Fővárosi Lapok, 1885. április (22. évfolyam, 75-100. szám)
1885-04-01 / 75. szám
Melléklet a »Fővárosi Lapok« 75. számához, hogy az egyesült államok törvényeit minden bel- és külföldi ellenség ellenében híven s igazán megtartja; hogy ön e kötelezettséget szabadon, minden lelkiismereti fentartás és minden arra való tekintet nélkül, hogy azt kijátsza, elfogadja; hogy ön ama hivatal kötelességeit, melyet most elfoglal, lelkiismeretesen betölti: isten önt úgy segélje! Midőn Cleveland aláirta az eskümintát s a bibliát megcsókolta, szájról szájra járt, hogy ugyanazt a könyvet használta, melyet még mint ifjú áldás között kapott az anyjától, midőn elhagyta a szülei házat. Ezért a jelenetre most sokaknak könybe lábbadt a szemök. Meglehet, a könyerek áldás nélkül hagyták el a szülei házat ? vagy talán már nem is volt, ki a szülei áldást rájuk adja . Az elnöki programmbeszédet Cleveland elég röviden mondta el. Beszélt a törvények szigorú megtartásáról, takarékosságról, polgári szolgálati reformról, a külföldhöz való hagyományos politika fentartásáról, a pénzügyről s a négerek egyenjogúságáról. Ez utóbbi pontnál nagy derültséget okozott egy mormon pap közbekiáltása; »az nem igaz, hogy a négerek egyenjogúak lennének a fehérekkel, mert a feketék nem nyertek isteni kinyilatkoztatást.« Cleveland az ő »Prince Albert« fekete szalonkabátjában, magas, ódivatú, felálló inggallérjával, fekete nyakkendőjével jellemzően mutatta be a hatalom legfőbb polcán ülő polgárt Visszahajtattak ismét négyes fogatukon a fehér házba s annak erkélyéről végig nézték a diszmenetet, mely teljes három óra hosszáig tartott. Együtt ebédeltek Arthurral s mentek az ünnepély záradékát képező bálra, mely esti kilenc órakor kezdődött a nyugdíjasok palotájában. A bálterem több mint háromszáz láb hosszú és száztizenhat láb széles. Ezrekre ment a táncosok, sétálók és a karzatról gyönyörködők száma. Az elnök, ki tizenegy órakor érkezett s egy órakor távozott, nem táncolt, hanem karján fiatalabb nővérével, ki XVI. Lajos korabeli divatban, halvány rózsaszínben jelent meg s kezében nagy rózsabokrétát tartott, a terem külömböző részein felállított viráglugasok alatt többekkel társalgott. Ezek a viráglugasok az állami igazgatás külömböző osztályait jelképezték; az állami osztályt az Unió három színű címere kiterjesztett szárnyú sassal és a harmincnyolc csillagos jelvénynyel. Egy kis akna belülről kicsillámló fénynyel a kincstárt, két keresztbe állított ágyú a hadügyet, egy virágállvány mérleggel, alatta kinyitott könyvvel, benne e felirattal »fiat Justitia«, az igazságügyet, egy levélhordótáska s egy bélyeggel ellátott levél a postát, egy fába vágottt fejsze, eke, kéve búza és sarló, a földművelést, végül egy hajó árboccal, vitorlával, a hajózást jelképezte. Az elnök távozta után a többi demokraták kivilágos kivirradtig mulattak, noha köztük hárman sem igen ismerték egymást. De bezzeg nem mulatnak a szegény republikánus-pártiak, hanem szedik össze a sátorfájukat, hogy a diadalmas pártnak helyet engedjenek. Kár a republikánus-pártiak által teremtett előkelő társas életért, melynek szalonjai némileg a francia legitimisták faubourg st. germaini fényes estélyeire emlékeztetnek; kár azért a sok szép hölgyért, kiknek férjei s atyjai állást és befolyást veszítve kereset nélkül maradnak, s ha helyet kapnak, elmehetnek amerikaiasan kocsisnak, vagy burgonyát mérni boltoslegénynek. Báró Haffner Lajos. ,,])e contemptu műn di.