Fővárosi Lapok 1871. január (1-25. szám)
1871-01-29 / 24. szám
24-dik sz. Vasarnap, január 29. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Nyolcadik évfolyam 1871. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ft kr. Negyedévre . 8 ft 50 kr. Megjelelt az ünnep utáni FŐVÁROSI LAPOK napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. BV Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petiteor....................9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Lapunk első száma elfogyván, előfizetést csak február-márciusra fogadhat el 2 forint 35 krajcárjával a kiadóhivatal. A mádéfalvi veszedelemről. (Székely énektöredék). De hol kerekedék siralom pataka ? Talán kerekedék a kis Fel-Csik felől. A kis Fel-Csik felöl, Mádéfalva felől. Hol vagytok, poéták, talán mind alusztok! Fel-Csik nagy bánatját hogy le nem Írjátok, Fel-Csik nagy bánatját, Háromszéknek gyászszát, Megemlegethetjük Sivkovics járását: Sok szép virágszálát mert mind levágatá, Kit tüzbe, kit vízbe halomba rakatá, Ki apját siratja, ki anyját jajgatja, Ki szép hitestársát jajszóval óhajtja ; Sürü könnyeikből patakocskák folynak, De jaj, még azok is mind vértől áradnak, Mind vértől áradnak s emberfejet bájtnak. Közli: Kriza János. Székelyné élete s színművészetünk bölcsőkora. Irta: Jakab Elek. (Folytatás). Áldott legyen emléketek, ti hűk, ti nagylelkű művelői nemzetünk nyelvének s erkölcsének! Ti egyesek, egy nemzet helyett éreztetek, gondolkoztatok, cselekedtetek. A ti szivetek a haza népe művelődésének szent óhajtásában egyesült azon igénytelen,de becsületes emberekkel, kiket a könnyelműség és tudatlan elme csavargó komédiásoknak gúnyolt, de a kiknél e hazát és népét annak egy fia és leánya is jobban nem szerette, művelődése ügyét hasznosabban soha nem szolgálta. Ha majd eljő az idő s megszületik a lángész, mely e sokat szenvedett nemzet beléletének s óriási akadályokkal küzdött civilizációjának történetét nyomós részletességgel s igazságos ítéletet hozva megirja : nevetek ragyogni fog ama lapokon, s neveiteket és müveiteket dicsőítve emlegetendik az elmúló és ismét megújuló századok ! De térjünk vissza a Székelyné és pártfogója közötti érdekes és tanulságos levelezésre! Egy márc. 22-kén 1812-ben irt levelében drága, kedves leányának szólítva, kérte őt, ne engedje, hogy pihenésük ideje alatt személyes szerencséjétől egészen megfosztassék. „Szerdán, pénteken és szombaton szerencséltessetek — úgymond, — kicsiny és sovány, de tiszta és jó szívből ajánlott ebédemen megjelenésiekkel. Küldöm —b írja tovább, — a tudvalevő írásokat; ha böjtöléssel sanyargatod testedet, tápláld másfelől elmédet és kedvedet ezen valóban szép darabok olvasásával. Végy — kérlek! — időt ezeknek figyelemmel átolvasására; ha föltaláltad — amint mondottad — az elsőbb darabokban az én képemet, lásd meg ezek 50-dik oldalán a magadét is.*) Köszönt — így végződik a levél — férjeddel együtt atyád és barátod.