Fővárosi Lapok 1880. június (123-146. szám)

1880-06-01 / 123. szám

Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 123. számához. Az olajfestmények első nagy termében, hol ha nem is a legjobb, de mindenesetre a leghírebb képek vannak összegyűjtve, több női művel találkozunk. Leg­figyelemreméltóbb ezek közt a Cool kisasszonyé, kiről már volt alkalmam megemlékezni. Tanulmányfőt állí­tott ki, mely alá ezt írta: »Első szerelem.« (premiere peine.) Az ábrázolt nő arca igen érdekes, de alig merném elhinni, hogy most szeret először, pedig én nem is vagyok valami ügyes fiziognómus. A rajz igen szép s némi fogyatkozások mellett a színezésben eléggé tisztességes munka, bár a szép virtuozitással festett toilette jobban illenék az elysée-i mezőkre. A fekete szalmakalapról virító vörös toll, a pirosas derékról virító piros rózsa, a zöldszínű ruha s a hófehér karokra hulló éjfekete fátyol talán nem egészen együvé valók. Fougniéres kisasszony és Herpin asszony virágot festettek. Ez utóbbi » virágtanulmány «-nak címezte saját virágait. Alig hiszem, hogy szerény árvácskáinak ily szerény igényei vannak, de az élet­ben mindenesetre élethívebbek. A Fougniéres kis­asszony rózsabimbói bimbók és rózsaszínűek. Enaul asszony is Amor birodalmában maradt. Két bánatos nőt festett, kik közül az egyik, úgy látszik, kiváncsi, míg a másik levelet tart kezében és cseppet sem kiváncsi. Nem­ bírtam egyebet kiolvasni arcaikból, melyeknél sokkal több gonddal vannak csinálva a ruhák, az egyik fehér selyem, a másik violaszínű selyem. A divatárusnők nagy figyelemmel nézik. Madame Virginie Breton »áprilisi virágok«-at állí­tott ki. Virágos április—áprilisi zöldben. A kis mez­telen leány, ki oldalt van elterülve, úgy látszik, a kelleténél zöldebb gyepen csodálkozik. Zöldség. Sike­rültebb ugyancsak tőle a »Forrás«, melyen ugyanazt a meztelen kis­lányt látjuk sötétes sziklahasadéknál; apró kacsójával kagylót tart, melybe kristályos víz­­sugár csurog. A gyermek kifogástalan, az egész kép igen kedves, sőt szépnek mondható. Dussieux kisasz­­szony kacér Chrysanthémákkal kedveskedik s pedig két adagban; az egyik rész a kertben, a másik rész a szalonban mutatkozik, mig Petite kisasszony befőttes üvegekre hívja fel figyelmünket. Jó gondolat. A gyön­gélkedő művészetnek szüksége lehet rá. Leleux asszony két igen pikáns jelenetet ábrá­zolt; az egyiknek címe: »Vallomások, a másiké: »Az abbé rágalmas.« Az elsőről talán nem kell szóla­­nom, mindenki tudja: egy nő, a­ki levelet olvas — ünnepi díszben; mellette guitarre, melynek a viszo­nyokhoz képest egy vagy több húrja szokott hiány­­zani, hervadt bokréták s bánatos tekintetű tintatartó. A másik kép abbéra súgva mond négy-öt díszesen öltözött hölgynek valamit; sejteni nem igen lehet, hogy mit beszél. Legjobban van festve a terem, mely­ben ezt az érthetetlen jelenetet látjuk. Chaix asszony ezt írta képe alá: »A szabadban«. Dús vegetációhoz egy égszínkék ruhába öltözött leánykát festett. A ruhának színét szeretem, a képét nem. Minden tekintetben jelentékeny művet állított ki Rongier kisasszony e címmel: »A les«. A renais­sance-modorú kastélyt félhomályba borítá a hold­világos éjjel; IV. Henrik korabeli ruhába öltözött négy lovag áll a kastély kapuja előtt; az egyik kihúzva tartja spádéját, melyet e napon bizonyosan hegyesre köszörültetett; távolabb egy másik szép ifjú közeledik gondtalan nonchalance-szal; az erősen homlokára hú­zott löveg alól kivillannak sötét szemei, melyek, mint látszik, jelt keresnek a rácsos ablakon. Bizony aligha sejti, hogy öldöklő fegyverek fogadják ölelő karok helyett. Az éjjeli sötétségben igen nehéz volt kitün­tetni az alakok kifejezését; annál dicséretesebb a siker, melylyel Rongier