Fővárosi Lapok 1883. október (230-255. szám)

1883-10-27 / 252. szám

Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 252. számához. mindjárt előtör. Egy tompa moraj vagy harsány ropo­gás — s füst, tűz és kövek röpülnek a magasba. S még azután is sokáig, hogy valamennyi gyutacs fogott és robantott, az egész hegy sűrű gőzbe és füstbe van borítva, mint valami vulkán, mely gép módjára dol­gozik. A munkások jobb szeretik hallani a tompa morajt, mert ez azt jelenti, hogy sok szikla repedezett szét mélyen. A zajos roppanás és pattogás csekélyebb eredményt jelent. Úgy van itt is, mint az életben a jellemekkel: mennél nagyobb a lárma, annál csekélyebb a tarta­lom s az érték. Albrechtné Lorenz Joseflna. Berlini levél. (A választásokról. — Titkos harc kát szinház közt. — »A menoniták«. — Wildenbruch ás a námet kritika.) Már rég voltam kiváncsi arra, mikép viseli magát a higgadt német, mikor a választók urnájához lép, polgári kötelességének eleget teendő ? Itt is a »filozófus nép« fia-e, vagy őt is elragadja néha heve, hogy Kant és Fichte helyett az ólmos bot érveit hívja segítségül ? Megmarad-e mindig a szenvtelen logikus szerepében, ki okból származtatja le az oko­zatot, vagy pedig nem veti-e ő sem meg ama látha­tatlan, mert kulisszák mögött lejátszódó agitációt, melynek célja : corriger la fortune. Korán reggel volt még, midőn jó helyet biztosí­tottam magamnak Berlin ama választókerületében, hol emberi emlékezet óta leghevesebb szokott lenni az alkotmányos csata. Nálunk szép magyarországon ott legnagyobb az ellentét politikai nézetek dolgában, hol vegyes elemek állnak egymással szemben, például ha két nemzetiség kerül össze. Itt máskép áll a dolog. A leghevesebb küzdelemnek a gazdag polgárok negye­dében lehetünk tanúi, mert itt legnagyobb azoknak a száma, kik a városi atyaságra aspirálnak. A pártfe­gyelem nem akadályozhatja, hogy néha három-négy jelölt is ne lépjen fel azonos programmal ugyanegy ke­rületben. Boldog az, ki ellenjelöltjét túllicitálhatja ígéretek dolgában. Szegény a nyelv annak kifejezésére, milyen égő vágy lakik e talpig emberszerető jelöltek keblében arra nézve, mint lehetne embertársait az egyedül idvezető útra téríteni. Minden további adat helyett bizonyítson a nemes buzgalom mellett az a tény, hogy befejezett választások után tiz font tele­nyomtatott papirost adtam el a sajtosnak. Volt pedig ebben Ígéretek dolgában olyan bőség, hogy akadt még olyan kandidátus is, ki életfeladatául vallotta a Spree vizének élvezhetővé tételét; a mi pedig berlini felfo­gás szerint, a példátlan bátorságnak netovábbja. Az idén különösen heves volt a harc részint azért, hogy a kormány feloszlatta a volt városi képvi­seletet, részint azon ellentét okából, mely a »szabad­elvű« és a »német« polgári párt közt mutatkozott. Mindkét fél teljes erővel dolgozott. A régi kortesvilág tűnt fel előttem : látom a lengő zászlókat, hallom a menydörgő »hoch«-okat. Szélsebességgel hajt minden irány felé a választók »prése«, melynek feladata a távol lakó avagy lanyha szavazót kötelességére figyel­meztetni és őt lehetőleg gyorsan a helyszínére hozni. Kézről kézre jár a meggyőződést és választót megin­gató pohár ; ha nem is szőllőnek nedve az a mi be­lőle érvel, azért nem kevésbbé hevít és lelkesít. Apró maneuverekben sincs hiány. Reggelinél ülsz, kinyitod a cukorszelencét, kávédnak jó ízt adandó és ime cédulát látsz legfelül, melyen Schultze ur kéri bizodalmadat. A zsemlékhez nyúlsz, hogy folytasd az önfentartás előmunkálatát: a zsemléskosár aljáról megint színes lap mosolyog rád, melyben meg Müller ur hirdeti, hogy ő volna embered. Mivel már nem igen vagy hajlandó csodákban hinni, utána jársz a dolognak és kitűnik, hogy a gonosz korteskedés jám­bor cselédeidet is hálójába