Fővárosi Lapok 1886. szeptember (242-271. szám)

1886-09-01 / 242. szám

ban talál. Mi levelezni fogunk, a­nélkül hogy valaki gyaníthatná. Egyébiránt nekem barátaim is vannak. Tudja meg ön, hogy megszabadításomról van a szó. A legnagyobb áron is iparkodni fogok szabadságo­mat megvásárlani. Én sokkal szerencsétlenebb va­gyok, mintsem elmondhatnám, de sokkal büszkébb, semhogy be ne vallanám. Ferlon Marie:« Ily levelek határoznak egy férfinak akarata és sorsa fölött. Az ily levelek becsületéhez, vágyaihoz, könyörületéhez és önérzetéhez vannak intézve. A lehetetlenségre és bátorságra ösztönzik őt. Van-e áb­rándosabb, merészebb kaland, mint egy nőt megmen­teni, szeretni és sajátjává tenni ? Hátha még ez az igéző nő első pillanatra megigézte őt rendkívüli szép­ségével s reményt nyújtó tekintetével ? ! Móric lázas türelmetlenséggel várta ama pilla­natot, melyben valamit tehet a boldogtalan nő érde­kében. Ha nyugtalansága kissé csillapult, elővette a titkos írás kulcsát, melyet a marquise küldött neki. Móric gyönyörködve tanulmányozta azt, de egy­szersmind csodálkozott kissé. Az a nő, a­ki hasonló írásmódot talált föl, két­ségkívül értelmes és merész, — gondolta magában a fiatal­ember. Hogy valamely meghitt nő áll rendel­kezésére, abban semmi kétsége sem maradt fönn. A marquise óvatossága nem kevésbbé tetszett Móricnak. Egy könnyen észrevehető jel volt tudatandó Móriccal, vájjon megjelenhet-e a lomtár ablakánál a meglepetés veszélye nélkül ? E jel fehér vászonszalag volt, mely az ablakával szemközt eső bokrok egyi­kére volt feltűzendő. Előre nem látott veszély eseté­ben a marquise ablakainak egyikéből kicsüggő vörös fonal volt a megállapított jel. Ily esetben tehát Móric a lomtár ablakából rögtön lesiethetett a szobájába. Más körülmények közt bármily gyermekesnek látszott volna is Móric előtt ily eljárás, most nagy fontosságot kölcsönzött ennek a marquise helyzete s ama kaland, melyre érette vállalkozni eltökélte magát. Másnap délután Móric megpillantotta Severint, midőn ez a kastélyba érkezett. Alighogy elhaladt a zenemester az ablakával szemben eső bokrok mellett, a fehér vászonszalag már ott csüggött az ágon. Tehát csakugyan nem csalódott Móric. Severin a marquise megbízottja volt, következéskép neki is hive lesz. Gyorsan fölfutott a lomtárba s remegett az örömtől, midőn a fiatal Ferlonnét abban az ablakban megpillantotta, melyben először látta. A marquise nyájasan mosolygott rá s öröm su­­­­gárzott arcáról. A másik ablakon egy leány himezett, ki azonban fejét soha sem emelte föl hímzéséről. (Folyt, köv.) gány-harcban, mi gyakorta előfordult, megbecsülhet­­len biztonságot nyújtottak. Érdekesek azon huszár­sisakok, melyeken fönt egy egy sasalakú madár látható. Karabélya a kiállításnak egy van, az is egyszerű, sima, nyolclapú csővel, a pisztolyai közt már akad több igen becses darab, épen oly gazdagon díszítve, mint a lőfegyverek. A pisztolyok általában nagyok, s nehezek voltak, úgy hogy félkézzel alig kezeltet­hettek. a fegyvergyűjtemény legszebb tárgyai a kar­dok, páncélszórók és a handzsárok. Ki van állítva Rákóczi kardja, előlapján egy hosszúhajú mellképpel, e körirattal: Com. Ladislaus Rákóczi) de Felső Va­dász. Fokának baloldalán osztrák kétfejű sas. A Szo­­bieszky János lengyel király kardja, melynek marko­lata fölött aranyból berakva a Szobieszkyek családi címere látható latin köriratokkal. Markolatán lovas vitéz van aranyból berakva egy szivalaku hegyi kris­tályba, amint egy