kisasszony e nehézséget leküzdte. Nicolas Marie képe »Ihletés«-nek adja ki magát. Van rajta Cupido, lant, papyrus-tekercs görög írással, meg egy nyúlánk nőalak, nagyon jó női arccal, a­mely nagyon rossz ihletésnek. Azt hiszem, bátran mellőz­hetem azt a fehér kísérletet, melyen egy fehér nő fehér galambokat áldoz s áttérek a kiállítás egyik neve­zetességére, a Bernhardt Barah kisasszony képére: »A leány és a halál« A »theatre français« kedves szökevénye universal-genie, legalább annak hirdetik s ő maga is annak hirdeti magát. Ez a mű nem bizo­nyítja. Ritkán láttam képet, melynek ennyi a hibája, nemcsak hogy a színek optikájából gúnyt űz és pokolra küldte a távlat minden szabályát, de még a valóság­gal, a jó ízléssel s a józan észszel is ellenkezik. Első tekintetre Porzó egy tárcáját juttatta eszembe, mely­ben a szellemes író nem rég a szerzők alakja és írott vonásai közötti hasonlatosságot fejtegette. Ez a vilá­gos ruhájú leány, rózsaszín háttérben, kinek fülébe súg valamit a halál, nagyon hasonlít a kitűnő drámai színésznőre; a­mi azonban furcsább: a skelet is hason­lít hozzá, s a­mi még ennél is furcsább, hasonlít hozzá a szitakötő is, melyet a kép aljára festett. Legesleg­­furcsább azonban az, hogy ez a furcsaság az első napon elkelt nyolcezer frankért. Szegény angolok! Sokan nézik Petlét kisasszony művét, egy alvó Dianát, kissé vézna és mégis kellemes idomokkal. Szí­vesebben látnám, ha modernebb neve volna. Általá­ban jobban illenék a boulognei erdőbe, mint a ma­gasztos ihletéssel telt berkek közé. Rolle Jeanne egy szintoly kedves, de modernebb alakot festett e cím­­mel:»A tánc előtt.« Fiatal leány, ki bálba öltözik. Fiatal és szép. Boldognak vallanám magamat, ha tudnám, hogy rám gondol, midőn keblére tűzi a virá­gokat s ép oly boldognak, ha nem adna kosarat, mi­dőn táncra kérem. — Roche Jenny hangulatteljes előszobát állított ki. Egy fejére esett női szalmaka­lapban mezei virágok az asztalon. A jól festett par­­keten cseresnyés kosár. A rococo-széken kalap, keztyű, fátyol, könyv, — még csak a legyező, egy-két szerelmes levél és a risporos szelence hiányzik, hogy a női szükségletek lajstroma teljes legyen. — De­­lacrois kisasszony nem annyira jó, mint érdekes festményt csinált, mely ily címet visel: » A kivonult oroszlán.« Festői szobát ábrázol égő kandallóval, előtte egy takarókba burkolt öreg ül s mindkét kar­jával székére nehezedik. Gyöngének látszik, nagyon gyöngének, de vállára omló őszült fürtei szebb múlt­ról beszélnek s beszélni tudnának talán a közötte álló női alakok is, melyek egyébiránt a vén lovaggal együtt sokkal rosszabbul vannak festve, mintsem megérdemelnék. Ne feledjük még el záradékul Ros­­lin kisasszony egy arcképét, melyet sokszor láttam s még sokszor fogok nézni. Gyönyörű nőt ábrázol, na­gyon gyönyörűt; olyat, a­ki miatt sok bolondot tud­nak férfiak elkövetni egy csókért, a­nélkül hogy sze­relmesek volnának belé. Íme, megemlítettem a francia festő­művésznők minden számbavehető alkotását. Nem mondtam ró­­luk sok jót, de nem is mondhattam többet. A­ki azt hiszi, hogy udvariatlan voltam, csalódik. A »Salon« új bizonyság a mellett, hogy a nőknek a képzőművé­szetek terén fölösleges ily tömegesen versenyezni. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy zárkózzanak el a képzőművészet elől. Sőt ellenkezőleg azt óhajtom, hogy teljesebbben élvezzék, mintsem ez idő szerint él­vezhetik. De legnagyobb részük elégedjék meg az él­vezettel. Rátermettségük negatív szerep mellett még gyümölcsözőbb, mint ha e nem nekik való tevékeny­ség körében a férfiakkal versenyre kelnek. Rajzolja­nak, fessenek, csináljanak szobrot, a­mennyi tetszik, de maradjanak távol a versenyektől. Az ó­korban sok példáját találjuk a nagyszellemű nőknek, kik fajok­nak sok nagy erényében voltak gazdagok, de nagy festőnő vagy szobrásznő nevét nem őrizte meg szá­munkra a történelem ; ellenben tudjuk, hogy a görög nők szeretetteljes bámulattal nézték a köztereikre helyezett remekműveket s mint egy ókori történetiró mondja, e szeretetteljes bámulat befolyással volt arra, hogy a görög nőknek oly bámulatos szép gyer­mekeik voltak. Bánfi Zsigmond, 621 Akadémiai levél. (Jelentés a szent koronáról) (K.) Tegnap összes ülés volt gr. Lónyay Meny­hért elnöklete alatt, számos tag, köztük Maj­lát­h György és Arany János jelenlétében, de nem valami sok hallgató részvételével A szépnemet mindössze négyen képviselték: két írónő, egy író neje és egy író unokája. Pedig nagyérdekű tárgy forgott szőnyegen: a szent korona. Ipolyi Arnoldnak, mint a korona­­ tudományos és művizsgálatára kiküldött akadémiai bizottság elnökének jelentését olvasta fel Fraknói Vilmos főtitkár. A jelentés előre bocsátja az indító okokat, me­lyek e vizsgálatot annyira szükségessé tették, többi közt azt, hogy a korona története sem írható meg addig, míg számos kérdésre a műszaki és műtörté­nelmi vizsgálat meg nem felel, noha műtörté­­nelmi tekintetben is jelent meg már egy jeles német munka, a Bock Frigyes acheni kanonoké, de ebben is fordulnak elő pontatlanságok. Az akadémiai bi­zottság (Ipolyi, Henszlmann és Pulszky Károlyból állva,) mint tudva van, királyi engedélylyel május 9-én és 10-én ejte meg a vizsgálatot, a királyi bizto­sok, országgyűlési küldöttek, a prímás, országbíró és koronaőrök jelenlétében kivett szent ereklye fölött, Budavárában, honnan a bizottság két napon át el sem távozott. A korona és egyes részeinél a felvételre Diwald Károly fényképészt, a színes rajzok elkészíté­sére pedig Rauscher Lajos tanárt kérték fel. Mint a vizsgálat kideríti : a korona műalakza­­tai lényegesen megegyeznek az eddigi alapos­ tör­ténelmi vizsgálatok adataival, például azokkal, me­lyeket Koller Ferenc pécsi kanonok állított össze, kimutatva, hogy a korona felső része, az egymáshoz keresztben meghajtva illesztett arany pántok, latin feliratú rekeszes zománcképeikkel, melyek a trónoló Megváltót és nyolc apostolt ábrázolják, Szent Istvánnak a pápától Rómából küldött s ott készült koronáját képezték, míg a korona alsó része, a főt­évedző diadémszerű abroncs, melyhez később a felsőt illesztők, Dukas Mihály bi­­zanti császár ajándéka, rajta a császár és fia, Gejza király, a megváltó, Mihály és Gábor arkangyalok, szent György, Demeter, Kosmas és Demjén vértanúk zománc képeivel. E két koronából állíták később össze a magyar szent koronát. A mostani vizsgálat kimutatta, hogy eddigelé a koronának nincs hű és pontos képe. A leírások és ábrák a valóságtól eltérőleg állítják azt elő s egyik sem közelíti meg annak műszépségét távolról sem. Ennek oka a műismeret és a reprodukáló művészet eddigi hiányaiban rejlett. A kellő stilismeret s a mű­technika kellő tudása is hiányzott. Például a zománc­képek jellege és művészete felől nem volt meg a szük­séges fogalom. Még a dr. Bock fényképi felvételében is hűtlenség, a rajzban hiba, a kiadásban megfordított ábra fordul elő. A mostani vizsgálat, fényképezés, mértani és szabadkézi rajzok útján, e hibákat elkerülte, a zo­máncok gazdag színezetét is elkészíttető, szóval e nagybecsű nemzeti ereklye teljes és pontos műleírá­sáról és képéről a legkisebb részletekig gondoskodott. A jelentés szerint: e korona az ötvösségnek, aranymívességnek és zománcműnek egyik világra szóló legremekebb s legbámulandóbb alkotása. Egy ismeretes régi korona sem közelíti meg. Csak a Nyitraivánkán lelt s múzeumunkban látható korona­részletek bámult bizánci zománcművei járnak hozzá közel, de