Fővárosi Lapok 1880. június (123-146. szám)
1880-06-01 / 123. szám
Fővárosi hírek. A képviselőház tegnapi ülésesében a napirend első tárgya a mentelmi bizottság jelentése volt a Gyurgyik Gyula képviselő mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában. A bizottság a törvényszék kérelmét teljesítendőnek vélte s a ház egyhangúlag elhatározta a nevezett képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Ezután a ház, rövid vita után, elfogadta a nyitra-tapolcsáni másodrendű vasút építéséről szóló törvényjavaslatot; ez új vasút egészen állami segély nélkül épül. Kármán Lajos az ingatlanok átruházása után járó illetékkiszabás ügyében interpellált, mire gróf Szapáry pénzügyminiszter megnyugtatólag válaszolt, végül pedig megállapították a szerdai ülés napirendjét. Ma déli tizenkét órakor lesz rövid ülés, jelentések benyújtása és a már elfogadott törvényjavaslatok harmadszori megszavazása végett. * József főherceg családostul Koritnyicára készül. Legalább a fürdőigazgatóságnál kérdést tetetett főudvarmestere által, hogy a jövő hóra kaphatna-e ott alkalmas lakást. * A műemléki rajzkiállítást vasárnap Tisza Kálmán miniszterelnök s Pauler és Bedekovich miniszterek is meglátogatták. A kiállítás iránt a fővárosi közönség általában rendkívüli érdeklődést tanúsít, úgyhogy sokszor valóságos tolongás van a termekben. Sok oldalról nyilvánult óhaj következtében a kiállítás, melynek berekesztése már tegnapra volt kitűzve, még e hét végéig nyitva marad. * Évi közgyűlések. A szegény gyermekkórház-egylet Ürményi József elnöklete alatt tartott évi közgyűlésében elvileg elfogadta az uj kórház építését s a kivitellel a választmányt bizta meg. Az egyletnek van 185 alapító és 290 rendes tagja. 1879-ben összesen 8024 beteg gyermek nyert a kórházban orvosi segélyt, mint bentfekvő beteg 741 kezeltetett. Negyvenegyévi fennállása óta ez intézet összesen 182,306 gyermeknek nyújtott orvosi segélyt. A pénztári kimutatás kedvező: a bevétel tavaly 25,754 ft volt, a kiadás 14,907 ft, az egyleti vagyon 14,743 fttal szaporodott részint állami segély, részint régibb alapítványok befizetése által. Az állat- és növényhonosító egylet dr. Szabó József elnöklete alatt tartotta közgyűlését. A felolvasott jelentés szerint tavaly az állatkertnek 68,904 látogatója volt, összes bevétele 36,093 ftra, kiadása 35,966 ftra rúgott ; a társaság vagyona 113,895 ft, tehát 8530 ftnyi gyarapodást mutat. Az állatok száma 724, több új állat is került tavaly az állatkertbe s az egylet különféle tenyészállatokat vásárolt. Számos adományt is kapott az egylet s különösen Semsey Andor háromezer frtot adott a madárházra és ismét 250 ftot ennek benépesítésére. A gyűlés Semsey Andornak, úgyszintén a buzgó igazgatónak, Serák Károlynak köszönetet szavazott. A tengeri- és házinyúltenyésztő telep még nem volt felállítható, de felállíttatik a Martin Odile-féle mesterséges baromfi-hizlaló, mely nagyon hasznos lesz, ha a közönség kellően felkarolja. A jelentést tetszéssel fogadták, a kilépett választmányi tagokat újra megválasztották s a gyűlés után kedélyes társasebéd volt az állatkerti vendéglőben. A mérnökegylet az akadémia Kisfaludy-termében tartotta vasárnap évi közgyűlését. Hollán Ernő tábornok elnökölt s Schwarczel Sándor titkár olvasta fel az évi jelentést, mely számot ad a választmány és a szakosztályok tavalyi működéséről, a felolvasásokról sat. Az egyletnek 1077 tagja van, bevétele tavaly 10,655 ft volt, kiadása 9705 ft; a Hieronymi Károly lelkes felszólítására többen jelentékeny alapítványokat tettek s igy lehetővé vált az egylet terheinek törlesztése. A gyűlés jóváhagyta a jelentést s aztán a választmány kiegészítésére nyolc új tagot választott. * A májustól tegnap vettünk