Fővárosi Lapok 1886. augusztus (211-241. szám)
1886-08-01 / 211. szám
fej-sátrakkal, melyekbe leginkább theával, seltersis vízzel és süteményekkel csábítgatták a mulató közzönséget. Ez nagy tömegben töltötte meg a tért, csoportokban beszélgetve, leginkább pedig a számára fölállított testgyakorlati eszközök körül csoportosulva, közreműködői, vagy nézői minőségben. Mint minden népies mulatságon, legnépszerűbb volt itt is a mászó árboc. Erre szünet nélkül akadt kisebb-nagyobb szerencséjű vállalkozó. Csodálkozással kérdheti az olvasó: hogy hol van hát itt a sajátos jelleg? Nem hiányzott, sőt nagyon is feltűnő volt s a csodálatos zajtalanságban rejlett, a melyben minden lefolyt. Hasztalan kúszott a gyerek a legnagyobb bravourral az árboc tetejéig, útközben egy hangos buzdító szót, fönt egy bravot nem aratott. Viszont a másikat, ki az árboc harmadáról tehetetlenül lecsúszott, egy kacaj nem büntette. A fönséges nép fönségéhez méltó nyugalmat tanúsított, pedig látszott rajta, hogy jól érzi magát, hogy mulat. Képzeletem haza repült s elgondoltam azt a zsivajt, daliást, kurjongatást, azt a sok jó és rossz tréfát, szilajságot, amit ugyanannyi magyar tanúsított volna s ijedten kaptam füleimhez, hogy vájjon nem siketültem-e meg ? De nem. Hiszen a kissé távolabb állók halk beszélgetését is tisztán hallom. Süket nem vagyok, de a népjellem egyik legföltünőbb vonásának látom bámulatos nyilvánulását. Nem múlt el a nap anélkül, hogy egy másik, nem kevésbbé kiváló jellemvonást is ne tapasztaljak. Dacára a különféle vidékekről összegyűlt roppant néptömegnek, plaidemet estefelé megkaptam a rendőrség útján, anélkül, hogy a megtaláló kilétét megtudni lehetett volna. — a másik esetben attól tartva, hogy ő maga hasonló hibába esik! Albert merően nézett a leányra, mint az olyan ember, ki mély álmából ébred föl. — Finom érzésű férfit, — szólalt meg végre — más érzület is tartóztatja vissza, mint a bizalmatlansági ; az a félelem, hogy nem lesz képes elegendőleg meggyőződni ama szerelemről, melyet neki ajánlanak. — Oh, az már más, — szólt Antónia, ajkát harapdálva. — Ejh, — szólt az öreg Raynal, — ha ön egyszer szívből szeret, Villennes úr, nem fog többé törődni amaz elkülönzött erkölcsi iskolával, melynek az imént hívéül mutatta ön be magát s melytől szaba dúlnia kell, hogy bátorságot meríthessen a munkához s a szükséges törekvést a vagyongyűjtésre. Akkor gazdag lesz ön! — Vannak esetek, uram, midőn elernyed a lélek s a haláltól remél könnyebbülést. — A mi korunkban, — vélekedett Fernand, — nem szabad elcsüggednünk. Erőt kell venni lelkünkön ! — Azt hiszem, igaza van önnek, — viszonzá Albert , — de nem mindig rendelkezünk elég lelki erővel. A háziak nem akarták a meddő vitát tovább folytatni s közönyös tárgyakra tértek át. — Oh, — kiáltott föl egyszerre a fiatal leány, — ez már mégis szörnyűség ! — Mi az ? — kérdezte az öreg. — Nem a hímzésem rajzát követtem s ime tönkre tettem ezt a pálmafát! Antónia összegöngyölte hímzését s kosarába vetve, fel s alá járt a szobában. — Egy kis bosszúság! — mondá Fernand mosolyogva atyjának. — Nem kis boszuság ez, hanem nagy! — szólt a leányka. S ezt mondva, távozott a szalonból, hogy vissza se térjen abba többé egész este, a legcsekélyebb figyelmet