Fővárosi Lapok 1887. augusztus (210-238. szám)
1887-08-01 / 210. szám
** A felvidéki magyar kultur egylet e hó útr-án, Besztercebányán tartja idei közgyűlését. A tagok az odautazásra kedvezményes vasúti jegyet kaphatnak, ha Nyitráról, az egyleti titkárságtól igazolványt szereznek. Elég e végett levelező lapot írni. Ajánlatos a részvételt bejelenteni azért is, mert a besztercebányai rendezőség, melynek Csipkay Károly alispán az elnöke, magánlakásokról óhajt gondoskodni. A közgyűlést a megyeház nagytermében tartják, előtte ismerkedési estély, utána díszebéd lesz. Ebéd után kirándulást rendeznek, melyhez a rendező bizottság gondoskodik fogatokról. Elvezetik a vendégeket a zólyom-lipcsei várba, a »Gizella« munkásárvaházba, a hermándi híres papírgyárba s a szliácsi fürdőbe. Este táncmulatság fejezi be a nap változatos programmját. ** Nagyváradi hírek. Az ipar kiállítást tegnap este zárták be, miután a jutalmakat kioszták. A segédek és tanoncok közt negyedfélszáz forintnyi jutalmakat osztottak ki. A látogatók száma egy héten át mintegy hatezer lehetett, szombaton Tichy Gyula közúti vasúti igazgató tartott helyiségben gyakorlati előadást a méhészetről, Ehrlich Dániel pedig Budapestről mosó és facsaró gépeit mutatta be. Mint a kolozsvári iparkamra küldötte Fischer Vilmos porcellánfestő intézeti tulajdonos is megnézegette a tárlatot, melyen maga is szépfestésű madonnákat állita ki. A város tisztviselőinek fizetésjavítását a legközelebbi közgyűlés fogja tárgyalni; a javaslat szerint 7750 frt az évi többlet; a polgármester fizetése kilencszáz forint emeléssel van javasolva. — Az osztrákmagyar bank új fiókja a városban augusztus közepén kezdi meg a működését s főnöke Hevesi Ödön lesz. ** A bicskeiek Alcsuthon. Városi határozatnál fogva Bicskéről hattagú küldöttség ment József főherceghez, megköszönni hálásan azt a nemes buzgóságot, melyet a m. hó 22-diki tűzvész alkalmával személyesen tanúsított a város iránt Vinis Ferenc plébános beszéd mellett nyújta át a város köszönő jegyzőkönyvét, említve, hogy míg ő fensége tüzet olt, egyszersmind a legnemesb tüzet éleszti a szívekben. Balogh György lelkész maga és egyháza nevében köszönte meg ő fensége nagylelkűségét, hogy több polgárt a tűzből kimenteni segített. A főherceg kezet szorított a küldöttekkel. A két lelkész a Holdházy apát vendégei voltak aztán az ebédnél, a többi négy küldött pedig az udvarmesteri hivatalé. ** Megvigasztalódás. A »B. Hirlap«-ban olvassuk, hogy a Ludoviceum növendékei közelebb Fóthon tartottak terepfölvételi gyakorlatokat. Egy falusi lány bele szeretett az egyik csinos hadfiba s ugyancsak sirt, mikor eltávoztak. »Ugyan Rózsi — vigasztalta meg egy idősb és praktikusabb leány, — nem löstelsz sírni egy kiskatona után, mikor a faluban már csinálják a kvártélyt a huszároknak.« ** Vidéki hirek. Alsó-Tátrafüreden, hír szerint, Milan király udvarmestere egy hóra tizenöt szobát rendelt meg , tehát várják a szerb királyt. — Székesfehérvárra érkezett a napokban Jenő főherceg, a »Magyar király« hotelbe szállt, ott is ebédelt s mint kapitány, ő üdvözlő először az ott levő nagyobbrangú tiszteket, kik közül Pacor tábornok ráismert, hozzája ment s huzamosabban beszélgettek együtt. — Marillahegyen kápolna építése van rég tervben s Szabados pécsi kanonok már évekkel ezelőtt kieszközlé, hogy a csanádmegyei püspök is járulna hozzá háromnégyezer forinttal, most az oda várt Hieronymi Károly vasúti igazgatót fogják fölkérni, hogy az osztrák-magyar államvasút adjon hozzá fakő- és mészanyagot s akkor a kápolna létrejöhet. — Szepes megye árvaszéki elnökének, a képviselővé lett Sponer Andor helyébe Székely Farkas megyei főjegyzőt választották meg. — Nyitrán a püspök, ő felsége ott időzésekor a Zobor-hegyet is kivilágittatja s a