Fővárosi Lapok 1888. december (332-360. szám)

1888-12-27 / 356. szám

legtöbb kereskedésben olyan kőolajat árulnak, mely már a 15-dik hőfoknál meggyulad, pedig egy belügyminisz­teri rendelet csak 30 fokos kőolaj árulását engedi meg.­­ A rendőrség egy volt alkalmazottja, Szelffy Károly följelentést tett, hogy 1883-ban és 1884-ben a rendőr­ségi fogházak számláiban naponként 440 — 480 rab élel­mezését írták be, pedig a létszám átlag csak 320 — 350 volt. V i­d é­k. ** Kolozsvárit tegnap nagy­közönség jelenlé­tében nyitották meg a technológiai ipar­­múzeumot. A kolozsvári kereskedelmi és ipar­­kamra képviseletében Sigmond Dezső orsz. képviselő mondott megnyitó beszédet, melyre Hegedűs Károly, a budapesti technológiai múzeum igazgatója s a ke­reskedelmi minisztérium képviselője felelt, örömét fejezve ki ez intézet létesülése fölött. Ferenczy Zol­tán a muzeum megalapításának történetét olvasta föl s végül Albach Géza polgármester mondott köszöne­tet az intézet létesítőinek. ** Az épülő Szeged. Gyakran ismétlődik a panasz, hogy Szeged igen nagy arányokban rekon­struálódott s hogy sokan belevesztettek az építke­zésbe, nincs ára a háznak. De azért csak tovább foly az építkezés. Az igaz, hogy most már nem olyan luxus­sal. Az idén épült két emeletes és 36 földszintes ház, 45 udvari mellék­épület, 39 szín és kamara, továbbá átalakítottak száz épületet. Ezen kívül néhány kisebb középületet, közte egy kápolnát is. ** Víg vadász-mulatság volt a napokban a zalamegyei Gyurgyáncon. A megye úri népéből negyvenen vettek benne részt, köztök Svastics Benő főispán, Baranyay Béla s Ödön, Gózony László és Sándor, gelsei Guttmann Vilmos, Hertelendy Béla orsz. képviselő, gróf Hugonnay Kálmán, Krausz Boldizsár, dr. Neusiedler Antal, dr. Stácz Kálmán, Sebestyén Lajos, Svastics Károly, Sümeghy Kálmán, Szalóky Hugó, dr. Tuboly Gyula, Unger Elek, Viz­­lendvay József sat. A vadász-zsákmány elég bő volt, számos nyulat, őzet és rókát ejtettek el. Vadászat után víg lakoma volt, melynél muzsikaszó mellett mulattak. ** Muzsikaszó mellett a fogságba. R­e­s­i­­c­á­n a románok furcsa kis tüntetést eszeltek ki. Albu István tanitó, kit az aradi esküdtszék tudvalevőleg izgatás miatt ítélt el, Vácra indult, megkezdeni az ottani államfogházban a büntetést. Barátai pedig muzsikaszóval kisérték ki a vasútra. Az igaz, hogy a tanító úr jó darabig nem fog muzsikát hallani. Vá­cott nem igen szolgálnak vele a foglyoknak. ** Halálozások. Buziáson múlt vasárnap elhunyt Szabadhegyi Sándor kir. tanácsos és közala­pítványi főtiszt, élete 59-ik évében. Özvegye szül. Nedeczky Ida úrnő és három fia gyászolja. Temetése karácsony első napján nagy részvét mellett ment vég­hez.— Szakolcán e napokban meghalt özv. Kuba Éva asszony, Kuba János volt orsz. képviselő s ké­sőbb főispán édes anyja, élete 90-dik évében. — Mármaros-Szigeten elhunyt Schmid Ágost vasúti tisztviselő, halálát szerencsétlenül elsült puska okozta. ** Az árvapénztár kulcsa. Nyitrán fel­tűnő eset történt. Hohenstegh László, a megyei árva­szék pénztárnoka, egy lakatosnál kulcsot rendelt meg a pénztárhoz. Ő tudja, hogy mi célja volt vele. De a lakatos kissé mélyebben nézett a kancsó