Fővárosi Lapok 1883. március (50-75. szám)

1883-03-01 / 50. szám

Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 50. számához. nal forgatja. Bár magasabb írói tulajdonságai nincsenek és stílus tekintetében valami kiválóan egyénivel és jellemzetessel nem bir, a nyelvet szabatosan használja és oly hajlékonyan bánik vele, mint fiatalabb irodalomtörténetíróink közül kevesen. Periódusait természetesen fűzi, nem esztergályozza erőltetett csinosságú mondatocskákká, mint a franciás magyarok felekezetéhez tartozó ifjabb stilistáink némelyike. Bár szerettünk volna egy és más tekintetben még némit elmondani Ferenczy könyvéről, de a rövidség okáért ismertetésünket sietünk bezárni, csupán csak még annyit jegyezve meg, hogy Garay életrajza bátran helyet foglalhat életrajzi irodalmunk értékes termékei között; azért, ki Garayról, a nemzet egykori kedves költőjéről, tiszta képet akar magának szerezni, olvassa el Ferenczy most megjelent könyvét. Amint értesültünk, a könyv tiszta jövedelme a Szegszárdon felállítandó Garay-szoborra van szánva, a pályadij kitűzője, Csapó Vilmos kir. kamarás által. Dr. Jancsó Benedek: Falusi emlékezések a múlt farsangról. (H. L.) Isten hozott Jóska! hányán jöttetek? — Hatan, hoztunk hat jó táncosnőt is. — Magatok bajára; mert míg mi a ti hat leányotokkal táncolunk, nektek a mi háromszor hat leányainkkal lesz dolgotok. — Kedves Irén! te vagy az én legjobb barátnőm; neked megvallom, hogy én Aladárt szeretem ; derék, csinos fiú. Ő még nem vallott ugyan nekem szerelmet, de hogy szeret, onnan tudom, mert a múlt bálban legtöbbet velem táncolt; vonzalmának abban látom tanúságát. (Aladár jön, s Irént táncra kéri.) Ugye, jó táncos Aladár ? Nem bánom, ha veled is táncol, hiszen jó barátnőm vagy. No, de megint veled foglalkozik új négyesre; engem ülni hagy! Majd eljön még hozzám. Szemére hányom mulasztásait, hűtlenségét; duplán kell kárpótolnia engemet. Már megint Irénnel táncol, én meg árulom a petreseimet. De eljön még az én világom: nem ülök örökre ! Szörnyűség! itt az éjfél, még sem táncolt velem! Utálatomnak, megvetésemnek tárgyai: Aladár, Irén a nevetek! — Ugyan édes komám asszony! hogy tűrheti, hogy a leánya mindig azzal a zsidóval táncol, azzal a csődben is volt zsidóval ? — Ha szereti, isten neki! ki tudja, nem egy révben kötnek-e ki ? Nem sokára bejön a polgári házasság. Egy az isten. Egyik pap áldása olyan, és annyit ér mint a másiké. Aztán ha egyszer megbukott, megint fölkelt, mint a rege óriása, kit valahányszor a földre sújtott Herakles, újabb erővel támadt föl. Más megbukottnál a hitelezők úgy tesznek, mint az éhes farkasok, mikor egyet lelőnek közülök, az elesettnek nekirohannak, fölfalják, megint új martalék után futnak, ezt pedig övéi, mert látják, hogy iparkodó fiatal ember, s önhibáján kívül bukott, ismét lábra állitni siettek. Élelmes, becsületes ember, nem féltem. Megesnék bele, ha valaki, mert egyszer elesett, mindig fekve maradna. — Hogyan tetszik Önnek az én leányom ? Ugye szerény, szende ? Nem csoda, csak most lépett ki először a világ színpadára, e bálban. Dejszen majd kinyílik még a szeme. — Őszintén szólva, gyémánt, hanem hogy ragyogóbb legyen, némi simításra lenne szüksége (csak nem mondhatom, hogy bizony ostoba liba) ! — Ön az irodalom embere, megtehetné azt a szívességet, hogy e pallérozatlan gyémánton művelt, finom társalgása által simítana. — Oh, kérem alásan! Amsterdamban vannak híres gyémánt-köszörűsök, oda tessék fordulni. A bál másnapján Irén sorba veszi kotillon-bokrétáit: ezt Peti, ezt Pali, ezt Józsi adta: szemétre velek! Ezt Aladártól kaptam, imakönyvembe teszem. Aladár is szemlét tart