Fővárosi Lapok 1882. június (124-147. szám)

1882-06-01 / 124. szám

Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 124. számához, mely moráljánál és nyelvénél fogva is az ifjúsági me­sék közé való. Egyszerű képzeleti játékok ezek, naiv felfogással, gyermeki hangon. Ezt eltalálni, nem min­den költőnek és versirónak áll hatalmában. Ilyenek írásához a mese la fontaine-i definícióját, mint pl. a Pellissier*-é. »La fable est le récit d’une action imagi­­niée comme preuve à l’appui d’une vérité morale*) is­merni igen kevés; ide mély paedagogiai tapintatosság is szükséges. Ismerni kell a gyermekek gondolkodási módját, érzelmeinek színezetét s a methodust, melylyel ezek szellemvilágába lehet belopózni. Hatalmában kell lenni ezen kívül a nyelvnek s a művészet titkainak; mert hogy gyermekeknek írni kedveset és mulattatót, mindazáltal tartalmast, sokkal nehezebb dolog mint felnőtteknek, az kétséget nem szenved. Gyulai Pálnak összesen tizenkét meséje van s ezek közül legalább nyolc a kisebb tanulóknak s gyer­mekeknek ma is legkedvesebb olvasmánya. Melyik gyermek nem ismeri pl. »Az igazság és hamisság« ér­zékeny történetét, minden erős simbolikus volta da­cára is ? Elindul az Igazság, Vele megy a Hamisság . . . mert ezek rendesen együtt járnak, kóborolnak az élet­ben ; anyjuk tarisznyát varrt nekik s pogácsát tett be­léjük ; amint mennek, mendegélnek, megéhezik a Ha­misság, kér az Igazság pogácsájából, ez ad is neki, mig a pogácsája teljesen el nem fogy. Ekkor aztán a Ha­misságéra kerül a sor; de ez csak úgy ad, ha az Igaz­ság megengedi, ha elébb fülét, aztán kezét, lábát vágja le értte. Végre szemét szúrja ki, Vakon bénán vezeti. Az Igazság ráállott •— így járják a világot. Tudvalevőleg e mese Kriza »Vadrózsák« című nép­mese gyűjteményéből van átvéve s átdolgozva. Nem­régiben egy nagy hű­hót csapó pamflet azt állíta róla, hogy alapeszméi: »csupa csalás, kegyetlenség, boszú, kapzsiság.« De ily módon minden morális céllal írott művet immorálisnak lehet bemutatni. Ott van Phaed­­rusnak legismertebb s annyiszor átdolgozott meséje »A róka és a holló.« A róka hazug szavakkal addig hizeleg a hollónak, mig rászedvén őt, célt ér, mert a sajtot megkapja s kárörvendve elszalad. Íme ebben is az eszme: csupa hazugság, hízelgés, rászedés és kár­öröm ! Persze, ha erővel ezt akarja belőle a magya­rázó kiértelmezni. De hisz Phaedrus előre bocsátja a morált. A­ki örül, hisz a hízelgő szavaknak, keményen lakói értik későbben. Éppen ebben különbözik a gyer­mekmese az ifjúsági mesétől, hogy míg abban a mo­rál a történetbe olvad, ebben kivonatban hol előre van bocsátva, hol utána függesztve, mint Phaedrusnál, La Bontaine-nél és Lessingnél. Külön akarják felhív­ni az ifjú figyelmét a morálra. Gyermekmeséknél azt éppen nem, vagy legfeljebb oly tapintatosan kell tenni, mint azt Cantu Caesar teszi, ki a morált kifejező sza­vakat az elbeszélésbe szövi s feltűnő betűkkel nyo­matja. Az »Igazság és Hamisság« morálja nincs meg­említve, mert az az utolsó sor nem morál. De azért minden magyarázó azt fogja kifejteni e meséből, hogy legyünk jószívűek de óvatosak is, nehogy úgy járjunk mint az Igazság a Hamissággal. Íme, ha tetszik, a morál! A többi mesék is népmesékből vannak átdol­gozva, így »A szarka és a gilice« »A vadgalamb és a szarká«-ból, »Krisztus és a madarak« és a »Kis tű kezdi, farkas végzi«. Az elsőben, »A szarkas és a gi­­licé«-ben a nép enyelgő kedves humorával, tréfás, naiv magyarázata van adva: miért áll a vadgalamb fészke csak néhány, úgy-ahogy összehordott galyból ? Azért, mert