Fővárosi Lapok 1887. december (330-359. szám)
1887-12-03 / 332. szám
— Köszönöm, néni... Azt mondja, hogy a légyottra mentem ? Ejh, ugyan kivel lehetne itt e vidéken szerelmi viszonyt kötnöm ?. . . Nem , egyszerűen egy sétát tettem az erdőben. Ott meglepett az eső s kénytelen voltam egy kunyhóban keresni menedékhelyet. — Kunyhóban ? — Úgy van, egy paraszt kunyhóban. Egy szegény asszonynál, kinél.. . gyermek is van. Ott megittam egy bögre tejet... De ismeri-e, nénikém, Trumelot urat ? — Ejh, végre is nyomon vagyunk már !.. Ön nem igen ügyesen tér át egy tárgyról a másikra, édes öcsém. Önnek egyenesen igy kellett volna beszélnie: »Egy szegény parasztkunyhóban egy bögre tejet ittam s eközben találkoztam a Trumelot kisasszonyok egyikével, ki nekem nagyon megtetszett s igy azt kérdezem a nénitől, ismeri-e Trumelot urat; mert ha Trumelot kisasszony hozzám illő feleség lenne, boldog volnék, ha kezemet, szivemet fölajánlhatnám neki.« Nos, öcsém, nem így van-e ? — Körülbelül. — Hát ezt a pulykapecsenyét nem ízleli meg ? — Köszönöm néni. — Nagyon jól van. Örömmel tapasztalom, hogy a szerelem nem rabolta el az étvágyát. .. Nos, figyeljen rám. Trumelot úr hajdan kereskedő volt, de már rég abbahagyta a kereskedést... Most tőkepénzes, milliomos. Érdemrendet is kapott... már magam sem tudom, miért. Magatartása hasonlít ama régi, nyugalmazott ezredesekhez, akik oly gyakran szolgálnak az élclapoknak torzképekül. Szóval, ő jellemző alak. Van két leánya, két kedves leánya. Egyszerű modoruak, vidámak, jók s könyörületes szivekről az egész vidéken ismeretesek. Nincs oly szegény ember, aki tőlök egyszer-máskor segélyt ne nyert volna, még pedig mindig a legkíméletesebb módon. Az, amit én náluk leginkább becsülök, hogy palástolgatják nagylelkűségüket. Akár szél fút, akár hó esik, ők bejárják a vidéket, hogy a szegényeket jótékonyságaikkal áraszszák el s azt mindig korán reggel teszik, hogy a kiváncsiakkal ne találkozhassanak. Ők a vidéket két szakaszra osztottákbe : Esther az északi részt járja be, Charlotte meg a délit. A vidéken csak »a kisasszonyok« cím alatt emlegetik őket s már tudják, kikről van szó. Valóban, Róbert, ha önnek valamelyik leány megtetszett, nagyon örülök rajta. Lássuk csak ki az, a ki. .. hogy is mondjam csak ? — a ki az ön szivét élénkebb dobogásba hozta ?... — Oh, nénikém, ha ön kinevet, akkor nem bátorkodom soha... „Új élet.“ (Színmű 4 felvonásban, írta Bercsényi Béla. Első előadás a nemzeti színházban, december 2-dikán.) (K.) Ha operát hallunk olyat, mint a minő ez a dráma, könnyű azt egyetlenegy német szóval jellemezni: »Kapellmeister-Musik.« Ez a szó nem ép a kritikai lenézés szava, mert végre a Kapellmeister- Musikhoz is kell ész, érzék, ismeret, ügyesség, technikai és kifejezési készség. De csak a routin terméke s nem az ihleté és képzelemé. Nem a szívben fogant érzés s az elmében hatalomra jutó gondolat öntik formába, hanem sokfelől összeverődött külső benyomásokból támad, s így kézzel lábbal kell dolgozni rajta, míg összefüggésbe lehet süzögetni. Hiányozván az, miben a költői lélek megragadólag szokott nyilatkozni : az igaznak szépsége és a szépnek igazsága, e hiány palástolására annyit kell kieszelni, hogy végre is kikerekítés helyett komplikáció áll elő. Egyes részletekben ily mű is nyújthat igazat, szépet, de egészében nélkülözi az összhangot, e minden művészet és költés legmagasb törvényét. Az »Új élet«-et szerzője vonakodott drámának nevezni, érezve, hogy