Fővárosi Lapok, 1887. március (24. évfolyam, 59-89. szám)

1887-03-01 / 59. szám

nek, hogy van egy elv, a­mely szerint nem kell a jövedelmet egészen elkölteni. Ha valaki gazdag, ezt az elvet annál könnyebben megőrizheti; ha pedig va­laki szegény, annál inkább szükséges azt szem előtt tartani. Ha valaki eme szabálytól eltér, előre bizo­nyos lehet abban, hogy tönkre teszi magát. Ha a tőke kamatait elkölti, szükség esetében magához a tőké­hez kell nyúlnia, melyet ha megcsonkít, lassan kint mindinkább csökken a jövedelme. De még az áru­cikkek ára is egyre emelkedik és soha sem lehet azo­kat a tárgyakat oly áron szerezni be, mint az előbbi évben, úgy hogy változatlan jövedelem mellett is folyvást szegényedünk. Nos, hogy a tönkrejutás e kettős okát elhárít­­hassa az ember, ennek csak két módja van : minden évben szaporítani a vagyont s ez nem történhetik máskép, mintha kereskedünk, vagy ha évi jövedel­münk egy részét megtakarítjuk, hogy növelhessük a tőkét, abban a mértékben, amint az megapadt. — Hiszen azt az egész világ tudja, — viszonzá Margit, — ez nem más, mint a politikai gazda­ságtan. Lajos megjegyzéseinek megvolt a közvetlen hatása, az, hogy ő maga rendelkezhetett szabadon továbbra is a tőke és jövedelem fölött. A­mi a háztartást illeti, Margit annyira óvatos lett a kiadásoknál, hogy férjének kellett őt ösztönöz­nie, hogy a takarékosságot ne vigye túlzásig; nem akarta, hogy neje nélkülözzön, mi által a házas élet­ben gyakran viszály és kellemetlenség fordul elő; de még nem is akart Lajos rosszul táplálkozni. A részletekre kiterjedő költségvetési vita in­kább csak barátságos eszmecserére adott alkalmat, semmint komoly vitatkozásra; úgy folytak a dolgok, mint a kormány és a költségvetési bizottság közt szo­kott, midőn a parlamentnek bizalma van a kabinet­hez s midőn a kabinet mitsem palástolgat a parla­ment előtt. Az állami költségvetést egyébiránt igen könnyű a magánosok háztartásában is alkalmazni. Lajos meg akarta ezzel a feleségét ismertetni. Külügyek. Költségek a külföldi hatalmak kép­viselőinek tisztességes elfogadására. Utazási és futár­költségek. Diplomáciai ajándékok oly egyének szá­mára, a­kik hasznot hajthatnak. Titkos kiadások ellen­séges ármánykodások ellenőrzésére. Tengerészet és hadügy. Biztosítás viz- és tűzkár ellen. Erődítések. Vadászat és hadászat. Rajzok és tervek. Fölszerelések. Igazság és vallásügy. Polgári törvénykezés fen­­tartására. Kihágások ellenőrzésére a rendőrség által. o . Egyházak és lelkészlakok biztosítására. Szt.­Péter­­fillérek. Házi szegények. Jótékony célok. Belügy. Lakbér. Ingóságok fentartása. Főzés, világítás, meszelés. Kiskorú árvák pártfogása. Fizetés­­telen orvosok díjazása városon és vidéken. Nemzeti és családi ünnepek rendezése. Szolgákra, porkolábokr­a való ügyelet. Semmi titkos alap. Nevelés és szépműv­észetek. Könyvek, szemlék és hírlapok. Gyermeknevelés. Művészek ösztönzése. Szin­­­házak és zenetermek. Műtárgyak vásárlása. Földmivelés ipar és kereskedés. Ösztöndíjak a föld- és szőllőmivelés előmozdítására, állattenyésztés és nyerstermelés emelésére. Egésségügyi intézkedések a ragályok kiütése ellen. Közmunka. Utak és hidak. Vasúti kiadások, kocsi-, omnibusz- és hajó-költségek. Posta és távirás. Mindenféle levelezések. Pénzügy. Adófelügyelet. Jövedelem behajtása. Bérletekből befolyó összegek beszedése. (Folyt. köv.) 423 Hazai irodalom, művészet. * Strakosch Sándor, a bécsi recitátor, szom­baton este Újvidéken tartott előadást, legnagyobb részben