Fővárosi Lapok 1870. augusztus (167-190. szám)
1870-08-02 / 167. szám
keblében. Míg az állomásra érkeztek, beszélt Rudin az ember méltósága, a valódi szabadság jelentősége felől. Szavai nemesek, melegek és őszinték voltak, és midőn a megválásra került a sor, Bassistow nem tartóztathatá magát tovább, nyakába borult és zokogásban tört ki. Rudin is ejtett néhány könyet, de nem Bassistow iránt érzett bánata miatt. Az önszeretet könyei voltak azok, melyeket ő hullatott. * # * Natalia szobájába ment 6, elolvasta Rudin levelét. „Kedves Alexejewna Natalia! — há Rudin. — Én elhatároztam, hogy elutazom. Nem tehetek máskép. Addig távozom, míg kereken ki nem adják utamat. Elválásomkor minden félreértés megszűnik ; sajnálkozni alig fog utánam valaki. Miért tétovázzam hát ? . . Ez mind helyén van! — gondolja kegyed — de miért intézek akkor kegyedhez levelet ? Éntalán örökre megválok most kegyedtől, és nagyon fájna a tudat, hogy roszabb emlékezetet hagyok hátra, mint érdemiem. Azért írom most e sorokat. Sem mentegetni nem szándékozom magamat, sem bárki mást vádolni, mint önmagamat. Ahogy lehet, igyekezem magamat érthetővé tenni. . . Az utóbbi napok eseményei oly váratlanok voltak és oly hirtelen jöttek ... Mai találkozásunk tanulságul szolgáland nekem. Igen, kegyednek igaza van, én nem ismerem kegyedet, de azt hivem, hogy ismerem! Életpályámon mindenféle emberekkel találkozom, sok nővel és leánynyal jöttem össze, de csak akkor, midőn kegyeddel találkoztam, találtam tiszta és egyenes lélekre. Ez új volt előttem és én nem tudtam azt méltányolni. Én mindjárt ismeretségünk első napján vonzalmat éreztem kegyed iránt, mit észre is vehetett. Több órát töltök körében, anélkül hogy megismertem volna. Igen és én még nem is igyekeztem azon, hogy megismerjem .. . s fejembe vetem, hogy szerelmet érzek kegyed iránt! E vétkem miatt bűnhődöm most. Én egykor szerettem egy nőt és visszontszerettetem ... Az érzelem, mely bennem ekkor keletkezett, határozatlan volt, mint szintén az övé is; de ő nem volt a természet gyermeke s igy eléggé öszhangzottunk. Az őszinteség nem nyilvánult akkor, s igy én azt nem ismertem meg most sem, midőn az előttem állott . . . Végre megismertem, de már későn... A múlt nem tér többé vissza soha . . . Lelkünk egygyé olvadhatott volna — és most nem fog többé soha. Miként bizonyítsam be kegyednek, hogy valódi szerelemmel, a szívnek szerelmével, s nem a képzelettel szerettem volna, mikor magam sem tudom: vájjon képes lennék-e ily szerelemre ! A természet bőven jutalmazott engem, — én azt jól tudom, és nem akarom álszeméremből kegyed előtt a szerényt játszani, különösen most, e reám nézve oly keserű és gyötrelmes órában .. . Igen, bőven jutalmazott a természet, és én anélkül halok meg, hogy valamit tettem volna olyat, mely tehetségemnek megfelelne, s anélkül, hogy valamely üdvös nyomot hagynék hátra. Minden kincsem hasztalanul enyészik el: vetésem gyümölcsét nem fogom learatni. Hiányzik bennem, — magam sem tudom mi, — valószínűleg oly tulajdon, amely nélkül sem az emberek szivét nem lehet megnyerni, sem női szivet hódítani; a szellem uralma pedig, magában véve, épp oly bizonytalan, mint sikertelen. Sajátságos, csaknem nevetséges az én végzetem; én