Fővárosi Lapok 1883. október (230-255. szám)
1883-10-27 / 252. szám
Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 252. számához, mindjárt előtör. Egy tompa moraj vagy harsány ropogásos füst, tűz és kövek röpülnek a magasba. S még azután is sokáig, hogy valamennyi gyutacs fogott és rohantott, az egész hegy sűrű gőzbe és füstbe van borítva, mint valami vulkán, mely gép módjára dolgozik. A munkások jobb szeretik hallani a tompa morajt, mert ez azt jelenti, hogy sok szikla repedezett szét mélyen. A zajos roppanás és pattogás csekélyebb eredményt jelent. Úgy van itt is, mint az életben a jellemekkel: mennél nagyobb a lárma, annál csekélyebb a tartalom s az érték. Albrechtné Lorenz Josefina. Berlini levél. (A választásokról. — Titkos harc két szinház közt. — »A menoniták«. — Wildenbruch és a német kritika.) Már rég voltam kiváncsi arra, mikép viseli magát a higgadt német, mikor a választók urnájához lép, polgári kötelességének eleget teendő ? Itt is a »filozófus nép« fia-e, vagy őt is elragadja néha heve, hogy Kant és Fichte helyett az ólmos bot érveit hívja segítségül ? Megmarad-e mindig a szenvtelen logikus szerepében, ki okból származtatja le az okozatot, vagy pedig nem veti-e ő sem meg ama láthatatlan, mert kulisszák mögött lejátszódó agitációt, melynek célja : corriger la fortune. Korán reggel volt még, midőn jó helyet biztosítottam magamnak Berlin ama választókerületében, hol emberi emlékezet óta leghevesebb szokott lenni az alkotmányos csata. Nálunk szép magyarországon ott legnagyobb az ellentét politikai nézetek dolgában, hol vegyes elemek állnak egymással szemben, például ha két nemzetiség kerül össze. Itt máskép áll a dolog. A leghevesebb küzdelemnek a gazdag polgárok negyedében lehetünk tanúi, mert itt legnagyobb azoknak a száma, kik a városi atyaságra aspirálnak. A pártfegyelem nem akadályozhatja, hogy néha három-négy jelölt is ne lépjen fel azonos programmal ugyanegy kerületben. Boldog az, ki ellenjelöltjét túllicitálhatja ígéretek dolgában. Szegény a nyelv annak kifejezésére, milyen égő vágy lakik e talpig emberszerető jelöltek keblében arra nézve, mint lehetne embertársait az egyedül idvezető útra téríteni. Minden további adat helyett bizonyítson a nemes buzgalom mellett az a tény, hogy befejezett választások után tíz font telenyomtatott papirost adtam el a sajtosnak. Volt pedig ebben ígéretek dolgában olyan bőség, hogy akadt még olyan kandidátus is, ki életfeladatául vallotta a Spree vizének élvezhetővé tételét, ami pedig berlini felfogás szerint, a példátlan bátorságnak netovábbja. Az idén különösen heves volt a harc részint azért, hogy a kormány feloszlatta a volt városi képviseletet, részint azon ellentét okából, mely a »szabadelvű« és a »német« polgári párt közt mutatkozott. Mindkét fél teljes erővel dolgozott. A régi kortesvilág tűnt fel előttem : látom a lengő zászlókat, hallom a menydörgő »hoch«-okat. Szélsebességgel hajt minden irány felé a választók »prése«, melynek feladata a távol lakó avagy lanyha szavazót kötelességére figyelmeztetni és őt lehetőleg gyorsan a helyszínére hozni. Kézről kézre jár a meggyőződést és választót megingató pohár , ha nem is szőllőnek nedve az a mi belőle érvel, azért nem kevésbbé hevít és lelkesít. Apró maneuverekben sincs hiány. Reggelinél ülsz, kinyitod a cukorszelencét, kávédnak jó ízt adandó és ime cédulát látsz legfelül, melyen Schultze úr kéri bizodalmadat. A zsemlékhez nyúlsz, hogy folytasd az önfentartás előmunkálatát: a zsemléskosár aljáról megint színes lap mosolyog rád, melyben meg Müller úr hirdeti, hogy ő volna embered. Mivel már nem igen vagy hajlandó csodákban hinni, utána jársz a dolognak és kitűnik, hogy a gonosz korteskedés jámbor