Fővárosi Lapok 1870. augusztus (167-190. szám)

1870-08-02 / 167. szám

keblében. Míg az állomásra érkeztek, beszélt Rudin az ember méltósága, a valódi szabadság jelentősége felől. Szavai nemesek, melegek és őszinték voltak, és midőn a megválásra került a sor, Bassistow nem tartóztathatá magát tovább, nyakába borult és zoko­gásban tört ki. Rudin is ejtett néhány könyet, de nem Bassistow iránt érzett bánata miatt. Az önsze­retet könyei voltak azok, melyeket ő hullatott. * # * Natalia szobájába ment 6, elolvasta Rudin le­velét. „Kedves Alexejewna Natalia! — h­á Rudin. — Én elhatároztam, hogy elutazom. Nem tehetek más­kép. Addig távozom, míg kereken ki nem adják utamat. Elválásomkor minden félreértés megszűnik ; sajnálkozni alig fog utánam valaki. Miért tétovázzam hát ? . . Ez mind helyén van! — gondolja kegyed — de miért intézek akkor kegyedhez levelet ? Én­­talán örökre megválok most kegyedtől, és nagyon fájna a tudat, hogy roszabb emlékezetet hagyok hátra, mint érdemiem. Azért írom most e sorokat. Sem mentegetni nem szándékozom maga­mat, sem bárki mást vádolni, mint önmagamat. A­hogy lehet, igyekezem magamat érthetővé tenni. . . Az utóbbi napok eseményei oly váratlanok voltak és oly hirtelen jöttek ... Mai találkozásunk tanulságul szolgáland nekem. Igen, kegyednek igaza van, én nem ismerem kegye­det, de azt hivem, hogy ismerem! Életpályámon min­denféle emberekkel találkozom, sok nővel és leány­nyal jöttem össze, de csak akkor, midőn kegyeddel találkoztam, találtam tiszta és egyenes lélekre. Ez új volt előttem és én nem tudtam azt méltányolni. Én mindjárt ismeretségünk első napján vonzalmat éreztem kegyed iránt, mit észre is vehetett. Több órát töltök körében, a­nélkül hogy megismertem vol­na. Igen­ és én még nem is igyekeztem azon, hogy megismerjem .. . s fejembe vetem, hogy szerelmet érzek kegyed iránt! E vétkem miatt bűnhődöm most. Én egykor szerettem egy nőt és visszontszeret­­tetem ... Az érzelem, mely bennem ekkor keletke­zett, határozatlan volt, mint szintén az övé is; de ő nem volt a természet gyermeke s igy eléggé öszhang­­zottunk. Az őszinteség nem nyilvánult akkor, s igy én azt nem ismertem meg most sem, midőn az előt­tem állott . . . Végre megismertem, de már későn... A múlt nem tér többé vissza soha . . . Lelkünk egy­­gyé olvadhatott volna — és most nem fog többé so­ha. Miként bizonyítsam be kegyednek, hogy valódi szerelemmel, a szívnek szerelmével, s nem a képze­lettel szerettem volna, mikor magam sem tudom: váj­jon képes lennék-e ily szerelemre ! A természet bőven jutalmazott engem, — én azt jól tudom, és nem akarom álszeméremből kegyed előtt a szerényt játszani, különösen most, e reám nézve oly keserű és gyötrelmes órában .. . Igen, bő­ven jutalmazott a természet, és én a­nélkül halok meg, hogy valamit tettem volna olyat, mely tehetsé­gemnek megfelelne, s a­nélkül, hogy valamely üdvös nyomot hagynék hátra. Minden kincsem hasztalanul enyészik el: vetésem gyümölcsét nem fogom learat­ni. Hiányzik bennem, — magam sem tudom mi, — valószínűleg oly tulajdon, a­mely nélkül sem az em­berek szivét nem lehet megnyerni, sem női szivet hódítani; a szellem uralma pedig, magában véve, épp oly bizonytalan, mint sikertelen. Sajátságos, csaknem nevetséges az én végzetem; én