Egyszer a szarkához Gilice betoppan: Taníts, hogy’ kell fészket rakni, Te tudod legjobban. A szarka tanítani kezdi, mutatja, hogy kell: Csak így, csak igy csak, csak, csak ! A gilice unja a hosszas nézést, restel ott ülni szótalanul s elkezd beszélgetni »búgó hangján« Tudom, tudom! A szarka e türelmetlenségre megharagszik, fél­behagyja az egészet S elrepül azonnal. Szarkáéhoz képest Fészke gilicének Ezért maradt csak egy darab — Eddig tart az ének. Ki nem látja itt be (hacsak nem gáncsoskodó természetű) első pillanatra, hogy minő kiváló paeda­gogiai tapintattal írta meg a költő ezt a mesét ? mert miért irta meg ? Azért, hogy a gyermek kedves mula­tás közben észrevétlenül jegyezze meg magának: mi­lyen a vadgalambnak a fészke ? továbbá, hogy a szá­jukba adott szókkal a vadgalambnak és szarkának hangját ismertesse meg a gyermekkel. Nem kitűnő onomatopeia-e a szarka hangjára: »Csakigy,csak igy, csak, csak, csak!« s a búgó vadgalambéra: »Tudom, tudom!« Aztán hogy e vers betanulása által szokja meg a gyermek egy történetnek összefüggő, egyszerű elbe­szélését s végül hogy elsajátítsa a leggyönyörűbb né­pies rhythmus egyikét. Hány népdal és műdal van e gyönyörű, kedvesen ömlő rhythmusban írva! A »Kis tű kezdi, farkas végzi« szintén hasonló szellemű s célú mulattató elbeszélése a tű, tojás, kakas, rák, csikó, ökör érdekes vándorlásának, melyből észre­vétlenül nyomul a gyermek elméjébe a nevezett tár­gyak főbb tulajdonsága s melyben szintén oly tréfásan és kedvesen van megmagyarázva, miért él a »szegény farkas künn a szabad ég alatt, miért nincs meleg ta­nyája«. »A két cica meg a hamis egerek«-ben az a jó tanács lappang, hogy ne kínozd az állatot, mert meg­járod, mint az egyszeri gyermek, ki a két kis cicát addig üldözte, mig a gödörbe esett. »A pulyka és a ve­réb« a verebek incselkedését adja elő a pulykával, kit a gyermekek »Szebb a páva mint a pulyka« ismeretes szólással szoktak boszantani. »Krisztus és a mada­­rak«-ban a fürj, bíbic, galamb és pacsirta van érdekes mesébe szőve. A fürj (pitypalatty) így szól, mikor Krisztus urunk bujkál: »Itt szalad«, a bíbic: »búvik búvik«, a galamb: »a bukorba, a bukorba« ; egyszers­mind a lelkükbe szivárog a gyermekeknek, hogy nem szép áruló lenni s mindent kifecsegni, sőt azt is meg­tanulják belőle, hogy a fürj nem száll magasra, hanem a vetések között szaladgál, a bíbic a réten a káka közt, a galamb bokrok alatt keresgél, egyedül a pacsirta száll magasra és énekel szépen. Hasonlóan érdekes és tele van népies szójátékkal »A tyuk és farkasverem«. Látnivaló ezekből, hogy kompozíció tekinteté­ben e mesék jelesek s e mellett kiváló paedagogiai, sőt didaktikai érdemük van, melyeket a költő öntudatosan érvényesített; ki sokkal jobban ismeri a gyermekek kedélyvilágát, mint bárki más. De még nagyobb érde­me van talán Gyulai Pálnak a nyelvért, melyen e meséket megírta. Már az ifjúsági u. n. tanmeséktől megkövetelik, hogy bár apró konpozíciók is, előadá­sukban az egyszerűség és természetesség érvényesül­jön (Pellissier: La natures et la simplicité sont les qualités indispensables de cette petite composition) , s aztán, bár allegorikus elbeszélések is, az igazság belő­lük könnyen szökjék ki (La fable ou apologie est un recit allegorique qui contient une vérité facile a jaisir sans le voile qui la couvre*­­s azonnal ragadja meg a lelket. Igyekeszik is érvényesíteni a mese e követel­ményeit minden nevezetesebb meseiró, kivéve talán a német Seidl-t, ki Aesop-utánzatait egészen elronta. »Der Adler und der Fuchs« című meséjében esetleges­ségre