Fővárosi Lapok 1873. április (75-99. szám)
1873-04-10 / 83. szám
Az állat-, növény- és ásványország rokonsága. Hiú ember, mert korlátolt szemed Zilált csoportot lát csak odalent. Már azt hiszed : nincs összeműködés. Nincs rendszer az életnek műhelyében ? (Sz. K.) Azok az anyagok, melyek az állatok, növények és ásványok alkatrészeit képezik, szakadatlan forgalomban vannak egymás közt. Az állati és növényi testek élete, fejlődése táplálkozás által történik, márpedig a táplálkozás nem egyéb, mint anyagforgalom, anyagcsere. Éppen a tápanyagok fölvételében és áthasonításában tűnik ki az a benső összefüggés, mely a különböző alakú, s egymással merőben ellentétes természetűnek látszó földi testek közt létezik. Tudjuk, hogy az állati test elválasztásai és feloszlott terményei, képezik a növények tápszereit, és hogy az állat viszont növényből él. Tehát az állati test korhadt részei a földbe s innen a növényekbe mennek által, a növényekből pedig ismét, mint tápszer, visszatérnek az állati testbe, így működik igy rombol és alkot az anyag szünet nélkül az élet nagy körfolyamában. Azonban kölcsönös anyagcsere, az állat- és növényvilág szerves élete, csak a szervetlen természet közreműködése által válik lehetségessé. A szervetlen anyagok, nevezetesen a víz és az ásványi sók, játszák a közvetítő szerepet az állat és növény életműködésében. Ki ne tudná, hogy víz nélkül sem az állat, sem a növény élni nem képes ? Nem azért, mintha a víz magában véve tápszer volna, hanem mert feloldó tulajdonsága által válnak a növényi- és állati tápanyagok szilárd részei táplálásra alkalmasakká. Az ásványi sók, minek a konyhasó, magnézia, mész stb., melyek a víz által feloldott alakban jutnak az állat és növény szervezetébe, szintén nélkülözhetlenek a szerves élet háztartásában. Minthogy tehát a szerves életű állatok és növények egymásra vannak utalva, egymásnak anyagrészeiből is bizonyos anyagokat közösen vesznek föl, emez, a természet három országa közt létező szoros kapcsolat bizonyos benső rokonsági közös jelleget is föltételez. Egy ily rokonság az anyagoknak egymás iránti viszonyában keresendő, ha t. i. a táplálkozás vegytani és phyzikai folyamatán kívül, egy másnemű közös viszony is léteznék a szerves és szervetlen testek életműködése között. És ily viszony valóban létezik is. Mielőtt azonban a szerves és szervetlen testeknek majdnem lehetlennek látszó — mert eddig ritkán és csak átalánosan emlegetett — rokonsági jellegéről tüzetesebben szólanék, szabad legyen röviden ama körülményre utalnom, hogy még az egy és ugyanazon természetországhoz tartozó s egyforma szerves életműködéssel bíró ember és állat közös származási viszonya és szellemrokonsága is, csak az újabb időben jön tisztába hozva. A vallási hagyományokra támaszkodó ősrégi világnézet szerint ugyanis, az ember az állatvilágtól tökéletesen különvált lény, a földi élet központja, s az állatok, növények és szervetlenek csak azért léteznek, hogy az embernek szolgáljanak. Épp igy gondolkodtak hajdanában az emberek földünknek a naprendszerhez való viszonyáról is. Rendületlenül meg voltak győződve arról, hogy földünk a mindenség középpontjában, tehát a világ közepén áll: körülötte forognak a nap, hold és a csillagok, hogy világítsanak a földnek. Ma már, Kopernikus és Newton fölfedezései nyomán, minden iskolás gyermek tudja, hogy földünk nem áll, hanem mozog, azaz forog naponkint tengelye körül, nyugatról keletre, és nem egyéb, mint bolygócsillag a többi bolygócsillag közt, melyek vele együtt a nap körül kerengenek, míg a földet csupán a nála sokkal kisebb mellékbolygó, a hold, kiséri napkörüli útjában. A földnek világközponti helyzete tehát tévhitnek, optikai csalódásnak bizonyult be. Épp ily téves hiten alapszik az ember privilegiált helyzete is a természetben. Mint minden természeti test, a kezdetlegesség legalantabb fokán eredve, mindinkább tökéletesedik, úgy az ember is az állatvilágból fejlődött. Nem egyéb ő, mint az állatország legtehetségesebb, legnemesebb válfaja. Az állatok, az emberhez hasonló érzelmekkel, hasonló szellemi tehetségekkel vannak felruházva, csakhogy sokkal korlátoltabb mérvben Az ember a létért való küzdelemben szellemének fensőbbsége által kivált a többi rokon állatválfaj közül. Legjobban tud alkalmazkodni a talaj és az égalji viszonyok