egészen, valóságos vágygyal akarom magamat annak átadni, és még­sem adhatom át. A vége az lesz, hogy előbb utóbb semmiségért fogom magamat föláldozni . . . Istenem! már harmincöt éves vagyok, és még mindig csak elő­készületeket teszek a cselekvéshez! Még senkinek sem nyilatkoztam igy, mint most; ez utósó gyónásom. De legyen elég magamról ennyi. Kegyedről akarok beszélni s néhány jó tanácsot adni... Nem is való vagyok én egyébre . . . Kegyed még fiatal, de bár­mily soká éljen is, kövesse mindig szive suga­­latát és ne engedje magát sem saját, sem a más esze uralmának át. Higyye meg nekem, minél egyszerűbb és korlátoltabb a kör, a­melyben az élet lefoly, an­nál jobb; nem az vezet célhoz, hogy annak újabb meg újabb oldalait ismerjük, hanem hogy abban minden átmenet kellő időben történjék. „Boldog az, ki fiatalságában fiatal volt “ — mondja Puskin . . . De meg kell jegyeznem, hogy e tanács inkább il­let engem, mint kegyedet. Bevallom kegyednek Alexejevna Natalia, hogy nagyon fáj szívem. Én soha sem ismertem félre amaz érzelem minőségét, melyet Michailovna Darjában ébresztettem; azonban ama reményben éltem, hogy ha csak ideiglenesen is révpartra jutottam . . . Most ismét a nagy világban kell bolyongnom. Mi pótolhatja nekem kegyed társalgását, jelenlétét, figyelmes és okos tekintetét ? . . Én magam vagyok ennek oka, azonban azt átláthatja kegyed, hogy a sors szándéko­san keményen bánt velünk. Még egy héttel ezelőtt alig eszméltem arra, hogy kegyedet szeretem. Tegnap­előtt este a kertben hallam ezt először saját ajkai­ról. . . De miért idézzem én azt vissza emlékezetébe, mit akkor este mondott ? Már ma elutazom, szégyen­telve utazom el, ama keserűségek után, melyek utóbb köztünk fölmerültek, és semmi reményt nem viszek magammal. . . De még nem tudja kegyed, mily mérvben vétkeztem én kegyed ellen . . . Hiába! már én oly bohó, őszinte és csevegő vagyok ... De miért beszéljünk erről! ?Én örökre távozom. Én egyedül maradok e világon, hogy — a mint kegyed ma kegyetlen mosolylyal megjegyezte — más, hozzám inkább illő foglalkozásnak szenteljem magamat. Ah ! csak képes lehetnék valósággal ily foglalkozásoknak szentelni életemet, s elvégre legyőz­hetni tunyaságomat .. . De nem! Én ugyanaz a tökéletlen lény maradok, a­milyen eddig voltam . .. Az első akadálynál megbotlom, mint ezt a kegyed­del való eset is bizonyítja. Vajha legalább a saját hi­vatásom szerint való jövőbeli tevékenységnek hoztam volna szerelmemet áldozatul, de csak a felelősség volt, a­mit magamra kellett volna vállalni, melytől visz­­sza­rettentem, és ezért nem vagyok kegyedhez méltó. Én nem vagyok rá érdemes, hogy éreztem magát saját légkörétől elszakaszsza.. . Egyébiránt, ki tudja, nem jobb volt-e ez így! . . . E tanulság után talán okulok és szilárdabb leszek. Teljes boldogságot óhajtok kegyednek. Éljen boldogét! Emlékezzék rám néha-néha. Azt hiszem, hallani fogja kegyed hiremet. Rudin.