elesett török harcoson gázol. Az Apafy Mihály erdélyi fejdelem kardja, finom damaszk pengével, egyik lapján a neve berakva aranynyal. A kard hüvelye és markolata áttört munkájú aranyozott ezüst türkiszekkel ékítve. Báthory Gábor széles pen­géjű kardján is a név olvasható, mindkét oldalán török jelvényekkel és török feliratokkal. A páncélszúrókat többnyire a magyar huszárok használták lándzsa helyett. Ezek háromélű, hosszú, egyenes, sima acélpengék voltak, egészen szúrásra idomítva. A kiállítottak közt van egy, melynek hü­velyén olvasható: Ez a fegyver kié volt, kié most, kié lesz. Ebé volt, enyém most, ebé lesz. Rosa István: F. B. M. Vagy hazám szabadsága vagy halál 1704. Eb kéri eb adja kordéba. A kordé alatt zsákmányt kell értenünk. A páncélszuró gazdája a kurucok közé tar­tozhatott. A handzsárok majd mind finom acélpengéjűek, arany, vagy ezüst berakással, lapjaikon török írással. Még a kések közt is akad egy, a­melynek damaszkok­ széles pengéjén Aszif híres kardcsiszár neve olvas­ható. A török közt pedig nem ritkák a lángos­ pen­­géjüek, mi nyugati eredetre vall. A sok csatabárd, csákány, harci fokos, pika, kopja, kelevéz, lándzsa közt, melyek a trófeákról lóg­nak le, legeredetibb harci eszköz a kettős alabárd, mely félhold alakú két vágólappal van ellátva, háttal fordulva egymásnak. De mikor az ellenséges elemek közel kerültek egymáshoz s ember ember ellen küzdött, a legfélelmesb fegyver mégis a buzogány volt. A hova az oda sújtott, ott még a páncél alatt is összetört a csont. Mit Esterházy gróf esete is bizonyít, kinek a sisakja át se lett lukasztva és mégis elesett, egyetlen buzogánycsapástól, mely a halántéka táján érte. A buzogányok közt legérdekesebb darab az, mely Alapi Gergelyé volt, s mely ki van verve gazdagon ezüsttel. A buzogányokhoz lehet számítani bátran a csatacsil­lagokat is, melyek végükön körte­ alakú fagombbal ellátott hosszú rudak voltak, mely fagombokból he­gyes vasszögek meredtek ki sűrűn és minden irány­ban. Ezek egészen hazai fegyverek voltak, itt jöttek divatba s a gyalogság lett velők fölfegyverezve: egy adat szerint 1686-ban Traxler Egid Rosser 200 ilyen csatacsillag készítésére kapott a kormánytól megren­delést. Nehány gyalogsági szuronypenge is ki van ál­­litva.Ezek Budavár ostrománál lettek először használva s török vérrel avattattak föl a használható fegyverne­mek közé. Budaváránál vivatott a legelső bajonet­­harc. Akkor azonban a szuronyt még csak a puska csövében tudták megerősíteni, úgy hogy miatta lőni se lehetett. A magyar lovasság abban az időben könnyű sisakot hordott a fején, a mellén páncélinget. Fegy­verzete szablya vagy pallos volt, jobbjában kapja zászlócskával; a kapja nyele fehérre, vagy vörösre volt festve. A nyeregkápából pisztoly kandikált ki­ — 1761 — A király a történelmi kiállításon. A király ő felsége tegnap délben meglátogatta a történelmi kiállítást. Miután az uralkodó eljövetele előre be volt jelentve, fogadására megtették a kellő intézkedéseket. A Stefánia­ úton felhúzták a múlt évi kiállítás területét jelző póznákra a zászlókat, a mű­csarnok körül lovas rendőrök álltak és az épület előtt már fél egykor gyűltek össze a miniszterek, a polgár­­mesterek és a kiállítás rendezői. A felsége nyitott udvari kocsin érkezett meg. Kíséretében volt b. Papp Leonidás főhadsegéd és Zuma őrnagy szárnysegéd. Fogadására a műcsarnok előtt megjelentek, a rendező bizottság részéről b. Kemény Gábor miniszter, Ráth Károly főpolgármes­ter, Gerlóczy