fene­kére s mámoros fővel eldicsekedett, hogy bőkezű meg­rendelője akadt, a­ki ötven frtot fizetett előre a kul­csért. A főispán azonnal pénztár­vizsgálatot rendelt el, Hohensteghet pedig felfüggesztette állásától s a pénztárt egyelőre Krausz Vince másodfőjegyzőre bízta. ** Vidéki hírek. Pozsonyban a Frigyes fő­herceg palotájában két karácsonyfa-ünnep volt; a ter­mekben a főhercegi gyermekek részére s itt Albrecht főherceg is jelen volt; a kerti csarnokban pedig tizen­két szegény gyermek számára rendezett a főhercegi pár örömünnepet. — Nagyváradon, hol minden kulturális mozgalom számára kedvező a talaj, most nagyobb dal­egylet alakítását tervezik ; remélhetőleg nem maradnak a puszta tervnél.— Marmaros-Szigeten a ref. egyház­­község Lónyay János főispánt óhajtja a főgondnoki ál­lásra megnyerni. — Aradon február 9-én tartják meg az E. M. K. E. bálját s a rendezőség hölgybizottsága a vá­ros huszonnégy előkelő hölgyéből alakult meg. — Nagy- Tapolcsányban a jótékony nőegylet, melynek élén Kro­­pácsy Jenőné úrnő áll s mely az ottani kisdedévé inté­zetet évi kétszáz írttal gyámolitja, e napokban tizen­hat szegény gyermeket látott el téli ruhával. — Szat­­már városa kormányi engedélyt kapott, hogy városháza, színház, hid- és laktanya építésére félmillió frtnyi köl­csönt vegyen föl. — Ruszinosz krassó-szörénymegyei községben elfogták a görög-keleti lelkészt, kire az a gyanú, hogy részese a magyar szákosi kettős gyilkos­ságnak ; az e bűntett következtében megindított nyo­mozás különben már mintegy száz embert juttatott bör­tönbe, a bűntények egész halmaza derülvén ki. A Ma­­gyar-Bruckban az állami népiskolába több osztrák alatt­való is járatja gyermekeit, a magyar nyelv elsajátítása­ ­ végett. — Pestmegye területén a csendőrség a múlt hó­ban összesen 108 embert fogott el, különféle bűntet­tekért. 2626 — Ausztriai hirek. *** Mária Valéria főhercegnő eljegyzése. A királyi családnak kétszeres örömünnepet hozott a karácsony: Mária Valéria főhercegnő jegyet váltott Szalvator Ferenc főherceggel. A bol­dog ara, ki tudvalevőleg Budán 1868-ban született, most húsz éves, a vőlegény, ki 1866. aug. 21-dikén született, élete 23-dik évében van. Szalvator Ferenc főherceg a néhai II. Lipót toszkánai nagyherceg unokája. A Habsburg-Lotharingi ház toszkánai ága, mint ismeretes 1859-ben elvesztette trónját s a csa­lád tagjai Ausztriába vonultak. II. Lipót nagyher­cegnek másodszülött fia Szalvator Károly főherceg, ki Flórencben 1839-ben született s most altábor­­nagyi rangot visel az osztrák-magyar hadseregben. Ennek fia Szalvator Ferenc főherceg, ki a 12. sz. dragonyos-ezred főhadnagya. — A frigyhez, melyre szeretett királyunk bájos leánya lép, legőszintébb hódoló üdvkivánságaival fog járulni a magyar nem­zet, mely együtt él és érez koronás királyával s osz­tozik örömében s millió ajkkal fog áldást, boldogsá­got kívánni a fenséges urának! *** Az udvar karácsonyfája sok becses aján­dékkal volt megrakva az idén is. Említik, hogy a trónörökös pár kis leánykája külön karácsonyfát ka­pott. De azért jutott számára ajándék a nagy fán is, mely a királyné ő felsége lakosztályában zöld moha­szőnyegből emelkedett ki s csaknem a