Fővárosi Lapok 1883. május (101-125. szám)
1883-05-29 / 123. szám
A násznép szomorún oszladoz. Alár visszavonul magányába s imával készül »keresztes csatákra«. Egyszerre nyílvessző röppen be ablakán. Fölkapja s Erzsébet levele hűli kezébe. A lány találkozót kereste — a temetőn. Alár sietve rendezteti az útravalókat s alkony idején lesuhan kedveséhez. Ott jegyzi el magának; az éj lesz tanúja frigyöknek és egy második — Hérói képnek. » — Koponyák házában, helyén a halálnak. Remegő ajkaik egymásra találnak.« Majd festői jelenet tárul elénk: magyar leventék indulnak a szentföldre, Endre király vezérlete alatt. A kereszt dicsérete zeng ajkukról; csillaguk a szent sír és szivekben az Üdvözítő sebeinek emlékét hordozzák. Véres csatákban halált keres Alár, de mindenkor egy sóhaj tódul ajkára: »— Utál a halál is, Kiállók elébe s nem akar találni!« A Thábor-hegy vára előtt végre megkönyörül rajta az ég, egy nyíl fúródik mellébe s összeroskad. Bajtársai komoran állják körül és karban zendítik meg a himnuszt: »Szent sír, szent sír, csillagunk, Otalmadra itt vagyunk, Drágalátos sebeid Emlékéért küzdve itt, Mennyek nyílnak, Poklok sírnak, Bátran megyünk, Krisztus velünk — Kyrieleison, kyrieleison!« Azalatt "»A keresztet hordozó« asszonyok hallgatag ülnek a véghelyi ősvárban s lesik a hírmondat az elveszettről. Egy szép leány jelentkezik »A kapu aljában« s szólni kíván a nagy asszonynyal. Drágfalvi Erzsébet az, ki Alár csecsemő gyermekét hozza, mert apja előtt többé nem rejtheti el. Az agg nő boldogan szorítja keblére a gyermeket s azt súgja ráborulva: »szeretlek«. Titkolni akarja a gyermeket, mint anyja kivánta, mikor egy ősz vándor hírét hozza Alár veszedelmének. Ilona, a hitves megőrül s befutja a vár termeit, folyosóit, keresve az elveszettet, így jut napához, kinek ölében szép szőke gyermeket pillant meg. »Nem is szóltál anyám, gyermekem van tehát?« Ártatlan lelke e szókkal esik át a téboly újabb fázisába. Karjára veszi a kisdedet, dalol neki érthetetlen dolgokat, miközben »a szegény nagyasszony leroskad kínjában«. »Csucsucsaj gyermekem, Álmodjál apádról, Gyönyörű lovagról, Véghelyi Alárról . . .« Hetek múltával esthajnal körül a palotaházban fekete ruhás nőalak jelen meg: az apjától kiátkozott Erzsébet, aki gyermekéért jön. A nagyasszony szó nélkül nyújtja kezét s egy ajtót tár fel előtte. Boldogan a kisdedre hajol és altatót zeng az őrült asszony, Ilona, ki a más gyermekét a magáénak hiszi. »Csucsucsaj gyermekem.« Erzsébet látva e megrendítő képet, nem követeli anyai jogát s vigasztalást keres künn »a sziklamély fenekén«. Alár szenvedéseit eközben megelégli a sors: sebéből felgyógyul. Gyorsan fölkerekedik és siet hazájába vissza. A püspöktől megtudja büntetését, hogy hitvese megőrült, kedvese pedig megölte magát. Halni kíván e hírre s csak gyermekének gondolata tartja vissza. Hiszen abban egyesül Ilona és Erzsébet emléke. — Fölkeresi a temetőt, sírhelyet jelöl a boldogtalan szeretőnek és anyjához küldi Gerőt, megkérdezi, váljon maga elé bocsátja-e ? Szeretet fogadja és egy magához tért beteg, hitvese. Nincs, a ki ezentúl sziveik közt állana. Gróf Zichy Géza, mint e vázlat mutatja, a tárgyat nem alakítja elég erővel. Talán nem is epikus, mert alakjainak ajkáról legtöbbször ő maga beszél. Legszebb részleteket, képeket és vonásokat a lyrikus ad e művéhez, melyben különben a háttér elég hű, a staffage érdekes és van benne egy pár igazi epikai motívum is. Látszik, hogy örömest időz az