építi a cselekvény fordulatát, de azért odabigy­­gyeszti a régire : »Es gibt eine göttliche Vergeltung und gebrochene Treue bleibt nicht unbestraft«. A Gyulai Pál meséiben mind ilyen erőszakos kimagyarázások nincsenek, de még morál sincs bi­­gyesztve sehová, mert ez bele van olvasztva az előa­dásba, mely mindig jellemző, egyszerű és természetes a mellett, hogy művészi formába van öntve s a legszebb népies rythmusban folyik. Le tud ereszkedni bennök a nép és gyermek naiv hitvilágába; beleéli magát gyermetegségükbe, bekalandozza velük a képzeleti vi­lág aranyos birodalmát s a nemes és szép eszméket, sőt az ismeret elemeit is észrevétlen, titokszerű játék­kal lopja lelkükbe. Felhasználja erre a népnyelv rythmikus gondolat- és szóismétlését, a gyermeki be­széd apró játékait. Egészen gyermek, de azért mélyre néző paedagog s kitűnő művész. Nagyon hosszas volna ezekre példákat idézgetni; az elfogulatlan olvasó meg­győződhetik az állítások igazságáról, ha előveszi e meséket s figyelemmel végig­olvassa. Valóban csodálatos, hogy a mi irodalmunkban ilyen könnyen s könnyelműen lehet az igaz érdemet megtámadni. Mert Gyulai Pál e mesékkel a gyermek­­irodalom terén valóban nagy érdemeket szerzett magá­nak s e babérokat teljes önérzettel tűzheti költői és kritikai babérjai mellé. Más irodalomban sietnének a maguk nemében ily kiváló műveket azonnal külön kis könyvben, képekkel ellátva kiadni; nálunk, a dologhoz nem értő (mint az említett pamfletiró) szól egy-két fitymáló szót róla s elitél oly munkákat, melyek hosz­­szas tanulmányoknak s öntudatos alkotásnak a kiváló eredményei. Dengi János: Fővárosi hírek. * Az akadémiai nagygyűlés zárt ülésekből áll, melyeken csak tagok jelenhetnek meg. A tegnapin vagy ötvenen gyűltek össze, köztük Trefort és Pauler miniszterek, Majláth György országbíró, Haynald bi­­bornok, Ipolyi püspök s vidékről két veterán rendes tag: Jedlik Ányos Győrből s dr. Török József Deb­recenből. Lónyay Menyhért gróf az elnöki székről üd­vözölvén a tagokat, Fraknói Vilmos főtitkár először is a vasárnap d. e. tiz órakor tartandó »42-dik köz­ülés« tárgysorát olvasta fel jóváhagyás végett. Az elnöki megnyitó beszéden és főtitkári jelentésen kívül lesz emlékbeszéd, melyet Trefort Ágost tart Lu­kács Móric fölött, s felolvasás gróf Széchenyi Bélától, az ő kelet-ázsiai utjának tudományos eredményéről. A nagygyűlés a jutalmak ügyében helyben hagyta az osztályok jelentéseit, mind a nagyjutalmat és Marczibányi díjat illetőleg, melye­ket — mint már tegnap említettük — a dr. Mihál­­kovics Gézának »Az agy fejlődéséről« s Kerpely An­talnak »Magyarország vaskövei«-ről irt munkáinak ítéltek oda, mind pedig a pályázati díjakat. A keres­kedelmi csarnok által kitűzött pályadíjat e kérdésre, a fennálló forintos rendszer célszerűbb-e a kereske­delemre, vagy a frank, vagy a márka­rendszer ? két mű szerzője közt oszták meg s e szerzők Schwartz Bódog, a m. ált. hitelbank hivatalnoka s dr. Fö­l­­des Béla. A Sztrókay-díj száz aranyát az »állam­szolgálati pragmatika« kérdésében irt dolgozattal dr. Keleti Ferenc ügyvéd nyerte meg. A Vitéz-díjat »a magyar fauna fénydarazsairól« írt dolgozattal Mocsáry Sándor múzeumi segédőr. A nagy­gyűlés helybehagyta, hogy a második osztálynál eldöntetlenül maradt történelmi monográfia (Lévay­­díj) ügyét, a megszaporított bíráló bizottság javas­lata alapján összes ülés döntse el. Az eddigi három bíráló mindegyike mást-mást akart. Egyik a »Dózsa György«-ről írt monográfiát ajánlotta jutalomra, má­sik a »Csáky István«-ról írottat, míg a harmadik a a kettő