Fővárosi Lapok 1881. október (223-248. szám)

1881-10-01 / 223. szám

­elléklet a „Fővárosi Lapok“ 223. számához. Körink és Solymosiak ép úgy megállják helyöket, mint a párisiak. A »Sztrogoff« háromszáz előadása harmad­fél milliót jövedelmezett a Chateletnek. Boldog szín­ház ! Hajdan e falak közt Frederick Lemaitre uralko­dott. Elég e név jelezni a megmérhetlen különbséget. E név egy korszak, a romantikus iskola győzelme a klasszikus iskola felett. A »Varietes« vonzó darabja még mindig a »Niniche« vagy inkább Mme Judic. Niniche 1878 február 21-én került először színre Hennequin és Millaudtól s azóta kevés szünettel napirenden van. Nálunk botrányt csaptak a darabbal, de itt semmi­nemű botrány nem fordul elő benne. Judic oly fürdő öltözetben jelenik meg, hogy azt bármily réssére is megnézheti. Judic a »Bouffet«-ban kezdte művészi pályáját, hol édes lágy hangja csakhamar feltűnt. Mióta a »Variétés«-ba átment, úgy uralkodik ott, mint királynő. A közönség nem a darabért, hanem ő érette megy a színházba. Az előkelő világ nem megy hama­rább kilenc óránál. Judit maga a szeretetreméltóság. A románcokat és coupleteket senki sem énekli oly nemes egyszerűséggel, annyi értelemmel, mint ő. Más kihegyezi a couplet falánkját, ő eltünteti azokat, úgy hogy nem venni észre csak a mosolygó Ámort, ki nyilát leereszti. A­mit más szóval, ő azt arcjátékkal mondja el. A tartózkodás a pajzánságban, a finomság a modorban, a félénkség az ártatlanságban: ezek mű­vészetének fővonásai. Ha sikamlós szó vagy helyzet fordul elő szerepében, fátyolt vet rá és bocsánatot kér komolyan a félreértésért. Ő nem utánoz senkit, de őt sem utánozhatja senki. Ő nevetve könyez, a közön­ség pedig könyezve nevet. Hajdan Mile. Schneider aratta itt a tapsokat, ki ép ellentéte volt Judicnak, a bátorság és bohóság párosulása. Rohammal vette be a várat és bement lovagostorral. Judic előtt a vár­őrség lerakja a fegyvert és önként adja át a vár kulcsait. A »Gaité«-ben minden este a »Hazafit« (un patriote) adják. Dumaine, ki a címszerepet játsza, már az ötvenes években nagy népszerűséggel bírt. E népszerűség azóta csak nőtt. Neve elég, hogy meg­töltse a házat. A darab különben nem felel meg híré­nek. Meséje igen egyszerű. Dickson kémmé lesz, nem alacsony kincsszomjból, hanem honszeretetből. El­árulja barátját, ki életét mentette meg, hogy meg­mentse Washingtont és vele a köztársaságot. Ha ez egyszerű alapeszméből indult volna ki a szerző, darab­ját el lehetne fogadni, mert oly nagyszerű alkotásnál, mint az újvilág köztársaságának alkotása volt, a ké­met is bizonyos dicsfény veheti körül. De ez a kém alacsony lelkű, mert boszú és nyomor vezeti őt az ellenség szolgálatába. Lássuk közelebbről. Mint iszákost, ki a szeszes italok butító hatása alatt áll, neje kéri gyermekük nevében, hogy mondjon le a szeszes italokról. Dickson ünnepélyesen megígéri a javulást, de megszegi esküjét. Sőt egy mámoros pil­lanatában nejét oly vad dühösséggel taszítja el, hogy az élettelenül roskad össze. E perctől fogva a bűnbá­nat és nyomor jár nyomába. Mindegyre mélyebben sülyed, míg a Washington szolgálatában keres me­nedéket. — Mit akar ön ? — Kárpótlást a hazától. — A haza önnek semmivel sem tartozik. — Mit tegyek tehát, ha hazám eltaszít ? — Mit tegyen ? — Megmondom, akkor is szol­gálja azt. E jelenet igen hatásos. Dicksonban fölébred a nemesebb rész és Washington tanácsát követvén, elhatározza magát a hont szolgálni. De mindenki gyanúsítja őt: itt jön a kém! Homlokán lángoló, bélyeg ég, mindenki elfordul tőle. Ekkor felébred benne a bosszú, föllázad a társadalom zsarnoksága ellen és kétségbeesve, fenyegető haraggal suttogja e két szót: »pour quoi pas?