cselédeidet is hálójába kerítette. Käthchen, a szobaleány, Schultzer pártján áll, mivelhogy, no, mondjuk csak ki, »vőlegénye« katonaviselt ember és mint ilyen »konvertasif« (olvasd konzervatív); ellenben Julchennek, a szakácsnőnek keble épp úgy lángol a szabadság eszméiért, mint a takaréktűzhely mélyében az apróra hasított fa és azért csempészi zsemléid közé Müller urat programmostul. A művészvilág is két táborra szakadt. Nem ama kérdés miatt ugyan, hogy Schultze vagy Müller úré legyen-e a bársonynyal bevont városatyai karosszék, hanem a »Deutscher Theater« meg az udvari színház elsőbb- és felsőbbségének fontos kérdése miatt. Boldog emberek ezek a berliniek, hogy ráérnek ilyesmiből országra szóló kérdést csinálni. Mivel meglehetősen nagy azoknak a száma, kik a konzervativizmusnak hódolnak, nagy egyszersmind az udvari színház pártja is. Ez az udvari színház! Olyan mint az öreg, megszokott korcsma, melyben régi pincérek avult tányérokon hozzák a jó ételt, ócska edényben a jó italt. A vendégek ismerik egymást, mindegyiknek megvan a maga helye és kedvenc étele, melyeket bizonyos napokon tálalnak. Örvend már előre is a kedvenc csemegének. Bánja is ő, akármilyen avult a pincér frakkja, törődik is ő azzal, ha nem hajlong előtte a legújabb divat szerint! A »Deutsches Theater« ellenben hasonlít a modern ízlés szerint berendezett kávéházhoz. Fényes bútorzat mindenfelé, akár merre fordulsz, tükör veti vissza hasonmásodat. Kiberetvált arcú egyéniség lábujj hegyen lejt feléd, kétségben vagy, nem holmi inkognitóba bújt diplomatával akadt-e dolgod? Kifogástalan nyelvezetben, fuvolaszerű hangon tudakolja kívánságodat, alig mered elhebegni, annyira erőt vesz rajtad a bámulat. Gépiesen fogyasztod el az elédbe tett kávét, a környezet megcsodálásában megfeledkezel idejöveteled saját képi céljáról. Csak midőn megszoktad már mindezt a pompát, akkor jutsz ama kellemetlen fölfedezésre, hogy az ital nagyon sok kívánni valót hagy. Sok jeles erő van itt együtt, de az előadásból hiányzik az összjáték egyenlítő és egyengető varázsa. Mintha csak lovasezred állna előttünk, melynek minden katonája más-más fajta és különböző iskolából kikerült paripán ülne. Barnay a Devrient-féle iskolához tartozik, melynek tanítványai a szépet tűzték ki irányelvül felfogásban és taglejtésben; viszont Friedmann, ki Davisonnak egyedüli tanítványa, az igazat keresi minden alakításában, még a szépnek rovására is. Haase ama virtuózok közül való, kik a tagadhatatlanul remek tehetséget apróságokban fecsérlik el. Ramazetta kisasszony, a kolozsvári színháznak volt tagja, fiatal és még csak jövőt ígérő tehetség, míg Förster már befejezett és haladásra már igényt sem tartó művészi egyéniség. Haaverland aszszony olyan művésznő, kinek lehetett volna múltja és még lehet jövője. Ez a rejtélyes mondás úgy értendő, hogy tagadhatatlanul jeles tehetségével eddig hamis úton járt és még jóvá teheti hibáját, ha pályát változtat. Mint »Lady Milford«-nak és »Iphigeniá«-nak nem hódolhatunk neki, de igenis tapsolnánk tehetségének, ha például mint »óriás hölgyet« látnák a panoptikumban, mázsás kövek emelésével elfoglalva. Aztán még egy egész sereg ifjú erő, melyben forrong a tudat, hogy volna valami hivatása, de nincs tisztában magával és azzal, hogy mire szól a természet adománylevele. De nem csak a színpadon szereplők közt, hanem a szerzők eddig bemutatott seregében is látjuk ama habozó irányt, mely a »Deutsches Theater« eddigi működését jellemzi. Az irodalom csarnokának fényes oszlopai mellett ott látjuk a kétes értékű cirádákat is. Az igazgatóság minden áron újat akar nyújtani és nem képes mindig csak a jót szemelni ki a sok állítólagosan új közül. Eddig csak egy próba sikerült