Fővárosi Lapok 1885. szeptember (206-233. szám)
1885-09-16 / 219. szám
Szerda, 1885. szeptember 16. 219. szám. Huszonkettedik évfolyam. Szerkesztői iroda: Fél évre................................8 frt. Negyedévre..........................4 frt. Megjelenik mindennap.FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Budapest, ferenciek-tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési díj: Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. A „Fővárosi Lapok“ előfizetési felhívását ajánljuk a művelt magyar olvasó közönség figyelmébe. Szeptember közepétől fogva a lap mindennap egy teljes ivén jelenik meg s hétfőn és ünnepek utáni reggeleken is rendesen külön számot ad. Ekkép tetemesen megnagyobbodva, sokkal több olvasmánynyal s nagyobb és újabb hírrovatokkal fog szolgálni közönségének. S bár e tetemes és állandó megnagyobbitás az »Athenaeum« társulatnak nagy anyagi áldozatába s a szerkesztőségnek sokkal több munkájába kerül: az előfizetési ár marad az eddigi: évnegyedre 4, fél- évre 8, egész évre 16 frt. Ősszel. Hova, hova szálló madárka ? Túl tengeren, szebbik hazámba ! Kéksebb a fény, zöldebb az árnyék, Jövel te is, javadra válnék. Igazad van szálló madárka, Mehetnék én is jobb hazába, Tengert se kéne átrepülni, Úgy csöndesen csak elmerülni. Jékey Aladár. ------------------Bizalmas levelek. (Szeszélyes elbeszélés.) D. Büttner Júliától. I. Júliám, képzelje, útra kelünk ! Elhagyjuk nyugalmas otthonunkat, a kényelmes reggeliket pongyolában kibontott hajjal, kedves ringószékemet. Miért, az apró nyulat, virágaimat, a fenyves erdőt illatos, árnyas utaival, egy szóval mindent, mindent, amit együttvéve, boldogságnak tartok! És ezt csupán azért, mert mamám illőnek találja, hogy megismerjem rokonainkat. Pedig ez nem csekély fáradságba fog kerülni, mert az ötvenkét megye között csak kettőben nincsenek névszerinti és vérszerinti rokonaink. Ha rajtam múlna, én hasznosabbnak tartanám, nem fáradni éreztük, — mert azt hiszem, a rokonok is, mint a freskók, csak a távolból tetszetősek. Volt tanárom, Mátyás Ferenc, mikor megtudta, hogy elutazunk, elragadtatva terjesztette ki karjait kelet felé. — Oh Görögország ! Oh Tessalonia! — szónokolta pedáns páthosszal, pedig jól tudja, hogy nem megyünk túl az ország határán. Aztán egy okleveles száj bőbeszédűségével sorolta fel nekem, az utazás hasznát, felhozva saját példáját — mert az ő neje rövid együtt utazásuk alatt vitte ki, hogy a tanár elvette. S Mátyás Ferenc ezt saját érdemének tartja, mit nem győz elégszer ismételni. — Magda hideg és büszke volt minden férfihoz, — éppen mint nagyságocskám, — de én, én annyira imponáltam neki, hogy ő maga tette nekem a szükséges szerelmi vallomást. — Igen, én felismertem benned uramat, parancsolómat és mesteremet, — hadarta Magda, ki éppen férje mögött állt, s a mellett onnan integetett nekem, csúfondárosan »ura és mestere« felé. Mama rész néven veszi tőle, hogy férjét így bolondítja. De váljon boldogabb lenne-e Mátyás Ferenc, ha egyszerű igazán és őszintén szeretné neje? A tanár pedig felült kedvenc vesszőparipájára s elbeszélte, — talán huszadszor, — hogy ő nejének mennyi szerelmi bűt okozott. — Meghalt volna, Magdus, meghalt volna, ha el nem veszem. Pedig én nem akartam nősülni, mert az mindig árt egy férfi tekintélyének, ha egyetlen nőhöz leköti magát örökre. — Nem is értem, hogy tehette meg ezt a lépést hátrafelé! — kiáltok fel, tréfás párhosszal én, szintén huszadszor. De mama bosszúsan intett nekem, s így le kellett mondanom arról az ártatlan mulatságról, hogy Mátyás Ferenccel komolyan tréfáljak , pedig ő folyton alkalmat adott rá, mert több ízben neki fogott kifejezni azt a reményét, hogy ez útban én is okvetlen meglelem azt a