Fővárosi Lapok 1873. július (149-175. szám)
1873-07-15 / 161. szám
Kiadó-hivatal: Pest, banítok tere, Athenaeum-épület 16-dik sz. Kedd, julius 15. Tizedik évfolyam 1873. Előfizetési díj: Félévre...................8 m. Negyedévre .... 4 írt. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve minden nap. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. ev. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor .....................10 kr. Bélyegdij minden iktatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívásunkat a „Fővárosi Lapok“ július— decemberi féléves folyamára ajánljuk a közönség figyelmébe. A nyomdai és papírköltségek tetemes megdrágulása miatt az „Athenaeum“ kiadó társulata kénytelen volt lapunk előfizetési árát évnegyedenkint ötven krajcárral fölebb emelni, vagyis a pár év előtti árra térni vissza. E szerint előfizetési ára félévre 8, évnegyedre 4árt, Írta: Lauka Gusztáv. (Víg beszély.) Juventus ventus. Amint lepakolóztak, a megszólitások szemrehányásokkal kezdődtek és mentegetőzésekkel végződtek. Innen is onnan is, ettől is attól is, Erzsikét is szárazba helyezték, s úgy látszott, mintha az ízletes és gazdag ozsonnánál a délután bántalmait elfeledték volna. Pedig nem úgy volt. Gerő még igen soká gondolkozott az Iluska lábfejecskéjéről. A Lajos Erzsikéről álmodozott, ahogy remegő szivecskéjével ölében nyugodott, s gömbölyű gyermekkarjaival nyakát átölelé. A gyermek leánykák sokáig nevetgélve beszélgettek a történtekről. Sámuel igy nyilatkozott neje előtt: »Inkább apácának adnám leányomat, hogysem Gerőhöz hasonló szeleburdi neje legyen.” Antal ur pedig ezt sugá élete párjának fülébe, — s mellé jóízűen nevetett: — Lajos megmentette Erzsi leányomat, s e szerint jogosan követelhetné hirkótását. »Ember tervez, isten végez !« Ember és sors ez ifjak és leányok felett különbözőleg rendelkeztek. II. Az idő hömpölygeté hullámfodrait, a napokat, anélkül hogy a két család békés egyetértése megzavartatott, vagy barátságuk megfogyott volna. Az öregek váltakozva gyakran időztek egymásnál, az ifjak gyakran mulattak egymás között, a gyermekek gyakran játszottak egymással. A gondtalan kornak, rendesen legtöbb örömet hozó napjai, a farsang időszaka is bekövetkezett. — Gerő és Lajos már pár éve ismerték a táncvigalmak csábjait, Iluska a múlt évben lett a világnak először bemutatva. Csaknem a farsang derekára egy nagyobbszerű táncvigalom hirdettetett. Fellegtelen, napfényes, csikorgós hidegű napok váltakoztak, s a táncvigalom határidejére is, a legkívánatosb szárytat lehetett remélni. Gerő és Lajos mintha összebeszéltek volna, ugyanazon kéréssel ostromolták szüleiket. Régi vágya volt, a megyei többi előbbkelő ifjú példájára, csörgős szerszámmal ellátott lovak által vitt szánakon hajtatni be Szatmárra, a vásári táncvigalomra. A mamák közbenjárására végre az atyák is belenyugodtak. — Gere már előre megígértette magának Iluskával, hogy azon szánon fog utazni, amelyen ő kocsiskodik. — Erzsike, mint kedvence mamájának, szintén biztosítva jön, mint csöndes néző részt velünkája a vendégeken kívül, állandó lakókat is számlál. — Samu barátom ! Azt bizony most is rászalítja. — A lankáknak néhány közös pásztoruk van, az épület kulcsait pedig itt viszem zsebemben. — Hát akkor mi a mészkő ruhákat szántanak ott