“ (A világ megvetéséről). Az időpont, melyben Krisztussal együtt a keresztyénség is megszületett, az általános kétségbeesés időszaka volt. Judea társadalmi, politikai és vallási viszonyai olyanok voltak, melyek valóságos melegágyai szolgáltak amaz általános néphit megszármazásának, hogy a világ a végpusztulásra meg van érve. Keresztelő szent János ama prédikációi, melyekben bűnbánatra hívta fel Izrael fiait, csak kifejezői voltak az általános hangulatnak, mely megunva az életet, megutálva a világot, a megváltás után ered s ezt a megváltást a földöntúli életben véli feltalálhatónak. Krisztus maga hirdeti, hogy az ő birodalma nem e világból való. A föld a siralom völgye; a boldogságot ne keressük az életben, hanem ott, hol a földöntúli élet következik. A világot meg kell vetni, hogy élhessünk az abszolút boldogságért, mely csak ez élet után fog bekövetkezni. Eredendő bűnnel jöttünk a világra s e bűnös eredet teszi az életet tisztitó helylyé, hol szenvedés, megpróbáltatás vár reánk, mind csak azért, hogy megszabadulva ez eredeti és velünk született állapottól, részesei lehessünk az abszolút és zavartalan boldogságnak a halálunk után. Az ifjú keresztyénség e pesszimisztikus vonása oszlatja el a haláltól való félelmet, legalább annyiban, mennyiben az önfenntartás hatalmas ösztöne mellett ez lehetséges volt. A halál többé nem az a félelmetes hatalom, mely megfoszt az élettől és ennek örömeitől, hanem az a jótékony szelíd nemző, mely megszabadít a földi élet minden kínjától és csalódásától, mely bevezet abba az ismeretlen világba, hol nincs többé sem fájdalom, sem csalódás. A keresztyénség e pesszimisztikus alapfelfogásának hatását a keresztyén theológiai világnézet alakulásában épp úgy ki lehet mutatni, mint a keresztyénség kultur-történelmi életében. Váljon ki tagadhatná, hogy a gnosztikusok szemlélődéseinek alapját a pesszimisztikus világnézlet képezi, hiszen e jámbor theologusoknak összes igyekvésök arra volt irányozva, hogy a világon uralkodó bűnt és nyomort valahogyan összeegyeztethessék a legfőbb jónak, az istennek ilyesmiket teljesen kizáró fogalmával. Vagy a természet és az aesthesis megtagadása, az asketismus, a világ örömeinek megvetése lehet-e másnak szülöttje, mint e pesszimisztikus alapfelfogásnak ? A byzanci művészet alkotásai, azok a hús- és életnélküli szentek, melyek egyenes tagadásai az élet realitásának, a világ megvetését hirdető pesszimizmus eszményiségének voltak szülöttei. A szegénység, az önmegtagadás, az alázat, a töredelem erényei egyszersmind a pesszimisztikus etnika által ajánlott erények is. Az egyház története, helyesebben a keresztyén felfogás és dogmák története, számos adattal tanúskodik, hogy minő befolyással volt a keresztyénség születésekor uralkodó pesszimisztikus hangulat magára a keresztyén világfölfogás fejlődésére. E pesszimizmusnak számos képviselőjére akadunk az egyházatyák és theologusok között, de leghatározottabb és legszebb kifejezést neki III. Ince pápa ad »De contemptu mundi« (a világ megvetéséről) című iratában. Ez irat lényegesebb részeit Phumacher közli a pesszimizmusról írott legutolsó művében. A buzgó pápa fölfogása annyira megegyezik az újabb pesszimizmus bölcsészeinek fölfogásával, hogy ha cím és aláírás nélkül német fordításban kerülne kezünkbe, hajlandók lennénk azt hinni, hogy ezt vagy Schopenhauer, vagy Hartmann, vagy Ralmsen írta. Mindenesetre, mint az emberi szellem történetének egy adata, megérdemli, hogy ez iratot főbb vonásaiban a magyar olvasó közönséggel is megismertessem, hiszen pro et contra nálunk is annyi szó esik a pesszimizmusról, hogy teljesen lehetetlen azt hinnünk, hogy e divatossá lenni kezdő világnézetnek történelmi előzményei érdektelenek a magyar műveit közönség előtt.