Fővárosi Lapok 1869. november (251-274. szám)
1869-11-21 / 266. szám
Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. sz. 266-ik sz. Szombat, november 20. Hatodik évfolyam 1869. Előfizetési díj: félévre...................8 frt. Negyedévre .... 4 frt Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koron kint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 30. sz. 2. em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor......................7 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Előfizetési felhívásunkat ajánljuk a szépirodalom és művészetek pártolóinak figyelmébe. Lapunk ára félévre 8 frt, évnegyedre 4 frt, s az összegek az „Athenaeum“-hoz küldendők. — Jelen évnegyedről teljes számú példányokkal még mindig szolgálhat a kiadóhivatal. Szeretnélek még egyszer látni. Szeretnélek még egyszer látni A kertben, ott a fák alatt, Hallgatni édes csevegésed, Mint gyermek, úgy örülni véled, Szakitva a virágokat. Szeretnélek még egyszer látni Homályos, őszi délután Kandallódnál a karosszéken, Ha mintegy elringatva, ébren Alszol s álmodva nézsz reám. Szeretnélek még egyszer látni, Midőn úgy várod jöttömet, Megismersz immár a távolból, S bár ajkad ollyan hidegen szól, Elárul néma örömed. Szeretnélek még egyszer látni Szép csöndes nyári estvelen, Holdfénynél az akácok árnyán, Midőn fejed keblemre hajtván, így suttogsz : „Még maradj velem !“ Szeretnélek még egyszer látni A vén udvarház csarnokán, S ha elhangzott az isten hozzád, Még visszanézni utólszor rád, S először sírni igazán. Szeretnélek még egyszer látni, Meggyógyitna egy pillanat. Mit szenvedtem, feledni tudnám, S még egyszer örömest feldúlnám Éretted ifjúságomat. Gyttai Pál: Egy késő őszi történet. (Elbeszélés.) Irta: Vacano E. M. (Folytatás.) — Hisz ez valóságos kis regény, — nevetett Regan néne. És Maud, dacára elfogulatlan lelkesedésének, lelke mélyében megijedt. Mert ha Regan igy nevetett, könyörtelen, félelmes ellenség ólálkodott a ház körül. — Csak az kár, — kezdé újra Regan, — hogy új szomszédainkkal aligha ismerkedhetünk meg. — Szomszédainkkal nem ismerkedhetünk meg ? Hogyan ? És miért nem ? — Maud állva maradt. Oly szép volt e pillanatban, a mint kurta ruhájában s kis amazon-kalapjában itt állva, egy ökörszem formájú ablakon kilövellő sugár egész dicsfénynyel vette körül, hogy Regan úgy érezé magát, mintha ecettel öntötték volna le. — Oh! és te még ezek után is találkozni akarnál vele, midőn ő már meggyőződött, hogy halálosan szerelmes vagy bele ? sp. — Én ? Szerelmes Flockba ? Halálosan ? És ő valóban ezt gondolná ? — kérdé Maud halkan, bámulva. — Nos igen! A báróné bizonyára megmutatta neki leveledet, s bizonyára az ő beleegyezése után küldte el arcképeit, meggyőződve, hogy festői lelkesedésed csak kihívás volt bátorsága ellenében, mégpedig meglehetősen érthető kihívás. S most tudja... akarom mondani, azt gondolja, hogy te fülig beleszerettél, s egy könnyelmű, emancipált lány vagy. Különben — mellékesen legyen mondva — e hírnevet senki sem kerülheti el, ki oly függetlenül, a világgal nem törődve él, mint te kedves, becsületes szivű Mandom. És lásd, August nem képes bevárni Greta gyógyulását, ő előbb meglátogat, hogy hódolatodat mielőbb elfogadhassa. És Salerny Greta nem törődik ezzel, neki elég, hogy Flock neje lehessen. Regan az utósó néhány lépcsőn gyrm fölsietett, s csak ott vette észre, hogy Maud alant, a borjúszemű ablaknál megállott, s nyitott szájjal, meredt szemekkel tekintett utána. Kipirult arccal kiáltott: — Regan! Komolyan hiszed te ezt ? — Én istenem, nemcsak hogy hiszem, de a dolgok rendes menete is ez! Maud bágyadtan hajta le fejét, s zavart tekintettel bámulta kis vadászcsizmáinak hegyeit. Keble hevesen hullámzott. — E mellett azonban hatalmasan mulathatsz. Ha gondolod, úgy fogadd el. Maud e szavakra föltekintett. Arcán a pir helyét halálsápadtság foglalta el. — Oh! — sóhajtott. — Mily emberek közé jutottam ! Mint szeretnék újra az angol kisasszonyokhoz visszatérni! Én nem értelek titeket. Leokadia kisasszony azt mondá, mindent mondhatunk, mi igaz és nem illetlen! Annyi örömet szereztek nekem e képek! És most . . . hangja itt elakadt. — Regan két-három lépést tett visszafelé, édeskésen mosolyogva, átkarolta s a szép vad kis fejecskét kiégett, érzéketlen kebelére szorította. — No, hisz ne vedd ennyire szivedre. Végre is egy kis mulatság lesz. Elfogadjuk látogatását, s te egyszer mindenkorra meg fogod neki mutatni, hogy tökéletesen közönyös előtted. Nos, jó lesz így? — Én elfogadtam ez embert? — kiáltott Maud zavart, vad tekintettel nézve nénjére, s a szégyenpír arcán