a nagy diófa tetején ? Gutorföldi Antal úr soha sem utazott látcső nélkül. Most is csak oldalzsebébe kellett nyúlnia, hogy onnan egy félrőfös látcsövet elővonva, azt két, háromszoros csavarások után másfélrőrössé hosszabbítsa. A mint azt a diófának irányozta s azon végig nézett, szinte elképedt ijedtében. Iluska az üveglencséken át oly óriássá nőtt, hogy sebetlen volt fel nem ismernie. — Nos! Ruha-e vagy akasztott ember?! — kérdé Sámuel tréfás kíváncsian. Antal úr nem válaszolhatott, mert az elől haladó kocsiból éles hang ismételte. — Az istenért Sámuel! Iluska leányunk a diófa tetején. Ekkor már az alkalmatosságok csaknem a lanka alá érkeztek, úgyhogy az aggódó atya élő leányát szinte felismerhető, hetni a mulatságban. A várva várt nap megérkezett. A csörgős és sallangos szerszámokkal ellátott lolvak által vont szának, a gútorföldi kúria udvarán megállották. — A gútorföldi gólyanyakú szánkájában Tábory Sámuel egy óriás juhászbundában, Táboryné egy haragos zöldszinti, rókatorokkal bélelt posztó bundában, Iluska felnagykendőzve, és viklerezve foglaltak helyet. Gerő túri kucsmában és báránybőrös bekecsben kucsirázott. A második szánon Gútorföldi ült, oly nehéz kurtaszőrű fekete gubában, hogy nehány órai viselés után rendesen egy hétig is panaszkodott vállainak fájásáról, kedves neje láthatatlan él a vattázott felj ruhák és nagy kendőktül, és Erzsike a szó szoros ér- '■telmében a téli ruhák közé volt eltemetve. — Ezen a szánon Lajos igazgatta a lovakat. A két öreg, mint valami kürtő, oly iszonyú tájt- pipákból füstöltek, hogy azok csakis Szathmár alatt aludhattak volna ki. Most az egyszer azonban a pipáknak előbb kellett kialudniok. Gerő ősi szokás szerint az induláskor a lovak (Folytatás.) De hogy férhessen hozzá a vizen keresztül! ? Mint már említik, e helyen alig egy pár ölnyi távolság választa el a vizet a szigettől egy oldalról, más oldalról a lejtős és kavicsos parttól. A leányka maga is gondolkozott, de könyörületes társnői megbiztatták a szabadításra. A kicsiny sziget és parti keskeny szoros között folyó víz oly tiszta és átlátszó volt, hogy Erzsiké a fenéken nyugvó nagyobb köveket is megszámlálhatta, sőt szemével a folyó mélységét is megmérhette. Az ebecske mindig jobban vonított és kiáltozott. Erzsiké levete topánkáját és harisnyáit, s eleinte bokájáig, a szoros közepén már megfélemülve, gömbölyű térdecskéjéig gázolva a vizet, halványan és kifáradtan a szigetre kilépett. Csak mikor az ebecske az ölében biztonságban volt, jutott eszébe, hogy a szigeten nem maradhat, s azon az után a mélyen jött, vissza is kell mennie. A léptei által felzavart homokiszap a már megtett utat elfödvén, a leányka minden bátorságát elveszíte a visszaindulásra. Előbb sírni, azután jajveszékelni kezdett. E jajveszékelést hallották meg a svájciaknál. Lajos Erzsikét még a leírt helyzetben találta. Anélkül hogy csizmájától szabadult volna, átgázolt a kisded szigetre. Erzsikét ebecskéstől ölébe karolta, és visszaindult a part felé. Szerencsétlenségére azonban a második vagy harmadik lépésnél egy kiálló kőbe megbotlott, most azonban szerencséjére úgy esett el, hogy Helénáját talpra állíthatta. Az esés által felcsapott hullámok azonban a megrémült leánykát is megáztatták. Nevetségesen szomorú állapotban érkeztek meg a fogoly