Fővárosi Lapok 1883. április (76-100. szám)
1883-04-01 / 76. szám
sírja el könyeit. Elmondja, elpanaszolja, hogy feleségének a szegénység nem tetszett, kevély és nagyravágyó természete nem elégedett meg a középszerűséggel, piperére s fényre vágyott, Kleopatra óhajtott volna lenni. Mindig színlelte a szerelmet. E szóval lépett házába: Hosánna! — De már, ha négy felé vágnának, se szánna Feszitsd meg ! Feszítsd meg ! ezt hallod utána ; így tett én velem is Móczy Susánna! Még fia sem tartotta vissza az asszonyt eszelősködéseiben, ott hagyta ezt is minden búcsú nélkül, árván s igy lett szegénykének »csinos köntöse koldustarisznyává.« Ily hangulatok közt született meg a »Házi kereszt,« mely a kötet utolsó része. Saját szerencsétlenségének történetét beszéli el ebben, hogy mások okulhassanak belőle. Közönyösen tekint vissza múltjára, a bölcsész nyugalmával analizálja a szerelmet, beismeri, hogy a boldog házas élet a legirigylendőbb földi jó, de nem igen hisz ilyenben S bizonyos fájó gúnynyal, szarkazmussal veszi mottvul a következő sorokat: Csendes házasságot hogy ha akarsz érni: Siket légy, vak leányt igyekezz megkérni; Te mindent meg ne hallj, ama’ meg ne lásson, így becstelenítést nem tesztek egymáson. A »kevés mulatságért fölvállalt tortúrának« t. i. a házaséletnek költőnk szerint, a szerelemféltés a megölő betűje. Föltétlen bizalom nélkül nem képzel valódi boldogságot. Mert, hogy ha a kinek valaki nem hiszen, Hogy azt szerethesse híven, én nem hiszem. A csalfa lelkű asszony, hogy magáról minden gyanút elhárítson, tetteti, mintha férjét féltené s e féltés által iparkodik őt meggyőzni határtalan szerelméről. Egy ily Kukliné-féle prédikáció teszi ki a »Házi kereszt« első részét. A nő korholja, feddi férjét, hűtlenséggel vádolja, kifogyhatatlan bőbeszédűséggel »vexálja« 65 vers-strófán keresztül, úgy hogy a szegény férj (a ki már tudja, hogy felesége csak álalakoskodásból űzi a szerelemféltés mesterségét), alig juthat szóhoz. De végre mégis vége szakad az asszony beszédének s következik a férj válasza, mely 89 strófából áll. Sem férj, sem feleség nem tudnak röviden beszélni, mert Poócs András és kortársai mindnyájan a szóár betegségében szenvednek. Bizonyos kifogyhatatlanság jellemzi a kor költőit s az általuk teremtett alakokat, anélkül azonban, hogy e bőség előnyükre szolgálna. A négyes rímek használata mellett mindez még hosszadalmasabbnak tűnik fel. De szegény férjnek (aki már meg van csalva), hiába, sok a gondja, gondolatja s a tengernyi vádra terjedelmesnek kell lennie a replikának is. Ez a boldogtalan férj jól tudja már, hogy az asszonyokat joggal hasonlítják a syrénekhez. Ez a hajósokat tengerbe meríti, De az lelkedet is pokolra kergeti... — És mikor esküszik , szeret! értted meghal! Vigyázz, mert már megcsalt, vagy már mindjárt megcsal! Oh! minő szomorú tapasztalások! Jertek, ti tapasztalatlan, könnyen hivő emberek s fordítsátok hasznotokra Poócs András lamentálásait, a ki különben — mint a költők rendesen — a saját történetéből, a saját éleményeiből ítéli meg a világot. A szemüveg, melyet visel, fekete, tehát fekete a világ is és benne a nők egytől-egyig gyászban járnak, vagy a szerecsenbőrüek. A házasság nagy lépés, jól meg kell vele számolni. Az asszonyok kiismerhetetlenek, szemmel kell őket tartani, mert: Egy fertályig sem tart a mi édes bennek. Dupla interessét, de megveszik ennek, Tartnak ezen felül mégis hitetlennek, így egy csepp kis mézhez cseber mérget kennek. A férj pedig, a boldogtalan férj — Nyeli a pirulát, még bele is korog, Szívvel