Fővárosi Lapok 1887. december (330-359. szám)
1887-12-06 / 335. szám
Kedd, 1887. december 6. 335. szám. Huszonnegyedik évfolyam elévre................................8 frt Negyedévre...........................4 frt Megjelenik mindennap.FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési díj: Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Galamb és csalogány. (Elbeszélés.) Egri Gyulától. (Folytatás.) — Nincs cselédje ? Nem bizhatja rá egy félórára gyermekét ? Első darab előadásakor állam a közönség előtt. Mondhatom : ön paradicsomi örömet enged elfutni, ha ez alkalmat elszalasztja. — Végre is, anya vagyok. A költő kétségbeesett ékes szólást készült kifejteni. E gyermek hatalma megdöbbentette. Vetélytársat látott benne, kit le kell tipornia. Ünnepélyes arcot öltött. — Igen ön kegyetlen anya, asszonyom. Mostohán bánik szive gyermekével. Vagy nem szivéből nőttek elő ama hangzatos verssorok, melyekben közönségünk gyönyörködik ? S ön szégyenli bevallani az egész világ előtt: »az anyja vagyok«. — Darabom akkor is sikert arat, ha itthon maradok. Ám fiam meghalhat, míg odajárok. A költő ajkán bágyadt mosoly villant fel. Szokásához híven, belekapaszkodott az utolsó gondolat értelmébe s mint a helyes nyomra jutó vizsla, megérezte benne a sikert. — Sikert arat, valószínűleg. Hanem egész őszintén : a harmadik felvonás némi aggodalmat ébreszt bennem. — A harmadik felvonás. .. Megütődve nézett a költőre. — Igen. Kissé hosszadalmas. — Színművem megbukik! Indulatosan hagyta el székét s párszor fel-alá járt a szobában. Aztán összefont karokkal s redőzött homlokkal állt meg Angyal Nándor előtt. — Megbukik — mormolta szenvedélyes ijedelemmmel. — Ami hosszadalmas, unalmas. Ami unalmas, azt a közönség elejti. Biztosan elejti. —■ Ki beszélhet bukásról ? — s egészen közel ment hozzá. — Ön épen a harmadik felvonáskor érkezik páholyába. Minden szem felé fordul. A taps s kihívás valóságos dühhel ered meg. A figyelmet ezáltal jótékonyan megosztja önmaga s a harmadik felvonás jelenetei között. A negyedik felvonás pedig pompás. Az ötödik meg épen szenzációt fog okozni. Jön ?... Szorosan átfogta a nő derekát, forró lehelete közelről érintette. Szép volt így e férfi, befolyását féltve, az őket összefűző költői láz nevében követelve, hogy kedvesét s a dicsőséget kövesse az anya. Matild habozott. A gyermek fejére tette kezét, s Szemei szórakozottan vándoroltak ide-oda. Keble hullámzott. — Jön ?... A fiatal asszony köpenye után nyúlt. — De a toilettem. —Elragadó vagy így! Míg átöltözesz, a darabnak vége lesz. Fogadd el tőlem e rózsát, hajadba. A nők akkor szépek, ha egyszerűek. Menjünk. — Megyek.... Angyal Nándor diadalmas pillantást vetett a gyermekre. Kérkedett győzelmével. Mikor Malvin egyik páholyban megjelent, óriási taps s éljenzés fogadta. A fizetett tapsosok jól működtek. A szép asszony diadalmámorban úszott. Szorongó érzéssel ment haza. Gyalog ment s a költő kisérte. Hideg volt s ez jót tett lüktető halántékainak. Az utcákon már alig volt járókelő a boltőrökön kívül, kik egymásnak éles füttyökkel adtak jelet. Az utcaseprő gép végig sistergett a kövezeten. Különböző templomok tornyában az óra harsányan ütött. Sarki gázlángok szaladó árnyékvetései kergetőztek a falon. A csillagok hidegen néztek alá. Szó nélkül értek Malvin kapujáig. Álmos kapus dörmögve nyitott ajtót s lámpájával szemük közé világított. Szaladva ment fel a lépcsőkön. A kapus nejével jött össze. Ez kezeit összecsapkodva, sóhajtások közt értesité, hogy gyermeke meghalt. Matild hirtelen megfordult s futott lefelé a lépcsőkön. Nem volt bátorsága felmenni. Nem tudott volna a férfi elé lépni, ki most bizonyára holt