formájában, cselekvényében és személyeiben nincs igazi drámaiság. Az »Új élet« történetéhez kellett egy előjáték, aztán tizenhat közbeeső esztendő és utána három felvonás. Drámai tárgy nem lehet az ilyen, már természeténél fogva sem. Az expozíció személyei közül egy csomó eltűnik, a többi átváltozva lép elénk. Uj meg uj személyeket is kell igénybe venni. Az »Uj élet« e tekintetben olyan bőkezű, hogy még a legutolsó jelenetben is egy pár újdonatúj szereplővel lep meg. A cselekvény szintén drámaiatlan. A darab passzív hősének balsorsából még költői képzelem is bajosan tudott volna hatásos mesét kikerekíteni ? S mit tett a szerző ? Fogta magát s még egy más cselekvényt csatolt hozzá. Az eredmény, hogy egyiket sem fejlesztő ki, mert a szin* 2447 — Jobb lesz talán, ha én találom ki ? Nos, ön a parton haladt át egészen a rácskerítésig; természetesen elébb jobbra fordult, majd balra s átment az erdőn. Róbert, ön Charlotte-ot szereti! — Valóban, nénikém. — Mondhatom, nincs rossz ízlése; megtetszett a nagy, sötét szem, meg a fekete haj. .. Egyébiránt mind a két leány barna s egyik bájolabb mint a másik... Tehát komolyan érdekli önt az a leányka? — A legkomolyabban. (Bolyk köv.) Hazai irodalom, művészet. * Sarasaié hangversenye tegnap is nagy vonzerőt gyakorolt, mint mindig, valahányszor a hegedű e jeles művésze nálunk megjelen. A redaute nagyterme egészen megtelt s többszörös sorban állottak a kisterem nyitott szárnyajjai mögött is. Sarasaié hat darabot játszott, két kettőst Marx Berta zongoraművésznővel s négyet a zongorának csak színező kísérete mellett. Tehát egygyel többet, mint a mennyit a programra ígért, viszonzásul a harsogó tapsokra, melyek minden száma után hosszan tartottak. A közönség el volt ragadtatva, mert a Raff-féle H-dúr szonáta ép úgy, mint a Schubert»Rondeaubrillant«-ja, a Mendelssohn »Concert«-je nem kevésbbé, mint a Wieniawski »Legende«-je bő alkalmat nyújtanak Sarasaiénak újra meg újra bebizonyítania, hogy kevesen ösmerik a hegedű minden csinyját-bingját s bűverejét annyira mint ő. Sarasaiénál a technika virtuozitása szinte kápráztató ; a magas hangok tisztasága, a mélyebbeknek tömörsége s a pianissimok leheletszerű lágysága egyforma könnyűséggel kerülnek kivonója alól , s oly simán folynak egymásba, mint csak ritkán lehet hallani. S ha az előbbeni számok inkább a virtuózság magas fokának kitüntetésére szánják, saját szerzeményű »Molnárné«jában és a »Spanyol vázlatok»-ban azt is megmutatja, hogy mestere tud lenni a dallamfűzésnek is. A művész különben szívesen jöhet hozzánk, mert Budapest hangversenylátogató közönsége nem csak hogy régibb idő óta jól ismeri az ő tökélyeit, hanem méltányolni is szokta érdem szerint. S nem lehet e miatt panasza a hegedűművész kísérőjének, Marx Berta zongoraművésznőnek sem, ki tegnap szintén sok tapsot kapott. Kivált a Liszt 10. sz. rapszódiája után, melyet verve-vel s a végén erőkifejtéssel játszott. A tapsokra egy rövid számmal meg is szerezte programmját, mely a rapszódián kivül Bernard-féle »Impromptu«-t s Zarzycki »Sérenade«-ját ígérte. * Az Arany-szobor pályázata fölött e hó 7-én vagy 8-dikán dönt a jury. Eddig még nem tarthatott ülést, mert Tilgner Viktor bécsi szobrászt sürgősen hazahívták és jelentését csak pár nap múlva fogja benyújtani írásban. Tilgner ismételten megtekintette a kiállított terveket és igen elismerőleg nyilatkozott róluk. A másik külföldi szakértő, Klein Miksa már benyújtotta írásbeli véleményét és