olyan közönség előtt, melynek nagyon ked­ves mindaz, mi Bécsből ered, akár divatcikk, akár irodalmi termék, akár más. Az első mutatvány An­tonius halotti beszéde volt Shakespeare »Julius Cae­­sar«-jából, a közbeszólásokat is előadva. Schiller »Haramiái«-ból a toronyjelenetet — tudósítónk sze­rint — több hűséggel adta elő. Legtöbb sikerrel járt azonban a Heine »Kevlári búcsujárás«-ának, s a Cop­­pée »Senki jószágáénak szavalása. Petőfiből szintén mutatott be egy darabot: »A faluban utcahosszat« kezdetű költeményt, a Neugebauer László fordításá­ban, de ennek felfogásában a recitátor téved. Petőfi a szerelmi bánat elkeseredettségét tüntette föl,jellem­­zőleg a magyar legény büszke dacosságában, míg Strakosch komikussá akarta tenni. S azért ennek nem is volt hatása. * Beniczkyné Bajza Lenke legújabb regénye. Egy új vállalat első kötetét kaptuk. Címe »Magyar háziasszonyok könyvtára« s kék nyomású, sárgás papirosú köteteket tartalmaz. Kedvelt írónőket, Be­­niczkyné­ Bajza Lenkét tudvalevőleg a »Magyar Há­ziasszony« olvasónői arany tollal lepték meg, melynek átnyújtása annak idején említve volt. E lap hasábjain látott legelőször napvilágot legújabb »Zsebkendő és legyező« című regénye. A mű most Robicsek Zsigmond könyvkiadásában megjelent és­­ írtért kapható. * Hangverseny. A nemzeti zenede teg­nap a redoute kistermében tartotta második zenekari hangversenyét. Gobbi Alajos karnagy vezetése mellett a felsőbb és kiművelési osztályok növendékei működ­tek közre. A műsor első száma a »Bűvös vadász« nyitánya volt, mely után zongoradarabok következtek zenekari kísérettel, Bachtól és Liszttől; a zongora­­játékban Szántó Dezső és főkép Flórián Helen k. a., Székely Imre tanítványai, arattak érdemlett elisme­rést. A hegedű osztály növendékei Hubay Jenőtől és Bodetól adtak elő hangversenydarabokat, zongora- és zenekari kísérettel, majd ismét a zenekari osztály játszott egy szimfóniát Beethoventől. Bartay Edétől is mutattak be két új szerzeményt, melyeket a közön­­­­ség tetszéssel fogadott, a szerzőt pedig kitapsolták.­­ Női karének volt az utolsó szám. A nagyszámú hall­gatóság soraiban jelen volt Haynald Lajos bibornok­­érsek is. * Vastagh György festőművész most jobbára arcképeken dolgozik. Fia Vastagh Géza fiatal festő, ki a müncheni művészakadémián folytatja ta­nulmányait, jelenleg itthon időt s egy nagyobb állat­képet fest az »Oroszlánok lesben« cím alatt. A jövő hónapban azonban újra visszatér Münchenbe. * A »Philologiai Közlöny«-ből már megjelent a márciusi füzet. Közli Spitkó Lajos értekezését, melyet a filológiai társulat februári ülésén olvasott, azt fej­tegetve, miként kell gimnáziumainkban a klasszikus ókort ismertetni. Utána Némethy Géza Hesiod-magya­­rázatát, Fischer Gyula meg Jehuda ben Saul ibn Tibbun héber vallásbölcsész méltatását fejezik be s­­ Krausz Jakab »Párhuzamos idézetek «-et közöl az­­ ókori, külföldi s hazai irodalomból. Majd Ábel Jenő társszerkesztő Fináczy Ernőnek »A homorosi Deme­­ter-hymnusról« írt könyvét bírálja; Pozder Károly, Bartal Antal, Erdélyi Károly s Weisz Rezső külföldi filológiai munkákat ismertetnek; Váczy János és Fodor Gyula két programm­ értekezésről írnak bírá­latot ; végül pedig társulati ügyek s vegyes tartalmú apróságok olvashatók a füzetben. * Öreg színész jubileuma. A szabadkai szín­házban a rokonszenv meleg nyilatkozatai közt ülték meg Horváth Ferencnek, a »Thalia«­színész­­szövetkezet veterán tagja színészkedésének 35-ik, szabadkai működésének 25-ik