sem tanúsítva Villennes iránt. Noha Albert különös jellem volt, a mellékkörülmény annyira hatással volt rá, hogy egy jó negyed óráig szavát sem lehetett hallani. Néma tűnődésben vesztegelt. Az öreg Raynal és fia kissé szégyelni látszottak Antóniának a szeszélyeskedését. — Antónia kisasszony heves, nagyon heves természetű, — szólalt meg végre Villennes, először szakítva meg a csöndet. — Én még soha sem láttam őt így! — mondta az öreg, inkább Fernandhoz, semmint Alberthez intézve beszédét. Fernand mit sem válaszolt atyjának emez észrevételére. Végre, miután kissé lecsavarta a lámpát, mely kissé erősen világított, Albert felé fordulva mosolyogva kérdezte: — Nos, hát miben állapodott ön meg ? — Alkalmasint megkísérlem a szerencsét, Fernand úr, mert napjainkban senki sem boldogulhat, ha fájdalmaiba temetkezik. Az álmodozók önzők, sőt a munkásemberek is gyakran szintén azok , de legalább nem sértik meg oly szembeszökőleg a társadalmi rendet, amennyiben a közös munkában való versenytől nem vonulnak vissza. Dicsőítve emlegetik az oly embert, aki bőségben él, habár keresményét kizárólag a saját gyönyörűségére és élvezetére fordítja is. A töprengőktől és habozóktól elfordul a társadalom. A párisi életben csak egyetlenegy nap van a szomorkodásnak szentelve, a halottak napja. — Ön végre is helyesen gondolkozik, — szólt az öreg, nyájasan szorítva meg Albertnek a kezét; — de az imént még féltem, hogy nem a leghelyesebb irányt fogja választani. Most már csak maradjon utóbbi elhatározása mellett! Őszintén mondom ezt önnek, a saját érdekében. (Folyt. köv.) 1537 — Hazai irodalom, művészet. * »Budapesti Szemle.« Gyulai Pál e folyóiratának augusztusi füzete még pontosabban köszönte be, mint maga a hónap, melyre szól. Már tegnap megjelent. Első cikkében Beöthy Zsolt nagyon érdekesen ismerteti a múlt századi iró, voltakép műfordító Báróczi pályáját, a kit Kazinczy Ferenc mint »új módon szólót és nyelvszépitőt« mentorának tekintett és mindig bensőleg tisztelt, kihez Bacsányi lelkes verset irt, de kit Kisfaludy Sándor »kellemetlen, fösvény, öreg alchimistának« tartott. Beöthy rövid vonásokban jó képet fest ez eredeti alakról, ki sokat olvas, fordít, de a maga tehetségéhez bizalmatlan ; ott hagyja Erdélyt, mivel atyjával nincs a legjobb viszonyban s megfogadja, hogy nem is tér oda vissza s e fogadását — ha szive fáj is bele, makacsul megtartja; kis termete és nem szép arca dacára gárdista lesz s ezredesi rangig viszi; alchymistaságra adja magát, de aranyat persze nem csinál, s csak egy almányi sárga rezet mutogat Kazinczynak, mint a mely ólom volt egykor. Beöthy nem csak e különös lelket és pályát ismerteti, hanem egykor hires könyvét is: a Calprenéde »Kassandra« című hősi regényének hét kötetes kivonatát is. Többi művéről a következő füzetben fog szólni. A mostaniban még e dolgozatok vannak: Hegedűs Sándortól »A latin államok pénzszövetsége, mely akadémiai székfoglaló volt;Medveczky Frigyestől, a »Társadalmi problémák az államregényekben« negyedik, utolsó közlése, melyben Cabet »Ikariai utazásá«-ról van szó, még pedig sok szó, mennyiben a szerzőnek nem előnye a tömör előadás. Következnek a szépirodalmi munkák: Pálffy Albert »Darbóczy család«, című regényének folytatása : »Részlet