különféleségeihez. Folytonosan uj meg új képességeket szerez magának, és azokat át - Az ezred albuma. (Francia beszély.) Irta : About. (Folytatás.) . Egy Lefaucheux-fegyver, melyet valamely céllövészet alkalmával nyert és egy fél tucat pipa diszite a falakat. Ily környezetben élt e fiatalember két évig és itt álmodta át legszebb álmait. Az élet mindig barátságosan mosolygott felé, szerette pályáját, felebbvalóit és bajtársait, s a katonák naponkint több tiszteletet tanúsítottak iránta. Habár, mint önkénytes lépett hadi szolgálatba, harminchatodik évében oly állást foglalt el, mint a saint-cyr-i iskola bármelyik növendéke. Három év óta minden hadi szemlénél azok közé soroztatott, kik kitüntetésre lőnek ajánlva, és szó volt arról, hogy századossá neveztessék ki. Ha a dolgok tovább is így folynak, bizonyos volt benne, hogy tábornoki ranggal lép ki a szolgálatból. Addig is könnyű szívvel viselte a szegénységet, mely az erdész gyermeke előtt némileg hasonlított a gazdagsághoz. Szobáját fényesnek találta, a tiszti asztal száraz és kemény sültjét pedig zamatosnak Habár a szükségtelen kiadásokat gondosan kerülte, a jó barátoknak soha sem volt híjával. Szívesen látták és szerették mindenhol. A dragonyosokkal lovagolt, télen vadászott a környékbeli gazdag fiatal emberekkel, és a tartományi főnök báljaiban ő táncolta legjobban a cotillont. A grisettek nyájasan tekintenek reá, szóval ő valódi szerencse fia volt. Az nap este, midőn a parancsnok rendeletéből haza ment, úgy vette észre, mintha csillaga elhalványodnék, és a kis szoba egyszerre sötétnek és komornak tűnt fel előtte. A hümodin elébe tette a hideg ételt, de ő alig érinte azt meg és mély gondolatokba merült. Elégületlen volt magával és másokkal. Anélkül, hogy akarta volna, megsértett egy embert, aki közel volt már az aggkorhoz ; önkényt érthető, hogy e magában parányi eseménynek roszul kellett rá nézve végződni. Közeledett a nagy szemle határideje. Oly hiba miatt, melyért csak félig terhelhető őt a felelősség, közel volt most ama veszélyhez, hogy az érdemkeresztet elveszítse. Pedig neve most harmadszor lett volna ajánlólag felterjesztve. Először a solferinói napon semmi sem lett a dologból, mert háborúban a sebesültek elébe helyeztetnek mindenkinek. Másodszor pedig a tábornagy maga törölte ki nevét a sorozatból s azt a bizonyítványt állitá ki Astier-ről hogy nagyon bizalmas lábon áll alárendeltjeivel és nincs jó magatartása.“ Ezt a kis Vautrin Blanchettenek köszönhető. — A leány ugyanis egy társaságban igy szólt a tábornagyhoz : — Látja azt a hosszú tisztet, aki úgy lépdel, mint egy herceg? Ő „te“-nek hivatja magát inasa által, mert otthon együtt őrizték a marhákat. A tábornagy végére járt a dolognak és jól megmosta szegény Astier fejét. Hanem most sokkal komolyabb alakot öltöttek az ügyek. És mégis Pál nem azt sajnálta, hogy jogos igényeitől el fog üttetni, hanem, hogy egy barátja ellen kell váddal fellépnie. Sejtette az elkövetett árulást, de nem fért fejébe, hogy miként lehet egy francia tiszt ilyesmire képes. Az újszülött első életjele a sírás; hasonlót érez az ifjú, midőn azt tapasztalja, hogy van rész a világon, és nem mindenki oly becsületes, mint ő. — Pál ruhástól együtt ágyára dőlt, és könyekben tört ki. III. Két hetet szétzúzott kedélylyel töltött magányában, nem jöttek látogatói, nem hallott semmi újat, és nem volt más mulatsága, mint hogy kinézett az utcára, beszélgetett Bodinnal és végig olvasta egy kölcsönkönyvtár összes regényeit. Nem egy pillanata volt, midőn szégyelte magát helyzete miatt; de aztán lerázta magáról e gyengeséget és elhatározta, hogy a jövő kor hadtudományáról könyvet fog írni. Az alkalom kedvező volt kifejezést adni amaz eszméknek, melyekkel már régóta foglalkozott, de fájdalommal érezte, hogy feje felmondja a szolgálatot és szellemének röptét korlátozzák a barátságtalan szoba falai. Most látta be, hogy az eszmék alakítására múlhatlanul szükséges a szabadság, a tetszés szerinti mozoghatás, és hogy a fogságban töltött idő épp úgy kitörlendő az ember életéből, mint a tengeri utazás. Míg ő ekként álmodozott, azalatt Humblot asszony és leánya visszautaztak Maransba. A jó nő sokáig fáradozott, mint a vadász, ki nem bír szert tenni a vadra, és ki végre galambokat s tyúkokat lő le, csakhogy ne legyen kénytelen üres táskával