búcsút. Következetes volt magához az utolsó nap is: esett, hűs, szürke idő volt. Átalában a »csodaszép« hónapban ez idén sokkal szebb volt az a »Tavasz«, melyet a hölgyek egy palotában rendeztek, mint az a nehezen fejlő tavasz, melyet a természet jóvoltából köszönhetünk. Az emberek megszépíték társaséleti, jubileumi, szobor-leleplezési ünnepekkel e hónapot, de az eső még sokkal több volt, mint az ünnepély. Fagytól, jégtől a fővárost megkímélte, de számos vidéket nem. A múlt szombaton azonban felhőszakadáshoz hasonló záporral okozott itt is sok kárt. Úgy omlott az eső, hogy a Margit-hídfő miatt mélyre jutott házak szobáiba beomlott a víz . Pest számos pincelakásába szintén kiönte a Gellérthegy alatti házak nem egy lakóját is. Sőt két emberélet is esett áldozatul. A műcsarnok pincéjébe is befolyván a víz, a tárgyak mentésére lesiető Luksics Antal házmester (34 éves, nős s egy gyermek atyja,) a vízbe fúlt, valószínűleg szélhűdéstől élve. Hasonló sors ért egy a népszínház táján futásnak eredt napszámosnőt (Fekete Rozáliát,a ki összerogyott s meghalt. A vízivárosi temetőnél pedig egy urat eszméletlenül fekve találtak. A közelbe lesújtott villám hódítá el s bénítá meg bal karját, midőn a zugligetből gyalogolt hazafelé. Neve Vasváry, vasúti hivatalnok. Kórházba kellett szállítani. Egy lecsapott villám a rudas fürdő külső falát súrolta, egy másik meg Ó-Budán gyújtott, hol a Goldberger-féle gyár kapott tüzet, melyet azonban elég gyorsan elfojtottak. Jég csak kevés s esővel vegyest volt s igy nem sok kárt tett; de az omló zápor ugyancsak összevissza barázdálta a szőllők földjét. A zugligeti vasútvonalra annyi követ és iszapot sodort a víz, hogy az óbudai téglagyárból szerzett munkaerővel lehetett csak gyorsabban eltávolítani. A vasárnap is esős, hideg nap volt a tegnap szintén, így búcsúzott el tőlünk az idei »bájkó«. * Gyászlapot kaptunk, mely ismert képírónk Orlay Soma szeretett nejének szül. Névery Anna asszonynak szombaton reggel, hosszas lelki és testi szenvedés után, 56 éves korában történt elhunytát jelenti. E derék, jó nőre az élet oly szörnyű csapásokat mért, hogy a halál valóban megváltás lehetett neki. Két szép felnőtt gyermekét, (derék fiát, kedves leányát,) egymás után, a legszebb remények küszöbén veszté el. Megtörte ez testileg, lelkileg. Folyvást sirjokra járt sírni és imádkozni s térdelés közben áthülvén, teljesen megbénult s végre lábát le kellett vágni. (Más hir szerint: a szobában egy ízben elcsúszván, térdben rándulást szenvedt s ennek kényszerű következménye lett a fájdalmas műtét.) Hetek óta csaknem mozdulatlanul feküdt ágyában s szerencsétlenségét tetézte annak látása is, hogy szeretett férje (Petőfi gyakran emlegetett barátja, szintén súlyos beteg. E nemesszívű, művelt, jó sorsra érdemes házaspárra nagyon sok fájdalmat halmozott a végzet. Az elköltözött anyát vasárnap d. u. öt órakor temették el az üllői út 9. sz. házától ismerősei legmélyebb részvéte mellett. Nagy, szenvedésektől szabadítá meg a könyörülő halál. Áldás hamvaira s a jó barátok részvétének vigasza a most már teljesen egyedül maradt beteg férjre, ki vajha mielőbb visszakaphatná egésségét, hogy legalább a munkában kereshetne enyhületet. * Személyi hirek. Lordlichester, az angol felsőház tagja, Budapestre érkezett. — Tolnai Lajos költőnket s Marosvásárhely lelkészét, nagy szomorúság érte: hároméves s rendkívül kedves kislánya, Iduna, torokgyíkban meghalt. — Antos József államszámvevőszéki számvizsgáló, saját kérelmére nyugdijaztatván, negyenötévi buzgó és hasznos szolgálatai elismeréséül a Ferenc-József-rend lovagkeresztjével díszíttetett föl. — Man György angol hires botanikus, keleti útjából visszatérve, jelenleg fővárosunk vendége. Haynald bibornok