elporladt romok közt, de ki-kizökken néha a hangból. De sok lapon kapunk természetes hangokat, könnyen ömlő verseket. Verselési technikájának egyik hibája a rímek gyakori pongyolasága. Poézise érdekében kívánnunk kell, hogy erre jobban ügyeljen. Ma, mikor annyi simán, »folyékonyan verselő« írónk van, tőle — a jeles hivatású költőtől — joggal követelhetünk csiszoltabb műformát. A »kéretem — vétettem«, »Ilona — kínlódva«, »Gerőn — mivé ten«-féle rímek, továbbá az »egykor ez leend, ez« »meg kezét — meg«-fajta kakophoniák, a -nak rag elhagyása többszörös birtokviszonynál stb. nem valami nagy hibák ugyan, de mégis csak hibák. — 797 — Orfanotrofio. (Fiumei tárca.) (Sz. Z.) Jókora férfi-társaság ült együtt, és egy bájos fiatal hölgy, a háziasszony, nevetve tartá eléjök rózsabokrétáját, mondván: »íme, eladom e szép virágokat szálanként az árvaház javára.« Rövid félóra múlva el lett kapkodva a bokréta minden rózsája, és új ötösökkel telt meg a szép asszony selyem köténykéje. Boldog mosolylyal fogta össze, kilebegett a teremből, és meg sem állt az árvaház ajtajáig, hol a zárdafőnöknő fogadja alázattal a látogatókat. E kedves szürke nénét az egész város hölgyei bálványozzák. Klotild főhercegasszony is órákat tölt társaságában Fiuméban időzésekor. Ott, hol ma az árvaház (orfanotrofio) van, két év előtt csak puszta kőhalom volt, elhagyott házacskával tetején ; ma viruló kert, a szép természet válogatott virágaival ékeskedő. Közepén ujjáalkotott két csinos emeletes lakház, hol az elhagyott árvák viráglelkét nevelik jótékony földi angyalok. Paulai szent Vince lányainak ritka kitartása, mint mindenütt, itt is majdnem csodákat mivel. A forró nap heve ellen széles fehér fövegeiktől védve, dolgoznak buzgalommal a kőtalaj termékenynyé tételén; munkás ujjaik nyomán virág fakad, fű zöldül, dinnye köt, narancsfa virít. Körülöttük ájtatos buzgalommal a kis árvaleánysereg öntöző kannákkal, vetőmaggal, gyönge plántával teli kacsokkal, tanulgatva a kertészkedés mesterségét. A nagyobb leánykák, nagy fehér előkötővel, a magyar szakácsné körül forognak a konyhán, nagy igyekezettel utánozva a fürge asszony vegyítési, puhitási, pörkölési, forrózási ügyességét. Hogy Liszka asszony jól kezeli a főzőkanalat, élő bizonyságai maguk a gömbölyű, rózsás arcú lánykák, piros mosolygással ragyogván le róluk az egésség. Rendes táplálék, üde szűz levegő, gondos ápolás és az egész házon elömlő rend tisztasága edzett egésséggel neveli föl a szegény kis elhagyottakat. A szellős, zöldredőnyös tanteremben szelíd apácaszó tanít, és ha idegen látogató lép be, kedves meglepetésül rázúdítja a kis olasz növendékek kara a magyar dalok egész sorát, azzal kezdvén: »Járjatok be minden földet, melyet isten megteremtett, s nem akadtok bizonyára a magyar nemzet párjára.« A tanteremben ékes keretben az alapitó és örökös védnöknő, gróf Szapáry Gézáné nagy fényképe függ, mig az elfogadó szobácskát mellszobra díszíti. Midőn a grófnő Fiuméban időz, alig múlik el nap, hogy meg ne látogatná a kis árvákat, kiknek az ő jótékonysága menhelyet és jövőt biztosított. Megható látni, midőn leül közéjük megnézni munkáikat, mit a kis barna kezecskék remegő örömmel tartanak eléje. Vászon ingecskék, tartós harisnyák, első remekei a kis tanulóknak. Hogyan buzdít, jutalmaz egyetlen mosolyával, s egy nyájas tekintetétől boldog mosoly támad a harminc kis ajkon. Reggelenkint fölkutatják a kert bokrait, — jaj az elrejtezett ibolyának! Kikeresik fű- és