Fővárosi Lapok 1871. november (251-275. szám)
1871-11-21 / 267. szám
267-dik 87. Kedd, november 21. Kiadóhivatal: Pest, barátok tere 7. szára. Nyolcadik évfolyam 187. Előfizetési dij: félévre . . . 7 ft — kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. esz. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor .....................9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 34 kr. Lapunkra előfizetni folyvást lehet, mivel teljes számú példányokkal még rendelkezik a kiadóhivatal. A bátyus zsidó lánya. (Elbeszélés). Mikszáth Kálmántól. (Folytatás). Az agglegény mosolygott. — Az nekem mindegy, aranyos apróságom! Maga kitűnő gyermek. Szereti a szüleit, példás gyermek. Tegyen, amint akar. Ha jön, megírom az okmányt, hogy elállok a becsukástól. Ha nem jön, bevitetem az apját. Adok egy óra gondolkozási időt. Itt leszek a szomszéd korcsmában. Ha azt határozza, hogy eljön, keressen föl. A leány fuldokló zokogása volt a felelet. Stofi, mint aki dolgát jól végezte, megelégedetten ment vissza a szobába. — No Feri öcsém, csinálja meg a jegyzőkönyvet. Ne morfondírozzon! írja oda, hogy semmit sem találtunk. Azaz megálljon csak ! Valami jutott eszembe, brilliáns gondolat! Ma jó gondolataim vannak. Csináljunk egy kis „hivatalos viccet,“ hadd egyék egy kis mérget a kliensem. Foglaljuk le luxból a jakhec fütyölőjét. Feri megvetőleg nézte le tetőtöl-talpig az ügyvédet. — Minek az ? — Mint felperesi ügyvédnek jogom van azt foglaltatni le, amit akarok. A kliensem előtt humorisztbe akarom igazolni a vagyontalanságot. Punktum ! — Igen, de az a mesterségéhez tartozó eszköz. — Akkor hát lefoglaltatom a szekrényeket. Feri mérgesen frecscsentette szét a tintát az asztalon. — Na jól van, foglaljuk hát le a fütyölőt. — Helyes, nagyon helyes! Azzal odament a félig eszmélet nélkül nejére borúlt zsidóhoz s jóizü röhögéssel leakasztá a garasos sípot, átadván azt bírói kézben■ Sásdy esküdtnek. — Hám, hihihi! Azért az én költségeimet mégis megfizeti a kliens. Néhány perc múlva a végrehajtók már az átelleni korcsmában ültek, s a rozzant kunyhóból nem hallatszott ki semmi, csak a három apró poronty sírása. Nem sokára megjelent Eszter a korcsmaajtóban, szomorú arccal, kisírt szemekkel; a hátán egy kis batyu lógott. Stofi bácsi hamisan hunyorított szemével s sietett eléje: — Nos, hám ... eljött, picikém ? Csak csöndesen. Nem kell zajt ütni semmiből, az nekem elvem. A kocsis jelentette, hogy be van fogva. Stofi bácsi intett Eszternek, hogy üljön föl a kocsis mellé. A három esküdt kérdőleg szegte szemeit az ügyvédre : Kálmán és Béla vigyorogva, Sásdy pedig mogorván. Hanem Stofi a három kérdő tekintetre is csak annyit felelt, hogy: „hám!“ Középkori lovagok. Késő éjszaka értek hőseink haza. Stofi úr megállíttatta kocsiját lakása előtt és leszállóit, valamint barátságosan kezet nyújtott az esküdteknek. Béla erősen káromkodott, hogy most neki haza kell menni. Egyetlen korcsma sincs kinyitva. Kálmán nagyon kiváncsi volt és fürkészte az eseményeket. Hogy jutott ide Eszter ? — Hám! Jó éjszakát kívánok az uraknak. Kutya-sötét van. Mint valami tudós fejében. Bezzeg Stuciecz idejében legalább éjfél után háromig égtek a lámpák. Szegény Stuciecz! Stofi bácsi sóhajtott s hozzátette: —■ Jó éjszakát! Az világos volt, hogy minél előbb le akarja rázni nyakáról az egész érdemes kompániát. Béla visszakívánta a jó éjszakát és elindult korcsmát keresni. Kálmán azonban, minthogy együtt lakott Ferivel s az nem mozdult, ott maradt. A szép zsidólány is leszállt a kocsiról, magas, délceg termete roskadtnak látszott, nem bírt állani, oda kellett támaszkodnia a kapuhoz, melyet belülről éppen most kezdett nyitogatni az agglegény egyetlen cselédje, a kit alkalmasint személyes tulajdonai folytán „Ségnisz“-nek nevezett el, kinek azonban Tinta Marci volt a becsületes neve. Sásdy odaállott a kapu elé és azt mondta Stofi bácsinak szilárd hangon: — Én még nem akarok haza menni, ügyvéd úr! — Hám, az egészen a maga dolga. Én meg már akarok. — De én nem engedem meg! S ezzel megfogta a reszkető leányka kezét. Stofi kikereste a kocsiban elejtett tubák pikszisét. Attól akart tanácsot kérni ebben a kényes ügyben. — Mit akar, édes öcsém ? — Azt akarom megtudni, minek jött ez a leány önnel ? — Ez meg már egészen az én dolgom. — Nem egészen, mert azt én is akarom tudni! Aztán a leány felé fordult: — Beszéld el, miért jöttél ezzel az úrral? Stofi bácsi dühös lett. — Micsoda injuria ez? Miféle rendetlenség? Formális vizsgálatot tartani éjjel az ember ellen a saját lakása előtt. Kikérem magamnak, esküdt úr! Eszter, görcsös