« mért ne lennék az? E jelenet szintén viharos tapsokat arat. De ve­gyük el Dumainet s visszataszítóvá lesz. Ebből látni, hogy az indok, mely cselekvésre bírja a darab hősét, nem a hazafias rajongás, hanem a megsértett önérzet és így a darab erkölcsi alapja hibás. A szabad­ság ügyét nyílt homlokkal és emelt fővel kell szol­gálni, nem álarc alatt. De azért a »Patriote« minden este megtölti a színházat, mert alkalomszerű. Külö­nösen az a jelenet, melyben a katonaság Washington­­nak diktátorságot ajánl, egész tüntetést idéz elő. — Nem azért állok a sereg élén — mond Washington az ajánlatra, — hogy a kongresszus fölé emelkedjem, hanem hogy parancsait teljesítsem. Én a kongresszusnak szolgája vagyok. Washington szerepét Fournier adta, a Jane sze­repét : Mile Largilliere. Az előadás gondos; a kiállí­tás fényes; különösen az angol egyenruhák oly csillo­gók, hogy elhomályosítják a sereget. E színcsarnokban régente Alexandre és Meunier arattak tapsokat. Ma Párisnak huszonkét színháza van és az »Odeon«-t kivéve, mind megnyílt, csakhogy régi száz­­próbás darabokkal. Erre mondja egy elmés tárcaíró: »Ma a pénztárnok játsza a főszerepet.« Ha most párhuzamot vonunk Rachel kora és a mai kor közt, nem mondhatunk mást, mint hogy az a költészet kora volt, ez a realizmusé. Akkor az elnyo­mott közszellem a művészetben nyilatkozott, ma a fölszabadult francia szellem a politikában nyilatko­zik ; akkor a művészek a tökélyt keresték és versenyez­tek az igazság keresésében, ma azon hitben, hogy a tökélyt már megtalálták, egymással versenyeznek. Ha ma fogyatkozás van, az nem a Yestatűz hibája, sem a Yestáké, hanem a levegőé, mely az oltár lángját élteti. De a drámát Páris szereti most is, mint régen. Előadások alatt megtörténik az eset, hogy egy jól sikerült jelenet után egész buzgósággal kiáltják a dráma túlságos barátjai: Kis! — Nagy különbség a két kor színpadi múzsája közt az, hogy akkor római volt, most nemzeti. Hát az árak ? Hajdan egy korszék ára három frank volt, ma tíz frank. Igaz, hogy e szellemi nagy adót mérsékelhetnék némileg a matinéek, a nappali előadások, hol félárért lehet élvezni Corneillet, de ki menne nappal színházba ? Ily áldozatra csak a rómaiak voltak képesek. Még egy észrevételt. Hajdan a színpad megtelt koszorúkkal, ma a pénztár telik meg. Fővárosi hírek. * A Deák-szobor jury-tagjait Tisza Lajos tegnap délután értekezletre és szemlére hívta össze, hogy a Ferenc­ József-téren a szobor­minta fölött az általános benyomás szerint ítéletet mondjanak. Jelen voltak Ipolyi püspök, Pulszky Ferenc, báró Lipthay Béla, Ráth György, Ybl Miklós, Weber, Keleti Gusz­táv, Gerlóczy alpolgármester s Huszár Adolf szob­rász. A helyszínen csakhamar abban állapodtak meg, hogy a szobor kisebb részleteire, melyek a szobrász vallomása szerint is, számos javításra szorulnak, ki nem terjeszkednek, hanem pusztán az ülő szobornak a szem­lélőre gyakorolt összbenyomását vizsgálják. Megtekin­­tek minden oldalról, még a lánchídról és Budáról is, s minden tag megvallotta, hogy a hatás igen jó, a minta felállítása meggyőz arról, hogy az ülő szobor ellen felhozott legfőbb érv, hogy t. i. egy téren az álló, ülő és lovas­ szobor összhangtalan, rossz benyomást szülne, meg nem állhat, már csak azért sem, mert a téren nem lehet oly állást foglalni, hogy egyszerre mind a két szobrot jól látni lehessen. Huszár Adolf, ki maga indította meg az álló szobor iránt az újabb tárgyaláso­kat, az ülő alakkal maga is teljesen kibékült. Az álló szobor hívei leteszik a fegyvert. Valószínű, hogy a kedden tartandó bizottsági ülés a tegnapi szemle után egyhangúlag az ülő szobor mellett fog nyilatkozni.