egészen, valóságos vágygyal akarom magamat annak átadni, és mégsem adhatom át. A vége az lesz, hogy előbb utóbb semmiségért fogom magamat föláldozni . . . Istenem! már harmincöt éves vagyok, és még mindig csak előkészületeket teszek a cselekvéshez! Még senkinek sem nyilatkoztam igy, mint most; ez utósó gyónásom. De legyen elég magamról ennyi. Kegyedről akarok beszélni s néhány jó tanácsot adni... Nem is való vagyok én egyébre . . . Kegyed még fiatal, de bármily soká éljen is, kövesse mindig szive sugalatát és ne engedje magát sem saját, sem a más esze uralmának át. Higyye meg nekem, minél egyszerűbb és korlátoltabb a kör, amelyben az élet lefoly, annál jobb; nem az vezet célhoz, hogy annak újabb meg újabb oldalait ismerjük, hanem hogy abban minden átmenet kellő időben történjék. „Boldog az, ki fiatalságában fiatal volt “ — mondja Puskin . . . De meg kell jegyeznem, hogy e tanács inkább illet engem, mint kegyedet. Bevallom kegyednek Alexejevna Natalia, hogy nagyon fáj szívem. Én soha sem ismertem félre amaz érzelem minőségét, melyet Michailovna Darjában ébresztettem; azonban ama reményben éltem, hogy ha csak ideiglenesen is révpartra jutottam . . . Most ismét a nagy világban kell bolyongnom. Mi pótolhatja nekem kegyed társalgását, jelenlétét, figyelmes és okos tekintetét ? . . Én magam vagyok ennek oka, azonban azt átláthatja kegyed, hogy a sors szándékosan keményen bánt velünk. Még egy héttel ezelőtt alig eszméltem arra, hogy kegyedet szeretem. Tegnapelőtt este a kertben hallam ezt először saját ajkairól. . . De miért idézzem én azt vissza emlékezetébe, mit akkor este mondott ? Már ma elutazom, szégyentelve utazom el, ama keserűségek után, melyek utóbb köztünk fölmerültek, és semmi reményt nem viszek magammal. . . De még nem tudja kegyed, mily mérvben vétkeztem én kegyed ellen . . . Hiába! már én oly bohó, őszinte és csevegő vagyok ... De miért beszéljünk erről! ?Én örökre távozom. Én egyedül maradok e világon, hogy — a mint kegyed ma kegyetlen mosolylyal megjegyezte — más, hozzám inkább illő foglalkozásnak szenteljem magamat. Ah ! csak képes lehetnék valósággal ily foglalkozásoknak szentelni életemet, s elvégre legyőzhetni tunyaságomat .. . De nem! Én ugyanaz a tökéletlen lény maradok, amilyen eddig voltam . .. Az első akadálynál megbotlom, mint ezt a kegyeddel való eset is bizonyítja. Vajha legalább a saját hivatásom szerint való jövőbeli tevékenységnek hoztam volna szerelmemet áldozatul, de csak a felelősség volt, amit magamra kellett volna vállalni, melytől viszszarettentem, és ezért nem vagyok kegyedhez méltó. Én nem vagyok rá érdemes, hogy éreztem magát saját légkörétől elszakaszsza.. . Egyébiránt, ki tudja, nem jobb volt-e ez így! . . . E tanulság után talán okulok és szilárdabb leszek. Teljes boldogságot óhajtok kegyednek. Éljen boldogét! Emlékezzék rám néha-néha. Azt hiszem, hallani fogja kegyed hiremet. Rudin.