gyermeke előtt áll és sir talán. Írónői finom idegei hogy tudnák elviselni egy férfi könyeit ? Pedig ő szerette gyermekét. Életben maradt volna-e akkor, ha ő nem megy el ? Vagy bűn-e az, hogy nem ő fogta le szemecskéit ? De váljon képes lett volna-e erre ? Így mindig szépnek marad meg emlékezetében. Míg amúgy, mindig holt arc jelent volna meg álmaiban. Egy rut, holt arc.. .. Kint állott az utcán. Egyedül volt. Szabadságát visszanyerte. Azt tehette, amit akart. Dacosan nézett el a házak felett, hol néhány csillag látszott. Feltette, hogy tovább megy a »halhatatlanság« útján. Gyászdalokkal fogja megkezdeni légi repülését, melyekben kisfia halálán kesereg. Bámulatba fogja ejteni a világot fájdalom-kitöréseivel. Az isten rendelte így. Ez eseményben isten ujja van. Gyermeke kedvéért szakítani akart rendeltetése utjával. Gyermeke meghalt, de halálában nincs-e meg a megnyugtató gondolat, hogy általa az irodalom nyerend ? Némileg megvigasztalódva lépegetett az éjszakában. A »Tanya« szerkesztősége felé tartott. Angyal Nándor ott lesz. A szerkesztőség ablakai világosak voltak. Keresztülment a gépszobán s szinte fejében érezte a gép zakatolásait. Az ólombetűk gőze s az átható nyomdafesték szaga elállták idegeit. Lélekzetét visszatartva tántorgott be az irodába. Angyal Nándor épen dicshymnuszt írt kedvese színpadi sikeréről. Kívülről behangzott a gépek zaja. Ablakok, ajtók s a padozat, mint hideglelésben megrázkódtak a gépek erejétől. A szerkesztőség néhány tagja nevetve beszélt valami bohó esetet. Matild megállt a szoba közepén. A költő felugrott s csodálkozva sietett felé. — Gyermekem meghalt. Angyal Nándor felfogta a helyzetet. Karját nyújtotta neki — s kifelé indultak. Élmények Skandináviában. (Müvész-körut.) Gróf Zichy Gézától. V. Délfelé Krisztiániába értünk. Gyönyörű város, ha nem is oly impozáns, mint Stockholm. Legszebb utcája, a Karl-Johanns Gäde, felhúzódik egészen a királyi várig, mely gyönyörű parktól környezve, dombon fekszik. Ez utcában tartják naponként a sétakorzót és minden krisztiániai két és három óra közt megszokott itt jelenni. Ha a hideg tiz fok Reaumur alatt áll, a szabadban zenekar játszik. A hidegtől ott nem fél senki, nyolc-tiz hónapos gyerekeket órákig kocsikákon tologatnak s egész Krisztiniában nincsen csukott bérkocsi. Igaz, hogy minden kocsiban hatalmas medvebőr terül el, melyet a vendég melléig fölkapcsolnak. Fogadónk is inkább hasonlított egy nyári villához, mint jegesmedvék hazájában épült házhoz. Mindenütt nyitott folyósok, verandák, mint Olaszországban. A krisztiániai égalj egyébiránt a nagy hideg dacára kellemesebb és egésségesebb, mint a stockholmi vagy épen az örökké szeles kopenhágai. Első hangversenyünkig még két szabad napunk lévén, bejártuk a kikötőt, képtárt (mely nem kiváló) s az egyetem mögött külön házban őrzött Vikinger hajót. Néhány évvel ezelőtt ásták ki ezt a tenger homokjából ; régi sötétkor hatalmas hőseinek járművét. Bámulva csodáltuk ez ezerévesnél régibb hajónak gyönyörű arányait, építésének erős voltát, fájának és szögeinek épségét. A tenger nagy hősei, a vikingerek, ily hajóval Konstantinápolyig barangoltak s megjelenésük ép oly rémitő volt, mint a hunoké. A kormányrúd e hajókon nem hátul, hanem oldalvást volt megerősítve, az evezősök oltalmazására pedig állatbőrrel bevont fapajzsok szolgáltak, melyek még most is ott csüngnek a kiásott hajó oldalán. E hajó Krisztiániának legnagyobb nevezetessége. Unikum a maga nemében. Második nevezetessége nem oly régi, csak hetven éves, nem is ásták ki, ne is ássák be igen sokáig! Ez Petersen osztrák-magyar konzul, ki minden idegennek valóságos őrző angyala. Irányunkban is kifogyhatatlan