férfit, aki meg nekem fog imponálni. Szegény mama! Váljon még akkor is, ha csak- ugyan megtaláljuk Mátyás Ferenc ideálját, azt a férfit, kinek nekem fog kelleni a szükséges szerelmi vallomást megtennem, váljon érdemes lesz-e erre a nagy alkalmatlanságra, melyet szegény mama magának és nekem is okoz ? De ez utamról számot adhatok-e az én édesemnek? Szívesen veszi-e, ha feljegyzem számára, amit tapasztaltam ? És ha Mátyás Ferenc reményei teljesülnek, s az én életem meséjében az én királyfim, épp ez útban fog megjelenni, hogy elfogadja hódolatomat, — megjelentheti-e majd azt hamupipőke az ő tündérének ? . . II. Júliám ! Vettem engedélyét a levélírásra és boldog és büszke vagyok, hogy utamat érdekkel fogja kisérni . . . Egy egész napot a coupéeban töltöttünk. Hanem a délután pompás volt! A kárpátokon át, sziklák, hegyszakadások, meredélyek felett vitt utunk. Óriás fenyők nyúltak fel a mélyből, mintha egy őserdő felett repültünk volna át. Ha madár vagyok se lehettem volna boldogabb. Alkonyatkor eldobott kő módjára, estünk be lánczmonostori Monostori Pethőhöz,akitől édes anyám valami családi okiratokat akart megszerezni s azonfelül némi halvány reményei voltak egy családi gyöngynyakéket is magához válthatni. Mennyire örülhetünk, hogy e rokonunkkal az ősi hasonlatosságnak nyoma sincs nálunk. Amint fogadott, szuszogva, pislogva és sopánkodva, én nagyon megütödtem a felett, hogy annyira mellőzhető fényűzésnek tartotta a mosakodást s hogy ruhája teljesen szétmállásnak indult. Mikor igy vezetve minket, előttünkcammogott s ravasz szemhunyorgással tekintett vissza ránk, — mama kedvetlenül végig, végig nézett rajta. — Váljon a gyöngynyakéket nem fecsérelte-e el ez az ember ? — kérdte mintegy önmagától mamám. A Lánczmonostori ősrégi ház, vagy mint Pethő Gróf Karátsonyi Guidó. (Meghalt tegnap.) (K.) Gyászhir érkezett tegnap délben Buziásról. A főrangú világ egyik legismertebb, legáldozatkészebb nagyura : gróf Karátsonyi Guidó ott tegnap (kedden) d. e. tiz órakor elhunyt. E hir annál elszomorítóbb, mert váratlanul lepett meg. Senki sem hallott betegeskedéséről s nem is lehetett súlyos beteg. Valószínű, hogy szélhűdés érte. De akármint lett vége, halála igazi veszteség, mert magyar »grand seigneur« volt a szó legszebb értelmében : jó hazafi, áldozatkész műbarát, gondos családfő és gazda, egyszersmind bőkezű gyámolitója minden nemes ügynek, áldása tömérdek szegény embernek. Grófi címerének jelszavaihoz: »pietate, honore et perseverantia« híven élt egész életén át, mely 68 évre terjedt. Most élő mágnás nincs, kinek nevéhez annyi jótékony alapítvány volna kötve, mint az övéhez. Van egy százezer forintos alapítványa, mely évenként emberbaráti célokra kamatoz; az akadémiánál negyvenezer forintnyi tőke teszi a Karátsonydíj alapját; a színház nyugdíjintézeténél nyolcezer, a nemzeti múzeumnál kétezer, a zenedénél ötezer, a lipótvárosi bazilikánál kétezer, a magyar írók segélyegyleténél négyszáz forintnyi alapítványok vannak az ő nevéhez jegyezve. S ez csak egy része annak, amit közcélokra áldozott. A nőegyletek, egyházak, iskolák mind bőkezű támaszt birtak ő benne. Olyan ívet nem tettek ő eléje soha, melyre jelentékeny összeget ne írt volna. Néhány évvel ezelőtt franciaországi példa nyomán a néperkölcs emelésére Pest megyében »rózsaleány dij «-at alapított, (húszezer forinttal), Ó-Buda mellett fekvő három sváb falujában, évi jutalmakkal férjhezmenő, jó erkölcsű lányok részére s az első ily ünnep Solymáron nagy fénynyel ment végbe s Haynald bibornok maga eskette az első rózsa-menyasszonyt. Az elhunyt gróf már ifjú korában mélyen átérezte e jelige lelkét: a nemesség kötelez. Nem csak saját örömeinek élt, hanem dúsgazdagsága tápláló kútfejévé