“ Egy május 5-diki levelében Székelynének valamely, előttem ismeretlen szolgálatért szíves köszönetét tolmácsoló válasziratára felelvén, mentegetőzik, hogy nem tud hozzá úgy írni, amint akarna. „A nagy örömnek — úgy mond,— az az ereje van, hogy ajakunk közt a szókat elgyöngíti és tördeli. Lelkemnek tiszta és nagy az öröme azon, hogy fogadásomat teljesíthettem. A mit éretted tettem, kevés, de ha a dolognak nagy, és a ti csendességteket más ártatlanok boldogságával együtt magában foglaló érdemét nézem, azon kevés is áldozat képében tűnik fel. Én látok — mondja tovább, — a legfőbb jóságnak, mig élek, áldását kérem, kérjed te is, igy bizonyára megnyerjük. Továbbá pedig a te hozzám való bizalmadat most is és örökké köszönöm, azt nagyra becsülöm, és abban megcsalatkozni soha nem engedlek. Élj szerencsésen, — igy végződik a kedélyes levél, — én vagyok, amig élek, kedves leányom, atyád és barátod.“ Még nagyobb bensőséggel van kifejezve az öreg filozófiak Székelyné iránti mély rokonérzelme egy május 10-diki levelében. „Szólj nekem — igy szól abban,— avval az ábrázattal, ama hangon és olyan érzésével szivednek akármit, a mineművel én neked tegnapelőtt azt, a mit írsz, mondottam, úgy aztán életem még boldogabb lesz, ha ugyan ez lehetséges egyéb által, mint avval, hogy atyád vagyok és te az én örökre szeretett és egyetlenegy kedves leányom. .. Te újból köszönöd nekem, amit tettem éretted. Ne tedd ezt ! Én azonkívül is ismerlek, s akkor is, ha hallgatsz, tudom, az effélékben mit szólanál. Nem gondolkozom úgy, mint némely általad említett asszonyok, nem is gondolkozhatom , mert azok éppen azt gyűlölik és irigylik benned és más hozzád hasonlókban, amit ód, más emberséges emberek és minden jók szeretünk, sőt amit az is, aki az emberi szívnek örvényeit látja, szeret. Maradj jó gondolkozásod módjánál mozdulatlanúl s ne félj!“ Úgy látszik, a szini pályától elválaszthatlan kétserüségeket, az irigység és rágalom falánkjait Székelyné is érezte; föntebb is fordult már elé ily kedvetlenitő esete; ellenei az ő megbuktatására most újabban is cselt szőttek, de veszélyes magaviselete s jó emberei segélyével diadalmaskodott. Meghatóan rajzolja e lelki állapotját öreg barátja augusztus 13- diki levelében. „Örömmel olvastam leveledet — igy szól, — s látom, hogy az atyai tiszta szivnek és indulatnak nagy az olyan gyermekektől jutalma, kik az értelemnek kormányát maguktól el nem vetik, és a tökéletesedésre vezető ösvényt el nem hagyják. Ismertelek eddig is elmédnek mind csendes, mind kedvetlen állapotában, a mint ennek magad tanúja vagy, és mindenkor azt találtam fel benned, a mit egy jó atya egyetlenegy kedves leányában feltalálni óhajt; de nem láttalak még eddig soha szivednek azon állapotában, melyben az e hónap tizedik napján volt, midőn magadat nem valál képes megismerni, s engemet — atyádat — még ekkor is megismertél s javallásomat legottan elfogadtad. Köszönöm ezt neked, kedves leányom, mig élek, örökké! Köszönöm leveledben is hozzám bebizonyított engedelmességedet, mely az én tehozzád való igaz atyai szeretetemet nem csak nevelte, hanem azt határ nélkül valónak és semmi idő vagy viszontagság által meg nem változónak részedre újból és örökre elkötelezte. Menj, kedves barátom, a te jó gondolkozásod módjának útján továbbra is egyenesen, és várd a feletted őrködő Gondviselés segélyét mindenekben. Harmadnapig örvendezhetének csak irigy ellenségid, és ennél veszedelmesebb álarcos barátid; érezted ez alatt te is szivednek még eddig nem ismert kínjait; de vedd ezt is háladatossággal s önmegadólag, mert mi módon örvendhetne egy szív, mely soha bánatot nem ismert ? Te győzedelmeskedtél, szived dicsekedhetik e győzedelemmel!