Fővárosi Lapok 1881. április (74-98. szám)
1881-04-01 / 74. szám
V . Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 74. számához, s maga az alak is oly józan, hogy egyszerű tanulmánynak sem elég hálás; az utóbbi képen a gyönyörű antik novellából, »Amor és Psyche« történetéből egyetlen mosolygó vonás sincs." A festő mindig kényelmetlen helyzetbe jut, amikor olyan tárgyat választ, melyet már nálánál nagyobb mester utolérhetlenül megörökített. Leinburg Leó is, e Bécsben élő kezdő művész, merészre vállalkozott, midőn Munkácsy »Siralomház«-a után eszébe jutott, hogy »Halálra ítélt« című terjedelmes művet fessen. A fiatal képíró tavaly egy önálló művével előnyösen mutatta be magát, azért megkíméljük őt az összehasonlítás kegyetlenségétől. Csak legalább szerényebb lett volna, nem véve át a »Siralomház« együgyű kis gyermekét, akinek sejtelme sincs apjának szörnyű sorsáról. Persze nem ugyanazt a gyermeket találjuk nála. Amaz egészséges volt, ez pedig olyan, mint akinek társait Batizfalvy lábegyenesítő intézetébe viszik a gondos szülők. A kompozíció különben elég összhangzatos, az alakok csoportosítása szabados. A halálra ítélt magas, szép barna férfi. Subával vállán áll a börtön közepén, míg fiatal felesége ráborul. Az asztalon gyertyák égnek és feszület áll. Előtte vén asszony, a rab édesanyja leborult és zokog. A háttér egy lépcsőjén jön a lelkész s vele egy törvényszéki ember, a halálos ítélettel kezében. Fönn az ajtóban katona áll őrt. A hangulat találó, de ez csakhamar megzavarodik, mihelyt a közel életnagyságú alakok nyers kezelésű ruháit, s a rajz kevéssé tetszős vonalait látjuk. Röviden szólva: a tehetség nem felel meg a feladatnak. A fiatalabb művészek közt Margitay Tihamér kiváló színérzéket tanúsít. »Római dáridó« című képén a dőzsölök jelmeze, a háttérben égő láng, a szertehullt virágok, a gazdag ékességű edények, a márványfal és oszlop s a többi külső dekoratív elem oly káprázatos, csillogó s a mellett természetes, mint a Piloty-féle iskola bármelyik képén. Úgy látszik, egyéb célja nem is volt a festőnek, mint hogy tehetségzeroldalát kimutassa s erre alkalmasabb tárgyat nem is választhatott. Lucullus egyik hive gazdag párnákon hever, kezében arany-serleg; mellette mámoros nő, a földön egy alvó férfi, kit Morfeus vett szárnya alá. S hogy a színezés még excentrikusabb legyen, szerecsen-rabszolganő sem hiányzik, hatásos ellentétül. E változatos csoportot egy ősz hárfás egészíti ki, míg balra a háttérben egy gyermek, jobbra pedig még két más alak látható. Az ifjúság közös bűne: a rajz tökéletlensége, e csillogó vásznon is kisért, s a vén hárfást valóságos torz alakká csúfítja. Egészen más hatású ugyane szerző »Engesztelés« című képe, melyet Velencében festett. A keletkezés helyét nemcsak az aláírás, hanem az alakok típusa is mutatja, ami itt azért visszás valami, mert maga a haragos főalak magyar legény. Ott ül durcásan, míg szeretője virággal kínálja, hogy kibékítse; barátnői pedig kíváncsian lesik a kétséges kísérletet. Gondos munka, mely dicséretet érdemel. Ami hiba van benne, az sem elhamarkodásból, hanem a kellő tanulmány hiányából ered. Erős távlati tévedés például, hogy az engesztelő lánynak nagyobb feje van, mint a mellette álló legénynek, noha ez közelebb van hozzánk az előtérben. Ritka vendég a műcsarnok kiállításain Kern Armin, kit valamikor Deák Ferenc azzal tüntetett ki, (nem kis kegy volt az »öreg úr«-tól, hogy egy arcképéhez minta gyanánt ült előtte. Akkoriban sok reményt kötöttünk e tehetséges festőhöz, de életkörülményei Bécsben arra kényszerítették, hogy műárusok számára olcsó, divatos, sőt vásári képeket fessen s azóta nem bir kibontakozni a tucatszámra való munkálkodásból. Közelebb a király megvette egy képét Bécsben