Fővárosi Lapok 1883. június (126-151. szám)

1883-06-30 / 151. szám

vall, tömlőés­ nyeret.« bat, 1883. junius 30. 151. szá­sztői iroda, barátok­ tere 4. sz. I. emelet. lefizetési dij: ............................. 8 fit. «gyedés?« ...... 4 írt. Megjelenik «két ünnep utáni napokat kivéve mindennap. SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖN FŐVÁROSI 3K A „FŐVÁROSI LAPOK“ huszadik évfolyamának második felére megnyitjuk az előfizetést. A hazai szép­­irodalom ez egyetlenegy napi közlönye, jeles írók és a művelt közönség élénk pártolása mellett, folyvást igyekszik teljesíteni feladatát, változatos és értékes olvasmányokat nyújtva, a folyó élet minden jelenségét élénken visszatükrözve s mindig a jó ízlés szolgálatá­­ban állva. Az »Athenaeum«, mint a lap kiadója, kéri a lejáró előfizetések megújítását. Előfizetési ár: év­negyedre 4 ft, félévre 8 ft, egész évre 16 ft. A posta­­utalványok és pénzes levelek igy címzendők: a Fő­városi Lapok kiadó hivatalába Budapest. -Al. h­uszár. (Elbeszélés.) irta Jakab Ödön. (Vége.) Minden hosszabb megfontolás nélkül nyitott be az ajtón, helyett foglalva a keskeny fehér asztal mellett. A korcsmárosné italt adott neki s kérdezőskö­dött egyet mást városi dolgokról. — Hahó! — hangzott be kívülről a beszélge­tőkhöz. A vendég hirtelen kitekintve s megütődve látta, hogy két szekérrel Fazekas Máté és Kocsis Pista ál­lottak meg az úton. Ha ezek meglátnak! Kétségbe esve ragadta meg a házi­asszony kezét: — Nénémasszony lelkem ! dugjon el engemet valahova, hamar! Az istenre kérem! Régi halálos el­lenségeim azok az emberek s ha itt hagynak, a szeme előtt vagdalnak darabra. Látja, nincsen mivel védjem magam. Különben, ha volna! A korcsmárosnét az ájulás kezdte környékezni; nem tudta, mit tegyen ? Gyorsan felemelte a magasra vetett ágyon a lepedőt s kézzel-lábbal sürgette ven­dégét : — Bújjék be, tisztelt vitéz úr, ide a nagy dere­­kalj alá. Itt nem veszik észre. Siessen, izibe ! Egy pillanat alatt rendben vola minden. A két vendég jókedvűen toppant be a szomorú hajlékba: malomba indultunk, húgom! Hanem el­érkezünk nem fut el a malom addig a helyéről. A­mig ott künn az állatok szusszannak, hoznál a hordó­ból egy kicsi jó erős szemvizet. Kívánja a termé­­szetünk. Az ital hamarosan az asztalra került. Megeredt a beszélgetés a két ivó között. Faze­kas Máté kínálgatta Kocsis Pistát: — Igyál még na! — Nem iszom olyan mohón. Megárt. — Ej, de anyámasszony katonája vagy, hallod-e! Kocsis Pista mentegette magát: — Azért csak nem vagyok! Lásd a Kertészné fiát senki sem látta korcsmába járni, mégis milyen derék huszár lett belőle. — Lett istennyila! — pattant vissza az ellenző válasz. — Merő hazugság az egész. Sem a fiú, sem az anyja szaván nem lehet elmenni: úgy hazudnak, mint a parancsolat. Akkor hiszem, mikor a szemem­mel meglátom. Addig nem. — j£n pedig hiszem, látja. Megküldte a képit, megnézheti akárki. Otthon van a falon. Olyan akkuráté az ő ábrázatja, hogy a kutyájuk is csóválja előtte a­rkát, valahányszor bemegyen a házba. Ezt a saját füleimmel hallottam. Fazekas Máté a társát foghegyről kacagta: — Beszélj bolond, beszélj ! Majd elékérem én azt a huszárruhát! úgy is a napokban hazavetődik, a­mint rebesgetik. Hadd lássam legalább a sarkan­tyúját. — Pedig az megmutatja, ne féljen, ha azt is ott hagyják a csizmáján, a melyikkel eleresztik haza, ha csakugyan hazaeresztik. Mert azt mondta az­­ anyja: a király nagyon jár utána, hogy ott maradjon udvari lovásznak. Kertész Jóska kutyamódra kényelmetlenül érezte magát a nagy derekalj alatt. Kegyetlen melege volt, de azért meg nem moccant volna a világ minden va­gyonáért. Dohogott a szíve, mint a posztóval behúzott dob a temetésen. Szerencsére félbe szakadt az ivók szóváltása, mivel egy pár határpásztor is behotlott hozzájuk. Ebben sem volt ugyan istenáldás, mert négyesben még jobban oda felejtették magukat a mulatozó fe­lek. Várhatták az ajtó előtt kérődző barmok a két gazdát! Akár a zsákokat ellophatták volna a bitan­­gul künn álló szekérről. Bújdosott az üveg egyik kézből gyorsan a má­sikba­­ kopogott az asztal, meggyűlt a pipafüst, míg a szapora szavú nyelvek az italtól úgy megiramodtak, mint a sebesen bukdosva forgó malomkerék, ha meg­­vet eresztik főn a záportartót. Rá se figyeltek az öreg Kertésznére, mikor az köszönve váratlan ott termett. Kertész Jóska, a­mint az anyja hangját meg­hallotta, szinte