Fővárosi Lapok 1887. november (300-329. szám)
1887-11-01 / 300. szám
— Mi lelhette ezt a szegény Ripauxt ? — kérdezősködtek egymástól ismerősei. — Családi bajok gyötrik alkalmasint. — Bizonyosan, hiszen a leánya elhagyta a szülői házat, a fia pedig eltűnt. Elég oka lehet neki e szerint a búslakodásra. — Mikor ő az ügyvédeknek a beszédét hallgatta, gondolatai másfelé kóvályogtak. Törvénykezési hivatásának gépiesen tett eleget. Egy negyed tizenkettőkor a kihallgatásnak vége volt, de fél egykor ismét folytatták. E szünet azért volt szükséges, hogy a törvényszék tagjai, az ügyvédek s az ügyes bajos emberek is elkölthessék villásreggelijöket. Mindenki egyszerre eltávozott, hogy részint a kávéházakat, részint a vendéglőket keressék föl. A kiszabott időben a törvényszék tagjai pontosan megjelentek. Ekkor kezdődött a tulajdonképen való kihallgatás. Az első kihallgatás úgyszólván csak bevezetés volt. Az elnök azonban a villásreggeli után is époly szórakozott és mélabús volt. Mintha valamely rossz előérzete gyötörte volna. — Várjon mi lett ma engem ? — töprengett magában s egész lelki erejét iparkodott összeszedni, hogy elfojtsa minden gondját bánatát s ne gondoljon egyébre, mint a hivatali ügyek lelkiismeretes elintézésére. Végre is sikerült Ripaux urnak visszanyernie hidegvérét s tökéletesen uralkodott magán. — A szerencsétlen apa, a szorongatott gyáros eltűnt s az ítélő bírót lehetett csupán látni a személyében. Egyszerre önkéntelen összerezzent. Ifjabb ügy került szőnyegre. — Roboam folyamodása Vauquercy ellen, — olvasta a névsort az Írnokok egyike. A Roboam név elég volt arra, hogy őt újra elkedvetlenítse. Széttekintve a teremben, rögtön megpillantotta azt az alacsony, kövér urat, horgos orrával, pápaszemével, a mint helyét odahagyta s ügyvédjével néhány szót váltott. Szó sem lehetett itt névrokonságról. A győzelem utcai Roboam volt ez, testestül, telkestül! Ez ítélethozatalnál az elnök rendkívül nagy zavarba jött. Nem érezte többé magát szabadnak az ítélethozatalnál. Szigorú részrehajlatlansága, melyet a helyzet parancsolt, erős kísérletnek volt kitéve. Arca lángolt s remegett minden izében. Rögtön visszaemlékezve a polgári törvény-könyv 378-dik szakaszának 4-dik paragrafusára, amely szerint minden biró, ki az érdekelt félnek hitelezője avagy adósa, ennek ügye elbírálása elől visszavonulhat. Borzadva töprengett magában, vájjon alávesse-e ő magát e megaláztatásnak, mely rá nézve szörnyű következményeket vonhat maga után, ha egyszer ily nyilt ülésen, melyen nő az elnök, maga tárja föl pénzügyi zavarát, melyet eddig oly gondosan és szerencsésen elpalástolt. Majd eszébe jutott a 380-dik szakasz tartalma is: »Minden biró, ki az ítélethozataltól visszalép, tartozik annak okát kinyilatkoztatni.« De mily ürügy alatt lépjen ő vissza ? Minő okot hozzon föl akár a pörös felek egyike, akár a törvényszék tagjai előtt. Bevallja-e ő azt hogy adósa a fölperesnek ? És ha ő vissza nem lép, valószínűleg az ügyvéd fogja visszalépését követelni! Hideg veríték gyöngyözött Ripaux urnak a homlokán. Pillanatig szörnyű aggodalomban volt. Fentebbi gondolatai gyorsabban cikáztak az agyában, semmint mi azt leírni képesek voltunk. Szeretett volna hirtelen rosszullétet színlelni, ájultságot, melyhez nagyon közel vala, hogy felfüggeszszék a kihallgatást s haza térve rögtön