emésztődik, kesereg, nyomorog, Ereje fogy, lelke nagy veszélybe forog, Gondok súlya alatt elméje háborog, Nyugtát nem találja, jár, kél, fohászkodik, Éltét is megunja, nem is gondolkodik, Nyög, jajgat, kesereg, búsul, óhajtozik, Sárgul, feje őszül, halni kívánkozik. Csoda-e, ha Poócs András a maga keserves éleményei után a »férj« képében végre arra a meggyőződésre jön, hogy semmi igaz gyönyör sincs a világon, semmi állandóság, minden asszony csalfa, minden szerelem buborék . . . s már-már a pessimizmus csúcspontjára lépne, de költeménye végső soraiban megragadja egy gondolat: hisz egy igaz valóságban, az örök jóságban, istenben, akiben meg is vigasztalódik. »Lénai Lucreciá«-ban Tannhäuser volt ő, a »Házi Kereszti-ben egy töredelmet mormoló szerzetes. Endrődi Sándor: 487 Mailáth György temetése. (K.) A gyászpompát, a rendkívüli részvétet, az általános levertséget, az összesereglő népet, mely Budavár díszterétől az osztrák-magyar vasút indóházáig az utcákat ellepte, lehetetlen leírni. A szomorú ünnep kiinduló pontja a gyászba vont dolgozó terem volt, hol a remekmívű koporsóban a megsiratott áldozat feküdt, fekete magyar díszruhában, kezében kis ezüst kereszt. Pénteken délután tették a ravatalra. A Mailáth, Pallavicini, Zichy családok tagjai voltak jelen, továbbá Bujanovics Szidónia úrnő, (az elhunytnak sógornője), s báró Majthényi (egykori iskolatársa). A báró hangosan imádkozott. A családtagok egymásután vettek búcsút s a koporsóra borúlt özvegyet legidősb fiának kellett eltávolítani. Keveset aludtak s igen sokat sírtak abban a fényes palotában a tegnapra virradó éjszaka. Reggel a fekete lobogók megszaporodtak a középületeken ; a lánchídon nyolc lengett; a hajókon, kikötőben leeresztve álltak a zászlók. Már korán nagy nép gyűlt a palotához, melyben tíztől négyig lehetett megnézni a ravatalt. Egész népvándorlás volt Pestről Budára. Csak a gőzsiklón pár óra alatt hétszáznál több jegyet adtak el. Az Albrecht-uton egymást érték a kocsik. Az elipsz utai sötét lettek az emberek csoportjaitól s a Ferenc-József-kapunál sokszor oly torlódás állott elő, hogy se ki, se be nem tudtak jutni. Hát még a palota kapujánál, melyet néha be is kellett csukni. Még rokonok is csak bajjal juthattak be, pedig a rendőrök eléggé igyekeztek a rend fentartásán. Csoportosan ereszték be a nézőket, kik a feketével borított lépcsőn, folyosón és szobákon haladtak át. A ravatal lábánál két nagy kargyertyatartó hintett világot a szomorú pompára. Oldalt három sorban negyven gyertya égett. A nagy gyertyatartók mellett vörös vánkosokon csillogtak a rendjelek; egyiken az arany gyapjas-rend, másikon a Szent István-rend lánca körül voltak elhelyezve. A ravatal mellett két díszőr állt. A térdelőn a helyőrségi templom káplánjai és szerzetesek felváltva imádkoztak. A koporsó baloldalánál a József főherceg és a Coburg hercegi pár koszorúi feküdtek. Körülte tömérdek koszorú, melyeknek nagy részét már tegnap elsoroltuk. Szomorú volt nézni ama babérból és rózsákból kötöttet, melyen csak a keresztnév állt: »Stephanie«, (az özvegyé). A másikon — kaméliákból, jácintokból — »Sarolta—Gyuri«. Hat kisebb koszorún e nevek: »Józsi, Guszti, Géza, Etelka, Sarolta, Laci«. Egyen meg ez: »a jó, jó nagyapszinak szerető hű unokái«. Közel volt ezekhez a gróf Zichy Gézáé és nejéé: »a szeretve tisztelt barátnak«. A küldöttségek egész délig hordták fel a koszorúkat, melyeket Zichy Nándor fogadott el és köszönt meg a család nevében. Nem lehetett mind a ravatalra helyezni, az előcsarnok is megtelt velük. Délben a király főhadsegéde, báró Mendel jelent meg s húsz percig időzött a ravatalnál, hová az elhunytnak veje, Pallavicini Ede őrgróf vezette. Délután három órakor talpon volt a félváros, mentek Budára vagy a menet hosszú vonalának egyegy ponjára. Nem csak az ellipse volt ellepve, meg a lánchíd folytonosan, hanem a partok is. »Széles utca a viz, ember a sövénye.