. Mindennap nálunk van, nőmnek is készít valamit. , — Régebben ismeri ön ? — Én csak mióta Pesten van, de nem ismerte már azelőtt is. — Neje tehát hatással van rá ? — Azt hiszem, igen. A gróf nem szólt semmit, s néhány pillanatig fütyörészve haladt Zántory mellett, ki rejteni kezdé a szívességnek és barátságnak okát, valamint azt is hogy a gróf meg lesz fogva. — Barremének egy társalkodónőre volna szüksége, valami tisztességes jó leányra, ha nem nagyon műveit is. Azt hiszem, ez az Irma jó lenne neki. Magam is azt hiszem, hogy jó lenne neked, — gondolá a férj, — hanem ez egy kissé drága virág lesz. Irma testvére a nőmnek, ez bizonyos. Nagyon szerettem volna magam is, ha nem volna az. Nem is mutatom, hogy birtokában vagyok e titoknak. Annál jobb. Fel kell használnom e vén gonosztevőt. Eugénia lássa, ha nem áll rá, legalább lesz alkalom a felmondásra! —■ Erényes leánynak gondolom. —— téve hozzá a gróf kevés szünet múlva. — Én is, —• felesé Zántéry. — Mit is akart ön mondani azelőtt, — kérdé Váméry egykedvüleg. A kérdettet szintén megdöbbenté most e kérdés, mert egészen a másik tárgy kezdé elfoglalni, hanem azért sebesen összeszedte magát. — Hja igaz. Semmi mást nem akartam mondani, mint éppen a gróf tanácsa szerint, megkímélni a grófot bizonyos kellemetlenségtől. — Legyen szives és beszéljen ön nejével e leány felől. Vegyék rá, hogy fogadja el a társalkodónői állást. — Igen, igen. — Csupán arra akartam kérni a grófot . . . — Hogy jótálló legyek. Mikor találkozhatom önnel ? Fog beszélni nejével még ma e tárgy felől. Mily öszeget akar fölvenni? — Ötezer forintot. — Tehát elvárom önt este a kaszinóba. Jó napot! — mondá most kezet nyújtva Váméry, — én már kilenc órakor ott leszek. — Jó napot, — mondá Zántéry, aztán fogai közt susogá: — Jól van vén gazember , hanem fizetni fogsz. Előfizetési fölhívás a „FŐVÁROSI LAPOK“ október—decemberi folyamára. Napilapunkat továbbra is ajánljuk a műveit olvasó közönség pártfogásába. Folytonos törekvésünk : élénk, változatos és tartalmas olvasmányt adni, válogatott szépirodalmi művek, tárcák, kül- és belföldi eredeti levelezések s bő és friss hírrovatok közlése által. Jeles munkatársaink száma minden évnegyedben szaporodik. (Többi közt ez évnegyedben nyertük meg közreműködésre Szigligetit is.) A nyári évnegyedben tárcáink nagy része a külföldi és hazai fürdők életével, érdekes utazásokkal stb. foglalkozott, miután ezek voltak az idény fővonásai. Most őszszel és télen át a megélénkülő főváros társaséletéről, országgyűlési, irodalmi és művészeti mozgalmairól fogunk minél több közleményt adni. Szóval napi lapunk a szépirodalom és folyó élet hű tükre kíván lenni. Mindent elkövetvén e napi közlöny érdekesítésére, bátrak vagyunk kérni az olvasók részvétét, mely lapunk e hatodik évi folyamában különben is nagyobb mértékben mutatkozott, mint eddigelé bármikor. Tóth Kálmán, Vadnai Károly, laptulajdonos, felelős szerkesztő. Az „Athenaeum“ kiadó hivatala, mely lapunkat pontosan és csinosan állítja ki (idényenként egy divatképpel), kéri az előfizetési összegek mielőbbi beküldését. Előfizetési ár negyedévre 4árt. — Különben minden évnegyed elején félévre is lehet előfizetni 8 frttal. XIV. A férj. Két hónap óta dolgozó szobává alakult át az Eugénia társalkodó terme. Két hónappal ezelőtt eltűnt az ékszerszekrény a fogadó teremből, s helyét egy pompásan aranyozott virágállvány foglalá el, ami szintén igen szép díszes tárgy, de azért feltűnt e változás másoknak is, de nem annyira, mint magának a nőnek, ki most kezdi sejteni, s jött napról napra jobban nyomára annak, hogy férje pénzzavarban van, nem gyanítván ugyan még, hogy benne van egészen. A nő azóta nem vett el férjétől egy fillért sem. Hozzá fogott elhagyott munkájához ismét, a fodorkészítéshez. Testvérével, ki az ő helyét foglalta el, közösen dolgozott, lehet mondani: éjjel nappal. Eugénia, mert Zántory nem kérdezi többet, nem mondta, hogy mily viszonyban áll Irmához és a kis Margithoz, kit egy nevelőintézetbe adott, — noha egy férj, a túlságos gyengédség és szeretetből, melylyel e nők egymás iránt viseltettek, de a hasonlatból is, nem gyaníthatott egyebet, mint azt, hogy testvére. Zántory egész napon át nem volt otthon, s így Irma délután három óráig, s este tiz-tizenegyig zavartatás nélkül dolgozhatott testvérével. A férj észrevette e munkát, s mit hónapokkal ezelőtt nem tűrt volna meg, ebben most hallgatag beleegyezett, annál is inkább, mert Eugénia nem kért tőle a háztartásra semmit. A hölgynek feltűnt a roppant ár, melylyel munkáik fizetve voltak. Gyakran figyelmeztette reá nővérét, de az mindig a legőszintébb ártatlansággal mondta, hogy még eddig nem vett észre semmit, s ígérte, hogy abban a pillanatban tudósítani fogja testvérét, amelyikben föl fog neki tűnni valami. Eugénia órákig taníta húgát, s beszélt neki a veszélyekről, melyektől oly helyen a leányok környezve vannak, de mindig hozzátette: ha nem ismernélek, nem mertelek volna odaadni. Déli tizenkét óra volt. A hölgy, mert férje után nem kellett magát irányoznia, miután az már egy év óta nem evett otthon, megtartó a polgári szokást, és tizenkét órakor temte föl szerény ebédjéhez asztalát