levélsátorából, mert a grófnő kiválóan szereti a tavaszi ibolyát, termeiben a kamélia és rózsabokréták mellett ott illatot naponta a kis árvák ibolya-bokrétája; nem ékesíti szalag vagy csipkefodor, egyszerű úti fűszál köti össze, de illata — mintha hálaima hangja volna, — röpkéd teremről teremre. A kis főhercegnőknek is nagy öröme telt a kék egyenruhás kis »Máriák« játékában, naponként meglátogatták őket. Mariska főhercegnő egyet ki is választott közülök komornául, kikötvén, hogy a kolostor cicái közül két kis fehér angóra macskát is hozzon magával. A májusi litániákat szintén többnyire a szeretetház kápolnájában hallgatta a főhercegi család. Kedvesebbet alig lehet képzelni, mint e kicsi kápolna, kék szőnyegeivel és apró székeivel. Az oltár csinos csipketerítői, a papi ruhák mind a kolostori apácák kézimunkái. Az oltár fölött művészi kivitelű kép, Mária menybemenetelét ábrázoló, a tengerészeti akadémia rajztanárától. Rózsakoszorúk, bokréták, a kert legszebb virágaiból, ékítik az oltárt és az isten anyja szobrát. Minden szögletben látszik a női kezek nyoma, virág, csipke, szalag mindenütt. Illatos tömjénfüst fehér felhőként lebeg a szent képek körül, és az árvák karéneke megható melódiában oivatagon, szívet-lelket megindítón, »mintha angyalok kara szólna«, száll a magasba. Az apácák alázatos buzgalommal végzik még a templomszolga tisztét is, szelíd megadással teljesítik minden teendőjüket, habár többnyire főrangú családok gyermekei, kik csipke- és ékszerdíszben növekedve, odahagyták a külső csillogást, hogy egyedül embertársaik javáért éljenek. Hol a boldogság ? — kérdjük mi gyakran csüggedezve. Ők szelíd mosolylyal felelnek rá. Tűnődve nézem szende arcáikat: megtalálták-e a boldogságot a kolostor falai között? Azt hiszem, meg. Mert az egyedüli zavartalan boldogság lehet, másokért élni, a szenvedők könynyét törölgetni, csöndesen munkálkodva, nem várva köszönetét, hálát semmiért ,s igy nem is ütközve a csalódások hideg szikláiba. Életök csöndesen, zajtalanul foly le, a sors vihara kimérve vonul el felettük. Alkalmuk van ugyan elég, észlelni a külvilág harcait, mert elfogadó szobácskájukban egymást éri a látogató, selyem és bársony uszályok hömpölyögnek kertjök kavicsos utain, mivel a város minden előkelő hölgye a zárda főnöknőjénél rakja le szíve titkát. Én istenem, mennyi jou-jou! És a jó Teréz mindenkit meghallgat, vigasztal, sok neheztelést kibékít, nem egy gordiusi csomót kötöz ki türelmes, tapintatos kezekkel. Végtelen nagy megnyugvással kell galambszemeit az ég urához emelnie, valahányszor egy-egy selyemmel takart roncsolt szív vonaglik előtte önokozta kínjaiban s mig érzi, hogy »ő a jobb részt választotta,« addig vigasztalni igyekszik a lelkéhez menekült szenvedőt. Azért hogy isten arája, nem feledi, hogy honleány és ritka szeretettel függ hazáján, anyanyelvén. Az ő kitartó buzgalmának eredménye, hogy a kis olasz lánykák — a zárda növendékei — oly szép tiszta kiejtéssel és folyékonyan beszélik a magyar nyelvet. Ha csöndes munkálkodását nézem, mint osztogatja önszívéből a kicsinyek lelkébe a hazaszeretet világát, önkénytelenül eszembe jutnak a költő eme szavai: »a férfi férfi, ha hazáját szereti, a honszerelem a nőt angyallá teszi«. Fővárosi hírek. * Az országgyűlés második ülésszaka tegnap ért véget. A képviselőházban képviselők és karzati nézők nagy számmal voltak jelen. Péchy Tamás elnök bemutatta a legutóbb szentesített és kihirdetett törvények jegyzékét és szokás szerint