a Sakuntalából«, vagyis e hétfelvonásos szanszkrit dráma negyedik és ötödik felvonása, Fiók Károly jeles fordításában ;Nagy Lászlótól egy arab rege: »Ben-a thiba látománya« (szépprózában.) Az »Értesítő« négy könyvet ismertet, így Gourd Alfonz jeles francia művét az északamerikai köztársaság szervezetéről ; Deák Farkas »Forgách Zsuzsánná«-ját, mely a bíráló szerint e férjétől, Révay Ferenctől megszökött asszonynak kétszáz év múltán irt védő ügyvédi szépítgetése, épen nem történeti vagy lélektani felfogással ; Willmansnak a Melki Henrikről irt bonni füzetét, mely azt állítja (de nem erős alapon, hogy ez a Henrik magyarországi szerzetes lett volna s magyar főurak számára irta meg német művét a papok ellen, nem a német, hanem a magyarországi állapotokat festve; végül Pór Antal Ipolyi életrajzát, mely a bíráló szerint: nagyit, Jódit, hízeleg s még Csengeryt is hibáztatja, hogy a »Magyar mythologiá«-t megbírálta, minélfogva az életrajz ismertetője most föleleveniti a Csengery bírálatát, hogy alaposságát és igazát kimutassa.Ime dolgozatokból áll a »Szemle« augusztusi füzete. * A trónörökös könyve, »Az osztrák-magyar monarchia írásban és képben« című néprajzi mű Bécset tárgyaló részéből a 7-ik füzet jelent meg. Speidel Lajos cikke »A színészet Bécsben«, melyet Rákosi Jenő fordított gonddal, végződik s Ily Albertnek. Kaas Ivor által fordított cikke »A festészet és szobrászat Bécsben« kezdődik meg benne. Amahhoz híres színészek és színésznők: Schröder Zsófia, Anschütz, Fichtner, La Roche, Haizinger Amália arc-, Raimund, Krones Teréz, Elsler Fanni, Scholz és Nestroy jelmezképei, továbbá az új burgszínház képe járul. A másik cikk illusztrációi : domborművek és oltárképek a középkorból. * Herceg Coburg Fülöp könyve. A napokban fog megjelenni a tanörökös sógorának úti és vadászati munkája, Karindo álnév alatt. Cime lesz: »Voyages et chasses à travers le monde.« A világ körül tett útját írja le benne. Noha ez francia nyelvű könyv s a bécsi Wallishauser cég kiadásában lát napvilágot, mégis — mert nagy rangú írója hazánkban lakik s a magyar honvédséghez tartozik, — bízvást említhető hazai irodalmunk rovatában is.Valószinüleg fog akadni magyar fordítója. * A »Magyar Salon« e havi füzete pontosan megjelent elsejére. Mint ez érdemes képes folyóirat legtöbb füzete, aktuális tárgygyal foglalkozik ez is elsősorban. A Budavára visszafoglalása 200-ik évfordulójának megünneplése alkalmából rendezendő »Történelmi kiállítását Pulszky Ferenc és Horváth Ignác ismertetik s a szöveget a hires császári gobelinek s a kiállítás egyéb nevezetességeinek rajza díszíti. A szépirodalmat Jókai Mórnak Murai Károlynak és Daudetnak elbeszélő művei, Tóth Lőrinc és Rudnyánszky Gyula költeményei képviselik. Népismei cikkek: Kenedi Gézától »Tenger-melléki vázlatok« és dr. Simonyi Jenőtől »Az atlanti óceán partjáról« képekkel. Sz.-Prielle Kornélia asszonyról Rakodczay Pál közöl tanulmányt s egy lap a korán elhunyt Széll Piroska emlékének van szánva. Gróf Zay Miklós madártani, Szana Tamás biblográfiai cikkei s egyéb apróságok vannak még a füzetben. A már említett illusztrációkon kívül: Telepy, Pataky és Mannheimer genre-képei; Sz.