Fővárosi Lapok 1873. március (50-74. szám)
1873-03-01 / 50. szám
A falu angyala. (Elbeszélés.) Passautól. (Folytatás.) III. Mária ismét magára maradt gondjai és fájdalmaival. De azért rendesen végző házi munkáit, hogy azalatt mig atyja a korcsmában ivott, vagy részegen vánszorgott ide-oda az üzletben, és mig anyja — isten tudja — hol volt, vagy pedig otthon ölbe tett kezekkel vendégeivel társalgott, s legalább a házi teendők el ne hanyagoltassanak. Olykor-olykor megjelent Pakal is, hogy gúnyos mosolylyal, de mindannyiszor ájtatos modorban tudakozódjék Mária hogylétéről vagy kívánságairól . . . Ennél azonban még nehezebben fenyegette Mária szívét. Úgy látszott ugyanis, mintha a jó isten azoknak, kik gyermekeinek nevezik magukat, meg akarta volna mutatni, hogy tulajdonképpen kinek a hívei. Nemsokára kitűnt, hogy mi a búza és mi a konkoly. Villámcsapásként terjedt el hirtelen a hír, hogy a falu végső házában egy gyermek meghalt kolerában, e borzasztó betegségben, mely nem kimél semmi áldozatot. S midőn csakhamar majd itt, majd ott, egy-egy lakó rövid idő alatt elhalt, később pedig egész családok . . . midőn már orvos is alig mert jönni a faluba és alig voltak koporsók kaphatók és a sírok mindig közelebb szorultak egymáshoz, midőn már a sírásók egész nap, egész éjjel kapuikkal dolgoztak , ekkor az iszony legmagasabb fokát érte el. Senki sem akart többé szomszédján segíteni és bezárkózott öveivel. Ezek közt elsők voltak olyanok, kik mindig isten szavát hordták ajkaikon Ezek voltak a leggyávábbak, hol arról volt szó, hogy a betegnek segély nyujtassék. Maga a felvilágosultak lelkésze eltűnt; senki sem látta az első kolera-eset óta. Volt azonban egy leány.., aki megjelent minden kunyhóban, különbség nélkül . Soha sem késett ha hitták. Ez Mária volt. Mindig él.Hátra vigasztaló szerekkel, jótanácscsal és gyógyító csepnekkolé.nas nappal, házról, házra vándorolt. A betegek, őt látván, felbátorodtak, elveszvén szemeik elől, ismét elszomorodtak. A gyermekek különösen ujongva futottak elébe és angyalnak nevezték. E nevet meg is érdemli magának, nagyobb joggal, mint sok tábornok és herceg a rendeket és rangot a csatatéren, hol mások vérzenek érették. Hirtelen azonban félbeszakadt a falu angyalának jámbor tevékenysége, mert mostohaanyja is kolerába esett. Szolgálók és szolgák gyorsan hagyták el a házat, ezek is a „felvilágosultak“ közé tartozván. A vén molnár szobájába zárkózott; csak az ablakon át nyújtatott magának eledelt és pálinkát. Az őrléssel malmában mitsem törődött. Máriára hárult minden gond. Éjjel s nappal a beteg ágyon ült és gyógyszert nyújtott Gertrudnak. Midőn minden ráfordított segély dacára már közeledett vége, a lelkészt kivonta magához. Mária elment értte. De aki nem jött, az a lelkész volt. Midőn Mária szobájába lépett, ijedten felugrott, orrához kapott holmi erős szagú szeszt, száját betömte vastag kendővel és kijelenté, hogy maga is gyöngélkedvén, nem mehet. Mária megnézte hosszasan, aztán elfordult a nélkül, hogy egy szót szólt volna. A beteg mostohaanyának pedig azt mondá, hogy a lelkész nem volt honn. Gertrud nemsokára meghalt s ekkor Mária is összeroskadt; ereje elhagyta őt. A szülői házban tapasztalt élményei, elválása Frigyestől, a faluban uralgó betegség alatt tanúsított áldozatkészsége, mostohaanyjának halála, atyja nyomorultsága, roncsolt anyagi viszonyai.... mindez sokkal nagyobb súlyt rakott reá, hogysem elbírhassa. Bágyadtan, sápadt arccal, ingó léptekkel vonszolta maga után erőtelen testét. Erős lelke megbénult, akarata megtört. Frigyestől kapott vigasztaló, serkentő levelet, de csak egyet, ezentúl hírt sem vett róla. Nehéz óráiban elhagyottnak, elfeledtnek hitte magát. Sokszor keservesen sírt magányában. Nem egyszer kívánta halálát. A „felvilágosultak“ pedig a járvány megszűnésére ismét előbújtak rejtekeikből és ismét összegyűltek mint régen, hogy dicsérjék istent életük fentartásáért a közös veszélyben. A legájtatosabbak voltak a lelkész és Pakal. Bármennyire különböztek terveik és nézeteik, g^Tihon mgcrgjrxr«»tok ]V ' az előbbi még folyvást boszankodott azon, hogy az átalánosan tisztelt és becsült Mária visszavonul ájtatos gyülekezeteiktől, az utóbbi