s ez kapóssá tette. Most Münchenben készül letelepedni, honnan — reméljük — olyan képeket küld, melyekkel a mostaniakat feledteti. Ezeket különben, szám szerint négyet, nem is a művész, hanem egyik kereskedő küldte be. A »Vadászat után« egyszerű konyha-idoll, a »Magyar nemes« című színes jelmez-alak, valamint a »Zászlótartó« is; a »Kedvenc« pedig két apródot tűntet fel, amint egy papagálylyal játszanak. Valamennyi a gyorsan forgó, ügyes ecset művei, melyek többre nem érdemesek, mint hogy futólag megtekintsük. Molnár József veterán művészünk két csinos aprósággal van képviselve; az egyik »Kútra menő lány«-t, a másik »Cigány viskó«-t tüntet föl. Petrovits L. S. pedig három terjedelmes árvízképet küldött Bécsből, melyek közvetlenül a szegedi katasztrófa után nagyon alkalomszerűek lehettek s hisszük is, hogy azokat a festő ott a helyszínen rögtönözte vásznára; de most, minden ügyes elrendezés, a részletek hatásossága dacára is, csak nagyfajta színezett illusztrációknak tetszenek s bennök nem annyira a művészeti tartalom, mint inkább a látványos jelleg köti le az érdeklődők figyelmét. A még kiforratlan tehetségek közt figyelmet kelt Feledi (Flesch) Tivadar, ki Párisból Bécsbe tette át lakhelyét, s ott egész buzgalommal folytatja tanulmányait, dacára annak, hogy már a »Salon«-ba is bejutott, bizonyos önmegtagadással lemondott a gyors hírnévről s most a hosszabb, de biztosabb után keresi a sikert. Kár, hogy tulajdonképi irányát most sem követi s még mindig ingadozik az élet-, táj- és állatkép között, sőt a csöndéletet is míveli. Most is beakarta mutatni sokoldalúságát. Legterjedelmesebb, de nem egyúttal legjobb műve, az »Oltár előtt«, templom belsejét mutatja egy vén koldussal s annak kis unokájával, kik a földre telepedtek, míg a háttérben néhány más alak áll. A természetes színezés nem kárpótol eléggé a kompozíció ridegségéért: a kezelés jó, de a rajz, különösen a lánygyermek lábainál, nagyon fogyatékos. A »Szolnoki muzsikus «-gyerek« sem ép; térde oly különösen hajlik meg, mintha nyomorék lenne; e hiba nélkül életteljes kis tanulmány alaknak válnék be. Több gondra mutatnak »A mocsáron keresztül« s az »Udvarba térő szekér« feliratú képek, melyeken a vázlatosan, de sok közvetlenséggel festett lovak mozdulatai igen természetesek. Valentini János »Cigány lány«-a régismert tárgy újabb kiadásban. A festő, úgy látszik, hivatást érez, hogy a kártyavetőnek minden lehető faját megörökítse. Nagyon egyhangú és nem eléggé hálás törekvés. Mindig csokoládszínű arcot és idomokat, fekete, göndör hajat, sötét szemet, előcsillanó fehér fogsort festeni — ugyan hogy nem unja meg ? Hisz ezek a cigánylányok mind egy húron pendülnek. Aki egyet látott — valamennyit látta. Az olyan kiváló tehetségtől, mint Valentini, nagyobb alkotást szeretnénk már látni. Vagy nincs ott Nádasd-Ladányon más festeni való ? Amióta itthon van a művész, mindig önmagát ismétli; ami egy-egy képén ül, az csak a kártya. Ha tavaly zöld felsőt vetett föl a cigánylány, az idén már piros alsót, vagy pik-dámát tart a kezében. Erre a különbségre óvatosan vigyáz a festő. A külföldi magyarok közül Vágó Pál egy déli »Olasz ifjú«-t küldött, melyet erőteljesen, szabadon festett. A jellemzés sikerült s a ruházat ügyes, széles ecsetelést mutat; csak az a kár, hogy a köntös alsó ujjasa nem kapott ellentétesebb színt, igy majdnem meztelen karnak tetszik s zavarólag hat. Manheimer Gusztáv néhány vázlatos aprósága önálló tehetségre vall. Csak a szürkés-ezüstös színektől óvakodjék, mert ezek modorosságra csábíthatják. Némely képét furcsa címe miatt nem értjük, így »A vőlegény jó kilátásai« címűt sem, mely négy alakot tüntet föl; kettő erkélyen áll, a másik kettő meg a kert mellett halad el. Hrinyák Ede két »Tanulmányfő«-je közül az egyik, mely fölfelé tekintő vén embert ábrázol, gondos, értelmes mű. Az arcképek között első helyet foglal el Barabás Miklós király képe, mely az uralkodót huszártábornoki egyenruhában tünteti föl Ez egy festett hódolat, nemcsak őszinte, hanem igaz is. A fejedelem vonásai azonban kevésbé édeskés mintázást kívántak volna, anélkül, hogy a művésznek az illegalitás vádjától kellett volna tartania. A rikító vörös egyenruha, aranyos zsinórjaival, sok gondot okoz az összhangzásra törekvő festőnek, de e szempontból jól sikerült e térdkép. A háttért kert sűrűje képezi s egy erkély karzata. Egy asztalon a korona jelvényei csillognak. A kereskedelmi minisztérium termének méltó dísze lesz e képmás. A tiszta tájkép ezúttal kisebb számmal van képviselve. A legtöbb ily művön genre-alakok uralják a tért. Mészöly Géza nagy »Balatoni kép «-ének is, melyet gróf Zichy Ödön számára festett, a tizenöt alak kölcsönöz különösebb érdeket, mig a vitorlás bárka s a tó kéklő tükre csak keretül szolgálnak. S a vásáros parasztok s asszonyok, a juhőrző pásztor, halász-legények s gyerkőcök egytől-egyig életteljes alakok, melyek a természet után való rajzolásra és mintázásra vallanak. Bár e kép óta más modort követ a művész, ez alkotása is kiválóan érdekes. Többi képei kisebbek, megannyi értékes mű. E lapok olvasóinak még akkor mutattuk be, mikor a festőállványon láttuk. Az újabb bemutatás Tölgyessy Arthúr »Csárda előtt« című festvényénél is fölösleges, mert már részletesen leírtuk egyszer. A befejező ecsetvonások még jobbá tették e terjedelmes, sok közvetlenséggel érzékített falusi jelenetet, mely a természet gondos megfigyelésének és dicséretes szorgalomnak terméke. A folyvást emelkedő művésznek eddigelé ez a legszebb alkotása. Figyelmet kelt Mesterházy Kálmán is, ki négy különböző tárgyú s más-más értékű művel szerepel. Egy kis tájkép vázlata, röpködő madarakkal, igénytelen apróság; »Paraszt fiú« című tanulmány főjének a természetes színezés kölcsönöz érdeket; »Őszi táj «-on pedig a szép távlat, a mocsaras, süppedékes előtér hatásos festése s a sikerüti hangulat vonzanak. De legtöbb igényt támaszt a »Titkos látogatás« című kép, mely elhagyatott temetőt tüntet föl, esti hangulattal s érdekes világításban. A szegény legény a kerítéshez kötötte lovát, maga pedig a kedvese sírja előtt áll, annak fejfájára támaszkodik és kesereg. Egész történet szól hozzánk e műből, mely nem mindennapi komponáló tehetségről tanúskodik. A búslakodó legény arca azonban némi javításokat igényel. E hiba nélkül a kép a jobbak egyike volna a tárlaton. A legnépszerűbb magyar tájképfestő, Ligeti Antal két műve közül nehéz volna választani. Mindkettő a mester régi előnyeivel bővelkedik. A »Béla regia völgye« kéklő hegyeivel, csillogó víztükrével vadregényes pontot, a nagy egyedüliségben pihenő cigánycsalád pedig csinos idillt tüntet föl. A »Sólymos vára« címűben a tárlat különösen hatásos. Üdeség mosolyog ránk a Brodszky Sándor »Tavasz«-áról is, mely e keveset festő művész finom érzéséről tanúskodik. Ha végül Tarnóczy Berta »Idylls és »Hajnal« című hangulatteljes képeit megemlítjük: jóformán az összes magyar műveket méltányoltuk, melyek közt, mint láttuk, az újabb nemzedék reményteljes tagjai derekas számmal vannak képviselve. Dr. Próni József: Fővárosi hírek. A „Fővárosi Lapok“ szerkesztősége az „Athenaeum“ melléképületében van: barátok-tere 4-dik szám, első emelet. * A Kisfaludy-Társaság érdekes ereklyét kapott ajándékul: Kisfaludy Károly egy eredeti festvényét, melyet a költő 1825-ben készített, mint az a vászon hátsó oldalán olvasható is. Bájos, fiatal nőt ábrázol,mint némelyek vélik: a festő-író kedvesét), aki párnákon hever s tükörben nézi magát, míg egy pajkos kis Ámor nyíllal