évfordulóját. Az öreg színész az úttörők, a küzdők derék csoportjából való, Schiller »Haramiák« című drámája került színre, melyben Moór Ferencet játszta. Az előadás előtt az egész személyzet a színpadra gyűlt és Bihari szép beszéd kíséretében átadta az ünnepeltnek pályatársai ajándékát, egy ezüst serleget. Majd Fürediné asszony díszes kék szalagú babérkoszorúval lepte meg. Elő­adás után a »Nemzeti szálló« éttermében bankett volt. * Zenetörténeti munkácska. Hoffecker Imre fővárosi zenetanító kis füzetben összeállította az össz­hangzattan és zeneszerzéstan, mint tudomány fejlő­désének mozzanatait. A füzet címe: »A­z ö­s­s­z­­hangzat és zeneszerzés-tanítás mód­szertana.« Tulajdonkép csak kivonat a kérdéssel foglalkozó nagyobb külföldi munkákból. Hat fejezet­ben tárgyalja vázlatosan a történeti részt. Az egyes módszerek bővebb tárgyalását, összehasonlítását, kri­tikai méltatását a szerző egy későbbi füzetre ígéri. * Apróbb hírek. Gr. Keglevich intendáns, mint a »Pesti Napló« Írja, egy elterjedt hír szerint, benyújta a belügyminiszterhez lemondását, de ez nem fogadta el. — Molnár György, ki állan­dóan Szegeden tartózkodik, a napokban vendégsze­­ r­ tekintett fiával, Lipót főherceggel, gróf Zichy Ágos­ton és bájos neje társaságában. Bezzeg a kor­mányzói család fogatára is omlott a cukorzápor, a mire ők is szaporán felelgettek vissza. Föltűnt még ez alkalommal egy művirágokkal megrakott kocsi, egy fiatal urakkal teli mesterséges tramway, továbbá Dall’Astané asszony három óriási bokrétája, vazall­­jainak hódolati ajándéka; kettő e gyönyörű virágre­mekekből előtte volt elhelyezve a fogaton, az aranyos cukros­ kosár mellett, s a harmadikat a mögötte ke­­vélykedő inas alig bírta két kézre fogva mutogatni a kiváncsiaknak. Egy szóval vig délután volt, a jó­kedv reggelig csapongott az egész városban, Abbá­ziában pedig »bolond-estélylyel« végződött. Másnap ott voltak a mulatók megint Tersattón, megünnepelni a hagyományos hamvazó szerdát. Óriási tömeg tolongott le s föl az ódon házak között, míg a templom mögötti téren a Jellasics-ezred zene­kara játszott hosszú időközökben rövid keringőket. Fogat fogatot követve hozta a díszes közönséget, gyalog sétálók százával jöttek a lépcsőkön és a mellék­utakon, a kormányzó grófi pár is gyalog jött fel a négyszáz lépcsőn, hogy a tarka tömeget szemlélje. Pompás öltözékek, ragyogó díszítések csillog­tak a gyönyörű napsugaras meleg délutánon. Össze­vegyülve látható itt minden társadalmi osztály, sé­tálva a régi Frangepánok halt porai fölött: a hivatal­főnök, a szolga, aranyos tiszt urak, matrózok, úrnők, cselédek, gazdag urak, szegény iparosok. És a társal­gási nyelv is valóságos bábeli zavar, alig örülsz itt egy magyar szónak, már amott horvát dalt fújnak, emezek olaszul csevegnek, amazok francia vagy angol felkiáltást hangoztatnak, emitt németül társalognak, amott két idegen úr spanyolul értekezik. A bormérő házakban tömve az emelet, a földszint, az udvar. Ez ám a furcsa vendéglői kényelem: pohár, üveg korsó mind elfoglalva a korábban érkezettek által, ám a szomjatok megrohanják a konyhát, s minden csuprot, kormos kondért hatalmukba kerítenek, körülfogják a csapost, a­ki egyre ontja a bort egy rengeteg nagy hordóból, és ott fogyasztják a kivívott és drágán meg­fizetett italt, állva, egymás hátán szorongva, de arra nagyon ügyelve, hogy valamikép egy drága csöpp veszendőbe ne menjen. Néhány vidéki horvát — min­den egyébb edény el lévén foglalva — a fehér mosdó tálba mérette