igazán. Wildenbruchnak »A menonita« című drámája megfelelt a hozzá fűzött várakozásnak. Wildenbruch neve alig négy éve tűnt fel először, éppen a most említett dráma címlapján. Ugyanolyan vergődésekből áll története, mint a német színműírók legtöbbjéé. Nem akarták darabjait előadásra elfogadni, mert nem volt neve és nem tehetett névre szert, mert darabjait nem adták elő. Eközben irt és nyomorgott, egész készlete támadt a három- és ötfelvonásosoknak. Végre is a véletlen, a boldogoknak nemtője, kit a »legnagyobb intrikusnak« volnék hajlandó elkeresztelni, segélyére jött. Egyik udvari színháznak intendánsa álmatlanságban szenvedvén, tragédiák végigolvasásával próbált baján segíteni. Néha használt a szer, egyszer azonban, midőn Wildenbruch-nak »A karolingiak« című szomorújátékát vitte hálószobájába, csak hajnali négy óra után olthatta el a lámpáját. Ennyi ideig tartott, míg ő excellenciája az öt felvonáson keresztül és azon elhatározásig küzdötte föl magát, hogy ezt a darabot előadatja. A színmű nagy tetszést aratott és Wildenbruch nem annyira a saját, mint az intendáns ur álmatlan éjjeleinek köszönheti, hogy ma már híres ember. »A menoniták« Wildenbruchnak legelső és legsikerültebb drámája. Erőteljes és átlátszó cselekmény, nagy összeütközések, eredeti jellemek és lávaként ömlő nyelvezet képezik a dráma fénypontjait. Élénken emlékeztet Schiller első színműveire, rokon ezekkel a féktelen szenvedély és minden gátat törő érzelemnyilvánulás dolgában is. Nem tagadhatjuk meg tőle az őszinte elismerést, csak a túlsókban látjuk a hibát. Az alapeszme a szerelem és vallási rajongás összeütközését tárgyalja, a küzdelem ama pont körül forog: várjon az emberi érzelmet vagy a megcsontosodott dogmát illeti-e az elsőség ? A menoniták hitközségében vagyunk első Napóleon idejében. Az idegenek uralma önsúlylyal nehezül Németországra, Schill kitűzte a felkelés zászlaját és egyik küldöttje a menonitákhoz érkezik híveket toborzani. Hidegen fogadják. Igazi menonita sohasem fog fegyvert, nem ismer hazát a síron innen. Csak Reinhold, ki a menonita hitközség főnökének leányát szereti, követi a honszeretetet. Roppant zavar a hívek közt. Hogy megakadályozzák a nézetük szerint hitehagyottat tervének keresztülvitelében, a francia tábornoknál denunciálják; kitűnik, hogy Mária, a hitközség főnökének leánya, nem csak a tervet ismerte, de még Schill küldöncét is magánál rejtegette. Mária meghal, Reinhold, a honszeretet képviselője, hadi törvényszék elé kerül, a menonitákat a lelkifurdalás gyötri. Kétséges azonban, eléggé nagy büntetés-e ez a rajongók árulásáért? Az erre adandó feleletben volna a színmű bírálata is megadva. A berlini közönség, úgy látszik, teljesen egyetértett a szerzővel. Többet pedig ő maga sem kívánt. Tábori Róbert: Fővárosi hírek. * A »Hugenották« mai előadása a 119-dik lesz a nemzeti színházban. Először a gr. Festetich Leó igazgatása alatt hozták színre az ötvenes évek első felében. Sok világhírű művész énekelt benne színpadunkon, köztük Roger és Viardot-Garcia asszony is. Benza Ida pályájának emlékkönyvébe is Valentine szerepe nyújta a legfényesb lapot. A mai előadást főleg Turolla Emma k. a. teszi nagy vonzerejűvé, ki először énekli nálunk Valentine szerepét, továbbá a Bignio igazi előkelő Nevers grófja. Ney (Marcell), Perotti (Raoul), Maleckyné asszony (királynő) s Odry (Saint-Bris) bizonyára szintén ki fognak tűnni. Szóval, kitűnő előadást várhatunk. Két évvel ezelőtt Manini, a nálunk is énekelt jeles tenorista, szülőföldjén, Forliban, háromszor akarván magát bemutatni, fölkérte Turella kisasszonyt, hogy énekeljen vele a »Hugenották«-ban. Messze környék zenekedvelői tódultak akkor a kis Forliba s a »Hugenották«-ban nem