­­ A nőiparkiállítás elnökéhez tegnap herceg Coburg Fülöp 500 forintot küldött szövőszékek vá­sárlására, így e mozgalom, melynek a királyasszony ő felsége oly példásan sietett lendületet adni, már is szép sikerre vezet. A tárlat még csak kilenc napig lesz látható s azért a közönség folyvást nagy számmal nézi meg s naponként sok előkelő vendég járja be a termeket. Tegnap gróf Esterházy István, báró Lipthay Béla, gróf Hunyady, Németh József temesi címzetes püspök, gróf Károlyi Tibor és mások nézték meg a kiállítást, kik közül néhányan vásárlásokat is tettek; különösen szép torontáli szőnyegeket válogattak ki. Egy tiszteletreméltó apáca is látogatta meg a terme­ket: a fővárosi angol kisasszonyok fejedelemasszonya, ki sorra nézte meg az iskolák gyűjteményeit. Uj tár­gyak most, mintegy a kapuzárás előtt, is érkeznek. Tegnap Berzeviczy Tivadarné Sárosmegyéből szép sóvári csipkéket küldött eladás végett. * Az országos vörös­kereszt egylet női osz­tályának igazgató választmánya legközelebb gróf Zichy Nándorné elnöklete alatt ülést tartott. Az elnök be­jelente, hogy dr. Abay ezredorvos kíséretében bejárta a kórházakat, melyekben az egylet által alkalmazott ápolónők képeztetnek s meggyőződött, hogy az ápoló­nők mindenütt kitűnően végzik feladatukat. A választ­mány aztán az egésségügyi bizottságra bízta, hogy a próba-ápolónők ügyében javaslatot készítsen; ugyan a bizottság fog határozni az ápolónők ruházata iránt. A többi határozatok közül megemlítjük, hogy Birot­­nak a betegápolásról szóló könyvét lefordítják ma­gyarra s szétosztják a betegápolónők közt; a hadügy­minisztérium által elfogadott sebkötő csomagok ké­szítésére, az egésségügyi bizottság meghallgatása után, fel fogják szólítani a vidéki fiókegyleteket. Schmidt bécsi gyárosnak, ki az egyletnek két minta­ágyat ajándékozott, köszönetet szavaztak. Gróf Zichy Sándorné ezer fiót adott át az elnöknek az »Erzsé­bet« kórházi alapítvány részére; a választmány kö­szönetet nyilvánított ez adományért, mely által a kórházi alap már 27,035 ftra emelkedett . Az országos könyvkiállítás ügyében Pulszky Ferenc mint a könytárak és múzeumok országos főfel­ügyelője s Ráth György, mint az iparművészeti mú­zeum vezetője, tegnap bocsátották ki a hivatalos felhí­vást. A kiállítás célja a könyvnyomtatás, könyvdíszítés és könyvkötés termékeinek bemutatása; a kiállítás alkatrészeit képezendik a nyomtatást megelőző kor­ból a magyar nyelvű vagy hazai vonatkozású latin kéziratok, valamint a kiállításuk miatt figyelmet ér­demlő kódexek, ezek közt a Korvinák is. A második osztály a magyarországi nyomdászat fejlődését feltün­tető könyvkiállítás lesz, mely a hazánkban bármely nyelven nyomtatott műveket 1711-ig lehetőleg telje­sen, azon túl napjainkig az egyes nyomdák jellemző termékeit fogja magába foglalni; régibb idő óta fenn­álló nyomdáknál óhajtandó, hogy a felállításuk óta napjainkig nyomatott munkákat időrendes sorozatban állítsák ki. A harmadik osztályban a könyvkötészet ré­gibb díszes példányai mellett a hazai könyvkötők jelenkori munkái lesznek kiállítva s ez osztály remél­hetőleg fel fogja tüntetni, hogy könyvkötési ipa­runk versenyezhet a külföldivel s mint a nyomdá­szatnál, úgy a könyvkötésnél sem szükséges többé a külföldhöz folyamodni. A negyedik osztályban lesznek végre egyes magángyűjtők kiállításai és általában nyomdászati érdekességek. A kiállítás tör­téneti részének rendezésére bizottság alakult, melynek tagjai Pulszki Ferencen és Ráth Györgyön kívül Bal­­lagi Aladár, Csontosi János, Fraknói Vilmos, Hege­dűs Kandid Lajos, Mailáth Béla, Pulszky Károly, Szilágyi Sándor és idősb Szinnyei József. A felhívás felkéri a hazai könyvtárak őreit, a magángyűjtőket, a nyomdatulajdonosokat és könyvkötőket, hogy mentül számosabban vegyenek részt a kiállításban s a kiállí­tandó műveket október hó végéig jelentsék be; a tár­gyak beküldésének idejét a rendezőség később fogja közzétenni, a tárlat megnyitásának napjául pedig jövő