alpolgármester, Mailáth Béla őr, Kau­­ser építész ; továbbá Trefort, br. Orczy, gr. Szapáry, gr. Széchenyi, Bedekovics Kálmán miniszterek, Török János főkapitány sat. Báró Kemény Gábor, mint a történelmi társulat elnöke üdvözölte a kiszálló királyt. Azután bemutatta Majláth Bélát, a kiállítás rendezőjét, mire ő felsége a fogadására megjelent urakkal társalogva,belépett a mű­­csarnokba. Bal oldalt kezdte meg körútját, a kiállított tárgyakat megm­agyaráztatva magának. A két első teremben a régi fegyverek és törté­nelmi becsű festmények érdekelték különösen a királyt. Egy-egy arckép vagy szekrény előtt hosszasabban időzött. A harmadik teremben a fővárosnak nem rég készült terve kötötte le figyelmét, melyen Buda 1686-iki alaprajza is fel van tüntetve. Mialatt ő felsége a negyedik teremben időzött, megérkezett gr. Andrássy Gyula. Midőn a király meg­­pillantá, feléje sietett, kezét nyujtá neki s hogyléte felől tudakozódott. E teremben ő felsége hosszasan időzött a vezekényi csatát ábrázoló kép előtt. A kö­vetkező termekben különösen Pázmány relief-képe, Batthány Ádám és Csonka bég arcképei tűntek fel neki. A kiállított vérzászlóra megjegyzé, hogy alkalmasint Bécs városáé. Hosszabb ideig szem­lélte gr. Esterházy vértjét és a buzogányt, melylyel állítólag agyonütötték. A király tulajdonát képező gobelineket is tüzetesen megnézte. A párkányi csa­tát ábrázoló gobelinre azonban megjegyzi, hogy nem igen emlékezik rá. A török sátor, a tartókban levő kéziratok, okmányok, nyomtatványok, érmek, a ki­állított nyilak, dárdák és fegyverek szintén szorgosan szemügyre vetettek. Ő felsége b. Keményhez és Majláthhoz ismétel­ten intézett kérdéseket a kiállított tárgyak felől. Maj­láth a tárgymutató egy diszkötésű példányát is át­­nyújta. Több vértnél, buzogánynál és kopjánál a ki­rály bámulatos emlékező tehetségének adta jelét. Megmondta egyenként, hogy a bécsi arzenálnak me­lyik osztályából kerültek a történelmi kiállításra. Az 1686-iki táborozás alatt szerepelt nevezete­sebb egyének arcképeinél hosszasabban időzött, vala­mint Ince pápa s a Széchy grófnők képei előtt. Az okmányok közül különösen az vonta magára figyel­­­­mét, melyet IV. Mohamed szultán 1682. aug. 1-én­­ adott ki s melyben Felső-Magyarországot évi 40,000­­ tallérért Thököly Imrének adományozta hűbérül. A török arcképek iránt is érdeklődést tanúsított, a nagy vezekényi csatában megölt gr. Esterházy László felől pedig több ízben tudakozódott s visszajövetele alkal­mával az első teremben ismét megnézte olajfestésü arcképét. A körút a két nagy teremben ért véget. Körülbelül háromnegyed óráig időzött a király a kiállításon. Távozása előtt Ráth Károly főpolgár­mesterhez fordult s a következőket mondta magyarul: »Igen érdekes ez a kiállítás, igen szépen van rendezve.« A jelenlevő uraknak pedig megköszönte szives érdek­lődésüket. Báró Kemény Gábor a látogatásért mondott köszönetet, mire ő felsége kocsijához indult. A csarnok előtt ezalatt több száz főre rugó közönség gyülekezett, melynek éljenzése közben hajtatott vissza a király a várba. Hazai irodalom, művészet. * Károlyi Árpád nagy monográfiája »Buda és Pest visszavivása 1686-ban«, melyet a 200-ados emlékünnepély alkalmára Budapest fővárosa megbízásából eredeti kútfők alapján irt, vastag folio kötetben, 51 arc- és látképpel került ki Hornyánszky Viktor nyomdájából. 