megjöttnek vélte az időt arra, hogy az elhagyott, megtört hajadont kezével megkínálja. S mint mindig, úgy most is a gonoszságban segélyt nyújtottak egymásnak. Nemsokára megegyeztek az eszközökön, melyeket használandók voltak Mária megejtésére. Egy szép reggel mindkettő megjelent a malomban. A vén molnár a malom előtt ült és össze-vissza dadogott, különfélét egy részeg cimborájával. Mária a fonószék előtt ült, szemeivel mereven nézve az imakönyvet, melyet Frigyestől kapott emlékül. Előbb Pakal lépett be hozzá és édes szavakkal adta elő ajánlatát. Mária röviden visszautassa, és midőn látta, hogy nem enged, felkelt és elhagyta a szobát. A visszautasított vicsorított fogaival és öklével fenyegetőzött. Utána a lelkész vette ostromba és sima nyelvvel beszélt neki égről és pokolról, boldogult anyjáról, elhagyottságáról, atyja nyomoráról. Noha a jó leány szive minderre erősen megrándult, mégis viszszautasítá az ajánlatot. Ekkor végre hozzá küldték vén atyját. Ami nem sikerült mindkettejüknek, azt kinyerte a vén molnár. Jajgatásai, panaszai hatottak rá. A szegény leány engedett. Az eljegyzés megtörtént. Remegve és iszonyodva tűrte a csókot, melyet Pakal tiszta homlokára nyomott. IV. Hogy előre nem látott körülmények ne akadályozzák az összekötést, gyorsan láttak az előkészületekhez. Pakal a malom telkét megvette és saját vagyonával együtt végrendeletileg nejének hagyta. A lakodalom napján minden új színben pompázott Pakal házában. Bárkáját is felcifrázta, tarka szalagokkal tele algatta. Az egybekelés délután ment végbe a templomban és „a felvilágosultak“ teljes gyülekezete meg lett híva a lakodalomra. A nagy mérvben ivott szeszes italok fokozták a rajongók hevét. Mennél komolyabban szemlélte a néma mennyasszony e vad, zsivajgó tömeget,, annál hangosabban ordított és imádkozott a vőlgény és barátjai. Máriának sike. »Jilt fivarevétlnül elhagyni. «. szobát. Kilépett. Céltalanul megindulva, pár lépésre a háztól megállott a hídon, mely a partot összeköté a bárkával. (Vége köv.) A hírlapok eredete. (L. R.) Az időszaki sajtóról közmondássá vált, hogy hatodik nagyhatalom. Valóban nagy hatása van a világra, bár az utóbbi időben terjedt ugyan nagymérvűleg, de egyszersmind vesztett is hatalmából, tekintélyéből. Nem nélkülözheti ugyan egy művelt ember sem a lapokat, de szavukra nem hallgatnak többé úgy, mint régente. Oka ennek az, mert a sajtó egy nagy része üzletté vált. Sok lap egész cégéresen változtatja köpenyét, s akit tegnap még szolgált jó díjért, holnapután már ócsárolja, ha a díj elmarad. Nem egyből rí ki az önző érdek. A műveit közönség gyakran megütközhetik, midőn látja, hogy egy-egy „közvélemény orgánuma“ elvek, eszmék és ügyek helyett saját rokon- és ellenszenveit szolgálja, s dicsér pajtáskodásból, dorongos személyeskedésből. A sok ellenszenves hirkovácsolás, ellenmondó nézetnyilvánítás, botrány hajhászat, durva hang, olykor egy-egy támadó cikk szenves indokainak fölmutatása, az egymás piszkolása és gyanúsítása, mely — fájdalom! — a műveit század sajtójában oly mindennapi jelenség — mindez arra szolgál, hogy az időszaki sajtó hatalma nagy csorbákat szenvedjen. Mennyivel nagyobb befolyása lehetne a hírlapoknak a világ menetére, ha képviselői tudnának tárgyiasak és higgadtak lenni, s az ügyet hévvel szolgálva, a szenvedélyes izgalmak fölött uralkodni bírnának. Ennek hiányában a hírlapok terjedését átalában véve nem is annyira a közönség tisztelete, mint inkább az emberek kíváncsisága szüli; a természetes kíváncsiság minden új iránt, ami a világon történik. Különben ez a kíváncsiság volt az a kútforrás is, mely az időszaki sajtónak létest adott. A hírlapok ugyanis keletkezésük első korszakában, csupán arra szolgáltak, hogy tudtul adják azt, ami történt. Csak később, midőn a sajtó iránti érdekeltség mind inkább növekedett s e növekedéssel a közlönyök száma is szaporodott, vált a sajtó lassankint irányadó tekintélylyé. Kivált a század harmincas és negyvenes éveiben a közvéleményt tolmácsoló politikai hírlapirodalom sok helyen döntő hatalommá lett. Erre nálunk is volt példa: a Kossuth Lajos „Pesti hírlapja.