haza menni. Az utóbbi napokban majd egy, majd más tisztre figyelmeztető leányát, mintha mondani akarta volna: ha már a phőnix elrepült, jó lesz, ha megelégszel ezzel vagy amazzal. De Antoinette szíve állhatatos maradt. A zajos és fárasztó élet eme rá nézve egészen új világban, a vigasztalások és hízelgések, melyekkel elhalmozták, a kíváncsiság és előzékenység, melyet tapasztalt, s végre bizonyos babonahit, mely a nőket az élet fontosabb eseményeinél meglepi, tagadhatlanúl némi határozottságot és erélyt kölcsönöztek jellemének. — Ha isten azt akarja, — mondá — hogy férjhez menjek, akkor fel fogom találni azt, akit utamba küldött. Ha pedig e boldogságot megtagadja tőlem, akkor be fogom látni, hogy magamat akar a világból kiszólítani. Vautrin Blanche mint egy valóságos kis ördög mulatott e kínokon. — Egy pillanatra sem bocsátó szemei elől a szegény áldozatot, akkor ment járkálni, mikor ő, és játszott vele, mint a macska az egérrel. Szívtelenül gyönyörködött az ártatlanság szenvedésein és vad kéjjel itta a sűrűn omló könyeket. Aztán egyszerre minden látható ok nélkül heves zokogásban tört ki, haját tépte, elkezdte verni fejét és keblére ránta szegény Antoinettet, hogy a következő percben ismét eltaszítsa magától. Végre lábaihoz borúit és bocsánatot kért tőle. Antoinette örült ez élénk érzelmeknek, és nem tudta, miként fejezze ki háláját. — Mennyire szeretem önt, és mily mennyei jóságú az ön szive! — Inkább vessen meg; nekem rosz szivem van. Én szörnyeteg vagyok. Többször azon a ponton állt már, hogy mindent megvalljon és jóvátegye a roszát, melyet elkövetett. De mi akadályozta őt ebben ? A szerelemféltés, a megszégyenítéstől való rettegés, a tudat, hogy hazudott, bizonyára nem, hanem inkább egy neme a női büszkeségnek. — Megvallanám a dolgot, — mondá — ha már tizenhat éves volnék, de szerencsétlenségre még csak tizenöt éves vagyok. Az emberek roszak és ostobák. Némelykor azt állítják, hogy a szív nem számlálja az éveket. Világos azonban, hogy ebből csak negyvenéves vén bolondoknak van hasznuk. (Folyt, köv.) öröklés utján utódaira hagyja, hogy ezek ismét szaporíthassák, tovább adhassák az örökösen gyarapodó szellemi tőkét. Az ember és állat közös származásának némileg ellene mondani látszik ama körülmény, hogy ama közös kapocs, illetőleg közös ős létezését, mely az embert az állattal összeköti, eddigelé nem sikerült kézzelfoghatólag kimutatni. Az ily közös kapocs egykori létezhetésén azonban kétkedni nem lehet. Az űr, mely az embert elválasztja az állattól, kétségkívül igen nagy, ha a mivelt európai embert hasonlítjuk össze az állattal; de a szellemi különbség tetemesen csökkenni fog, ha egy jól kitanult ebet, lovat, vagy eefántot oda állítunk egy hottentóta, ausztrál néger, vagy a Fidzsi szigetek vad lakója, az emberhúsevű pápua mellé. Némely ausztráliai és afrikai vadnépek még a legkezdetlegesebb állami vagy községi élettel sem bírnak, hanem minden társadalmi kötelék, főnökök és elöljáróság nélkül, szerte barangolnak a vadonban; míg ellenben tudjuk, hogy a méhek, a termiták és a prairie-kutyák, bizonyos fokú rendezett társadalmi formák közt élnek. Még csekélyebb lehetett az ember és állat közti elválasztó vonal számos évezred előtt, midőn az európai ember is barlanglakó és emberhúsevő vad volt Jelenkorunkig az ember és állat közös őse nem is tartható fen magát, mert ott, hol két válfaj egy téren versenyez egymással, a létért való küzdelem folytán a gyöngébbnek pusztulnia kell, mikint ezt a kihalófélben levő ausztrál négerek és az északamerikai benszülönek példáján tapasztaljuk. Nincs hézag a természetben, láncszemekként összefügg itt minden egymással. Valamint tehát az ember és állat között a rokonsági jelleg félreismerhetlenül nyilatkozik az által, hogy közös érzelmekkel önkénytes mozgással bírnak: akképen kell létezni rokoni összeköttetésnek az állatország és a szervesek második csoportja, a növényország között is, mert az átmenet itt is kimutatható. Egy ily átmenetet az állati szervezetből a növényibe képeznek például a nyákállatok, s ezek közt nevezetesen a rendkívül tökéletlen alkotású habarcok, (polypen). Ámde a táplálkozási folyamaton kívül, minő benső kötelék létezhetik az állati és növényi életműködés közt? kérdi talán az olvasó, és méltán. Hiszen valahányszor az állat és növény közti 358