magas mennye­zetig ért. Aranyozott abroncsokon a tarka színű gyer­­tyácskák sűrü sora ragyogott s fényök csillogó go­lyócskákon, zászlókon tört meg. A királyi család tagjainak szánt ajándékok egy nagy asztalon voltak elhelyezve, nagyobbára könyvek, rajzok, néhány női kézimunka, sat. Stefánia trónörökösné többi közt egész gyűjtemény rajzzal s aquarellel kedveskedett az uralkodó párnak. Természet után rajzolta s fes­tette valamennyit Abbáziában. A kis Erzsébet fő­hercegnő nagyatyjától kis könyvtárt kapott pompás üveges szekrényben; a királyné ő felsége pedig kerti bútorokat s más játékszert hozott neki Görögország­ból. A trónörökösné kézi munkával lepte meg férjét s vett neki egy borz­ebet is, mely kitünően dresszi­­rozva van vadászatra. Külön asztalon volt elhelyezve az udvari személyzet számára szánt sok ajándék. Itt már bőven volt drága ékszer is. Nem feledkeztek meg senkiről. S gyakoroltak a szeretet ünnepén jóté­konyságot is. Károly Lajos főherceg palotájában külön díszes karácsonyfát állítottak nyolc szegény iskolás gyermeknek is. Négy fiúcska s négy leányka teljes téli öltözetet, süteményt s édességet kapott. Mária Terézia főhercegnő személyesen adta át a ki­csinyeknek az ajándékot. *** Ausztriai Hirek­: A király ő felsége ma kisebb kísérettel Neuberg környékén vadász zergékre és szarvasokra. — Erzsébet királyasszony tegnap né­hány napra Münchenbe utazott, édes­anyja látogatására. — Szentgyörgyi Gyula udvari tanácsos a közös legfőbb számszéknél osztályfőnöki címet és jelleget kapott. — Egy cseh honleány, ki meg nem nevezte magát, 50,000 frtot ajándékozott a cseh tudományos akadémia részére. — Joachim József hétfőn játszotta Bécsben a filharmo­nikusok hangversenyén Brahms legújabb szerzeményét s az udvari páholyból Stefánia trónörökösné is végig hallgatta. — Herceg Fürstenberg Miksa jegyet váltott Schönborn grófkisasszonynyal, gróf Schönborn Ervin leányával. — Dr. Kindermann reichsrathi képviselő, a csehországi német nemzetiségi képviselők egyike, lemon­dott mandátumáról. — Bécsben e napokban elhunyt Pe­rin Karolina szül. Pasqualatti-Osterberg bárónő, ki a később kivégzett Bechert Alfréddel 1848-ban a bécsi torlaszok egyik hires harcosa s kalandos és viszontag­ságos élet után agg napjaiban mint cseléd kereste ke­nyerét ; 83 évet élt, szánt példányokat beköttetni s ott a minap nagy tűz volt. Százezrekre megy a kár a karácsonyi újdonsá­gokban. Az elégett könyvek közt vannak: Schmidt- Cabanis berlini humorista új kötetének összes pél­dányai Bodenstedt .Emlékezéseidnek nagy része sat. *** Külföldiek­ről*. A francia tudományos aka­démia megválasztotta levelező tagjai sorába Pobedono­­seffet, az orosz szent zsinat ismert nevű főügyészét. — A »Journal des Débats«, a legkomolyabb, de épen ezért ma már nem a legnépszerűbb francia politikai lap, a jövő évben tölti be fennállása századik esztendejét. — Sándor oldenburgi herceg Szentpétervárit egy a párisi Pasteur-intézethez hasonló intézetet akar létesíteni. — Az irgalmas­ rend generálisa, római hírek szerint, nagy változásokat tervez e szerzet belső szervezetében, a ta­gok egy része azonban ellenzi s valószínű, hogy töme­gesen ki fognak