“ (Folyt. köv.) A trencsén-teplici fürdőből. (Julius végén) (K. E.) Hol volt, hol nem volt: egy mértföldre a regényesen fekvő Trencsén városától, (mely a fel­hőkig emelkedő sziklatetőn épült régi várlak rom­jai körül festőileg csoportosult házsoraival, s törté­nelmi múltjánál fogva is, a legérdekesebb helyek egyike) feküdt az egykori Teplic falu, mely nevét a határában fakadó meleg forrásoktól nyer, mert tótul „teplo“ annyi, mint meleg. E falu legutósó maradvá­nyai a múlt őszszel hamvadtak el, s most egy pár díszes épület és vidám kinézésű csinos emeletes há­zak jelölik az egykori füstös szalmakunyhók helyét. Mindez a b. Sina Simon tulajdona, ki roppant pénzösszeget költ e fürdő emelésére. De Teplic mind­­azáltal fölvirágzását közvetlenül s különösen L i­­­s uradalmi főigazgató úrnak köszönheti. Ismerem hazánk valamennyi fürdőjét, s igy sa­ját tapasztalatom után mondhatom, hogy Teplic, mind ritka gyönyörű fekvése, mind belső berendez­­é­se tekintetében nálunk, valamennyi fürdők közt az első helyet foglalja el. A külföld, különösen a szomszéd tartományok azonban j­obban ismerik, mint Magyarország lakosai. Közel a határhoz fekvén, a fürdő­vendégek zömét idegenek (különösen németajkúak) képezik, s főleg e körülménynek tudható be, hogy — bár itt-ott ked­ves tót atyánkfiai kedélyes pipázását látni —mind­­azáltal első pillanatra egy telivér németországi für­dő benyomását teszi az érkezőre. Ámde ott szól a táblabíró-kinézésű Beznák Sándor jeles magyar zenekara. Ez a sok „hogy volt“ és melancholikus­ hazafiúi kurjongatás a miénk! Hála istennek, magyar földön vagyunk! E fürdőhely fekvése a Vág egy mellékvölgyé­ben meglepőleg szép. Magát a völgyet a Tepla pa­tak szegi keresztül és magas, bükk- és fenyő­erdőkkel benőtt hegyláncok — a Kárpátok kifutói — öve­zik. A hővmérséklet, dacára hogy 1200 lábnyira fekszik a tenger színe fölött, eléggé enyhe, s különö­sen Pest szaharai porát kilehelni, üdébb várt e für­dőnél ajánlani sem tudnék. Az odavezető út egy részét, mely a Nyitra völ­gyén és a regényes Mahnács-hegyen keresztül visz, maga a sokat utazott Horváth Mihály történetírónk, ki tavaly e fürdőt meglátogatta, Svájc legszebb vi­dékeivel tette párhuzamba. A Vág völgye vadregé­nyesebb s történeti emlékű romokban gazdagabb, de nem oly egyszerűen nagyszépségű, mint a Nyitra­­völgy. I S az ide vezető vasút nagyban emelni fogja e fürdőhelyet, s közelebb hozza a haza szivéhez. Azon időig, mig a vasút elkészül, legkényelme­sebb ide az utazás Pestről a bécsi vonattal Szempe v. Szemtő (Wartberg) állomásig, s onnan Trencsén városon át gyorskocsin. Itt az ember, hála istennek! a kánikulát csak névről ismeri, de az idén abnormis időjárás volt. Eső a soknál is több esett. Ennek is meg van azon­ban a maga jó oldala: a tenyészet oly szép lett tőle, milyen emberi emlékezet óta nem volt e vidéken. Teplic meleg forrásai 200 négyszög­lábnyi terü­leten fakadnak, sűrűn egymás közelében. A kitűnő (legnagyobbrészt kéntartalmú) meleg víz különösen a köszvény csúz, s az ezekkel összekötött vagy eze­ket követő legcsökönyösebb bajok, továbbá lépbeteg­­ség, görvély, torokbaj, minden nemű ketegek, sebek és daganatok gyógyításánál bizonyult be leghatályos­­sabbnak, és sok tekintetben a világhírű karlsbadi víz gyógyerejével versenyez. Az idén (beleértve azokat is, kik rövidebb ide­ig időztek e fürdőben) körülbelül kétezeren kerestek üdülést Teplic forrásainál, köztük olyanok is, kiket hordszéken hoztak ide, s itt annyira megjavultak, hogy az idény végén kot segélye nélkül is járkálhat­tak föl és alá. A nemzetiséget tekintve: a magyarok a