borát, s még irigyelte is őket egy pár kevésbbé szerencsés, kik leveses tányérokból, fakanál­lal szörpölgették a szőllő levét. Na — mondom — ezek bizonyosan megfogadták otthon, hogy ők ma nem isznak bort. Azért eszik. Amott a mi két meghonosodott törökünk békés egyetértésben több tiszturral uralják az egyetlen egy asztalt, melyre terítő is jutott, mulatnak a mulatókat szemlélve, kik a bor mellé csak heringet vagy kőke­mény kétszersültet bírnak kapni, mert a tersattói vendéglős ennivalót nem tart, s ki nem visz magával, hát bizony ott egy szelet kenyeret se kaphat. Valóságos ostromállapot. Ám végre a tiszt urak vidámsága elérte a kellő fokot, a szemekben hősies elszántság villog, fölkere­kednek s elindulnak hódítani. Amott a zenekar körül tolongnak a sétáló hölgyek, kék, vörös, zöld, sárga és ki tudja elsorolni, milyen szinü ruhákban, kék, barna, szürke, fekete és mit tudom én még milyen szinü szemekkel. És ezek a szemek csillognak, ragyognak, nevetnek, még beszélnek is, de azt csak az érti meg, ki a virágnyelvet ismeri; a tiszt urak pedig örök időktől fogva a hadi tudományok mellett ott tarto­gatják a keleti virágnyelvet is, ők tehát értik, mit mond az ibolya meg a nefelejts. A két török is oly kedvtelve sétál a suhogó selyemfodrok, fátylak, bóbi­tás kalapok viselői között, mint egy-egy padisah, és érzelmes mosoly közt jegyzik meg egy gyönyörűen fejlett alakra: »Oly szép mint egy egész hárem.« Estére már a közönség fele mámoros, a másik fele szerelmes; s ha ezeken kívül van még ott valaki,­­ az nem lehet más, mint világgyűlölő. Persze az intel­ligens osztály napszálltakor már haza hajtat, s a mulató nép levonulása reggelig tart vig dalolás mel­lett, mikoron nem egy festi meg vérével a lépcsőket, a­mint gurulva lehempereg. De azért viszálynak hí­rét sem hallani; rendőri beavatkozásra sincs soha szükség, mulat a mi népünk, és dalol, ahogy a szá­ján kitér, de békességben van mindenkivel. Mikor aztán a pénze elfogyott, haza megy aludni, s más­nap lelkiismeretesen folytatja félbehagyott munkáját. Szorgalmasan dolgozik egész héten, hogy a legköze­lebbi vasárnap öt-hat barátjával közösen felfogad­hasson egy bérkocsit, s a bársony­ülésen büszkén düleszkedve, nagy énekszó mellett össze-vissza kocsiz­­zák a város utcáit, végre a kocsissal együtt hosszú áldomást isznak valamely bérmérésben, ordítva mint a vadállatok, de azért mindig békességben. A farsang utolsó napjaiban gyönyörű időjárás volt, tavaszias meleg, mintha kárpótolni akart volna a természet a hetekig tartó metsző hideg és rémesen süvültő bóra kegyetlenkedéséért. Bizony többször megesett, hogy egészen el voltunk zárva a külvilág­tól, s épen midőn legjobban lestük a háborús híreket, akkor napokig nem kaphattunk hírlapot. Mikor aztán négy-öt szám egyszerre megérkezett, úgy neki estünk, mint a szomjas vándor a fris forrásnak. És olyankor be kellett látnunk, hogy a hírlapok messze hátra ma­radtak mögöttünk, mert mi itt ama pár nap alatt, még levélhez sem juthattunk, merész fantáziánkkal sokkal előbbre vittük a bonyodalmas ügyeket. Szerintünk Pestből már a gyárkémények se látszanak ki, úgy körül van sáncolva; a honvédelmi miniszter által megrendelt katonasapkák már újonnan körülnyítt fejeken kéklenek, s a földmivelési miniszter rendele­tet bocsátott volna a földmivelő népfölkelők család­jaihoz, hogy siessenek nagy mennyiségben ugorkát és kukurbitát termelni, mely hasznos muszkairtó szerrel a galíciai határszélen barrikádot emelnek, melyet

Next