kerítette. Käthchen, a szobaleány, Schultze ur pártján áll, mivelhogy, no, mondjuk csak ki, »vőlegénye« katonaviselt ember és mint ilyen »konvertasif« (olvasd konzervatív); ellen­ben Julchennek, a szakácsnőnek keble épp úgy lángol a szabadság eszméiért, mint a takaréktűzhely mélyé­ben az apróra hasított fa és azért csempészi zsemléid közé Müller urat programmostul. A művész-világ is két táborra szakadt. Nem ama kérdés miatt ugyan, hogy Schultze vagy Müller űré legyen-e a bársonynyal bevont városatyai karos­szék, hanem a »Deutscher Theater« meg az udvari szinház elsőbb- és felsőbbségének fontos kérdése miatt. Boldog emberek ezek a berliniek, hogy ráérnek ilyes­miből országra szóló kérdést csinálni. Mivel meglehe­tősen nagy azoknak a száma, kik a konzervativiz­musnak hódolnak, nagy egyszersmind az udvari szín­ház pártja is. Ez az udvari szinház! Olyan mint az öreg, megszokott korcsma, melyben régi pincérek avult tányérokon hozzák a jó ételt, ócska edényben a jó italt. A vendégek ismerik egymást, mindegyiknek megvan a maga helye és kedvenc étele, melyeket bi­zonyos napokon tálalnak. Örvend már előre is a ked­venc csemegének. Bánja is ő, akármilyen avult a pincér frakkja, törődik is ő azzal, ha nem hajlong előtte a legújabb divat szerint! A »Deutsches Thea­ter« ellenben hasonlít a modern Ízlés szerint beren­dezett kávéházhoz. Fényes bútorzat mindenfelé, akár merre fordulsz, tükör veti vissza hasonmásodat. Kibe- retvált arcú egyéniség lábujj hegyen lejt feléd, kétség­ben vagy, nem holmi inkognitóba bujt diplomatával akadt-e dolgod? Kifogástalan nyelvezetben, fuvola­szerű hangon tudakolja kívánságodat; alig mered elhebegni, annyira erőt vesz rajtad a bámulat. Gé­piesen fogyasztod el az elédbe tett kávét, a környezet megcsodálásában megfeledkezel idejöveteled sajátképi céljáról. Csak midőn megszoktad már mindezt a pom­pát, akkor jutsz ama kellemetlen fölfedezésre, hogy az ital nagyon sok kívánni valót hágy. Sok jeles erő van itt együtt, de az előadásból hiányzik az összjáték egyenlítő és egyengető varázsa. Mintha csak lovasezred állna előttünk, melynek min­den katonája más-más fajta és különböző iskolából kikerült paripán ülne. Barnay a Devrient-féle isko­lához tartozik, melynek tanítványai a szépet tűzték ki irányelvül felfogásban és taglejtésben; viszont Friedmann, ki Davisonnak egyedüli tanítványa, az igazat keresi minden alakításában, még a szépnek rovására is. Haase ama virtuózok közül való, kik a tagadhatatlanul remek tehetséget apróságokban fecsérlik el. Ramazetta kisasszony, a kolozsvári szín­háznak volt-tagja, fiatal és még csak jövőt Ígérő tehet­ség, mig Förster már befejezett és haladásra már igényt sem tartó művészi egyéniség. Haaverland asz- szony olyan művésznő, kinek lehetett volna múltja és még lehet jövője. Ez a rejtélyes mondás úgy értendő, hogy tagadhatatlanul jeles tehetségével eddig hamis utón járt és még jóvá teheti hibáját, ha — pályát vál­toztat. Mint »Lady Milford«-nak és »Iphigeniá«-nak nem hódolhatunk neki, de igenis tapsolnánk tehetsé­gének, ha például mint »óriás hölgyet« látnok a pan­optikumban, mázsás kövek emelésével elfoglalva. Az­tán még egy egész sereg ifjú erő, melyben forrong a tudat, hogy volna valami hivatása, de nincs tisztában magával és azzal, hogy mire szól a természet adomány­levele. De nem csak a színpadon szereplők közt, ha­nem a szerzők eddig bemutatott seregében is látjuk ama habozó irányt, mely a »Deutsches Theater« ed­digi működését jellemzi. Az irodalom csarnokának fényes oszlopai mellett ott látjuk a kétes értékű cirá­dákat is. Az igazgatóság minden áron újat akar nyúj­tani és nem képes mindig csak a jót szemelni ki a sok állítólagosán uj közűi. Eddig csak egy próba sike­rült igazán. Wildenbruchnak »A menonita« című drámája megfelelt a hozzá fűzött várakozásnak. Wil­denbruch neve alig négy éve tűnt fel először, éppen a most említett dráma címlapján. Ugyanolyan vergődé­sekből áll története, mint a német színműírók leg­többjéé. Nem akarták darabjait előadásra elfogadni, mert nem volt neve és nem tehetett névre szert, mert darabjait nem adták elő. Eközben irt és nyomorgott, egész készlete támadt a három- és ötfelvonásosoknak. Végre is a véletlen, a boldogoknak nemtője, kit a »leg­nagyobb intrikusnak« volnék hajlandó elkeresztelni, segélyére jött. Egyik udvari színháznak intendánsa álmatlanságban szenvedvén, tragédiák végigolvasásá- val próbált baján segíteni. Néha használt a szer; egy­szer azonban, midőn Wildenbruch-nak »A karolin- giak« című szomorujátékát vitte hálószobájába, csak hajnali négy óra után olthatta el a lámpáját. Ennyi ideig tartott, mig ő excellenciája az öt felvonáson ke­resztül és azon elhatározásig küzdötte föl magát, hogy ezt a darabot előadatja. A színmű nagy tetszést ara­tott és Wildenbruch nem annyira a saját, mint az in­tendáns ur álmatlan éjjeleinek köszönheti, hogy ma már híres ember. »A menoniták« Wildenbruchnak legelső és leg­sikerültebb drámája. Erőteljes és átlátszó cselekmény, nagy összeütközések, eredeti jellemek és lávaként ömlő nyelvezet képezik a dráma fénypontjait. Élén­ken emlékeztet Schiller első színműveire, rokon ezek­kel a féktelen szenvedély és minden gátot törő érze- lemnyilvánulás dolgában is. Nem tagadhatjuk meg tőle az őszinte elismerést, csak a túlsókban látjuk a hibát. Az alapeszme a szerelem és vallási rajongás összeütközését tárgyalja, a küzdelem ama pont körűi forog: vájjon az emberi érzelmet vagy a megcsonto­sodott dogmát illeti-e az elsőség ? A menoniták hit­községében vagyunk első Napoleon idejében. Az ide­genek uralma ónsulylyal nehezül Németországra, Schill kitűzte a felkelés zászlaját és egyik küldöttje a menonitákhoz érkezik híveket toborzani. Hidegen fogadják. Igazi menonita sohasem fog fegyvert, nem ismer hazát a síron innen. Csak Reinhold, ki a meno­nita hitközség főnökének leányát szereti, követi a hon- szeretetet. Roppant zavar a hívek közt. Hogy meg­akadályozzák a nézetük szerint hitehagyottat tervé­nek keresztülvitelében, a francia tábornoknál denun- ciálják; kitűnik, hogy Mária, a kitközség főnökének leánya, nem csak a tervet ismerte, de még Schill kül­döncét is magánál rejtegette. Mária meghal, Reinhold, a honszeretet képviselője, hadi törvényszék elé kerül, a menonitákat a lelkifurdalás gyötri. Kétséges azonban, eléggé nagy büntetés-e ez a rajongók árulásáért? Az erre adandó feleletben volna a színmű bírálata is meg­adva. A berlini közönség, úgy látszik, teljesen egyet­értett a szerzővel. Többet pedig ő maga sem kívánt. Tábori Róbert. Fővárosi hírek. * A »Hugenották« mai előadása a 119-dik lesz a nemzeti színházban. Először a gr. Festetich Leó igazgatása alatt hozták színre az ötvenes évek első felében. Sok világhírű művész énekelt benne színpa­dunkon, köztük Roger és Viardot-Garcia asszony is. Benza Ida pályájának emlékkönyvébe is Valentine szerepe nyujtá a legfényesb lapot. A mai előadást főleg Turolla Emma k. a. teszi nagy vonzerejűvé, ki először énekli nálunk Valentine szerepét, továbbá a Bignio igazi előkelő Nevers grófja. Ney (Marcell), Perotti (Raoul), Maleckyné asszony (királynő) s Odry (Saint-Bris) bizonyára szintén ki fognak tűnni. Szóval, kitűnő előadást várhatunk. Két évvel ezelőtt Manini, a nálunk is énekelt jeles tenorista, szülőföldjén, For- liban, háromszor akarván magát bemutatni, fölkérte Turolla kisasszonyt, hogy énekeljen vele a »Hugenot- ták«-ban. Messze környék zenekedvelői tódultak akkor a kis Forliba s a »Hugenották«-ban nem háromszor, hanem tizenhatszor