részt fog venni a jury üléseiben is. Őt szintén kielégítette a pályázat eredműire is mindig csak keveset szorít, ha sokat markol. Kivált ha nincs vezéreszméje és alapgondolata. Várjon mi vezette szerzőnket ? Fest egy alispánt, Nagy István nevűt (Nagy Imre), tetőtül talpig becsületes embert, kiből sikkasztó lesz a világ szemében, míg voltakép önfeláldozó családfő, ki könnyelmű neje (Helvey Laura asszony) sikkasztását veszi magára, s ezért börtönbe kerül, hol kitanulja a lakatosságot s tizenhat év múlva mint dúsgazdag vasgyámokot látjuk. Neje meghalt az előjátékban s kislánya, Elza (Markus Emilia asszony), szép hajadonná nőtt, kinek kezét egy derék ifjú, gróf Antalfalvy Jenő (Horvát Zoltán) kéri meg. A lány boldog lenne vele, mert szereti, de az apa eleintén ellenzi a frigyet, attól félve, hogy e fényes összeköttetés hírére kiderülhet az ő múltjának titka, szégyene leánya és a fiatal gróf előtt. Végre látván a fiatalok hő vonzalmát, nem akarja gyalázatát belopni egy családba s maga tárja föl titkát a grófi apa (Gyenes) és fia előtt. Az öreg gróf megdöbben, de végre is beleegyeznék a frigybe, ha a múlt szégyene (hogy t. i. a lány apja be volt zárva) rejtve maradhatna a világ előtt. Az öreg grófnak ötlete támad: tegyenek próbát, a gyámok lépjen fel képviselőjelöltnek, mert ha a választás alatt sem sütik ki rá a rosszat, akkor az el is van temetve végkép. Oly ötlet ez, melyen lehet nevetni, (meg is nevette az egész közönség,) de ily komoly családi ügy intézésében frivol egy lelemény. A gyámok képviselő lesz, de akkor az érdekében csorbult, hitvány jellemű Klein Halmay (Szigeti Imre) igyekszik őt tönkre tenni. Zoltay képviselőt (Hetányi) ingerli föl, hogy a Házban vesse szemére múltját , de ez nem tud ily aljas eszközzé válni, hanem a szegény meggyötrött gyámok saját húga (Jászai Mari asszony) árulja el tévedésből a szomorú titkot. A gyámnak le van verve s mi nem tudjuk meg, hogy mi lesz ennek következménye. Annyit tudunk meg csak, hogy a fiatal gróf nőül veszi Elzát, akármi történt is valaha az apjával. menye, bár többi fővárosi szobraink nem igen tetszenek neki. Úgy hírlik, hogy a három pályadíjat kiadják, de a jutalmazott művészeket szűkebb pályázatra szólítják fel. A Verdi „Othello“-ja mégis csak színre kerül háromszor Gabbi Adalgisa asszony fölléptével. Az intendánsnak sikerül kieszközölni, hogy a vendégéneénekesnő elhalasztotta néhány nappal Nápolyba való utazását. Ilykép e hó 6-án, 8-án és 10-én énekelhet »Othello«-ban. * Byron »Manfréd«-ja karácsonyra kerül színre az operaházban, Schumann teljes zenéjével. Ez lesz nálunk első színpadi előadása a drámának, mert Schumann zenéjének tavalyi koncert-előadása alkalmával Lewinsky József csak összekötő szöveget szavalt. Néhány fontos jelenet, pl. Astarte megjelenése, sat. elesett s csak a színpadon fog kellőleg érvényre jutni. A drámai költeménynek van egy régibb fordítása, de a nemzeti színház és operaház személyzete, Ábrányi Emil új fordításában tanulta be,az Őszi kiállítás. A kiállítást tegnapelőtt este Klotild főhercegasszony egy udvarhölgy kíséretében ismét meglátogatta. A magas vendéget Vastagh György és Telepy Károly műtárnok fogadták és kalauzolták a kiállítási termekben. A főhercegaszszony másfél órát szentelt a kiállítás megtekintésére és tetszésének többször adott kifejezést. A kiállításból, a már említett festményeken kívül, a nemzeti múzeum részére kormányköltségen még megvásárolták Joris Pio hírneves római festőnek »A kertben« és »A nyilvános író« című kis olajképeit. Az őszi kiállítás már csak e hó 10-ig marad nyitva, bár a közönség érdeklődése e rendkívül gazdag tárlat iránt, kivált s az utóbbi napokban folyton sűrűbb látogatásban nyilvánult. * »Aranyfüst.