zokogása közt, alig tudott beszélni : — Azt mondta ez úr, hogy nem csukatja be atyámat, ha én jövök be helyette szolgálni. Szívesen áldoztam föl magamat szabadságáért.Ne büntessenek, kérem,engemet azért. Én azt hittem, hogy jól cselekszem. Szegény atyám, ha tudná, hogy eljöttem, talán mindjárt utánam jönne, hogy visszaváltson, de titokban jöttem el. Mert hát én istenem, tehettem-e másképp, ha csak azt nem akartam, hogy mind meghaljunk ? — Ez aztán vastag naivság! — csodálkozék Kálmán. Sásdy Feri arca kigyúlt a haragtól. — Ügyvéd úr, — szólt ünnepélyes, szigorú hangon, — ez nagyon cudar dolog! Stofi úr a fejét vakarta. — No, no, ne izéljen, öcsém! Ne bolondozzék ! Nem vagyok én valami önző ember. Nem kell mindent komolyan venni. Ez az én elvem. Aztán egy tűznél többen is melegedhetünk. — Abból semmi sem lesz! Annál a tűznél nem fog egyikünk sem melegedni, becsületemre mondom! — Hogy,érti azt, kedves öcsém? — Úgy, hogy ez a leány most velem jön. Akinek pedig kedve lesne ezt meggátolni, azzal majd beszélek én! A magyar nyelvnek az a szép szerény tulajdonsága van, hogy az mindig veszedelmet jelent, ha valaki saját „én“-jére nyomatékot helyez. Stofi úr megszeppent, hanem még megkísérle az ellenállást. — Quid quid ? Quo jure ? Már miért, milyen jogon vinné el maga az én szerzeményemet ? A kis fekete esküdtből kitört a harag. — Azon a jogon, a mely minden becsületes embert terhel a nemtelenséggel szemben. Ezzel kezénél fogva Esztert, elindult vele. Stofi bácsi utánuk szaladt s vidáman röhögött föl. „Jó lesz — gondolta magában — megfordítani a köpönyeget.“ — Ezer millióm ördög, — kiáltott utánuk kedélyesen, — észre sem veszik a jó tréfát! Hát azt gondolták, hogy vén bolond létemre magamnak hoztam ? Ej, dehogy! Mindjárt öcséméknek szántam. Sásdy nem felelt vissza, hanem sebes léptekkel vezette Esztert a magtárutcában levő szállásukra, útközben megvigasztalva, hogy atyját semmi esetre nem csukják be. Lábas Kálmán mély gondolatokba merülve bandukolt utánuk. A két fiatalember szállása két egymásból nyíló kicsiny szobából állott, melyek közül az első hálószobának volt berendezve, a másik pedig nappalinak, lévén benne három öreg szék, egy íróasztal meg egy kopott díván. Feri midőn hazaért, leszedte ágyáról a fölösleges ágyneműt s a nappaliban a divánra hevenyészett Eszter számára ágyat. Eszter még mindig reszketett, mint a nyárfa, arcán pedig lázas pirosság mutatkozott. Feri megtapogatta a terét, rendetlenül vert, beteg volt. Nem csoda, a szörnyű lelki rázkódásoktól, melyeket kiállott. Nagyon ártatlan volt még, de úgy látszott, mégis bírt annak sejtelmével, hogy örvény szélén áll, hogy a sors fatális helyzetbe bonyolította. Egész élete úgy tűnt föl, mint egy logikátlan cselekedet, melyről nem is lehet tudni, hol a logikátlanság benne. Feri bevezette a kis nappali szobába s megmutatta neki a helyet, hol aludni fog. (Folyt. köv.) Egy nő, a ki Hómért fordítja. (A francia irodalomtörténetből). (Folytatás). 1683-ban lett Dacier neje, ki vagy három évvel idősebb volt nála. Saumurban ismerkedtek meg, mert Dacier az öreg Lefévre kedvenc tanítványa volt s Anna tanulótársa, kinek felsőbb tehetségét korán vette észre. De szerény állásához képest mérsékelte vágyait, és csak tizenegy évvel mestere halála után lépett Annával rég tervezett házasságra. Valaki kijegyezte Dacier és Anna könyveiben — melyeket még egyesülésük előtt írtak — azon helyeket, ahol egymást idézik. Anna gyakran hozza föl Dacier magyarázatát vagy megjegyzését, ez pedig Horácz fordításában többször idézi Annát, ha Callimachus-ról vagy Sappho-ról van szó. Egy helyt így ír, nem lévén vele egy véleményen: „Lefévre k. a. bizonyosan nem ok nélkül nem osztja e nézetet, s az ő álláspontjából elég helyesen indokolja a magáét.“ A mai fiatalok szerelmes leveleket írnak vagy virág- s szalagnyelven beszélgetnek, Dacier úr és jövendőbelije pedig kommentáraikban mosolyognak s bókolnak egymásnak. Házasságuk után nem sokára a katholika vallásra tértek át. Ez több oly körülmény között történt, mely majd dicséret, majd rászólásra adott okot. XIV. Lajos és államtanácsa minden áron tömegesen akarták a protestánsokat megtéríteni. A nantesi rendelvény még nem volt visszavéve, de már elhatározták. Dacierék, hogy a dolgot éretten megfontolhassák, elvonultak Párisból Cartresba, Dacier úr szülőhelyére. Itt egy egész évig átvitték a tudományos módszert a vallásra, és hosszas vizsgálatok után megegyeztek az áttérésben. De ez nem volt elég. Elhalasztották pár hónappal a nyilvános szertartást s ez idő alatt minden befolyásukat, a becsülést, melyben