beadni a lemondását. (Folyt, köv.) iránt s tudja, hogy ha hálát akar ébreszteni maga iránt, akkor magának kell a jó példával előljárni. Íme ez a nemes tudat hozta létre ama lélekemelő ünnepélyt, mely október 26-dikán ment végbe nemes egyszerűséggel az ország legelőkelőbb irodalmi és művelődési intézetei által kiküldött képviselők s az egész vidék értelmiségének színe java előtt. Csokonai emléke iránt rótta le az iskola háláját, ama Csokonai iránt, ki az intézetnek egykor tanára volt és ki legmaradandóbb költeményeit ép e vidéken való tartózkodásának ideje alatt irta. Csokonai 1796-ban vetődött Somogyba, miután szülővárosát, Debrecent, kellemetlen affaire miatt kénytelen volt elhagyni. Egy évet Pápán jogászkodott, ugyancsak egy évig Pozsonyban az országgyűlés székhelyén a »Diétái Magyar Musá«-val foglalkozott, két évet pedig Komáromban töltött el. Csurgóra jövetelének indító okát az adatok egybehangzó vallomása alapján még komáromi tartózkodásának idejében kell keresnünk. Komáromban ismerkedett meg ugyanis Lillájával, igazi nevén Vajda Júliával, az egyszerű kereskedőnek még egyszerűbb leányával, ki iránt lángoló szerelemre gyulladt. Hogy tehát szive választottját nőül vehesse, állás után kellett néznie. Hallotta pedig, hogy gr. Festetich György, e korszaknak bőkezű Maecenása, ki a keszthelyi Heliconon kívül a csurgói gimnázium alapítása által is halhatatlan emléket emelt magának, a csurgói gimnáziumot, mely addig csak négyosztályu volt, egy osztálylyal fejleszteni szándékozik, minek következtében uj tanári állás lesz betöltendő. Egyet gondolt tehát Csokonai és Keszthelyen termett, hogy a gróf pártfogását kérje. Gróf Festetics György, ki igen nyájas ember volt és senkinek kérését sem tudta visszautasítani, Csokonainak is minden jót ígért, sőt a legvérmesebb reményekkel eltelve bocsájtotta útnak Komárom felé. Szomorú megérkezés volt ez ! A szerelmes költő örömtől dobogó szívvel sietett, hogy értesítse kedvesét boldogságukról, midőn lesujtólag érte a hir, hogy az ő Lillája nem az övé többé, mert távolléte alatt egy jómódú fakereskedő jegyezte el. Kimondhatatlan fájdalmat okozhatott a költőnek ez a csalódás. Fájdalom és szégyen sarkalhatták reá, hogy elhagyja Komáromot és Csurgó felé tartson. Búsan haladt a Balaton vidékén át s a tihanyi parton megállapodva »sírva sirt« mint azt a »Tihanyi echó« című hatalmas ódájában oly hatalmasan énekelte meg. A tanári állást egyelőre nem foglalhatta ugyan el, de Somogyban hű barátokra, meleg fogadtatásra talált, valószínűleg régibb családi összeköttetések következtében, a mennyiben atyja somogyi származású, vagy mint Somogyban mondják: Somogyból »szalajtott« ember volt. Itt aztán volt alkalma pihenni annyi sok szenvedés után s elővenni csöndesebb óráiban a lantot, hogy elpanaszolja annak bánatos húrjain végtelen fájdalmát. Alig is olvashatunk magyar költőnél szivrehatóbb szerelmi panaszt, mint aminőt a »Reményhez« című versében fejezett ki: Kertem nárcziszokkal végig ülteted, Csörgő patakokkal fáim élteted, Rám ezer virággal szórtad a tavaszt S égi boldogsággal fűszerezted azt. Jaj ! de friss rózsáim elhervadtanak, Forrásim, zöld fáim kiszáradtanak, Tavaszi vigságom téli búra vált, Régi jó világom méltatlanra szállt. Míg fölváltva elmélkedéssel, buslakodással és poharazással tölté idejét, azalatt a csurgói