« A dísztéren alig lehetett mozogni. De József főhercegnek, ki kíséretével és a tábornokokkal gyalog ment a temetésre, utat nyitott a nép mindenütt. Thaisz Elek főkapitány vezetése alatt nyolc tisztviselő, negyven lovas és százötven gyalog rendőr ügyelt föl a rendre. A gyalogok korlátfákat tartottak. Az érkezett kocsik a Szent-György térre vonultak. Két órakor zárták le a koporsót. A gyászhelyre gyűltek Tisza Kálmán kormányelnök a miniszterekkel , gróf Andrássy Gyula tábornoki egyenruhában, az aranygyapjúval, Haynald érsek, Péchy Tamás házelnök, a két ház számtalan tagja, a mágnások közül sokan díszmagyarban, a kúria és ítélőtábla bírái, Ráth Károly főpolgármester, gróf Lónyay Menyhért, az igazságügyi tárca személyzete, törvényszékek, járásbíróságok tagjai, akadémikusok, a Kisfaludy-társaság s más intézetek, egyletek, helybeli és vidéki törvényhatóságok küldöttségei, Baranyából, Fehér megyéből, Esztergomból, a nemzeti színház három képviselője. A király képviselője: Mendel báró, fél négykor érkezett, ugyanakkor József főherceg. A gyászoló családhoz mentek. A hercegprimás, felöltve egyik földszinti szobában nagy ornátusát, I. Hornig püspök, Pellet kanonok, Maszla és Cselka prépostok, Bogisich plébános s más papok kíséretében vonult a halottas szobába. Növendékpap vitte előtte a főpásztori feszületet. A család tagjai a koporsóhoz vonultak s mellettük álltak le. Mendel és József főherceg. Gyászzsolozsmával kezdődött a szertartás. A beszentelést a bibornokprímás végezte, magyarul »Miatyánk«-ot mondva. Aztán a prímás elvonult, b. Hornig Károly püspökre bízva a további szertartás vezetését, s Hatlovas gyászkocsira tették a koporsót. Előtte két lovas haladt, aranyos lámpát vive. Fél óra telt bele, mig a koszorúk halmazát lehordták. A család, a József főherceg, a kúria, főrendi és képviselőház koszorúit helyezték a koporsóra; a többit külön kocsira rakták, melyet két fehér ló vont. A menet megindult, a rendőrség mozgó kordona közt. Elől egy temetési hivatalnok, lovon, teljes díszben. Aztán a lámpavivők, a koszorús kocsi, lovas rendőrök, a keresztvivő, a papság, a halottas kocsi, utána a boldogultnak fiai, a Zichy-család több tagja, a főherceg, a kormányelnök, b. Edelsheim Gyulay, b. Mendel főhadsegéd, b. Nyáry főudvarmester, a miniszterek, főbiróságok tagjai, mágnások, képviselők, küldöttségek. Tömérdeken nézték a menetet a bástyákról, házakról, a hegyoldalnál. Az Albrecht uton, át öt órakor értek a lánchidhoz. A pesti oldalon tömérdek nép várakozott s nehéz volt a rendet fentartani e tolongó sokaság közt. Az akadémia utcán,főúton vonult át e lassan hömpölygő menet, ki a váci körútra s a bárány-utcán át az indóházhoz. A széles utcák mindenütt tömve voltak, az ablakok tele nézőkkel. A pályaház érkező oldalán állt meg a halottas kocsi, hol Hornig püspök, nagydíszű segédlettel, a koporsót újra beszentelte. Aztán a koporsót leemelték s behelyezék egy készen tartott vasúti kocsiba, a sok koszorúval együtt. József főherceg az indóházban újra kifejezte a családnak legbensőbb részvétét s aztán eltávozott. A családtagok még egy ideig ott maradtak, de aztán szintén visszatértek Budavárba, hogy ma vagy holnap menjenek a temetés színhelyére, Zavarra. A halottat vivő különvonat tegnap