meghívta őt Kalocsára is, gazdag gyűjteményeinek megtekintésére. — Klein Ottó, a 16-dik huszárezred ezredese, hosszú szolgálat után nyugalomba lépett, harmadik osztályú vaskorona-rendet kapva. — Báró Nyáry Jenő két nagyobb munkát fejezett be: »A selyemtenyésztés történeté«-t s Az aggteleki monográfiá«-t. — Kiss György szobrász őszszel megy Rómába, tovább képezni magát. — Thay Kálmán a történelmi társulat csütörtöki ülésén, (d. u. ötkor a Kisfaludy-teremben) Ocskay László kuruc tábornok haláláról fog előadást tartani. — Kont Gyula tanár vette át a »Polgári Iskola« című paedagogiai havi közlöny szerkesztését. — Trefort miniszter tegnap délutánra tűzte ki az iparrajzi kiállítás megnézését.—Majláth György országbíró e napokban többheti szabadsággal elutazik, egésségének helyreállítása végett. — Feri dun bej, török főkonzul, nyilatkozott, hogy a gr. Széchenyi Ödön pasává történt előléptetésében neki semmi része ; a szultán ő nélküle is jól ismerte a gróf érdemeit. — Özv. Molnár Ferencné szül. Stein Franciska asszony m. hó 28-án elhunyt, 60 éves korában. — Bonaparte Lucián hercegtől,ki mint lilingvista a kiválóbb tudósok egyike, szintén érkezett részvétlevel özv. Kibáry Ferencné úrhölgyhöz férje halála alkalmából. — Szegáll Gabriella, a budapesti születésű badeni kamara-énekesnő, a nemzeti színházban szombaton lép fel először mint Valentine a »Hugenották«-ban, hir szerint szerződtetés céljából vendégszerepel nálunk. — Blaháné asszony e hóban Szatmárra utazik, hol egy műkedvelői előadásban fog közreműködni. — Gróf Andrássy Gyula tegnap fővárosunkból elutazott Tiszadobra. — Hoffmann Erzsi kisaszszonyt, a Hoffmann Sándor főerdőtanácsos kedves leányát e hó 8-án vezeti oltárhoz Oszvald Károly közalapítványi erdész; az esketés Budán, az evang. templomban lesz. * A női keresetképességnek egy újabb tanúbizonysága ama pályázat eredménye, melyet az iparegyesület építőipari szakosztályánál Áldási Ignác papírgyáros tűzött ki, hatvan frank jutalommal aranyban. Új és stilszerű kárpitterveket kellett beküldeni. Négy pályamunka érkezett, köztük három igen csinos és elfogadható. A jutalomra érdemesített ízléses, színezett stilszerű mennyezeti tervrajzok szerzői: Heffler Albertina és Dienes Emma kisaszszonyok, a felső iparrajziskola tehetséges tanítványai, kiktől most a Vidéky János által rendezett kiállításon is szép rajzok láthatók. * Egyleti hírek. A központi Frőbelnő egyet szombaton avatta fel második gyermekkertjének új helyiségét, a Sándor utca Devecis-féle házában. Báró Edelsheim-Gyulainé elnökökt s mellette voltak b. Lipthay Béláné és Rosenzweigné Saphir Sarolta urhölgyek, a választmányi tagok, szülők s érdekeltek. A gyermekek imája után Győry Vilmos üdvözlé a vendégeket s növendékeket, isten áldását kérve e haladó gyermekkertre, melynek oly buzgó és jeles vezetője van Halász Sarolta kisasszonyban. Egy kis lányka nagy virágbokrétát nyujta át Győry Vilmosnak s a kicsik még énekeltek, szavaltak és játszottak. — A gyermekmenhely-egyet elhatárzó, hogy a gróf Károlyi Sándor által ajándékozott rákospalotai telken telepet állít fel, melyen hat-tizenkét éves ápoltjait a kertészettel is foglalkoztatja, hogy aztán az István-telken gazdákká és iparosokká képezhessék őket; e cél előmozdítására a kormány és gazdasági egylet is adnak segélyt. — A jogász-egyletnél Majláth György országbíró magát a tagok közé fölvétetni kérte s kétszáz forint beküldésével az alapítók közé lépett. — A»Tavasz« ünnep tiszta jövedelme tizenhatodfél-ezer forint; ebből a bölcsőde, gyermekmenhely és vöröskeresztegyletek egyenkint ötödfélezer forintot, a hasonszenvi és gyermek-kórházak pedig ezer-ezer forintot kaptak. Az iparegyesület június 6-diki közgyűlésén, melyen József főherceg