meghatalmazást nyert, hogy a szünidő alatt netalán megüresedő képviselői székek betöltése iránt intézkedjék, aztán Tisza Kálmán kormányelnök nyújtotta át kihirdetés végett a király ő felsége leiratát. Tibád Antal jegyző olvasta fel. A leirat, a szokott üdvözlő bevezetés után az országgyűlés második ülésszakát berekesztettnek nyilvánítja s egyúttal a harmadik ülésszakot folyó évi szeptember 24-re hívja össze. A ház éljenzéssel fogadta a leiratot, melynek felolvasása után Péchy Tamás bemutatta az ülésszak tevékenységéről és főbb mozzanatairól szóló elnöki jelentését: ezt kinyomatják és a ház tagjai közt szétosztják. Az elnök végül megköszönte a képviselők szíves bizalmát és támogatását, melyben a lefolyt ülésszak alatt részesiték s meleg szavakkal búcsúzott el tőlök. Élénken megéljenezték és kézszoritások közt, egymásnak sok jót kívánva oszoltak szét. — A főrendiház déli fél egy órakor tartotta zárülését. Ezen mindenek előtt gróf Cziráky János szólalt fel, alelnökké történt kinevezése alkalmából biztosítván a főrendeket, hogy ■elődeinek nyomdokain óhajt haladni. Ezután felolvasták a miniszterelnök átiratát a szentesített törvényekről, aztán a képviselőházból átküldött királyi leiratot, melyet éljenzéssel vettek tudomásul. Végül az elnök rövid visszapillantást vetett a ház tevékenységére, Haynald bibornok pedig a ház köszönetét fejezte ki az elnök buzgó és tapintatos működéséért s ezzel szétoszoltak. * Az Arany-szobor bizottsága tegnap délután három órakor ülést tartott, gr. Lónyay Menyhért elnöklete alatt, az akadémia képes termében. Tizenhét tag volt jelen, köztük Pauler miniszter is. Lukács Antal jelente, hogy a magyar földhitelintézethez eddigelé 58.000 folyt be, s a kinn levő ajánlatok és pénzek még több ezer forintra tehetők. Aztán a szobor helyének kérdése fölött folyt az eszmecsere. Pulszky Ferenc a nemzeti múzeum előtti virágpázsit közepét ajánlotta, báró Kaas Ivor a redoute előtti kioszkkertet, b. Lipthay Béla a Széchenyi-sétatért, vagy a gyár-utca ligethelyét, sat. Henszlmann Imre, Vadnai K.,Ybl Miklós és többen vettek részt az eszmecserében. Hely kijelölése nem történt, mert ennek javaslatba hozása, valamint egyéb tervek készítése végett tizenegy tagú bizottságot választottak, melynek elnöke gróf Lónyay Menyhért, jegyzője Beöthy Zsolt, tagjai Gerlóczy Károly, b. Lipthay Béla, Lukács Antal, Pulszky Ferenc, Keleti Gusztáv, K. Kaas Ivor, Vadnai Károly, Henszlmann Imre és Ybl Miklós. E bizottság fog javaslatokat készíteni s midőn azokat az összes ülés elfogadja, végrehajtó bizottságként is ugyanez működik. A terveket legalább is hetvenezer forint alapján készíthetik, így volt kimondva. A bizottság többsége, mint látszott, a mellett van, hogy a szobor a muzeum előtt állíttassák föl s a mintákra nyílt pályázat hirdettessék. * Az akadémia tegnap gróf Lónyay Menyhért elnöklete alatt összes ülést tartott. Dr. Szabó József mondott emlékbeszédet Ami Boué elhunyt kültag fölött, ki korunk egyik legkitűnőbb geológusa volt. Már 1830-ban részt vett a francia geológiai társaság megalapításában s annak első titkára volt, de később Bécsben telepedett meg, bécsi leányt vevén nőül. Fiatalabb éveiben geológiai kutatások végett beutazta egész Európát s hazánkban is járt. Itt különféle bajai voltak: egyszer oláh fuvarosai meg akarták mérgezni s csak nehezen birt meggyógyulni, podgyászát pedig ellopták kocsisai, kik azonban tiz évi börtönnel lakoltak. Erdélyben egy kutya veszélyesen megha