Nyitri vizét úszó lampionokkal szépitteti meg. — Pécsett a tisztikar melegen vett búcsút a szerdán már Kassára utazó Paxy Károly tábornoktól, voltak bucsútisztelgések, közlakoma köszöntőkkel s díszes kiállitású emléklap átnyujtása — Nagy-Borosnyói nagyborosnyói Bede Antal elhunyt, 57 éves korában. — Pécsett az athletikai klubból még nem zárták ki Várady Ferenc hirlapirót, a mért egy cikk miatt megharagudott szolgabiróval nem kívánt párbajozni; ez ügy rendkívüli közgyűlés elé fog kerülni, mely remélhetőleg nem sokszor elitélt előítélet nyomása alatt fog dönteni. — Alsó-Tátrafüreden e hó 26-áig 1064 fürdővendég volt, Szliácson 843. — Aradon a Maros hídja alatt várakozó hajón egy 14 éves ifjú, Kirschner Soma (Tergováról való, kereskedő fia,) revolverrel agyonlőtte magát; mi vitte rá, nem tudják; zsebében öt krajcárt találtak. — Félegyházán Szentpéteri Horváth János 42 éves földbirtokos, ki már több ízben kísérlett meg öngyilkosságot, felakasztotta magát ; tettének oka családi viszály. A Kővágó-Eörsön már három nap egymásután volt tűz, mindannyiszor gyújtogatás következtében; a kár mintegy 10,000 forint. énekesnő, Rokitansky növendéke, ki pompás hanggal és alapos iskolázottsággal dicsekedhetik. Teleki k. a. a hamburgi színházhoz szerződött. Mind a két közreműködő sok tapsot kapott. *** Bécsi ajándék a pápának. Bécsből számos kiváló ajándékot küldenek a pápa jubileumára. Legfeltűnőbb köztük egy 100000 frt értékű kereszt. A király 20000 frtot adott rá, a többit osztrák főurak. Ő felsége utasításai szerint készül a kereszt. *** „Phantasie fahrt” Ez a címe Bombelles gróf egy zeneművének, melyet közelebb Tomacsek jótékonycélu hangversenyében, Franzensbadon adtak elő. A trónörökösné, kinek e mű ajánlva van, jelen volt a hangversenyen, mit Tomacsek nyilvános beszéddel köszönt meg. *** Az „Ausztria-Hotel“ Newyorkban van s hogy mégis egy arról szóló hirt e rovatba helyezünk, oka az, mert a vendéglősnője bécsi nő, még pedig nem más, mint az operette-ek egykori kedvence: Stuben Kori. Szakítva a babérral, gyakorlatibb pályára adta magát s »Boardinghouse«-ában bécsi konyhát tart. Hogy az üzlet jól megy-e, az némileg kétséges, mert újabb hír szerint a jövő saisonban Conried igazgató newyorki társulatánál fog vendégszerepelni. Teheti különben a vendéglője érdekében is, reklámul. *** Ausztriai hírek. Ottó főherceg, ki a hadseregben főhadnagyi rangot visel, a 12. számú dragonyosezredből áthelyeztetett a hatodik számú dragonyos-ezredhez. — Vilmos császár Gasteinban séta közben megpihent egy árnyas padon s egy müncheni festő fölhasználta az alkalmat, hogy vázlatot készitsen az agg uralkodóról. — Bécsből jelentik, hogy Strausky bolgár képviselő, mint kormánya küldötte, egyrészt azért is utazott Bécsbe, hogy az osztrák országos bankkal folytassa a bolgár vasúti kölcsön ügyében megkezdett tárgyalásokat. — Makart özvegyét eljegyezte Trebitsch Gusztáv bécsi ügyvéd. — Egy volt fióker-kocsis, Walter, lett a király kocsisa, miután az eddigi kocsist, 40 évi szolgálat után nyugdíjazták. — Zalevszky Filemon úgy látszik, többet sikkasztott, semmint eddig hitték, mondják, hogy kétszázezernél is többet, ámbár furcsa volna, ha a vizsgálat nem derítette ki pontosan a hiányzó összeget, de azt írják, hogy Zalewszkinél New-Yorkban 120,000 frtot, őrmester öcscsenél harmincnyolcezret találtak s ez hízón már magában is több 151,000 írtnál. — Egy jámbor kenguru, mely valami állatseregletből szökhetett meg, Traunstein környékén nagy rémületet keltett; azt hiresztelték, hogy az ismeretlen vad felfalja az embereket s némelyek már sárkányt gyanítottak benne. — Nagy tűz volt Sassov gácsországi városkában; elégett a templom és a városháza is s a mi legszomorubb : tizenöt emberélet is áldozatul esett. Ausztriai hírek. *** Magyar hangverseny. Az ischli gyógyteremben a napokban, válogatott közönség előtt adott hangversenyt Eibenschütz Ilona magyar zongoraművésznő, programmjával kiérdemelve a tetszést, ízlés és virtuóz technika nyilvánult játékában. Közre- s működött a hangversenyben Teleki Emma koloratur- I A kiadótulajdonos Athenaeum irodalmi s nyomdai r. társulat betűivel.Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület. 1548 Külföld. *** A király jó szive. Midőn Umberto olasz király a napokban kikocsizott, kocsija felé egy ritka szép korallárus nő közeledett, férje érdekében kérvényt akarva átnyújtani. De ruhája a kocsi kerekeibe bonyolódott, a nő elesett s a kocsi átment rajta. A király maga ugrott ki a kocsiból és felemelte a szerencsétlent. Azonnal kórházba vitette. Umberto nem távozott addig Livornóból, mig a fiatal asszony sorsáról nem gondoskodott. Felkereste a kórházban, ágyához lépett, kérdezősködött hogyléte felől s maga adta tudtára, hogy verekedésért bezárt férje, egy matróz, kegyelmet kapott. Megígérte továbbá, hogy gondoskodni fog családjáról és a nőt külön szobában ápoltatta. A kórház előtt összegyűlt nép ervivái kísérték a királyt a pályaházig. *** Depretis temetése csütörtökön reggel 8 órakor lesz Stradellában. Holttestét bebalzsamozták. Olaszország középületein mindenütt gyászlobogók sötétlenek. A halálhír napján, szombaton a római és nápolyi börze be volt zárva, Messinában nem tartották meg a színházi előadást s Túráiban az előkelőbb üzletek csukva voltak. A sajtó egyhangúlag fejezi ki a nagy veszteség fájdalmas érzetét s a királyi család tagjai közt is általános a szomorúság. Salisbury, angol kormányelnök és a német államtitkár Olaszország képviselői előtt részvéteknek adtak kifejezést Depretis elhunyta alkalmából. *** A bolgár klinusz tarkul. A fáma beszéli, hogy a Battenbergek családi tanácsot tartottak heiligenbergi kastélyukban, Darmstadt mellett, mert Tirnovából egyre érkezik a sok hívó szó. Sándor herceg, mint mondják, tán rá is volna bírható visszatérésre, ha Coburg herceg lemond. Ez esetben Natsevics miniszter alkalmasint hozzája utazik. Nem lehetetlen, hogy Coburg herceg lemondása után a szobrány Sándort fogja kikiáltani. De vájjon nem erre szól-e a porta ama kifejezése, hogy bizonyos eshetőségek beáltával akarata ellen is kénytelen lesz fegyveres erővel lépni közbe. Szentpétervárról alaptalannak nyilvánítják a hírt, mely szerint Oroszországnak Imeritinski tábornok bolgár főkormányzói jelöltje volna. *** Unikum, Boissise-le-Roy bírája: Bareiller, kiről megírtuk, hogy jelentékeny vagyonát a német trónörökösre hagyta, még pedig német gyarmat alapítására, valóban olyan francia, akinek nem akad párja Havre-től Marseilleig. Ingerültségből, bosszúból tette. Tavaly őt az esküdtszéki bíróság egy évi fogságra ítélte a mért forgó pisztolylyal megsebesített egy munkást, ki tőle tizenharmadfél frankot követelt. Az ítélet a különben is ingerlékeny embert igen elkeseríte. Várta, hogy a nemzeti ünnepen kegyelmet kap, mert folyamodott. Csalódva, szótlan lett, nem evett s múlt hó 29-dikén meghalt. Vagyonát, mely többet ér félmillió franknál, elitéltetése előtt ingyen ajánlá föl a departement-nak, hogy állítson azon gazdasági intézetet, melyet ő maga igazgatna. De féltek a nehéz természetű embertől, hogy sok baj lenne vele. Nem fogadták el. Tehát a német trónörökösnek hagyta mindenét, hogy ő állítson német földmives gyarmatot Boissise-ben. Na ennek a gyarmatnak lenne csak nyugodalmas élete a mai francia hangulat közepett! *** Külföldi hírek. Vilmos hollandi király az utolsót járván, már szellőztetik a trónöröklés kérdését. Hollandia jogos örökösnője a király két éves kislánya, Vilma lesz, míg Laxenburg joga Adolf nassaui exfejedelmet illeti. — A francia