* Jaj nekem, — így íz a keresztyénség buzgó főpapja, — amiért én e világra születtem, bár anyám szíve alatt lett volna sírom is. Hol találok elég könyet, hogy megsirassam utálatos születésemet, életemet és nyomorult végemet ? Könyek közt gondolkoztam arról, hogy miből van alkotva az ember, mit cselekszik és mit fog cselekedni ? Földből vagyunk alkotva, bűnben fogantatva, fájdalomra, szenvedésre, halálra és kárhozatra születve. Az ember cselekszi a gyalázatost, mit nem kellene; a hiúságost, a mi nem használ; a gonoszát, melylyel csak felebarátjának árt s isten ellen vétkezik. Végezetre a tűz zsákmánya lesz, a férgek tápláléka és a rothadás anyaga. Az ember nincs tűzből alkotva, mint a csillagok, se vízből, mint a növények, hanem ugyanabból az anyagból, mint a barmok s azért épp oly módon is pusztul el, mint azok. Ádám még legalább ártatlan agyagból volt alkotva, de mi tisztátalan csirának köszönhetjük létünket. Én nemcsak saját bűnömben fogantattam, hanem a másokéban is. Három természetes tehetsége van a léleknek : az ész, hogy tudjon a jó és rossz között különbséget tenni; a harag, hogy utálja a gonoszt; végül a törekvés a jóra. De miként a tisztátalan edény elrondítja a beletöltött tiszta folyadékot, úgy rontja meg a lelket a test. Miért kell gyakran olyanoknak születni, kik inkább szörnyeteghez hasonlítanak, mintsem emberhez ? Sokan születnek szüleik és rokonaik fájdalmára nyomorék tagokkal és hiányos érzékekkel e világra. De ezt nem tekintve, mindnyájan jajgatva, gyöngén és esztelenül születünk, alig különbözve az állatoktól, sőt sok tekintetben alattuk állunk. Az állatok legalább tudnak rögtön szaladni, mi azonban még járni sem tudunk. Szegényen jő az ember a világra és épp oly szegényen is távozik belőle. De ha meztelenül születik is, legalább látná, micsoda ruházatot hoz magával; irtózatos mondani, irtózatosabb hallani, de legirtózatosabb látni: vértől aláfutott bőrt. Oh vérlázító nyomora az emberi életnek! Kérdezd meg a füveket és fákat, hogy mit hoznak magukból napfényre ? Virágot, lombot és gyümölcsöt. És te ? Jaj neked, te férgeket, utálatos dolgokat. Rövid a mi életünk és mégis mily sok nyomort és fáradságot kell keresztül élnünk. Bármi különbözők legyenek is az emberek törekvései és foglalkozásai, mindenik egy közös eredménynyel jár: a lélek fáradtságával és lehangoltságával. Nagy munka van az emberek közt kiosztva és nehéz jármot kénytelen viselni életében Ádám minden gyermeke. Maga a tanulás, az ismeretszerzés is nyomort és fájdalmat szül. Szívemet rábírtam, hogy a tudományban és bölcseségben keressen vigasztalást és most annyit tudok, hogy az is csak a lélek fáradtságát és fájdalmát szüli, mert a nagy tudás nagy csalódással jár; aki bemegy az ismeret világába, az bemegy a fájdaloméba is. Akárhány éjszakát virasszon is át a kutató, nem fog semmit olyant találni, ha még oly csekélységet is, mit teljesen megérthetne; csak egy bizonyos ismeretet szerezhet meg, azt, hogy semmit sem ismerhet meg teljesen. És ez egyetlen ismeretes ellenmondás. Az emberek nyugtalanul átkutatják a földet és a tengereket, fürkészik a mélység és a magasság titkát. Keresnek gazdagságot, tiszteletet és hatalmat és helyette csak fáradalmat, aggodalmat és félelmet találnak csupán, melyektől aztán se gazdag, se szegény, se ur, se szolga nem lehet mentes. Nyomorult és ezerféle módon kínzott, a ki szolga, a ki úr, az pedig nehéz gondoktól van terhelve. A nőtelent kínozzák zabolátlan kívánságai, a nőst pedig felesége. Az élet egy szünetlen folyó küzdelem. Az ember harcol az ember, a természet, saját teste és az ördög ellen. A föld, a levegő, a víz és a tűz egyaránt fenyegetnek minket sőt gyakran egyenesen az állatok zsákmányává