céloz rá. Egyes apróbb rajzbeli fogyatkozások dacára igen sikerült ma s különösen a nő arca szép. A festvényt Perlaky Kálmán, a képzőművészeti társulat igazgatója, ajándékozta a társulatnak. * Hírek képírókról. Zichy Mihályról valótlan az a hír, melyet több lap közölt, hogy Bécsben telepedik le; a művész Nizzából, hová legközelebb megy, Oroszországba indul, honnan néhány külföldi képeslap számára illusztrációkat is fog küldeni. — Molnár József, újpesti műtermében, nagyobb történeti képen dolgozik, mely »Ábrahám kiköltözésé«-t tünteti föl. — Benczúr Gyula a múlt héten Nápolyba utazott, hol a bajor király számára népéleti vázlatokat készít. * A főrangúak carroussel-je e ha 8 dikára van kitűzve. A lovardában lesz XIV. Lajos korabeli jelmezekben, a fővárosi szeretetház javára. A vállalat élén gr. Andrássy Gyuláné és báró Edelsheim-Gyulay Lipót állanak. A próbák serényen folynak s jegyek holnaputántól fogva már kaphatók lesznek a lovarda irodájában. A carroussel sorrendje ez lesz: bevonulás , kis négyes négy pár által, karikaszedés, hajtógyakorlat, nagy négyes tíz pár által és sövényugratás. A gyakorlatokat a következő tizennégy pár hajtja végre: gr. Andrássy Aladárné és Rohonczy Gida, gr. Károlyi Viktorné és b. Aczél Béla, b. Aczél Béláné és b. Laffert Antal, Blaskovits Miklósné és Salamon Géza, gr. Andrássy Ilona és b. Edelsheim Gyulay Lipót, gr. Andrássy Irma és gr. Sztáray János, gr. Andrássy Etelka és gr. Sztáray Antal, gr. Pálffy Geraldine és gr. Károlyi Gyula, gr. Zichy Sarolta és ifjabb b. Edelsheim Gyulai, gr. Zichy Nándorné és gr. Andrássy Sándor, gr. Dessewffy Aurelné és herceg Pálffy Miklós, b. Sennyey Pálné és gróf Dessewffy Aurél, b. Edelsheim Gyulainé és herceg Lobkovitz Rezső, özv. gróf Waldstein Jánosné és gr. Gyürky Ábrahám. * Csiky Gergely aradvárosi díszpolgári okmányának szövege következőleg hangzik: »Mi, Arad sz. kir. város közönsége, ezennel tudatjuk, hogy tisztelendő Csiky Gergely urat, a Kisfaludy-társaság rendes, a magyar tudományos akadémia levelező tagját, a magyar irodalom fáradhatlan munkáját, a társadalmi dráma új iskolájának megteremtőjét, a fenkölt eszméknek ékes tolmácsát, az emberi szenvedélyeknek élethű festőjét, az országszerte ünnepelt írót, ki magát rövid idő alatt azon magaslatra küzdötte föl, hol a nemzet jeleseit dicsőíti; ki gyermekkora legszebb éveit, midőn fogékony ifjú keblében a költészet forrása fölbuzogni kezdett, városunk falai között töltötte, s ki mind az édes visszaemlékezés, mind a drága családi kötelékek kapcsán, nálunk otthonát találja föl; a szinirodalom terén szerzett kiváló sikereinek méltánylása és városunk közönségének személye iránt érzett tisztelete kifejezéséül, alálirt napon tartott közgyűlésünkben, díszpolgáraink sorába emeltük. Arad, 1881. március hó 10-én«. * A színi iskola igazgatójáról, Mihalovich Ödönről jót hallottunk. Annál inkább kötelességünk ezt följegyezni, mert az igazgatói állás betöltését teljesen fölöslegesnek, különösen a drámai szakra hátrányosnak tartván, az új igazgató kineveztetését egyáltalában nem helyeselhettük. De ez nem gátolhat az elismerésben, midőn az új igazgató egyben-másban helyesen jár el. Nagy baj volt ennekelőtte, hogy a növendékek,kivált az operánál,) nagyon a maguk tetszése szerint tanultak. Nem tartották magukra kötelezőnek a tanrendszert. Egyik-másik csak egy tanártól tanúit s a többinek óráit föl sem vette. így akart most is tenni egy énekesnő s mivel kijelenté, hogy nem szabja magát az intézeti szabályokhoz, az igazgató egyszerűen elbocsátotta az intézetből. Helyesen, mert ez iskolában a tanári tekintélyt s intézeti rendet nem kis mértékben csorbítá az, hogy a régi igazgató egyes növendékeknek, a tanárok jogos követelése ellenében * — 395 — gram