-Prielle Kornélia aszszony, Széll Piroska k. a., Mailáth Béla és b. Edelsterre, hol a zenekar játszik, melynek változatos műsorozata mindig két részből áll s két karnagy is vezényli. Hazánkat itt is, mint majdnem minden külföldi gyógyhelyen, nagyobbára a pénzvilág képviseli. A németeken kívül sokan vannak lengyelek és szerbek, úgy szintén olaszok. Különben Európa csaknem minden nemzete képviselve van. S következnék erre egy hazafias, bús sóhajtás, hogy mennyivel jobb volna ennek a sok »magyar« embernek otthon költeni el azt a sok pénzt, amit most külföldön hagy. De minek hányjak falra borsót ? Aztán félek, azt találja valaki kérdezni, hogy hát én mért nem költöm otthon a pénzemet ? De mikor az egésség úgy kívánja s a beteg úgy keresi nem csak a gyógyulást, hanem a kényelmet is. Hogy Gleichenberget, a legmagasb rangúak is bőven látogatják, bizonyítja az, hogy részint itt időztek, részint itt vannak most is: Albrecht, Leopold Salvator, Ferenc Salvator, Albrecht Salvator főhercegek, majd Károly Salvator, Rainer Salvator (nejével) és Eugén főhercegek; továbbá herceg Windisch-Grätz cs. kir. tábornok és titkos tanácsos. Maria Immaculata, Maria Carolina, Maria Immaculata Clementina, Maria Antoinette s Henriette Maria Immaculata főhercegnők. Külföldről: Duchesse de Nodi szül. Mocenigo comtesse, Mocenigo Spaur és Amelie Mocenigo comtesse, Velencéből: Pallavicinine őrgrófné, Pallavicini és Steinach grófnők, gr. Attems Sándor és neje, Weltheim Bertha bárónő, báró de Vaux Lajos, gr. Batthyány Arthur stb. Járnak sokan a színházba is, hol közelebb a »Cigánybárót« adták. Sok taps jutalmazta a társulat több tagját. Gráci színészek, kik buzgón működnek. Gleichenbergből. (Br. A.) A mi napunk itt reggeli hatkor kezdődik. Ekkor kezd gyűlni a közönség a kúthoz s ekkor kezd játszani a zenekar is. Oda megyek én is, mielőtt reggeli sétámat megkezdeném s iddogálom a többiekkel a savót vagy ásványvizet. (Az iddogálás kifejezés alatt lassú, kortyonkénti ivás értendő.) Aztán a zene kedves hangjai mellett végig megyek a fősétahelyen,mig Pestre nem érkezem, onnan már gyorsabb ütemben megyek Budára, majd átvágok Velencébe, s aztán bájos erdőn s kerteken keresztül, igen kellemes gyaloglás után eljutok Milánóba,mig Grácon keresztül lakásomra nem érkezem: a Holdba. Az egész séta nem tart tovább másfél óránál. S hogy nem beszélek vadakat, azzal tisztában van mindenki, a ki tudja, hogy Pest, Velence, Milánó és a többi itteni villák és szállók elnevezései. Gleichenbergnek ritka szép kiránduló és sétahelyei vannak, s mindenféle hangulatú ember megtalálja a maga kedvenc helyét. Aki a zajos, nagyon látogatott helyet szereti, a központban marad, mások — hogy egész egyedül legyenek, — az erdő mélyébe vonulnak, de van olyan hely is, hol az ember maga van, mégis látja, tudja, mi történik odakünn. Ilyen a hallgatás istenének , Harpokratesnek lugasa. Nagyon csöndes hely, hol az ujjával hallgatásra intő isten embernagyságú szobra is el van helyezve. Az élet meglehetősen élénk. Múltkor nekünk is volt sikerült táncmulatságunk, afféle már-már nagyon is divatba jött Annabál. A nagy »Kursaal« zsúfolva volt vendégekkel, többnyire nézőkkel, de az első négyest mégis valami harminc pár járta. Aki Gleichenberg közönségét együtt akarja látni, az menjen este hét órakor a »Kurhaus« előtti