kellett föllépni a művészpárnak. Ez estéket ma is úgy emlegeti Forli közönsége, mint »memorabile staggioné«-t. * Külföldi vendégek. Fermand Károly, a keresztyén ifjúsági egyletek nemzetközi központi bi­zottságának titkára, Géniből fővárosunkba érkezett. Két alkalommal fogja ez egyesületeket ismertetni. Ma (szombat) este hat órakor a református egyházközség kebelében, a kalvin-téri épület második emeletén levő tanácsteremben tart ingyenes előadást német nyelven, mit magyarul is tolmácsolni fognak. Holnap (vasár­nap) pedig a ref. német fiok-egyház hold-utcai temp­lomában d. u. 6 órakor tartatni szokott istentisztelet alkalmával ugyané tárgyú hitszónoklatot mond. Mind a két alkalommal mindazokat szívesen meghívják, a kik ez egyesületek iránt érdeklődnek. — Cuts Ró­bert londoni régészeti iró, nejével együtt nehány nap óta fővárosunkban időz s tegnap délelőtt meg­nézte a muzeum régiségtárát, melyben a bronz-gyűj­temény különösen leköté figyelmét. Pulszky Ferenc, kinek régibb idő óta személyes ismerőse, igen szíve­sen fogadta. — Gróf Bismarck Vilmos oly jól érzi magát fővárosunkban, hogy egy nappal meg- hosszabbitá itt időzését; csak ma reggel utazik el. — Leyale Viktor és Treib Sándor müncheni zene­tanárok tegnapellőtt este három napra lerándultak Bécsből, hogy meglátogassák zeneintézeteinket s meg­ismerjék kissé zenei viszonyainkat. Innen Olaszor­szágba utaznak. * A régészeti társulat jövő kedden tartja első felolvasó ülését a szünidő után. Dr. Hampel József fog hosszabb felolvasást tartani, utána pedig dr. Rö­mer Flóris apátkanonok tesz jelentést a nagyváradi érdekes ásatásokról. Végül folyó ügyeket tárgyalnak. * Cirkalmazás. A főváros tanácsa nem rég uta­sította a mérnöki hivatalt, készítsen tervet egy a Svábhegyen szükséges vadászlak építésére. A mérnöki hivatal el is készítette a tervet és az épület helyeűl az úgynevezett tót rétet jelölte ki, tudniillik azt a helyet, mely a villával nem biró közönségnek a Svábhegyen most már egyedüli és utolsó menedékhelye. A vadász­lak tervezésével azonban a mérnöki hivatal nem érte be, hanem mert olyan szép darabka földet talált, fogta a cirkalmat, az egész terrénumot parcellálta, te­lekosztási tervet készített s ezt most bemutatta, hogy ott a telkek villaépités céljaira eladassanak. Ez a terv tegnap szóba került a középitési bizottság ülésén s többen felszólaltak, hogy ily módon a nagyközönség végkép leszorul a Svábhegyről. Maga Gerlóczy alpol­gármester is panaszosan emlité, hogy a közönség szá­mára mind kevesebb hely marad, ez idén már a bú­csút sem lehet a Svábhegyen megtartani. A bizottság egyhangúlag kimondta, hogy a kérdéses terület parcel­lázását nem tartja megengedhetőnek sa vadásziaknak is eléggé jó helye lesz a vízvezetéki telep mellett. Föl- teszszük, hogy a gépies cirkalmazással szemben a bi­zottság okszerű véleménye fog érvényre jutni. * Személyi hirek. A királyné ő felsége ritkán vesz részt a gödöllői szarvas-cserkészetekben; inkább lovaglással és fleurett-vívással tölti az időt; udvari vívómestere Pollák. — Gróf Szapáry Géza fiumei kormányzó már a jövő hó eljén végkép elköltözik Fiúméból; fölmentetését e napokban teszik közzé. — Lévay József jeles költőnk, Borsódme- gye főjegyzője, fővárosunkba érkezett, hogy a Kisfa- ludy-Társaság holnapi Arany-ünnepén maga olvassa föl elégiáját, mert a saját hangulatához és a gyász­eset közel voltához képest úgy tartá jobbnak, hogy a halálozás első évfordulójára inkább elégiát írjon, mint ódát. — Sághy Vendel muzslai plébános két­száz forinttal, Platzer Antal építész pedig százzal az 1 orsz. iparegyesület alapitó tagjai közé léptek. — Türr tábornok most az isthmusi szorosnál van, hova e hó közepén utazott ki Athénből, családos-

Next

/
Thumbnails
Contents