a szent korona egyes művei ezeket is túlha­ladják műbecs és szépségre nézve. A ritka rekesz­­zománcmű technikája a legremekebb s változatosb kivitelben láthatók képein. A szent-istváni felső rész finomabb arany lemezein a tizedik századi olasz zo­máncmű alakzatai tűnnek föl, a megváltónak fényes, részben átlátszó rekesz-zománcműképe ábráján s az apostolok husszinezetű tömör alakjain, míg az alsó, bizanti részen a legélénkebb dusszinű rekeszzománc­ban találjuk a feliratokkal jelölt képeket, melyek mind érdekes történelmi képek. Az alsó korona ro­vátkáin a zománc egy eddig ismeretlen, elveszett új faja is látható. A koronázás alkalmára betett bélést kivéve, a csúcsos és félkörű rovátkok kék és zöldszínű rekesz zománcai nemcsak a közönséges át­látszó (translucid,) de a világosságtól egészen átha­tott zománcot mutatták. Vagy­is,fém-alaplemez nélkül, csupán arany keret-rekeszekbe vannak foglalva. Ily zománc hajdan is csak igen ritkán fordult elő s a mű­történetnek csupán egy adata szól egy 16-dik századi hires mesterről, ki e művészeti technika titkát is­merte s átlátszó zománcműveivel Párisban közálmél­­kodást keltett. Újabban azonban világtárlatokon a japániak egyes hasonló zománcműveiben ismertek hasonló munkára. A szent korona a műtechnika e­lemét ritka szép példányokban tartotta fenn, mit csak a legújabb vizsgálat deríte ki. A korona műbecse, szépsége és érdekessége minden képzet­­ felülmúl s a műismereteket is maga­san emeli. Drágakő és gyöngydíszét, mely nagybecse dacára az előbb kiemelt művekhez képest csak másod­rendű, s nem is teljesen és változatlanul maradt fenn, a bizottság szakférfiakkal megvizsgáltató és fölmé­reté, hogy a korona leírásában erről is pontos köz­lés legyen. A vizsgálat kiderítvén, hogy a koronának egyetlenegy hű képe sincs, annál kevésbb a műbe eső­höz méltó ábrázolata, már ez is indokolja a műszak­­szerű fölvétel szerinti pontos, s ép és gazdag kiadást. A bizottság tehát ajánlja, hogy az akadémia ajándé­kozza meg a nemzetet és műtudományt a nemzet megszentelt ereklyéje s egyik legszebb műemléke le­írásával és színezett képeivel. A felvételek elkészü­lése után a költségvetés is megállapítható lesz. A színnyomásra nézve a bizottság a párisi Didrou-féle intézetet ajánlja, mely ilynemű munkák (zománcmű­­képe­k sat.) előállításában páratlan. A nagy érdekeltséggel hallgatott jelentés után, az elnök ajánlatára, áttették azt az archaeolo­­giai bizottsághoz, hogy ez készítse el a kiadás felőli javaslatot. A mű csak a jövő évben fog megjelen­hetni. Következett a folyó ügyek előterjesztése. A megalakult bizottságok közt az »irodalomtörténeti« elnöknek Szász Károlyt, előadónak Szilády Áront választa meg; a »történeti« : elnöknek Csengery An­talt, alelnöknek Fraknóit, előadónak Pesti Frigyest; a »könyvkiadó« bizottság: előadójának Beöthy Zsol­tot ; a »természettudományi« : elnöknek Haynald bi­­bornokot, alelnöknek Szabó Józsefet, előadónak b. Eötvös Lórántot. A második osztályhoz tettek át javaslattétel végett két új pályázati alapítványt. Egyiket néhai Ullmann Károly gyermekei tették háromezer forint­tal, melynek kamatai közgazdasági kérdésekre tűzen­­dők ki; másikat a Széchenyi szoboremlék ünnepére a »magyar kereskedelmi csarnok«, minden három év­ben, ezer frankkal tűzi ki kereskedelmi kérdésekre. Az orvosok és természetvizsgálók idei nagy­gyűlésén az akadémia küldöttségébe fölkérettek: Sztoczek József, Szabó József, Hollán Ernő, Nagy János, Lenhossék József és Frivaldszky János. Végül ki­mond­tam, hogy minden törvényható­ságnak, mely a szoborünnepen küldöttség által volt képviselve, az akadémia küldeni fog egy-egy példányt az ez alkalomra kiadott emlékkönyvből és a veretett ezüst éremből. *

Next