jóakarattal és szívességgel viseltetett, ünnepélyeket rendezett, titkárját, házát, fogatát rendelkezésünkre bocsátá, egyszóval vetélkedett a legszívesebb magyar házigazdával. Ez érdemes ember egy kis lisztes boltban kezdte pályáját s ma főkonzul, nagybirtokos, gyártulajdonos s egy házsor tulajdonosa, mely fölér egy utcával. E kedves öreg úr házában kedélyes órákat töltöttem. Egyebek között elbeszélte, hogy nehány évvel ezelőtt egy nyitramegyei magyar ember lakott állandóan Krisztiániában, Paszternáknak hitták s rendkívül csúnya szőrös arca miatt fürdés közben majdnem agyonlőtték fóka helyett. Szegény magyarkánk látva, hogy egy matróz célba veszi, fölkiáltott : »Én nem vagyok fóka, én Paszternák István vagyok Nyitra megyéből.« Petersen állítása szerint igen kevés osztrák lakik Krisztiániában, s egy izraelitát említett Bécsből, ki az ötödik az egész városban. Feltűnő jelenség, hogy egész Norvégiában csak huszonnyolc izraelita van. Hangversenyem alkalmával a közönség már megjelenésemkor igen zajos ovációval fogadott, mi északon ritkaság. A hangverseny szépen sikerült s Lacika a közönség lángján annyira fölmelegedett, hogy egy koncert-keringőm hangjai mellett, a művész szobában, a közreműködő frékennel keringőzni kezdett. Hangverseny után fényes vacsora volt Petersennél, mely alkalommal az orosz konzullal a finn-magyar nyelvrokonság szálait keresgéltük, de megvallom, hogy ő finn létére alig tudott egy-egy előttem ismerősnek tetsző szót mondani. A látogatók sora itt is megeredt, de minden »daliga tyder« (nehéz idő) dacára kevés kolduló keresett föl. Egy süket hölgy tette kemény próbára türelmemet; először fotográfiát kért, azután autográfot meg szabadjegyet hangversenyembe, később meg öt koronát s miután minden vágyát teljesültnek gondolom, leült a kanapéra s fölszólított, hogy zongorázzam neki. Lacika erre fölnyitá az ajtót s kecses pantomimikai mozdulattal mutatta, hogy föl fogja őt nyalábolni és az ajtó elé viszi. Ezt megértette a nagyigényű hölgy és eltávozott. Kedves látogatóim közé számítom a katholikus fő- és alprefectust; nyájas, szelíd férfiak torzonborz bajuszszal, szakállal. Norvégiában oly kevés a katholikus, hogy ők ott csak misszionáriusok s angyali türelemmel küzdenek egy rideg kuima s egy gyökeret vert vallás ellen. Templomuk, kórházuk, iskolájuk tiszta, egyszerű és rendben lévő. Második hangversenyem napján, nov. 15-dikén kezdett a honvágy gyötörni. »Hallod Lacikám, — mondám hű kísérőmnek, — hátha lemondanánk a gothenburgi második hangversenyről s egyfuttában haza szaladnánk?« »Helyes beszéd, — jön rá a felelet, — csakhogy akkor még ma este kellene Krisztiánját elhagynunk, ha ugyan elkészülhetsz hangversenyeddel féltízre, mert tíz órakor indul a vonat.« »Elkészülök, Laci pakolj!« Még a cigarette is kiesett Lacikának a szájából, úgy ugrott ki ágyából. Mindenek előtt írtunk haza egy ékes, hazug levelet, hogy Gothenburgban 20-dikán játszunk, 27-dike előtt nem érhetünk haza, de akkor aztán igazán haza jutunk. Még a hangverseny előtt minden be volt már csomagolva, számlánk kiegyenlítve, búcsúleveleink megírva. A szoba közepére egy nagy kendő kiterítve a lakk, frakk és klakk részére. Lacika a pályaházba, én a hangversenyterembe siettem. Igen pontosan kezdtem, de a közönség kitűnő hangulatban volt, ismételni kellett, pedig az idő rohamosan múlt. Kilenc óra volt már s még négy szám volt hátra. Szivem mélyéből kívántam, vajha a közönség elhidegülne, izgatottan, gyorsan játszottam, de hiába volt, ma minden tetszett. Kilenc óra 38 perckor végeztem utolsó darabomat s hanyatthomlok rohantam le a lépcsőn fogadónkba. Na ott volt csak a hadd el hadd, egy perc alatt