kikiáltott a derekalj alól az ámu­lat uian. Máskor napokig egyedül búsulhat ez a korcs­­má­ros, most me­g az edse anyja szavát is itt hallja! Mi hozhatta ki az öreg­asszonyt ? Hát azt bizony az anyai szeretet hozta ki. A fia szégyenét szándékozott palástolni itt is, mivel utóbbi­­ leveléből titokban megtudta, hogy baka­ruhában ér­kezik ma vacsorára haza. Gondolta magában, hogy kiviszi a fiúnak a falusi ruháját. Legalább a hegyen húzza azt magára s ne lássák meg itthon, milyen ka­tona volt. A hegytetőn aztán a csípős esti szél a korcso­­l­yába űzte. Oda húzódott az első ablak mellé s végiglesett a Harcó­ felé lejtő hosszú úton, hogy mikor a fiát kö­zeledni látja, elébe illanjon s az út melletti erdő tö­mött ci­derében átülöltöztesse. Sáskáné éppen egy üveg pálinkát hozott be. Megszáklta az ablak mellett üldögélő asszonyt: — Hol járt? — Harcon voltam, lelkem. Egy kis fonalat vit­tem festetni oda a zsidóhoz. Az után jártam s erre fordulok egy kicsinnyég, hogy megnyugodjam. Elfá­radtam kifelé. Telik az idő ! S félve szorongatta a hóna alatt a fia ruhá­zatát. Kertész Jóska a meleg derekalj alatt hide­­gülni kezdett az anyjától. Kedvetlenül pusmogott magában: — Na engem ugyan jól vár vacsorával az én édes­anyám! Fazekas Máté is vetett egy kérdést Kertész­­nének: — Hát az a baka mikorra teszi le a borjút ? Mi ? Kertészné röstelkedve felelt a kérdésre: — Lehetne több esze, hogy ne kérdezzen ilyen sületlenségeket! Az én fiam nem bala : maguk közé csalták azt Pesten a huszárok tüstént. Hányszor mondjam el még ? A mi szegény katonánk a derekalj alatt imád­kozni kezdett.Nem képzelte, hova megy ki az ő sorsa, ha sokáig így foly ? Mialatt az ágyban kínosan töprengett, kívülről zakatát, veszekedést hallott. A korcsmáros kerekedett haza. Nem volt valami különös józan állapotban. Szo­kása valam unja magát örül Bevágta az ajt — Vesd meg azt, fáj a fejem. A feleségének tökéletesen szörnyű kívánságra. Ki akart futni gól, de megfogta az ura: — Veted meg, ha mondom! Letöröl hnt mindjárt! — Várjon még, látja, sokan vannak. Int hozok kendnek is, igyék. — Megvesd, különben én vetem ! Na de olyan bolondot csak nem csinálhatott, hogy ő bontsa ki az ágyából a bedugott katonát! Mit szólnának hozzá az emberek ? Kétségbeesett daczos hangon tagadta meg az engedelmességet: — Vesse, ha kedve tartja! Azzal kiosont a házból. Sáska uram ingerülten ment neki az ágynak, s lerántotta az ágyneműt dühében a földre, honnan egy éktelen rongyos baka­ruhába öltözött legény ugrott fel hirtelen, sáppadt arccal, mint a sárga halál. Irtóztató hahota rengette meg a vékony falu vis­kót, melyből a Kertészné éles sikoltása messze kihal­latszott. A részeg házi­gazda mellbe ragadta a reszkető katonát s fülébe ordított: — Meghaltál! Ki vagy ? Kertészné rimánkodva veté közbe magát: — Ne bántsa! Az én fiam, Jó,-ka. — Megölöm! Hogy jutott az ágyba ? Sáskáné besivitott az ablakon: — Ne bántsa! Én dugtam el oda. Könyörgött, hogy bújtassam el, mert halálos ellenségei Fazekas uramék. A halálos ellenségek kivették a katonát a korcs­máros kezéből, s kacagva magyarázták meg a furcsa környűlállást: — Előlünk bújt el. Most jő a katonaságból s félt, hogy meglátjuk a cifra huszár­ruhájában. Hagyjon neki békét! Nagy nehezen lecsillapodott a gonosz háború­ság. A kiszorult asszony is visszaszivárgott lassanként a házba. Kertészné szégyenkedve sompolygott lesújtott fiához: — Istenem, istenem ! mért is csináltattad, fiam, magadat huszárnak, ha nem voltál huszár! Gyere, menjünk haza! A visszatérés örömei. (Francia elbeszélés.) irta Charles de la Rounat. (Vége.) — Kevésbbé? mit jelent ez! Lásd József, én bátyád, barátod vagyok, mondd el, a mi szívedet ter­heli . .. lásd, légy bizalmas. Ha akadályok forognak fenn, mindent elkövetek, hogy boldognak tudjalak. Tudod, én a mór földről jöttem, sokat tapasztaltam. Ezer módját tudom a szülők hajlamát megnyerni .. . De biztos vagy benne, hogy szeret téged ? — Oh istenem, igen André, mindketten szeret­jük egymást és éppen ez húsit.. jobban szeretném, ha érzéketlen volna szerelmem iránt, úgy nyugodtan távozhatnám . . nyugodtan halnék meg a csatában.... — Mi ez, József? Lásd én nem szeretem a ta­lányokat ; beszélj nyíltan. Tárd őszintén szerető bá­tyád elé szivedet.. Azt mondod, szereted, ő is szeret. Végre is remény­em, csak nőről van szó! — Igen, André, de . . — A szülők hajthatatlanok ?

Next