« Wohl Stephanie e regényéről volt szó lapunkban, mikor hónapokkal ezelőtt az »Athenaeum« kiadásában megjelent. Justh Zsigmond ismertette, méltányolva jó oldalait. Hogy a regény — meséjénél és alakjainál fogva — kapós olvasmánynyá vált, annak legnagyobb bizonysága az, hogy most már második kiadásban jelent meg Méhner Vilmosnál. A csinos nyomású két kötet ára 2 frt 40 kr. A közönség ama pártfogása, melyet a második kiadás ténye, e könyvpiacunkon ritka jelenség tanúsít, a szép tollú szerzőnőt, kinek kedves regéit egykor Arany János is kedvtelve olvasgatta, csak arra buzdíthatja, hogy a társadalmi elbeszélés terén kedvvel és mentül mélyebbre hatólag forgassa tollát, nem a mennyiségben, hanem a minőségben keresve az emelkedést. * Erdélyi színpad. Kolozsvár város képviselőtestülete, heves vita után, megtagadta Bölönyi József intendánsnak kérelmét, hogy a színház 1000 frtos szubvencióját megtoldják 500 írttal. A színházban tegnap adták Vörösmarty emlékére »Az áldozat «-ot, Fái Szeréna k. a. felléptével. A jövő héten eredeti színmű premiere je lesz, Abonyi Árpád »Mór herceg«-é. Németh József komikus betegsége kissé megakasztó a repertoire-t. — Csik-Szegedában Völgyi Oroszi József színtársulata hat hétig tartott Várjon mindebben mi vezethette a szerzőt? Azt akarta-e bizonyítni, hogy aki valaha be volt csukva, folytathat később bármily munkás, becsületes életet, múltjának szégyenétől nem menekülhet. Megengedjük, hogy e kegyetlen nézetet is lehet drámailag illusztrálni, de annyit legalább is megkövetelhetünk, hogy amiért valaki megszenved, végre is bűn, mégpedig a saját bűne legyen. De Nagy István nem bűnös. Ő a neje híréért, a gyermeke jövőjéért áldozta fel magát. Emberi vagy drámai igazság-e az ilyet gyötörtetni ? S a ki szenvedteti, nolle velle nem azt a cinikus tant hirdeti-e, hogy a családért hozott nagy önfeláldozás előbb-utóbb megboszulja magát s ezen bármilyen nemes »uj élet« sem segít ? A szerzőnek bizonyára ez nem volt szándéka s ha mégis ide lyukadt ki, annak oka az, hogy a nehéz kérdést csak meghurcolta, de megoldani nem volt ereje; birkózott vele, de nem bírt úrrá lenni fölötte. Mozgásba hozott sok kis és nagy kereket, de a mozgásból semmi determinálható igazság nem termett. A bevégzéssel pedig még csak megnyugtatni sem tudott, mert Nagy Istvánban csak az apa kap kilátást az örömre, pedig bizony az ember is megérdemelné. Még gyöngébb a másik történet, nem csak azért, mert fölösleges, hanem mert még homályosabbá teszi előttünk a szerző gondolkozását. Klein Halmay a leglelkiismeretlenebb, sivár lelkű bankár; neje Jenny (Lendvayné asszony) nemes szivü asszony; lánya Katinka (Alszegi Irma k. a.)s fia Alfréd (Császár) anyjukra ütöttek. Mind röstelik apjuk becstelen műveleteit. Ez már igazi bűnös apa, ha nem is volt becsukva. Itt is az van, hogy a felnőtt lány boldogító frigyének útjában az apa múltjának szégyenfoltja áll. Gróf Hevest (Kőrösmezei) még az előjátékban Klein csalfasága kergette bukásba, halálba. E gróf mérnök fia, László (Mihályfi) tizenhat év múlva beleszeret Klein- Halmay lányába, Katinkába, de özvegy anyja (Felekiné asszony) büszkén mond ellent e frigynek. Mi történik azonban ? Hevesné büszkesége a színfalak közt