Iluskához és gondviselőjéhez. Mikor ezek történtek, az apák és anyák a szekerén és kocsin az országút azon pontján hajtottak, honnan a gútorföldi lankába kényelmesen beláthatni. — Antal barátom ! Csak most látom, hogy közé cserditett, s azok mint pelyhet kapván el a könynyü szánat: mire az úri kocsis a gyeplőt erősebben meghúzhatta, a kaputartón a szánka olyat zökkent, hogy a szüleivel szemben ülő leányka, azok közé hullott. E mellett még az a baj is történt, hogy a szánka dísze, a gólyanyak néhány ölnyire repült el törzsökétől.• Öcsém! ha ilyen bolondol akarsz hajtani, akkor sokkal okosabban teszed, ha megfordulsz, mert a te ügyetlenségednek nem szeretnék három nyakat feláldozni. Gerő fülig pirult szégyenében talán főleg Iluska miatt, de mellette boszankodott is, mert a csörgős szerszámokon kívül, főleg a kettétört gólyanyaktól várta a kellő hatást. Az öreg Antal úr pedig, ki szintén tanúja volt az egész jelenetnek, oly hangon, hogy a falu közepéig is meghallhatták, szebbnél szebb és mulatságosnál mulatságosabb cimeket ruházott fiára. Végre csöndesség lett s a szánkák nyilsebességgel siklottak a tükörsima országúton. Mintegy negyedrésznyi rízat minden baj s akadály nélkül tettek meg. Sámuel úr is kibékült, sőt még tréfálózni is kezdett. Iluska elborult arca is derülni kezdett, bizonyosan annak tudatában, hogy az öreg úr s a Gerő közötti szivélyesség helyreállott. Kasodnál a Krasznán átvezető híd alja lejtős szokott lenni, s főleg jó és sima szánatban a szatmári oldalon, csak gondos hajtás mellett lehet a szánakat megvédelmezni, a farolástól. Gere régen nem járt ez síton, s a veszélyessé válható oldalakat csak akkor vette észre, mikor azokat biztos és egyenes hajtás által mellőzhetni már nem állott hatalmában. (Folyt, köv.) A dicsvágy embere. (Francia beszély) Irta : Pontmartin. (Folytatás.) Megállapodtak mindketten abban, hogy két nap múlva elutaznak és hogy Lajos, a gróf komornyika, még néhány napig visszamaradjon s minden hevenyében el nem intézhető dolgot rendbe hozzon. Az útra való előkészülődések a következő napot is nagy részben igénybe vették. Midőn az est elérkezett, d’ Esparon gróf rávette fiát, hogy mielőtt vépkép búcsút vennének a párisi élettől néhány óra múlva, a kis időközt jól töltsék el. Azt határzák el, hogy az olasz színházat látogatják meg. Az idény már vége felé közelgett s ilyenkor az előadásokra legkiválóbb gondot fordítanak. Aznap »Othello« volt a játékrendben. Ha Albert harminc éves leendett, ha az életben elég tapasztalást szerzett volna arra, hogy bizonyos megpróbáltatásokkal szemben szilárd álláspontot foglalhasson el, keresi vala az alkalmat és módot, a melynek folytán a gróf e tervét dugába döntse; de hát ő még fiatal volt, boldognak érzé magát s ép annyira bízott d’ Esparon grófban, mint saját magában. Annálfogva örömmel fogadta azt az indítványt, mely őt három óra tartamára oly remek zene élvezetével kecsegtető , épen nem sejtve egyebet gyönyörnél ott, hol veszély lappangott. VI. D’ Esparon gróf és fia csak kevéssel az »Othello« nyitánya előtt érkeztek a »Theatre-Italien«-be s az erkélyszékek második sorában vettek helyet. Oktáv megszokott körében találván magát, széttekintett e teremben, hol ezernyi oly körülmény merül föl, mely észrevétlen marad az óvatlanok előtt.