fürdő­­vendégek egy­­negyedét, vagy legfölebb két ötödét szokták képezni. A legnagyobb kontingenst Po­rosz-, Morva- és Lengyelország szolgáltatják. De van sok sziléziai, cseh, sőt rendesen több orosz is. Az ez évi idény eléggé élénk volt, de nem tarto­zott a „saison brillant“-ok közé, a­minek okai az esős időjárás s főleg a rögtön kitört porosz-francia viszály. Két nap alatt néhány száz porosz, lengyel és sziléziai utazott el a háború hírére. Trencson-Teplic ama kevés magyar fürdők egyike, mely ment a primitivitás szomorú jellegétől. A „nagy szálloda“ mind terjedelmére, mind beren­dezésére kiállja a versenyt Pest elsőrendű szállodái­val, egy-kettőt kivéve. Ezen kívül kivált a Sina-kas­­tély, a Marcibányi ház és az új kisebb szálloda, szemközt a nagygyal a főtéren továbbá a Sándorféle és herceg Poniatowsky-házak érdemelnek még em­lítést. Az árak eléggé mérsékeltek. Egy szoba he­tenkint két forinttól tizenkettőig.A zenedíj személyen­­kint három forint. (Családtagokra kevesebb, gyer­mekekre semmi). S ez a vendégeket az éji-zenék s egyéb kéregetések ellen az egész idényre biztosítja. Az étkezés épp oly jó, de o­l­c­s­ó­b­b, mint a pesti elsőrendű szállodákban, s a cukrászat is igen kielé­gítő. A nagy szálloda egy tágas étteremmel és kávé­házzal bír, s mindkettőnek még egy „extra“ terme is van , valamint díszes táncterem, továbbá a fürdő­házak közelében rendkívül hosszú födött sétahely (Wandelhalle), nők és férfiak számára külön olva­sótermek, zongora stb. Az árnyas és (beleszámítva egy hegyoldalt is) vadregényes fekvésű parkban csinos színkör, kávéház és étcsarnok állanak. Tekintve, hogy külföldiek képezik a fürdő­kö­zönség legnagyobb részét, egy német (még pedig elég jó) színtársulat működik e fürdőben Siege Ig­nác igazgatása alatt, s élénk pártolásnak örvend. Ha több magyar fogja e fürdőt látogatni, föl­váltva magyar előadásokat is szándékoznak rendezni, a­mi egy magyar fürdőben (ha bármi áldozatokkal járna is) igen kívánatos lenne. Minden csütörtökön és vasárnap táncestélyt tar­tanak, melyre a környékről, különösen a közel fek­vő Trencsén városa szépei közül, sokan rándulnak át. S ilyenkor a színház után 6—8 óra közt a zene alatt a „nagy szálloda“ előtti tér a terrasse-okkal igen élénk s tarka képet szokott nyújtani. A délelőtti ze­ne fél 11-től 12-ig szól a park platánjai közt. Az ét­kezés rendesen fél egy és félhárom közt történik. A magyar fürdő­vendégek közt voltak :, Ghyczy Sándor Johanna, b. Mednyánszky-Ghyczy Ágota, gr. Chorinsky-Niczky Philoména, Vietoriszné szül. b. Skrbenszky, Sipeky-Piacsek Szidónia (ki közel fek­vő klobusici kastélyában több szép táncestélyt is adott) két fiatal szép leánykájával, Bossányi-Justh Amália, Olga leányával, Csarada-Grosz Adolfiné, Rakovszky Sarolta k. a., Zsámbokréthy-Emődy Gi­­zela, Kvassay-Saxlehner Emma, Bossányi György­­né, Nyáry Friderika és Charité grófnők, Béler Fri­­gyesné, Steer Adamilla, Molnár Gy.­né, Barossné és leánya Mária, Simonyi Sándorné két leányával,­ dr. Venturáné, Piacsek Edéné, Magyarné és leánya, és még sokan. Az idegenek közt nagyon kevés nő volt, de annál több férfi, köztük előkelők, „Rittergutsbesitze­­rek“ Poroszországból, két lapszerkesztő, katonatisz­tek, pénzemberek stb. S megjegyzendő, hogy nem

Next