közt való megosztást javasla. Most még két bíráló fog ez ügy elintézéséhez járulni. Jóvá­hagyta a nagygyűlés azt is, hogy az első m. biztosító társulat megmaradt 500 ft pályadíját ez évről szóló »Nemzetgazdasági Évkönyv« kiadására fordítsák. Végül a Fraknói indítványára elhatározták, hogy ta­gok számára új diploma készíttessék, melynek szövege az új alapszabályoknak, kiállítása pedig a mai műsz­­lésnek jobban megfeleljen, mint az eddigi. A mai nagygyűlésen lesz a tagok választása. * A Kisfaludy­ Társaság közelebbi ülésén hi­vatalos titkári jelentés létetett arról, hogy a Kisfa­ludy Károly egykori lakószobája most is úgy áll, ahogy a költő azt elhagyta volt. A költőnek ama ter­jedelmes életrajza azonban, melyet ugyan a társaság Bánóczi Józseftől közelebb adott ki, azt állítja, hogy Ballus Pál a házikót, melyben Kisfaludy nála Po­zsonyban lakott, a költő eltávozása után teljesen át­­alakittatá. Ekkor a szoba sem állhat benne úgy, a­hogy azt a költő elhagyta. * A nő­képző egylet jövő vasárnap, június 4-én, délelőtt tizenegy órakor tartja meg a zöldfa­ utcai 38. számú saját házában évi rendes közgyűlését. Tárgyai: az elnök megnyitó beszéde, jelentés az igazgató vá­lasztmány évi működéséről; a nőnevelés érdekében netalán teendő indítványok és végre az igazgató vá­lasztmány tagjainak megválasztása. Az elnökség e gyűlésre az egyleti tagokon kívül meghívja és szívesen látja a mivelődés és nőnevelés minden barátját és pártolóját. * Deák Ferenc a saját betegségéről. Farkas Donát törzsorvosnak érdemes levél van birtokában, Deák Ferenctől. Csak a napokban találta meg egyéb régi levelezései közt és a nemzeti muzeum Deák-szo­bájában szándékozik letenni. A levél igy szól: »Pest, 1872. dec. 24. Tisztelt, jó barátom ! Szives érdeklődése nagyon jól esett. Fogadja azért köszönetemet. Rég nem hallottunk egymás felől semmit, pedig kedves em­lékek fűztek bennünket össze. Azonban nem csak ked­ves, de végzetes emlékek is, mert az a csekély baj, amit ön egykor csirástul ki akart pusztítani, az idők folyamán mind inkább fejlődött, míg végzetessé vált. Tudom, hogy az fogja halálomat okozni. Fájdalmat ugyan nem igen érzek és miután hosszabb ideig nem bántott, már azt véltem, hogy egészen elmaradt, hogy, amint mondani szokták: »kinőttem« , de azóta, külö­nösen pedig most érzem, hogy bajom van, hogy a régi baj megint megjött. Igaz, hogy azért teszek-veszek, járok-kelek, mert nem háborgat semmiben, és most nem is fáj, sőt ha nem ismerném természetemet, azt hinném, hogy semmi bajom. De az Ön megemlékezése, tisztelt barátom, jól esett. Jól esett az a figyelem, hogy, mint levelében mondja, amint az újságban olvasta, hogy bajom van, rögtön itt, megtudandó: mi baj ? Hát biz én egy pár napig feküdtem, de csak áthüléstől. Régi bajom nem gyötört. Tanácsát, hogy keveset dolgozzam és többet szórakozzam a szabad levegőn sat, szintén köszönöm és már eddig is gya­korlom.» * Személyi hírek. Pulszky Ferenc továb­bi három évre kineveztetett az orsz. képzőművészeti tanács elnökének. — Beke János és Rauch­­hoffer József kúriai bírák nyugalomba helyeztettek, hű és buzgó szolgálataik legmagasb elismerése mellett. — Szende Béla honvédelmi miniszter visszaérke­zett krassómegyei jószágáról, a hová sokat lejár. — Gróf Cziráky Antalné szül. Esterházy grófnő súlyos betegen fekszik a barátok terén fekvő Cziráky­* *) Principes de Bhétorique frangaise par A. Pellissier, Páris Librairie Hacbctte et Cíe 1877. 325. 1. *) Téod. H. Barran: Methode de composition et de style. Páris Librairie Hachette et C‘® 1877. 783

Next