hat órakor indult el. A koporsót a boldogultnak egyik fia kisérte, néhány szolgával. A temetés holnap lesz s a reggeli bécsi gyorsvonattal utaznak el a küldöttségek, melyek már kedden reggel hat órakor itthon lehetnek. A szerencsétlen véget ért kiváló férfiúnak ott is igen sokan fogják megadni a végtisztességet, áldást mondva hamvaira, melyeket lehelyeznek az ősökéihez, kikhez oly méltón élt, még fényesebbé téve családneveket. Miért kellett e fénynek ily szörnyű sötét pontban végződnie! Fővárosi hírek. * A gróf Csáky-családnak szintén gyásza van: özv. gróf Csáky Istvánná szül. Lazsánszky Ludmilla grófnő, csillagkeresztes és palotahölgy, tegnapra virradóra meghalt, élete 83-dik évében. Ritka nemeslelkü, áldott jótékonyságu hölgy volt, ki hajlott korának örömeit jótettekben találta, régmúlt évtizedekben pedig a felvidék legünnepeltebb hölgye volt Csehországi főúri család leánya volt s századunk elején lett neje néhai gróf Csáky István szepesmegyei örökös főispánnak, de már évtizedek óta özvegységben élt. A forradalom előtti időben szinte fejedelmi udvart tartott trencsinmegyei regényes várkastélyában, Budatinban, mely az Arany János által megénekelt Szunyogh Katalin szomorú történetének volt régmúlt századokban színhelye. A még mai nap is ép régi várlak mellé fényes modern palotát építtetett a itt volt hosszú éveken át központja a szomszédos megyék társadalmi életének, a hatalmas őrtoronyról lengő zászló messziről hívta a vendégeket a víg élettől pezsgő főúri lakba. De nem csak a társaséleti, hanem a hazafias mozgalmaknak is központjavolt a budatini grófi kastély s 1848-ban a Jablonka-szoroson betört osztrák seregnek, valamint a Hurbán pánszláv bandáinak egész dühe e főúri család ellen fordult. A kastélyt kirabolták és fölgyujtották s csak a régi vár óriási tornya és hatalmas falai bírtak ellenállni a pusztításnak, hirdetik messzire a regényes Vág-völgybe az egykori fényt és életet. A grófné, kinek fia, László a szabadságharc egyik lelkes bajnoka volt s aztán külföldre menekülni kényszerült, a forradalom után teljesen visszavonultan csak családjának s zájtalan, de annál áldásosabb jótékonyságnak élt. Három gyermeke gyászolja: László belső titkos tanácsos és országos képviselő, Gizela özv. gróf Königsegg Gusztávné és Sarolta férj, gróf Hunyady Lászlóné. A boldogultnak hilt tetemeit hétfőn délután három órakor fogják az egyetem utcai 2. számú házban levő lakáson beszentelni s a budai vízivárosi temetőben a családi sírboltban örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szentmise kedden délelőtt tizenegy órakor lesz a ferencrendiek pestbelvárosi templomában. Az országgyűlés mindkét háza ülést tartott tegnap, a Mailáth György halála alkalmából szükséges intézkedések végett. A főrendiház ülésén Szögyény-Marich László elnökölt s úgy ő, mint a háznagy és a jegyzők gyászban jelentek meg, az elnökiemelvény fekete posztóval volt bevonva. Az elnök megnyitván az ülést, mély megindulással adta elő Majláth György halálának vérfagyasztó eseményét, aztán lelkesen vázolta az elhunytnak hazafias érdemeit, nagy tudományát, a közélet terén s nevezetesen a főrendiházban kifejtett tevékenységét. Azután indítványozta, hogy a főrendek kegyeletöket felállással fejezzék ki, egyúttal iktassák jegyzőkönyvbe, erről értesítsék a képviselőházat, az özvegyhez intézzenek részvétlevelet, a ravatalra helyezzenek koszorút s a beszentelésnél jelenjenek meg testületileg; felkérendő továbbá a püspöki kar, hogy ünnepélyes engesztelő szentmisét tartson, melyről a főrendet értesittetnek; a ház összes