védnök jelen lesz, elnököt és alelnököket is fognak választani, mert Tisza László és Szabóky Adolf lemondtak, (ez utóbbi egésségi okból.) Ráth Károly működési ideje pedig lejárt; az elnökségre, mint halljuk, gr. Zichy Jenő a jelölt. A balatoni gőzhajózási társaság múlt hét végén tarta évi közgyűlését Ürményi József elnöklete alatt; múlt évben a bevétel 9463 frt, a kiadás pedig 8543 frt 80 kr volt; a pénztári készlet 2890 frt 20 kr; igazgatóknak Ürményi Józsefet, Ecsy Lászlót és Sárváry Antalt választák meg felkiáltással. ■— A »Cornelia« segélyző egylet első évi közgyűlésén, Gyolcs Antal elnöklete alatt, jegyzőkönyvileg köszönetet szavaztak Rupprechtné Demidoff Kornélia védasszonynak, dr. Szabóky Adolfnak s az egész választmánynak. — A kisdedóvó egylet választmánya bizottságot nevezett ki a Valero utcai ház eladása vagy kijavíttatása végett. — Az iparpártoló egylet vasárnapra hirdetett gyűlését nem lehetett megtartani, mivel nem jelent meg ötven tag; ekkor őszszel fognak határozni Gelléri Mór amaz indítványa felett, hogy az egylet olvadjon be az iparegyesületbe. A kereskedő ifjak társulatának választmányi ülésében elhatározták, hogy a tagok szaporodása miatt november elején a helyiséget megnagyobbítják; a főváros kiválóbb ipartelepeit testületileg meglátogatják; július 4-dikén pedig Esztergomba egyleti kirándulást tesznek gőzhajón. Az írók és művészek társasága a kiskőrösi Petőfi-ház egyik szobájában múzeumot akar állítani Petőfiereklyékből; csakhogy e szalmafedeles házban könynyen eléghetnek a becses ereklyék; de még ott nagyon kevesen is fogják látni; a terv kivitele tehát nagyon megfontolandó. — A szegény gyermekkert egyet ma délután tartja a budai városmajorban a szegény gyermekek számára rendezett tavaszi mulatságot. * Zeneelőadás volt vasárnap a »nemzeti szálloda« termében. Sahlhausenné asszony mutatta be tehetséges tanítványait. Zoltán Béla és a zenetanítónő kezdték meg a műsort a Mendelssohn »Hebridák« nyitányával, szabatos előadásban. Mihályfy Hana k. a. egy etude-galoppe-ban és Osborne »Troubadour« ábrándjával mutatta be szép képzettségét s aratott sűrű tapsokat. Székely Izabella k. a. a Chopin b-moll nocturnejében tűnt ki. A Beethoven, Schubert és Spindler egy-egy művének előadása is megnyerte a vendégek tetszését. * Rövid hírek. Az iparmúzeum gyarapítására khínai ódon porcellán tálat s edényt, erdélyi zománcos nyakláncot, velencei üveg korsót s holicsi majolika edényeket vettek. Az unitárius istentiszteletre vasárnap nagy közönség gyűlt az evang. iskola dísztermébe. Péterffy Dénes szónokolt e jeligével : »Emeljetek oltárt az Urnák« s az egyházi ünnepély után a budai Széchenyi-fogadóban társas ebéd volt, melyben tizennyolcan vettek részt. — A Széchenyi-szoborról helyes bírálatot olvasunk a »Pesti Napló«-ban: »lángész nem nyilatkozik benne, sem magasztos műtechnika, de az emlék imponál, jelleget ad egész környezetének s tisztességesen megfelel céljának.« — A szoborleleplezésen negyvennyolc törvényhatóság és húsz kir. város volt képviselve, 445 küldött által; a koszorúk száma pedig hatvannyolcat tett. — A Margit-szigeten kedd, csütörtök, szombat és vasárnap délutánokon játszik a Kussevics-ezred zenekara, Lehár Ferenc karmester vezetése alatt. Trefort miniszter a terézvárosi polgárok küldöttségének, mely a vakok intézete átengedését az iparmúzeum számára kérte, azt feleli, hogy ő közelebb szakbizottságot hiv össze az iparmuzeum ügyében s annak e kérvényt is átadja tárgyalásra ; az épület azonban csak akkor lesz múzeumi célra átadható, ha a törvényhozás a vakok számára uj épület emeltetését megszavazza. A magyar zenét művelő társaság alapszabályait Frecskay János hirlapírónk készíté. — A városi hivatalnokoknak — 622