kotillon-rendjelei fölött: ezt Mari, ezt Teréz tűzte mellemre. Eh! tartalékos hadnagy vagyok, még Mária Terézia-rendjelt is érdemelhetek! Az a hamis, kedves Jolán papucs-jelvénynyel tüntetett ki. Elfogadom tőle e jelvényt, mert: A hölgy, kit feleségül óhajtok, bírjon ez öttel. Legyen : szende, szerény, szép, okos és vagyonos. A bál előtt, Ida, Paulához : — Meglásd, a báró a bálban hogyan forgolódik közülem. A báró pedig, mert Paula besúgta neki, rá se hederített, sőt Nellinek udvarol. Pali táncra kéri Idát. Ez oda súg neki: csókot kap tőlem, ha Nellit keringőben elejti. Pali másnap megkapta a csókot. De a báltudósító annak lett ám ne mulass! Tudósításának a megyei lapban való megjelenése után pár nappal megy az utcán. Szembe jön egy hölgyközsereg. A haragos Júnók szemeiből vasvilla lövellt. Ki akarja őket kerülni, sejtve, hogy itt lesz a hadd e hadd. Már késő! Mintegy vezényszóra bekerítik. Állj! harsog a vezényszó. Kitört a förgeteg. Hát szép madár! megcsíptünk ugye? kalitkában vagy ? most megtépünk, megkoppasztunk, hogy képzeletid szárnyai ezután oly merészen ne röpködjenek. Miért hagytad ki nevemet a bálban jelen volt hölgyeké közül ? Oly kis pont vagyok én, hogy szemedbe se tűntem ? Az én férjem a főispánnal is pertu van, ki vagyok, mi vagyok én, ,hogy rólam tudomást sem méltóztatott venni, hé ? Én rangomra, termetemre számot teszek, nem vagyok »s a többi.« — Engem meg Linának irt, pedig Nina vagyok ! sípit egy hang. — Engem meg Marinak, holott Irma vagyok ! Mili rózsaszín selyem ruháját kiirta, az enyémet meg nem, pedig az enyémen szebb csipkék voltak! — Az én minapi énekemet sem emelte ki a hangversenyben, noha kisikoltam a felső c-t, akár mint Patti s ha mesterem volna, akár európai körútra indulhatnék Amerikába ! Ismét közbe harsog az előbbi vezényszó: Azt hiszed, hogy a te tollad hegyes, mintha az én nyelvem tompa lenne. Aztán még miket irt, uram fia! hogy mi, hölgyek, nem tudom miféle pogány tapsi hóró (Terpsicore) templomából, hajnal felé (M) Orfeus karjai közé siettünk. Mi becsületes, férjes keresztény nők vagyunk; bennünket igy gyanúsítani, szégyen gyalázat! Követeljük, kövessen meg bennünket, vonja vissza rágalmait. A szegény bálreferens, mikor a fejére hullott mennykőcsapások súlya alól fölocsúdott, fölkiálta Virgiliussal: »Tantaene animis coelestibus irae«, aztán Csokonai fordításában: hogy férhet harag ily mennyei keblekbe ? Elismerem Nagysád szólási hatalmát. De hogy mithologiai tudománya nyelve hatalmával nem ér föl, méltóztatott kegyesen tanúsítani; szegény fejemet majdnem Orfeus sorsára juttatván. Egyébiránt a hibák a jövő számban ki fognak javíttatni s a kifelejtettek be fognak rukkolni, hogy szent legyen a béke. De valamint a falánkot ha kiveszszük a sebből, annak sajgása, daganata tovább is érezhető: a kárpótlás után is megmaradt a mulasztás keserű emlékezete. A bálreferenst azonban e kellemetlenségért bőven kárpótolták az általa földicsért mamák és leányaik estélyei és kegymosolyai. 319 Fővárosi hírek. * A képviselőháznak tegnap zajos ülése volt. Napirenden elsősorban az ország címerének használatáról szóló törvényjavaslat volt, melyet Tibád Antal előadó indokolt, kifejtve, hogy az ország címerével sok visszaélés történik s főkép külföldieket ámítanak el a magyar címerrel ellátott iratokkal, hitelpapírokkal. A javaslat szerint tehát jövőre a hivatalos hatóságokon kívül, csak külön kormányi engedély mellett fogják egyletek vagy társulatok a magyar címert használhatni, mégpedig ötven forint engedélydíj lefizetése mellett. Utána Thaly Kálmán szólalt föl. A visszaélések meggátlására ő is szükségesnek tart intézkedést, de