kormány a közadóknak negyven millió frankkal való emelését tartja szükségesnek. — Jules Ferry, hír szerint, némi skrupulus után elfogadta Boulanger tábornok kihívását. — A francia hazafiak ligájában is igen sokan kárhoztatják Derouléde túlzásait és Boulanger kultuszát, nem tartva azt sem a hazára hasznosnak, sem komoly férfihoz méltónak. — Bonheur Rózát, a híres állatfestőnőt meghívták Angliába, hogy a Derby-díj nyertesét, »Hampton«-t fesse le, de ő azt felelte: vagy huszonöt éve birja a becsületrendet, tehát túl van a virágzáson, termete vaskos, nehezen mozog s a diadalmas paripa könnyebben mehet ő hozzá, most hát oda is küldik Párisba. — Mme Mackay, az amerikai sok milliós nő,ki minapi fényes estélyén valódi gyémántokból álló rózsát adott minden közreműködő művésznek és művésznőnek, e hóban palotája pincéjében korcsolya-ünnepélyt készül adni. — A Her Majesty színház igazgatója Patti Adélt nyolcezer font sterling, (nyolcvanezer forint arányban) kárpótlásért perli, mivel a hirdetett előadásokban szerződése ellenére nem lépett föl. — A Szundaszigetek egyikén, Timorban március 3-dikán a feldühödött nép megölte Senior Alfredo Maria portugali kormányzót; a nép azért bőszült föl, mert a kormányzó titkára megvert és becsukatott egy benszülött királyt, ki két befogott alattvalója szabadon bocsátását kérte; a kormányzó durván megtagadta az e miatt kért elégtételadást s midőn útrakelt, akkor verték agyon; a titkár megszökött. Parisban tegnapelőtt a téli cirkuszban megtartott meeting alkalmával általános verekedés keletkezett; midőn Soudey, a tudakozó intézetek ellen küzdő liga agitátora, szólni akart, a gyűlés rendezői az arénába szorították, miből zaj, majd általános verekedés támadt, azzal végződvén, hogy a forradalmárok mindenkit kikergettek a gyűlésteremből. Nemzeti színház. Ma, hétfőn, zárva. Műsor: Csütörtök : II. Rákóczi Ferenc fogsága. Péntek : A szakítás — A kleska — Apróhirdetések. Szombaton ugyanazok. Vasárnap : Bozóti Márta Népszínház. Augusztus 1-én : G. Barcsai Lujza asszony mint vendég. A vakvezető. Dráma 5 felv. írták Maillard és Fournay. Személyek: Lucien D’Allerée Szirmai Lequaonec Horváth V. Jeanne de Labarre Fodor Fr. Octave Froment Benedek Nina de Saintedmée Barcsai L. Colorado, orvos Újvári Zoé ) Jeanne Arányi I. Mari)szobabeányai Esztergomi Gauthier Fodor Baptiszt, inas Antalfi Vizsgálóbiró Tirnovai Törv. jegyző Egri Kezdete fél 8 órakor Felelős szerkesztő: Vadnai Károly. a jövő iskolai tanévre előnyös feltételek mellett teljes ellátás s családi felvételre talál egy gyermeknélküli művest családnál a kereskedelmi akadémia és gymnasium közelében. Bővebb felvilágosítással készséggel szolgál Hiller Károly, Budapest, VI., Dessewffy utcza 8. ajtó 5. 405 czimü gyönyörű, dallamos keringő jelen meg közelebbi napokban Mil 11 oVici-tól. Ára 1 frt, mely összeg beküldése esetén bérmentve küldetik meg. — E keringő nem az ál- Ivanovicit műve, hanem a »Dunari« és »Suspinul« szerzőjéé, melyek szintén kaphatók nálam 90 krjával. Ajánlom ezeken kivül a kiválóan szép ,,I)csillát(4‘ keringőt. Ára 1 frt. zeneműkereskedése, Budapest, Király-körut. Újdonságok folyton raktáron. 400 I Mai sor: Keld és szerdán ugyanez Péntek: Tékozló , 1-ször. Szombat és vasárnap: ugyanez. Budai színkör. Augusztus 1-én: Oh azok a férfiak! Vígjáték 4- felvonásban. Irta Rosen Gyula. Személyek: Morland Makó Olga neje Lénárdné Karolin Latabárné Franciska Kalmár P. Schraubené Oláhné Georgina Lévay Ilona Luisa Németh A. Bertha Lászy Etel Haberland Gyöngyi Helena Szabó Ilka Walter Károly Boránd Rheden Bruno Polgár K. Bollmann Szinai Kezdete 7 órakor. Műsor: Kedd : Boccaccio. Szerda : Hadjárat a békében. Csütörtök: Orfeus , a karmester jutalmául. Péntek : Tricoche és Cacolet. Szombat: Kertészleány.