vált közcéloknak, nemes törekvéseknek, s enyhítőjévé sok nyomornak, pótlója hiányoknak. Élénk érzék hevité ifjúkora óta minden szép és nemes iránt. Atya Karátsonyi Lipót, anyja Starhemberg Mária grófnő volt. Torontóiban az ő atyja egykor közszeretetben álló alispánként működött, gazdag, komoly, tiszta jellemű férfi. Fia, Guidó, a fővárosban 1817 aug. 7-dikén született. Szebb, délibb ifjú kevés volt ő nála. Amint felnőtt, azonnal kitűnt a művészetek és irodalom iránti rokonszenve. Egyik mecénása volt a Petrichevich Horváth Lázár »Honderű«-jének, barátja Lisztnek, Berlioznak és sok más jeles művésznek. Nem egy akkori művésznö vendéket segített ő bőkezűen, hogy tanulmányait folytathassa. Egész képtárt is szerzett össze. Birtokain alapított plébániákat és iskolákat, pártfogolta országos intézeteinket. Már ifjú korában nagy utakat tett külföldön. Vallásosságának azzal is tanúbizonyságát adta, hogy Jeruzsálemben imaházat alapított. Első kitüntetéseit IX. Pius pápától és a jeruzsálemi patriarchától kapta, amattól a Krisztus-, emettől a szent sír-rendet. Fiatal korában nősült meg. Az a hir járt akkor, hogy atyja szívére kötötte: ne vegyen nőül mágnásleányt. Talán mert maga a család akkor még nem volt mágnás. Karátsonyi Guidó a Marczibányi-család egy kitűnő sarját, Máriát, a legdúsabb örökösnők egyikét vezette oltárhoz. Az ég megáldotta ezt a frigyet teljes boldogsággal és számos szép gyermekkel. Az eszes úrnő dísze volt a társadalomnak és melegítő fénye a családi körnek. Érzületére nézve igen nemes s teljesen összhangzó férjeével. A Marczibányi-uradalmak egy része párosulván a nagy Karátsonyi-birtokokkal, nagyúri életök mellett is még többet áldozhattak közcélokra. Akkor építtetek Budán a krisztinavárosi pompás kastélyt, melyben színház, képtár és téli kert is van. Egyike az ország leguribb lakhelyeinek. A fővárosban, falusi kastélyaikban laktak, de gyakran időztek a külföld egy-egy híres pontján is, kivált délen, főleg azért, mert a gróf gyakran szenvedt torokbajokban. Vérmes volt s könnyen áthalt. Abban az időben, midőn a Bach-kormány legerősebben működött Magyarország németesítésén, alapító Karátsonyi Guido akadémiánknál a nagy színműi jutalmat. Mert akkor a nemzeti színház volt a leghatásosabb és féltettebb magyar intézet. Évről évre jó színművek nyerték el e díjat, gyarapítva a játékrendet. Csak sok év múlva engedt a gróf az akadémia felhívásának, mely szerint a jutalmat ne kelljen évenként kiadni az aránylag legjobb műnek, hanem mindig csak önbecsü munka nyerhesse meg. Azóta csak Szigligeti és Csiky Gergely részesültek e nagy jutalomban. De a megmaradó aranyakból is szépen gyarapodik az irodalom, mert Greguss Ágost Shakspeare-könyve, Arany »Arisztofánes«- és Csiky Gergely »Plautus«- fordításai e réven jutottak a könyvpiacra. Karátsonyi Guidó a hazai ügyek szeretetét öszszekapcsolta az uralkodó család iránti hódolattal. Midőn ő felsége az ötvenes években Budára lejött, vagy az esztergomi bazilika fölszentelésére megjelent, senki sem fejtett ki oly pompát, mint Karátsonyi Guidó. S midőn a trónörökös született, ez esemény örömére százezer forint alapítványt tett, mely azóta, mint valami kifogyhatatlan olajos korsó, évről évre folyvást árasztja jótékonyságát emberbaráti intézetekre és egyes szegényekre. Akkor, az alkotmánytalan világban, méltán uralkodott keserű hangulat az országban, s e keserű hangulat termékeként támadt az éle: »Karátsonyi még is csak jó gazda, vette a népszerűséget negyvenezer forintért (akadémiai alapítvány) s túl adott rajta százezer forinton, (Rudolf-alapítvány), ekkér a cserén hatvanezret nyert.« De ez az éle vált csak nagy anakronizmussá. A kiegyezés, a koronázás óta más szemmel nézi a világ