mert a magyar címer végleg megállapítva nincs, a javaslatot a kormánynak visszaadatni indítványozta, egyúttal pedig hevesen megtámadta a miniszterelnököt, mert a törvényjavaslat indokolásában egy 1858- ból való rendeletet is említ példaképen s Ausztriát a »monarchia másik felé«-nek nevezi. A szélsőbal nagy tetszés zaja közt kelt ki az ellen, hogy a Bachkorszakbeli rendeletekre történjék hivatkozás s felkiáltott: »Oh, te dicsőséges doppelter Reichsadler, repülj diadalmasan a magyar miniszterelnök vállára, az lesz ezentúl a te méltó kakasülőd.« A szélsőbalon ez derültséget okozott. Tisza Kálmán kormányelnök mint indokolatlant utasítá vissza a támadást. A »monarchia másik fele« kifejezést 1867. óta használják törvényeink, a Bach-korszakbeli rendelet pedig Ausztriára nézve törvényerejű s ha onnan idézünk példát, nem lehet máskép nevezni, mint osztrák törvényhozási aktusnak. A nemzeti címer végleges megállapítását szintén szükségesnek tartja, de az nem függ össze a jelen javaslattal s erre nézve külön határozati javaslat szükséges. A miniszterelnök ezt maga be is adta s a ház aztán úgy a törvényjavaslatot, mint a határozati javaslatot elfogadta. Ezután a Kúriának képviselőválasztási ügyekben való bíráskodásáról szóló törvényjavaslat került napirendre. A tárgyalás megkezdése előtt Éles Henrik azt indítványozta, hogy a javaslat mint időszerűtlen vétessék le a napirendről. E fölött rendkívül heves és hosszú vita támadt, mely délután két óráig tartott. Győry Elek, Polonyi Géza, Helfi Ignác támadták meg a kormányt, melynek nevében Tisza Kálmán kormányelnök és Pauler igazságügyminiszter nyilatkoztak, az előbbi kijelentvén, hogy a kormány ily kérdést, mely a képviselőház hatáskörét érinti, nem tehetett pártkérdéssé. A kormánypárt elleni támadásokra Hegedűs Sándor felelt a többség helyeslése közt. Szilágyi Dezső és gróf Apponyi Albert a tárgyalás mellett nyilatkoztak s végre névszerinti szavazás következett, melynél Éles Henrik indítványát 115 szóval 80 ellen elvetették s a tárgyalást elhatározták. A tárgyalás mellett szavazott több kormánypárti képviselő is; a miniszterek, Pauler kivételével, tartózkodtak a szavazástól. * A Zichy-kiállítás, melynek rendezését a napokban kezdik meg a műcsarnokban, március 12-én nyílik meg. Zichy Mihály hírneves hazánkfiának festményei, rajzai és vázlatai lesznek e tárlatban összegyűjtve, s ez rendkívül érdekesnek ígérkezik. A nagyobb kompozíciók, mint a »Danse macabre« la »Modern szirén« Bécsben s másutt is nagy vonzerejű, szenzációs képek voltak, melyek úgy a műbizálók, mint a közönség körében ritka hatást keltettek. Az egész gyűjtemény mintegy ötven számból áll, s e művek épp oly eredeti és szellemes mester alkotásai, mint a Verescsagin festményei, melyeknek helyét elfoglalják. A többi közt Liszt Ferenc is átenged egy művet a kiállítás számára. Címe e festménynek: »A bölcsőtől a sírig«. Ez a Zichy egyik legérdekesebb compozíciója. A tárlat folyama alatt maga a művész is hazajön Szent-Pétervárról, ahol jelenleg tartózkodik és Lermontoff műveit illusztrálja. * A bukovinai magyarok hazatelepítése ügyében a következő felhívást kaptuk közlés végett s melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe: »Bukovinai magyar véreink közül ezer haza Magyarországba készül. Csak arról van szó, hogy előlegezzük nekik az útiköltséget, ezer embernek húszezer forintot. Adakozzunk ! Hazafiúi bizalommal fordulunk Magyarország közönségéhez, s nem kételkedünk benne, hogy aláírások útján rövid idő alatt beszerezhető lesz a húszezer forint útiköltség, s ithon üdvözölhetjük hazánkfiait. Az adományok átvételére a napilapok szerkesztőségeit kérjük. Budapesten 1883. február 28. Somssich Pál. Gróf Apponyi Albert. Báró Prónay Dezső.