gimnázium egyik tanárát Heidelbergbe küldték tanulmányútra, úgy hogy helyettesítés vált szükségessé, mire Csokonait kérték föl. Örömmel fogadta e meghívást s állását 1798 júniusában foglalta el. A hagyomány máig is sok érdekes adatot őrzött meg, melyek az ő tanárkodására vonatkoznak. Ezek szerint: nem lehetett valami pedáns természetű, vaskalapos professzor. Azt mondják, hogy sokszor megunván a szűk iskolaszoba * 221 Hazai, irodalom művészet. * Coquelin és társulata által az operaházban rendezendő előadások végleg megállapított műsora a következő: November 18-án »Un Parisien«, 19-én »Don César de Bazan«, 20-án (matinée) »Gringoire«, monologues, »Précienses ridicules«, 21-én »Chamillac«, 22-én »Le Député de Bombignac«, 23-án »Tartufe.« A társulat jelenleg Londonban tart előadásokat s az első előadás sikere igen nagy volt. A két nagy proscenium-páholyban a walesi és cambridgei hercegek jelentek meg kíséretükkel. Legjobban tetszettek Coquelin, Raynard asszony (Geneviéve) és ifj. Coquelin, méltó tanítványa apjának. * Az első kamara-zeneestély, melyet Krancsevics, Pinkus, Sabathiel és Bürger rendeznek a redoute kis termében, holnap, szerdán este fél 8-kor lesz. A műsor ez: Beethoven f-dur és Schubert d-moll négyesei, Boccherini a-dur gordonka-szonátája (játsza Bürger). Közreműködik Adolfi Henrik bácsi dalénekes, ki Mendelssohn »Morgengruss«, Brahms »Feldeinsamkeit«, Liszt »Es muss ein Wunderbares sein«, Jensen »Margrethi am Thore« c. dalait adja elő. * Schiller színművei magyar fordításban. I Tömör Ferenc, kitől évekkel ezelőtt »Teli Vilmos«-nak kedvezően fogadott fordítása jelent meg, most kiadni szándékozik többi Schiller-fordítványait is. Előfizetést hirdet rájuk, kötetenkint 60 (finomabb papíron 80) krajcárjával. A sort a Kisfaludy-társaság által is megdicsért »Wallenstein«-trilógia nyitja meg két kötetben, aztán jönnének: »Az orleansi szűz«, »Stuart Mária«, »Don Carlos«, »Teil Vilmos.« A közönség pártolásától függ Schiller többi darabjainak átültetése. Az előfizetések vagy megrendelések nov. 15-dikéig küldendők a fordító címére (I. kerület uriutca 64. szám.) * A szegedi szikház igazgatója, Aradi Gerő, most új bérletet hirdet, melynek sikerére a városi színügyi bizottság is közreműködött, jegyzőkönyvileg elismerést szavazva az igazgató s társulata buzgalmának és igyekvő működésének. Eddig a közönség pártolása elenyészően csekély volt, az igazgatóság mind a mellett az új bérletre több újdonságot hirdet. Első lesz a gyorsan népszerűvé vált »Uff király« operette, utána Goethe »Faust«-ja (mely a leégett bécsi Stadttheater díszleteivel kerül színre), majd »Francision« és talán a »Nebántsvirág.« Felelevenítik továbbá »Orpheus«-t, Sardou »Hazá«-ját, sat. A direkció buzgalmát, a kiállítás választékosságát nem lehet kétségbe vonni, sőt a nehéz megalakulás dacára a lejárt első bérletben 30 darabot adtak, köztük két újdonságot »Sarah grófné«-t és »Aranyhalak«-at. Eredeti mű tizenegy került színre. A drámai személyzetben Follinusné asszony, Kükemezei Vilma k. a., Tőkés Emilia asszony, Pálfi, Kazaliczky, Lovászi régi jó ismerősei a szegedieknek s az újak közül csakhamar hasonlóan népszerűek lettek a tehetséges Haraszti Hermin k. a., a kedves Lázár Margit, Csiszár bonvivant, Sándor Emil és Hevesi apaszinészek. Az énekes darabok fő vonzereje Orley