“ Ily hangadó lap azonban jelenleg nem létezik, valamint a francia sajtóra sem dicserhetik többé oly rendkívüli befolyással, mint X. Károly és Lajos Fülöp alatt. A lapok akkor zászlók voltak, most eszközök, s igen gyakran cliqueérdekek eszközei. A politikai hírlapok az újabb idők találmányai s eleintén csekély elterjedésnek örvendtek. Németországban a tizenhatodik század első negyedében látjuk először a politikai hírlapok nyomait „Relatiók“ (tudósítások) címén. Augsburgban és Bécsben jelentek meg ily „Relatiók“ 1524-ben, Regensburgban 1528-ban, Diligenben 1569-ben, Nürnbergben pedig 1571-ben. Ez első hirlapok eleintén foliánsokra voltak írva, később pedig nyomtatva, minden szám és kiadási hely följegyzése nélkül. A valódi újságoknak nevezhető hirlapok azonban csak később, a 16-ik század közepe táján jelentek meg Olaszországban. Alkalmat erre a velencei köztársaságnak épp akkor folytatott háborúja (II. Szolimánnal) adott. Akkor a hadi és kereskedelmi tudósításokat notizie scritte-ben (írott lapokon) közölték az érdeklőkkel bizonyos meghatározott helyen. Minden jelenlevőnek az értesítés dijakint bizonyos megszabott pénzösszeget (g a z e 11 a) kellett fizetnie, mely nevezet később aztán magukra hírlapokra ragadt. Angliában is eleintén csak kézzel irt tudósítások jelentek meg. Később Erzsébet idejében, midőn II. Fülöp győzhetetlen hajós serege fenyegette a szigetországot. Burleigh tengerészeti miniszter rendeletéből a nép megnyugtatására királyi sajtó nyomta az első hírlapot: „The english Merkurio“ címmel. E hírlapnak 1585-ben jul. 3-káról kelt legrégibb száma a britt múzeumban van letéve. Majd a 17-ik század elején több hírlap keletkezett. Az első hetilap 1622. augusztusában jelent meg „The certain news of the present week“ (a jelen hét bizonyos újságai) címmel. Midőn azonban I. Károlynak a népszabadságot tipró intézkedései visszahatást keltenek, s később a Stuartokat koronájuktól megfosztó s az alkotmányt biztosító törvények léptek érvénybe. 1689 után több hirlap keletkezett, melyek nagy befolyást gyakoroltak mind a közvéleményre, mind az események menetére. Franciaországban furcsán szülemlett meg az első hirlap. A 17-ik század elején ugyanis Renaud párisi orvos, betegeinek kedélyére is akarván hatni, s különben is nagy kedvelője lévén az újdonságoknak, minduntalan újabb meg újabb tudósításokkal köszöntött be betegeihez. E modora a különben szalonnai embert közkedvességűvé tette. Később azonban már rendszeresebben összegyűjtött napi híreit, nemcsak betegeivel, de más ismerőseivel is közölni kívánván, leíratta segédjeivel s naponkint szétküldé. Ez volt eredete az 1631-ben már nyomtatásban megjelent „Gazette de France“-nak, melynek első tulajdonosa és szerkesztője is maga Renaud orvos volt. Németországban a 17-ik század elején 1612-ben jelent meg rendes újság lap legelébb „Aviso“ címmel. Európai, ázsiai és afrikai elbeszéléseket s történeti képeket közölt 1615-ben. Emmel könyvkötő és könyvárus a „Frankfurter Journalt“ alapító, mely német hirlapok rendszeresítésére s tekintélyük emelésére nagy befolyással volt. 1621 után indult meg a „Relatio Ristretto, Correspondenz és Cronica“ című hirlap. Ezek életbeléptetésére fejedelmi jóváhagyás kellett s bizonyos előleges cenzúrán mentek keresztül. Németország legnevezetesebb hírlapjának egyike a „Hamburger Correspondent“ volt, mely a nevezetesb eseményeknek leghívebb tolmácsa il jön elismerve. A politikai hírlapok azonban kiválóbb lendületet főleg a francia forradalom után nyertek. Nálunk is ez időtájban keletkeztek a legelső újságok. A kezdeményezés dicsősége Ráth Mátyásé, ki Pozsonyban 1780-ban inditá meg a „Magyar hírmondó“-t, mely 1786-ig folyt s a következő évben a „Magyar Mercurius“ lett belőle s Pesten Szacsvai Sándor szerkesztő. Ugyan ő alapitá meg a „Magyar Kurir“-t (1787—92) Bécsben, a „Magyar Músa“ melléklappal, szerkeszté Decsy Sámuel. A „Magyar Mercurius“-t Bécsben 1793-tól 98-ig Pánczél Dániel szerkeszté; a „Magyar Hirvivő“-t pedig Kolozsvárit 1791-ben Fábián Dániel és Cserei Elek. A valódi politikai lapok eredete nálunk még sokkal újabb. Létrejöttükre Kossuth Lajos írott „Országgyűlési“ majd „Megyei tudósításai“ hatottak. Erdélynek már 1831-től volt politikai lapja. Méhes Sámuel „Erdélyi 214