« * Az írók és művészek társulatának helyiségében tegnap Berzeviczy Albert képviselő érdekes előadást tartott a nyilvános felolvasásokról s a közmivelődési egyletekről. Feltüntette, hogy a nyugati mivelt országokban mi történik e téren, aztán hazai viszonyainkat ismertette, érdekes adatokat sorolva fel, melyeket hosszabb idő óta gyűjt. A vidéken ötvenegy városban 1879—1881-ben összesen 655 nyilvános felolvasás volt, ebből 508 magyar. Kifejti aztán, hogy a szellemi élet nálunk túlságosan összpontosul a fővárosban, a vidéki szellemi élet eltörpül, ezen segíteni kellene. A Petőfi-társaság vidéki felolvasásai, a természettudósok vándorgyűlései túlságos ünnepélyességgel járnak. Egyszerűsíteni kellene a dolgot, s ezért indítványozza, hogy központi közeg alkottassák, mely jeles felolvasókat küldene vidékre. Az értekezlet hosszabb eszmecsere után elfogadta az indítványt és megvalósítására Berzeviczy Albert elnöklete alatt előkészítő bizottságot küldött ki. * Tegnapi előadások. A népszínházban »A peleskei nótárius«-t, ez elévülhetetlen bohózatot, részben uj szereposztással adták. Nagyszámú közönség nézte végig s ez biztatás lehetne az igazgatóság számára, hogy Gaál József e művét ne csak ily ritka kivételkép hozza színre. A régi, elavult nóták helyett is nem ártana néhány újat beleszőni a darabba. Az előadás mindvégig jól folyt. Tihanyi jóízű humorral ábrázolja Zajtayt s folytonos derültségben tarta a hallgatóságot. Tamási, mint Baczur Gazsi, ezúttal sűrű tapsokat aratott. Szeretetreméltó személyesitőre talált Nina, a pajkos szobalány, Beregi Kornélia kisasszonyban. E szerepében, mely Komáromi Mariskától maradt rá örökségképen, fürgén mozgott s a dalokat csengő hangon, vidáman énekelte. Újvári a komikus vőlegény szerepében járult hozzá az előadás sikeréhez. — A nemzeti színházban Moliéreest volt. Nyolc klasszikus felvonást kapott a közönség, s a kiválóan gondos előadás által igaz élvezetet is. »A tudós nők« s »A férjek iskolája« jóformán minden szerepe a legjobb kezekben volt. * Személyi hírek. Ondricsek Ferenc, az itteni fogadtatást nem feledhetve, ismét visszatér hozzánk s e hó 12-dikén hangversenyt ad a redoute-ban, jótékony célra. — Pauler Tivadar miniszterről tegnap este azt beszélték, hogy a képviselőház tegnapi szavazata következtében, tárcájáról lemondott volna. — Gróf Zichy Jenő ma ismét útnak indult a vidéki ipariskolák szervezése ügyében; ma Tatán lesz s onnan Rimaszombatba, Kassára, Iglóra s Késmárkba megy ; aztán a bánáti, csongrádi és bácskai városok meglátogatása következik. — Kamermayer Károly polgármester, mint sajnálattal halljuk, ágyban fekvő beteg. — Spányi Kálmán fiatal mérnök neje, szülégi Szerafina asszony, meghalt vörhenyben, 18 éves korában, boldog házassága hatodik havában. — Huszár Adolf már befejezte a Deák-szobor mellékalakjainak mintázását, most a Deák ülő alakjának mintáján dolgozik s a több száz fadarabból összeállított vázat már bevonta agyaggal; legközelebb hozzáfog az aradi vértanuk szobrának mintázásához is. * Eljegyzés: Gr. Batthyány Károly eljegyezte gr. Khuen Szabina kisasszonyt. A vőlegény gr. Batthyány Ferenc és gr. Batthyány Karolina fia; a mennyasszony pedig gr. Khuen Antal és Izdenczy Angelika bárónő lánya. * Schumann »Faust« zenéjét sokan szeretnék hallani azok közül, kiknek az első alkalommal nem nyílt alkalmuk e nagy zeneművel megismerkedni. Első előadásakor két színházi premiere volt: a nemzetiben »Bozóti Márta«, a népszínházban »A koldusdiák.« De olyanok is voltak elegen, kik azért nem hallhatták .