évi január hó 15-ke tűzetett ki. A kiállítás a műcsar­nokban lesz s a kiállításra vonatkozó mindennemű közlések az országos magyar iparművészeti múzeum­hoz Budapestre (sugárút, műcsarnok) intézendők. * Minta-gyűjtemény. A nőiparkiállításban egy szak­bizottság dr. Schnierer Gyula miniszteri osztály­­tanácsos vezetése alatt kiválogatja mind ama jeles mintákat, melyek régi műbecsüknél, vagy stílszerűsé­­güknél fogva méltók az utánzásra. Ezeket Kozmata Ferenc lefényképezni és sokszorosítani, Koller Károly pedig az egyes lapokat színezni fogja. A gyűjtemény ötvennégy különféle mintát tartalmaz s a magyarázó szöveget Schickedanz Károly, Jágócsy Péterffy József, Binder Lajos és Rejtő Sándor támogatása mellett dr. Schnierer Gyula írja. A nőipariskolák, nevelőintéze­tek s a kézi munka kedvelői ekkép nagyérdekű segéd- és minta-könyvet kapnak, mely a kiállítás utolsó napjaiban fog megjelenni. * Az őszi lóversenyek e hó 16-dikán és 18-dikán lesznek. Első napon a dijak ezek: két évesek számára 500 frank, St. Leger-dij 2000 ft, mezei gazdák dija 200 ft, Ritter-díj 250 arany, Inkey-dij ezer forint, akadály-versenydij ezer forint. Második napon : kladrubi dij kétezer forint, anyaló-dij ötezer frank, import-dij ezer ft, kaszinói urak handicap-dija három­ezer forint, eladó versenydíj 700 ft s a Reiter-klub eladó gázverseny-díja 300 ft. * Az egésségügyi kiállításban, mely Berlin­ben a jövő évi június hó elsején nyílik meg, hazánk remélhetőleg illően lesz képviselve. A budapesti helyi bizottság már megalakult s elnöke Gerlóczy Károly alpolgármester, alelnök dr. Fodor József tanár, jegyző dr. Rózsahegyi Aladár; megalakult továbbá a végre­hajtó bizottság, melynek a nevezetteken kívül tagjai Hausmann Alajos tanár és dr. Csatári-Grosz Lajos. E bizottság már legközelebb kibocsátja felhívását az érdekelt körökhöz s remélhető, hogy ez ép oly hasz­nos, mint tanulságos kiállításban Magyarországból számosan fognak részt venni. A német kormány a kiállítandó tárgyaknak vámmentességet biztosított s a tárgyakat díjtalanul szállíttatja haza; a magyar kormány alkalmasint szintén megadja ugyan a kedvez­ményeket. A bejelentések határideje november 15-ke. * „A legm­agasb hölgy“-ről tegnap is beszélte még több lap, hogy légutazást tesz két nagyúrral és Godard-dal, s Bécsben készül is már a pompás léghajó vörös selyem vánkosokkal, kárpitokkal és erős szala­gokon függő asztalokkal. Tegnap kifejeztük már néze­tünket, hogy ez a hir csak reklám lehet Godard érde­kében. Jött is ma rá a cáfolat, hogy a legmagasb hölgy (a királyné) s két úr (főhercegek) régi útjának hite csupamerő költemény. Ki is hihetett benne ? Bern­hardt Sarah k. a., a­ki mindenképen szeret beszéltetni magáról, vállalkozhatik levegős útra, de a társadalom legmagasb régiójában élő hölgyek bizonyára nem vá­gyakoznak ily módon a levegő magasába. A bécsi lapok tehát csak kíméletlenkedtek e hír közlésével, s a legtöbb magyar közlönynél nem is találtak hitelre. És most olvastuk, hogy nem rég a királyné, érte­sülve némely rávonatkozó közlésről, azt mondta volna K. Nopcsának: »Ezek a magyar lapok mindig annyit írnak rólam, a bécsiek csak ritkán«. »Mert itt még jobban szeretnek felségedről olvasni, írnak azonban téveseket is«. »Nem baj, — felelte mosolyogva a királyné, v úgy is mi üvegházban élünk, s épen nem boszanthat, ha tapasztaljuk, hogy nem látnak jól bele«. Meglátták-e vagy csak képzelték tán közelebb is azt az öreg szegény asszonyt, ki a gödöllői park kerítésé­hez két zsák búzát vitt s szeretett volna bejutni. A királyasszony meglátta s beeresztett. A térdre boruló asszony aztán elmondá, hogy Valéria királykisasszony a télen két zsák vető magot adatott neki az »újig« (új termésig), s ezt a kölcsönt hozta meg most, egy véka

Next