Flóra k. a. és K. Honti Mari asszony, míg D. Laky Eugenia és Rózsa Rózsika szerényebb igényűek. Honfi jó tenorista, Kis Pista és Egri kedvelt baritonisták. A komikusok: Szilágyi Béla (a népszínháztól), Sz. Németh és Vendrei, meg Gondáné örökös derültség keltői. A fegyelmezett ének- és zenekart Znojemszky karmester vezeti ügyesen. Az erkölcsi elismerés ellen nincs is panasz, csak a színházlátogatás fogyott meg. * Jókai életrajza lengyelül. Dr. Gölöndhay, Krasevszkinek, a nemrég elhunyt lengyel írónak itteni barátja és regényei fordítója, kiadja Jókai Mór életrajzát lengyel nyelven. Jókai több művéből, mint pl. a »Fekete gyémántok«-ból, »Erdély aranykorá«-ból, »Török világ Magyarországon,« a »Zsidó fiú«-ból mutatványokat sző bele. Sok helytt magával Jókaival beszélteti el az életrajzi adatokat. A könyvet Jókai, legújabb arcképe fogja díszíteni. * Képek a trónörökös vadászatairól. Említettük, hogy a trónörökös görgényi vadászatain részt vett Melka kolozsvári festő is. Vázlataiból négyet most lefényképeztetett. Az egyik kép, a »Medve-ravatal«-ra, termetes prédát hozó csoportot ábrázol. A kör tetején (nagy gyapjas erdő, messzefutó távlattal képezi a háttért) áll a trónörökös vadásztársaival. Oldalt kürtösök fújnak s elől a nehéz állat terhe alatt görnyedeznek az oláhok, amint rudakon emelik. Rendkívül eleven csoportozat a hajtőké. A második kép falait, tanítványaival a szomszéd berekbe rándult, melynek helyén most az Újváros áll s ott oktatta őket a természet élén. Szabad idejében pedig bejárta a vidéket, mindenütt fölkeresve alig poharazó társakat. Különösen gyakran ellátogatott Hedrahelyre, ahol megírta »Dorottyá«-jának legnagyobb részét. Kisasszondon is sűrűn megfordult, ahol egy fát máig is róla neveznek. Állítólag az alatt írta »A magánossághoz« című gondolatokban gazdag ódáját. E közben azonban letelt a Heidelbergbe küldött tanár szabadságére, az ötödik osztály pedig a tanulók csekély száma miatt még mindig nem volt fölállítható, így hát Csokonai kénytelen volt elhagyni állását, melyet egész egy évig sem viselt. Megható beszédben vett búcsút tanítványaitól és ismét vándorbotot ragadván, szülővárosa felé indult. Eddig terjed Csokonainak somogyi tartózkodása, melynek emlékére a csurgói főgimnázium arci képét lefesteté Aggházi Gyulával s annak leleplezésére ünnepélyt rendezett. Ez ünnepély lefolyása méltó volt a költő emlékéhez. Az egyszerűségében is fenséges reformált templom szószékén volt felállítva a lepellel és borostyánkoszorúval borított kép, az ünnepély főtárgya. A himnus feléneklése és dr. Vida Károly igazgató rövid, lelkes megnyitó beszéde után, melyben az alkalomhoz méltó ihlettséggel ecsetelte az ünnepély fontosságát, Kondor József tanár mondott szépen átgondolt és sok újat tartalmazó emlékbeszédet, melyet a Csokonai somogyi tartózkodására vonatkozó adatok lelkiismeretes fölhasználásával állított össze, hű képet adva a költő lelki életének. Különösen sikerült részlete volt az emlékbeszédnek az, mely Csokonai tanári működésével foglalkozik. A tetszéssel fogadott beszéd után a »Tishanyi visszhang« című dal eléneklése, azután a Konydor József sikerült alkalmi ódájának elszavalása (Barla J. nyolcadik osztálybeli tanuló által) következett. E szavalat után az orgona rázendítette Csokonai »A reményhez« című énekének melódiáját s e méla