“ E levél Székelyné becsületét vette védelem alá a mig a következőben, melyet öreg barátja egy év múlva, 1813.május 13-kán irt hozzá,egésségéről gondoskodik gyöngéd figyelemmel. „Hideglelésedet csak a sok fáradságból és nyughatatlanságból következett gyengeségnek tulajdonítom,— írja, — mert múlt évi novembertől fogva csupán csak öt játékból maradtál ki. Már most még egészen jobban leszel, kíméljed is nyugtasd magadat. E mellett megbízott orvosoddal és közöld betegségedet, javallom szívemből azért, hogy minél hamarább egésségben lehessen szerencsém tégedet látni... Nem merlek hívni, de ha lehetne, jó szívvel látnálak kedves férjeddel együtt, kit szívesen köszöntök !“ Még két levelét kell e derék férfinak ismertetnem. Az egyikben, melynek kerete nincs föltéve, szomorúságát fejezte ki a jó öreg Székelyné hozzá nem menéséért; ezt az esős időnek kívánja tulajdonitni, nem egymás között volt közelebbi haragjuknak. „Olyan barátoknak, — írja, — mint ti vagytok, rövidebb haragúnak kell lenni, mint mikor a gyermek kedvetlenségében ártatlan szemeiből két-három csöpp könyet ejt, s fájdalmát azonnal vidám mosolygás váltja fel. Nem volt módom tegnap eszetekbe juttatni a barátság és szeretet állandóságát eszközlő legfőbb törvényt, mely íme ez: „Még csak házatok népe előtt is, annyival inkább idegenek előtt soha meg se említsetek semmit, akár kicsi, akár nagy dolog legyen az, valami csak titeket illet; négy szem között kell mindennek elintézve lenni, mielőtt azt más tudná.“ Ez az egy ügyü, de szent törvény, mely a háznak boldogságát fentartja, a szeretetet mindennap újjászüli, s azokat, a kik egymáséi, boldogitja.“ (Folyt. köv.) * A könyv címe nincs megnevezve, nem tudhatni, kiben találták föl egymás lelki ábrázatját az agg bölcs és ifjú művésznő. Lapunk mai számához félig van mellékelve. Végzetes házasság (Orosz beszély.) Vovcsok Markától.* I. Péter, jóllehet, szép termetű, barna arcú, sürü, fekete, göndörfürtü fiatal volt, arcának kifejezésén bizonyos nyerseség tűnt föl. És mily mogorva volt tekintete, mennyi megerőltetésébe került a mosolygás! Árván, családját nem ismerve növekedett ő föl. Mindenkivel békességben élt, de senkivel sem volt barátságban. Magábavonultan élt. Örömteljes volt-e ez élet, avagy bánatos ? azt egyedül ő tudta volna megmondani. Soha sem vétett embertársai ellen és mégis féltek tőle. Amint a gyermekek még jó távolból észrevették, abbahagyták játékaikat; a fiatal leányok elhallgattak, az idősebbek pedig így szólottak a fiatal emberekhez : „Ki ne kössetek vele!“ A legmerészebbek is csöndesen hallgattak, midőn ő beszélt, ami ugyan valóban nagyon ritkán történt. Sokat csevegtek össze-vissza, suttogva felőle, de csak a háta mögött. Nagynénje úgy nyilatkozott, hogy hajlandó lenne Pétert kitagadni. Hogyne, mikor öcscse egész éven át nem mutatja előtte arcát, és tanácsot tőle soha sem kér ?... Azonban e nő félt tőle, következésképpen nem merte kitagadni, s megelégedett azzal, hogy szomorkodott és panaszkodott. — Megvallom, én úgy félek ettől az embertől, — szólt olykor ismerőseinek, — habár nagynénje vagyok is. Kiternék tőle az is, hogy életének véget vetne, s aztán saját két kezével temetné el magát. Péter vagyonos és munkakedvelő ember volt. Becsületessége példás, kifogástalan, beszéde nyílt, ismeretlen volt. Tanítója is annyira bízott benne, hogy soha sem kellett neki háromszor a szentekre esküdni, mint többi tanulótársának, állítása igazolásául. ’) E név egy ünnepelt orosz delnőnek írói álneve, ki szinte beszélyeivel átalános föltünést okozott.