háromszor, hanem tizenhatszor kellett föllépni a művészpárnak. Ez estéket ma is úgy emlegeti Forli közönsége, mint »memorabile staggione«-t. * Külföldi vendégek. Fermand Károly, a keresztyén ifjúsági egyletek nemzetközi központi bizottságának titkára, Génfből fővárosunkba érkezett. Két alkalommal fogja ez egyesületeket ismertetni. Ma (szombat) este hat órakor a református egyházközség kebelében, a kálvin-téri épület második emeletén levő tanácsteremben tart ingyenes előadást német nyelven, mit magyarul is tolmácsolni fognak. Holnap (vasárnap) pedig a ref. német fiók-egyház hold-utcai templomában d. u. 6 órakor tartatni szokott istentisztelet alkalmával ugyane tárgyú hitszónoklatot mond. Mind a két alkalommal mindazokat szívesen meghívják, akik ez egyesületek iránt érdeklődnek. — Cuts Róbert londoni régészeti iró, nőjével együtt néhány nap óta fővárosunkban időz s tegnap délelőtt megnézte a muzeum régiségtárát, melyben a bronz-gyűjtemény különösen leköté figyelmét. Pulszky Ferenc, kinek régibb idő óta személyes ismerőse, igen szívesen fogadta. — Gróf Bismarck Vilmos oly jól érzi magát fővárosunkban, hogy egy nappal meghosszabbitátt időzését; csak ma reggel utazik el. — Legale Viktor és Treich Sándor müncheni zenetanárok tegnapellőtt este három napra lerándultak Bécsből, hogy meglátogassák zeneintézeteinket s megismerjék kissé zenei viszonyainkat. Innen Olaszországba utaznak. * A régészeti társulat jövő kedden tartja első felolvasó ülését a szünidő után. Dr. Hampel József fog hosszabb felolvasást tartani, utána pedig dr. Römer Flóris apátkanonok tesz jelentést a nagyváradi érdekes ásatásokról. Végül folyó ügyeket tárgyalnak. * Cirkalmazás. A főváros tanácsa nem rég utasította a mérnöki hivatalt, készítsen tervet egy a Svábhegyen szükséges vadászlak építésére. A mérnöki hivatal el is készítette a tervet és az épület helyeül az úgynevezett tót rétet jelölte ki, tudniillik azt a helyet, mely a villával nem bíró közönségnek a Svábhegyen most már egyedüli és utolsó menedékhelye. A vadászlak tervezésével azonban a mérnöki hivatal nem érte be, hanem mert olyan szép darabka földet talált, fogta a cirkalmat, az egész terrénumot parcellálta, telekosztási tervet készített s ezt most bemutatta, hogy ott a telkek villaépités céljaira eladassanak. Ez a terv tegnap szóba került a középitési bizottság ülésén s többen felszólaltak, hogy ily módon a nagyközönség végkép leszorul a Svábhegyről. Maga Gerlóczy alpolgármester is panaszosan említi, hogy a közönség számára mind kevesebb hely marad, ez idén már a búcsút sem lehet a Svábhegyen megtartani. A bizottság egyhangúlag kimondta, hogy a kérdéses terület parcellázását nem tartja megengedhetőnek s a vadásziaknak is eléggé jó helye lesz a vízvezetéki telep mellett. Fölteszszük, hogy a gépies cirkalmazással szemben a bizottság okszerű véleménye fog érvényre jutni. * Személyi hírek. A királyné ő felsége ritkán vesz részt a gödöllői szarvas-cserkészetekben; inkább lovaglással és fleurett-vívással tölti az időt; udvari vívómestere Pollák. — Gróf Szapáry Géza fiumei kormányzó már a jövő hó eljén végkép elköltözik Fiuméból; fölmentetését e napokban teszik közzé. — Lévay József jeles költőnk, Borsodmegye főjegyzője, fővárosunkba érkezett, hogy a Kisfaludy-Társaság holnapi Arany-ünnepén maga olvassa föl elégiáját, mert a saját hangulatához és a gyászeset közel voltához képest úgy tarta jobbnak, hogy a halálozás első évfordulójára inkább elégiát írjon, mint ódát. — Sághy Vendel muzslai plébános kétszáz forinttal, Platzer Antal építész pedig százzal az orsz. iparegyesület alapító tagjai közé léptek. Türr tábornok most az isthmusi szorosnál van, hova e hó közepén utazott ki Athénből, családos-