leszünk. Az idő, mely a nyugalomnak van szentelve, nem hoz nyugalmat, hiszen az alvót is megzavarják álmai, melyek gyakran kínozzák és nyugtalanítják ; de ha az álom kellemes, annál kellemetlenebb a fölébredés, mert veszteség. És nem elég a mi saját fájdalmunk, hanem még ott van a mások fájdalma iránt érzett részvét is, sőt maga a szerelem is fájdalmat és szenvedést szokott magával hozni. Senki sincs biztonságban a holnapi nap iránt, mert váratlanul szokott bekövetkezni a szerencsétlenség. De mit mondjunk a betegségről ? Elviselhetőnek mondjuk-e a betegség elviselhetetlenségét, vagy elviselhetetlennek elviselhetőségét ? Mindegy. A világ mindig rosszabb lesz. A makrokozmosz épp úgy megvénült, mint a mikrokozmosz. Ami az előbi időkben jótékony volt, ma káros.C íme, tehát a jámbor egyházi fejedelem szerint a világ meg van érve a végpusztulásra, azért nem marad egyébb hátra, mint lemondani az élet öröméről és várni a végítélet napját. E tan semmi egyébb, mint a buddaizmus asketasága és Nirvahnaja keresztyén kiadásban, vagy ennek Schopenhauer-féle modern változata szerint az élet megtagadása és törekvés a tudalmatlan állapotra. A keresztyén világnézet a pesszimisztikus vonásának történelmi kimutatása különösebb fontossággal azért bír, mert általa megdől az a vád, melyet a pesszimizmus ellen szoktak emelni, hogy t. i. ellensége a vallásosságnak. A nagy egyházatyák, sőt az apostolok, kik az életet nem egyszer, bár ha nem is bölcseleti rendszerességgel, mint Schopenhauer és Hartmann, a pesszimizmus álláspontjából fogták fel, bizonyára nem voltak kevésbbé vallásosak, mint a peszszimisztikus világnézet ellen életre-halálra harcoló theológusok. A pesszimizmus sem a vallásos érzésnek, sem az erénynek nem ellensége, mint nem ellensége ezeknek általában egyik metafizikai rendszer sem. Nincs is igaztalanabb és lelkiismeretlenebb törekvés, mint valamely tudományos rendszer ellen az erkölcs és a vallás nevében harcolni. A bölcsészeti és a tudományos rendszerek alkotói egyedül az igazság után törekednek. Az igazság kutatásából pedig nincs kizárva a tévedés lehetősége. Tévedni pedig nemcsak emberi dolog, hanem a kutató emberi elme joga is. Dr. Jancsó Benedek. — 491 — Fővárosi hírek. * A nemzeti színház drámabíráló bizottsága tegnap délután kilenc olyan eredeti színmű fölött határozott, melyet az egyes bírálók — egy vagy más tekintetben — figyelemreméltónak találtak. Hetet azonban a bizottság nem tartott színpadra vihetőnek. Egyet előadásra ajánlott. Címe »Ősz és tavasz«, egyfelvonásos vígjáték, írták Hevesi József és Hetényi Béla. Egy szaloni tárgyú nagy drámát pedig szerzőjének ajánlották újabb átdolgozásra. * A régészeti társulat tegnap délután tartotta meg havi felolvasó ülését. Két érdekes tárgya volt. Havas Sándor előterjesztette jelentését Árpád sírjának kutatásáról. A főváros három évvel ezelőtt bízta meg Havas Sándort, hogy a római maradványok kutatása közben igyekezzék Fehéregyháza maradványait is fölfedni. Havas hosszas tanulmányozás után főkép egy 1855-ből való határjáró oklevél adatai alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy Fehéregyháza — a névtelen jegyző szerint Árpád temetkezési helye — a ma Kis-Cellnek nevezett remetehegyi magaslat táján, ennek az esztergomi útra hajló lejtőjén keresendő. Itt fog most ásatásokat kezdeni. Az érdekkel hallgatott felolvasást megéljenezték. Nem kevésbbé érdekes volt ezután Herman Ottó előadása a magyar halászatban található ősmaradványokról. Számtalan halászati eszközt mutatott be, melyeknek célját laikus ember első látásra aligha volna képes meghatározni. Bemutatott többek között egy Szeged táján *