“ (Folyt. köv.) A trencsén-teplici fürdőből. (Julius végén) (K. E.) Hol volt, hol nem volt: egy mértföldre a regényesen fekvő Trencsén városától, (mely a felhőkig emelkedő sziklatetőn épült régi várlak romjai körül festőileg csoportosult házsoraival, s történelmi múltjánál fogva is, a legérdekesebb helyek egyike) feküdt az egykori Teplic falu, mely nevét a határában fakadó meleg forrásoktól nyer, mert tótul „teplo“ annyi, mint meleg. E falu legutósó maradványai a múlt őszszel hamvadtak el, s most egy pár díszes épület és vidám kinézésű csinos emeletes házak jelölik az egykori füstös szalmakunyhók helyét. Mindez a b. Sina Simon tulajdona, ki roppant pénzösszeget költ e fürdő emelésére. De Teplic mindazáltal fölvirágzását közvetlenül s különösen L is uradalmi főigazgató úrnak köszönheti. Ismerem hazánk valamennyi fürdőjét, s igy saját tapasztalatom után mondhatom, hogy Teplic, mind ritka gyönyörű fekvése, mind belső berendezése tekintetében nálunk, valamennyi fürdők közt az első helyet foglalja el. A külföld, különösen a szomszéd tartományok azonban jobban ismerik, mint Magyarország lakosai. Közel a határhoz fekvén, a fürdővendégek zömét idegenek (különösen németajkúak) képezik, s főleg e körülménynek tudható be, hogy — bár itt-ott kedves tót atyánkfiai kedélyes pipázását látni —mindazáltal első pillanatra egy telivér németországi fürdő benyomását teszi az érkezőre. Ámde ott szól a táblabíró-kinézésű Beznák Sándor jeles magyar zenekara. Ez a sok „hogy volt“ és melancholikus hazafiúi kurjongatás a miénk! Hála istennek, magyar földön vagyunk! E fürdőhely fekvése a Vág egy mellékvölgyében meglepőleg szép. Magát a völgyet a Tepla patak szegi keresztül és magas, bükk- és fenyőerdőkkel benőtt hegyláncok — a Kárpátok kifutói — övezik. A hővmérséklet, dacára hogy 1200 lábnyira fekszik a tenger színe fölött, eléggé enyhe, s különösen Pest szaharai porát kilehelni, üdébb várt e fürdőnél ajánlani sem tudnék. Az odavezető út egy részét, mely a Nyitra völgyén és a regényes Mahnács-hegyen keresztül visz, maga a sokat utazott Horváth Mihály történetírónk, ki tavaly e fürdőt meglátogatta, Svájc legszebb vidékeivel tette párhuzamba. A Vág völgye vadregényesebb s történeti emlékű romokban gazdagabb, de nem oly egyszerűen nagyszépségű, mint a Nyitravölgy. I S az ide vezető vasút nagyban emelni fogja e fürdőhelyet, s közelebb hozza a haza szivéhez. Azon időig, mig a vasút elkészül, legkényelmesebb ide az utazás Pestről a bécsi vonattal Szempe v. Szemtő (Wartberg) állomásig, s onnan Trencsén városon át gyorskocsin. Itt az ember, hála istennek! a kánikulát csak névről ismeri, de az idén abnormis időjárás volt. Eső a soknál is több esett. Ennek is meg van azonban a maga jó oldala: a tenyészet oly szép lett tőle, milyen emberi emlékezet óta nem volt e vidéken. Teplic meleg forrásai 200 négyszöglábnyi területen fakadnak, sűrűn egymás közelében. A kitűnő (legnagyobbrészt kéntartalmú) meleg víz különösen a köszvény csúz, s az ezekkel összekötött vagy ezeket követő legcsökönyösebb bajok, továbbá lépbetegség, görvély, torokbaj, minden nemű ketegek, sebek és daganatok gyógyításánál bizonyult be leghatályossabbnak, és sok tekintetben a világhírű karlsbadi víz gyógyerejével versenyez. Az idén (beleértve azokat is, kik rövidebb ideig időztek e fürdőben) körülbelül kétezeren kerestek üdülést Teplic forrásainál, köztük olyanok is, kiket hordszéken hoztak ide, s itt annyira megjavultak, hogy az idény végén kot segélye nélkül is járkálhattak föl és alá. A nemzetiséget tekintve: a magyarok a fürdővendégek egynegyedét, vagy legfölebb két ötödét szokták képezni. A legnagyobb kontingenst Porosz-, Morva- és Lengyelország szolgáltatják. De van sok sziléziai, cseh, sőt rendesen több orosz is. Az ez évi idény eléggé élénk volt, de nem tartozott a „saison brillant“-ok közé, aminek okai az esős időjárás s főleg a rögtön kitört porosz-francia viszály. Két nap alatt néhány száz porosz, lengyel és sziléziai utazott el a háború hírére. Trencson-Teplic ama kevés magyar fürdők egyike, mely ment a primitivitás szomorú jellegétől. A „nagy szálloda“ mind terjedelmére, mind berendezésére kiállja a versenyt Pest elsőrendű szállodáival, egy-kettőt kivéve. Ezen kívül kivált a Sina-kastély, a Marcibányi ház és az új kisebb szálloda, szemközt a nagygyal a főtéren továbbá a Sándorféle és herceg Poniatowsky-házak érdemelnek még említést. Az árak eléggé mérsékeltek. Egy szoba hetenkint két forinttól tizenkettőig.A zenedíj személyenkint három forint. (Családtagokra kevesebb, gyermekekre semmi). S ez a vendégeket az éji-zenék s egyéb kéregetések ellen az egész idényre biztosítja. Az étkezés épp oly jó, de olcsóbb, mint a pesti elsőrendű szállodákban, s a cukrászat is igen kielégítő. A nagy szálloda egy tágas étteremmel és kávéházzal bír, s mindkettőnek még egy „extra“ terme is van , valamint díszes táncterem, továbbá a fürdőházak közelében rendkívül hosszú födött sétahely (Wandelhalle), nők és férfiak számára külön olvasótermek, zongora stb. Az árnyas és (beleszámítva egy hegyoldalt is) vadregényes fekvésű parkban csinos színkör, kávéház és étcsarnok állanak. Tekintve, hogy külföldiek képezik a fürdőközönség legnagyobb részét, egy német (még pedig elég jó) színtársulat működik e fürdőben Siege Ignác igazgatása alatt, s élénk pártolásnak örvend. Ha több magyar fogja e fürdőt látogatni, fölváltva magyar előadásokat is szándékoznak rendezni, ami egy magyar fürdőben (ha bármi áldozatokkal járna is) igen kívánatos lenne. Minden csütörtökön és vasárnap táncestélyt tartanak, melyre a környékről, különösen a közel fekvő Trencsén városa szépei közül, sokan rándulnak át. S ilyenkor a színház után 6—8 óra közt a zene alatt a „nagy szálloda“ előtti tér a terrasse-okkal igen élénk s tarka képet szokott nyújtani. A délelőtti zene fél 11-től 12-ig szól a park platánjai közt. Az étkezés rendesen fél egy és félhárom közt történik. A magyar fürdővendégek közt voltak :, Ghyczy Sándor Johanna, b. Mednyánszky-Ghyczy Ágota, gr. Chorinsky-Niczky Philoména, Vietoriszné szül. b. Skrbenszky, Sipeky-Piacsek Szidónia (ki közel fekvő klobusici kastélyában több szép táncestélyt is adott) két fiatal szép leánykájával, Bossányi-Justh Amália, Olga leányával, Csarada-Grosz Adolfiné, Rakovszky Sarolta k. a., Zsámbokréthy-Emődy Gizela, Kvassay-Saxlehner Emma, Bossányi Györgyné, Nyáry Friderika és Charité grófnők, Béler Frigyesné, Steer Adamilla, Molnár Gy.né, Barossné és leánya Mária, Simonyi Sándorné két leányával, dr. Venturáné, Piacsek Edéné, Magyarné és leánya, és még sokan. Az idegenek közt nagyon kevés nő volt, de annál több férfi, köztük előkelők, „Rittergutsbesitzerek“ Poroszországból, két lapszerkesztő, katonatisztek, pénzemberek stb. S megjegyzendő, hogy nem