484 szép nyomású lapon, tíz fejezetben olvassuk az ostrom történetét. Az első fe­jezet az 1685-iki török állapotok festésén kezdődik, majd ismerteti XIV. Lajos és Lipót politikáját, a bécsi udvari pártokat. Lotharingiai Károly a háború­­párton volt, Magyarországot vissza akarva hódítani. A magyarországi török háborúhoz adandó hadi se­gély végett a német birodalmi kerületekkel folytatott alkudozásokat és kötött szerződéseket a második fe­jezet adja elő. A következők Lipót pénzügyeit s a pápa segélyét, továbbá Magyarország belviszonyait 1686-ban festik részletesen, érdekesen. Az ötödik fejezet az ostrom előkészületeire tér, ismerteti a se­reget, különös részletességgel az ostromló sereg ma­gyar alkatrészét. A hátralevő fejezetek az ostrom részletes leírásával foglalkoznak. A város helyzeté­nek ismertetése után, a körülzárás és júl. 13-iki sikertelen ostrom, a juh 27-iki első általános roham kritikai méltatása, a fölmentő török sereg Buda alatti szereplése és végül Buda bevétele adatnak elő, a leg­csekélyebb részletre is kiterjedő figyelemmel, bő és új adatokkal. Egy függelék a várba legelébb beha­toltak nevét sorolja fel s a térképeket magyarázza. A szövegbe nyomott képek mind láthatók a törté­nelmi kiállításon. Az emlékmű történelmi irodal­munkban ritka gazdagodást jelez s ép úgy becsüle­tére válik írójának, mint a megh­atónak. * A nemzeti szinház személyzete a mai ün­nepi előadáson kívül még egyszer fog játszani az operaházban: pénteken. »Széchy Máriá«-t adják elő. Vasárnap estétől kezdve már a nemzeti színház­ban működnek s a jövő hét játékrendje az lesz, a­mit voltak és a jelenlegi hétre állapítottak meg. * A »Magyar Salon« szeptemberi füzete meg­jelent. Van benne több érdekes kép és közlés, de felé. A magyar gyalogság, vagy mint abban az idő­ben nevezték, hajdú, rövid csövű puskát hordott, karddal az oldalán, övében jobbfelől buzogányt, vagy csákányt. A lovasügy miként a gyalog, köpenyt, vagy bundát viselt. A janicsár hosszú csákószerű löveget viselt, fönt tollforgóval, hosszú kabátja magyarosan volt zsinórozva, szűk magyarnadrágjához papucsot húzott, vállán kanócos puskát cipelt, baljában az égő kanó­cot tartva, oldalán handzsárral. Ugyanígy nézett ki a mahomedán nyilas is, avval a különbséggel, hogy puska helyett puzdrát és ijjat hordott. A spáhi prémes süvegű lovaskatonája volt a töröknek, nyíllal és karddal fölfegyverkezve, jobbjá­ban rendesen egy korbácsot tartott, mely két-három ágra volt bőrből fonva. A császári hadak gyalog csatlósai kovácsolt vasból mell- és hátvérttel voltak ellátva, melyet váll­szíjakkal erősítettek meg magukon; ezenkívül fél­­karvédővel, fejőkön egyszerű sisakkal, mely karéjos halántékvédőkkel és hódfarkalakú nyakszirtvérttel birt. Fegyverzetük pikalándzsa, kopja vagy bárd volt. Az utóbbiakból van egy érdekes példány kiállítva, melynek mindkét lapján királyi koronával fedett címerpajzs látható, a korona fölött T. C. E. betűk, e fölött az 1649-ks évszám, alább rajta hadfelszerelési tárgyak. A lovascsatlósok kópjákat használtak, me­lyek csúcsa hosszúkás, lefelé szélesedő s alól hirtelen egyenesen lecsapott volt; a csúcs hegye és lapja egyébként négyélű, alól pedig egy tizoldalu szárba ment át, melybe a fanyél két vasnyujtvány segélyével volt beleerősitve. E fegyveren kívül azonban már pisztolyokkal is el voltak látva, míg a német nehéz­lovasság hosszú egyenes kardokkal küzdött. Az ide­gen hadak gyalog köznépe többnyire puskás vagy muskétás volt, lovassága pedig bár mell- és hátvérttel védte a testét, a feje könnyebbségére háromszögletű bőrkalapokat viselt.

Next