lángolni kezdett. — Soha, soha! És én nem fogok Gretához átmenni! Ah ! isten, csak a városba mehetnék ! E hiú tolakodó ... én . .. — De ne légy ily szenvedélyes. Jöjj, és fesd képedet! — Maud nagyot lélegző .. . fölemelte fejét. — Festeni, most ? Igen, — mond, és nénje előtt fölszaladt a lépcsőkön. Midőn Regan utána, a borostyánkeszmnű terembe lépett, látta, amint Maud a festőállvány előtt áll, s az egész Nichedi vadászatot ecsetének nyelével át- meg átszurkálja. — így! — kiáltott föl a szenvedélyes lányka. — A kép készen van! — S ezzel nyikorgó csizmáiban az asztalhoz ment, melyen sapkája és fegyvere hevert. Hl. A következő napon olyan őszi vihar volt, a minő csak őszszel lehetett. A keményre fagyott föld a dühöngő szél meleg fehétől sárrá olvadt föl. A fákról csak úgy csurgott le a hó, és fütyölve hajoltak meg a vihar kóválygó rohamaiban, mely az egész vidéket fölkavarta. Flock August megállja fakó paripáját a roskatag lépcsőzet előtt, mely a plankenrodi kastélyhoz vezetett. Közüle az egész park hervatagon nézett ki, s a levelek csörögtek a deres szél hűs leheletétől. Az ágakról valóságos örvénytáncban hullata alá száraz leveleit a lomb, és azon hideg, hosszúkás vízcsöppeket, miket a fagyos szél hol megdermesztett, hol megolvasztott. A ló és lovas egy cháosz közepette állott. Flock August kénytelen volt kalapját folyvást kezével tartani. Csak nagy nehezen tudott kalapja alól valami keveset látni, de az egyik ablaknál Maud alakját mégis kivette, ki amint Augustot megpillantotta, mélyen elpirulva húzódott vissza. Az ifjú leugrott lováról, s minthogy szolga nem jelentkezett a főlépcsőzetnél, lovát elkezdte körben jártatni. Kiáltott, de mind hiába, senki sem jött. Végre a földszinti ajtóban megjelent Lina, és tisztelettel köszönt neki. Kérte, küldene ki valakit, ki lovát tartaná, s kérdé, hogy Maud kisasszony itthon van-e ? — A kisasszony kisétált, — mond Lina. Flock August mélyen elpirult, bámulat és boszúság küzdöttek egymással lelkében. Elutasítva ? Jól hallott-e ? Megőrült-e e leány ? Vagy csakugyan szándékosan sérteni akarták-e azzal, hogy elküldik, midőn a fiatal úrnő odahaza volt? Ilyes még soha sem történt vele. Első percben nem tudott magához térni s nem tudta mitévő legyen. Azt csak nem tehette , hogy durcás iskolás fiú módjára lovát visszafordítsa, s dühösen tova vágtasson ? Büszke volt azt mutatni, miszerint tudja, hogy elutasittatott. És habár halántéka még mindig hevesen lüktetett s arca lángolt, mégis oldalzsebébe nyúlt, hogy látogatójegyét előkeresse. — Úgy lesz oly szives, e jegyet úrnőjének általadni ? E percben az alacsony kis ablaknál egy fakó shawlba hurkolt, édeskésen mosolygó, rút, sovány és sárga kis alak jelent meg. — Lina! — kiáltott ki, — vezesd a lovat a fészer alá, s kösd meg szorosan. Ha oly szives lenne uram, s nem röstelne fölfáradni ? . .. August egy pillanatig habozott. Boszúsága küzdött ez újabb meglepetéssel. Végre elhatározta magát, s Lina a lovat elvezette. A lovász künn volt a földeken. August lassan, gondolatait szedve rendbe, haladt át az előcsarnokon. Valóságos rococo-ajtó előtt, melynek karyatidjei a szerelem jelvényeit ábrázolták, állott a kis agg hajadon, s hízelgő mosolylyal kérte, lépne közelebb. August meghajta magát. Regan a terembe lépett, hova Flowir is követte. — Flowir urat van szerencsém üdvözölhetni ? ! — mond Regan. — Én Sayte Regan vagyok, Plankenrode Maud unokanénje. Sajnálom, hogy Maud éppen most nem lehet idehaza; bizonyára ő is igen sajnálni fogja. — Valóban nagy kár, — viszonzó Flock, ki nem tudta, hogy e hazug, édeskésen mosolygó lényt lesújtsa-e, vagy udvarias grimassokat vágjon előtte? (Folyt. köv.) A vak fejű Curson. (Történeti beszély a kalózéletből.) Aimard Gusztáv-tól. (Folytatás.) Olonnais szóról-szóra teljesité főnöke parancsait : a brick két legnagyobb dereglyéje meg volt rakva a legénység bőröndjeivel s holmijával. A legénység az élelem- s fegyverekkel a két dereglyében volt elosztva. A nagyobbikba, mely a kapitánynak volt szánva, minden személyes vagyonát berakták ; tizenkét kalóz maradt egyelőre a brick fedélzetén őrizetül. A két spanyol matróz örömmel fogadta Curson ajánlatát. Eltekintve a személyes értesítésektől, melyeket a kalóz tőlük várhatott, a vidék és kikötő ismerete által nagy hasznot hajthattak a vállalatnak; azért a kalózok, kik megérték főnökük szándékát, örömmel fogadták e két embert maguk közé. Don Ramon kapitány, elbúcsúzva a parancsnoktól, csónakjába szállt, s a két jármű kieresztett vitorlákkal indult Cuba sziget felé, hova, ha a szél megmarad, három nap alatt eljutni reméltek.