lépni. — A Panama-csatorna befejezésére az új igazgatóság számítása szerint, 350 millió frank szükséges és épen ennyire számítják azt az összeget, melyet az eddigi igazgatóság szükség nélkül végrehaj­tott vagy túlfizetett munkákra adott ki. — Boulanger tábornok kijelente, hogy fellép Parisban képviselőjelölt­nek a kormánypárti Vaquerie ellen. — A francia szená­tus ismét fölvette a budgetbe a párisi opera 50,000’ franknyi szubvencióját, melyet a képviselőház törölt volt. — A »Leipzig« német hadihajó ismét elfogott a ke­letafrikai partoknál egy hajót, melyen 140 rabszolga volt; a kiszabadított rabszolgák számára a németek De­­ressalem mellett külön nagy telepet akarnak alapítani, missionariusok vezetése mellett. Külföld. *** Wellington szobra. A londoni Hyde­­parkban a walesi herceg jelenlétében, ünnepélyesen leplezték le a Wellington herceg emlékszobrát. Az emlék impozáns, nagyon dicsérik. Magyar eredetű szobrász:­ Bőhm József műve. A watterlooi győztes hadvezér lóháton van ábrázolva, jobbjában tábori látcsővel, úgy a­mint a csatában szerepelt, nyakig gombolt egyenruhában, háromszögű kalapban, toll nélkül. A lovas­szobor vörös márvány talapzaton áll, a talapzat sarkain pedig angol katonák, hadi felsze­reléssel, a watterlooi csatában viselt egyenruhában. *** Mancini volt olasz külügyminiszter teg­nap Capo di Montéban meghalt. Az ő külügyminisz­­tersége alatt, 1883-ban létesült a hármas szövetség, melynek létrejöttében neki nagy szerep jutott. Man­cini 1817-ben született, most tehát 71 éves volt. *** A német karácsonyi könyvpiac tetemes veszteséget szenvedett. Az idei szépirodalmi újdonsá­gok fele elégett. A lipcsei Sperling-féle köyvkötészet­­ben szokták ugyanis a német kiadók a külföldre Nemzeti színház. Évi bék­. 276. sz. Havi b. 24. sz. December 27-én : Egy csepp méreg. Vígjáték 4 felvonásban. Irta Blumenthal Oszkár. Személyek: Mettenborn báró Náday Károly Emil bg Horváth Weidegg Ervin Mihályi­ Hertha, neje P. Márkus E. Wahlberg gróf Bercsényi Liddy, leánya G. Csillag T. Fabricius, t. tan. Egressy Wendlingen, ezr. Szacsvay Bruno, fia, hadn. Benedek Brendel báró Vízvári Breitenbach báróné Lendvayné Lehnhardt, elnök Gabányi Drewitz, ülnök Hetényi Werner ) szolgált Pintér Ferenc )­­ Dezső kezdete 7 órakor. Műsor: Péntek : Bölcs Náthán ; 1-szer. Szombat: Bölcs Náthán. Vasárnap : Bölcs Náthán. Urbain, apród Gábos K. Udvarhölgy Doppler I. Egy hölgy Rosenzweig II. De Nangis Raoul Prevost H.. Marcel Ney Saint Bris Odry gr. De Nevers Bignio Maurevert Tallián Tavannes Dalnoki De Cosse Kiss D. Th­oré Szegedi Kezdete 7 órakor. Műsor: Magy. kir. operaház Bérlet 16-ik szám. December 27-én. Wilt Mária asszony és Prevost Henrik ur vendégjátékával: A Hugonották. Nagy opera 4 felv. Irta Seribe. Zenéjét szerzette Meyerbeer. Személyek: Valois Margit, navarrai királyné Maleczkyné Valentine Wilt M. Szombat: A zsidó nő ; Prevost Henrik vendégjátékául. Vasárnap : Bánk bán; Wilt Mária vendégjátékául. Népszínház. December 27-én. BLAHA LUJZA asszony vendég­­­­játékául: A suhan c. Operette 3 felv. Bayard és Van­­derburch után megzenésítette, Konti József. Kezdete 7 órakor. Műsor: Péntek : A titkos csók .Szombat: Simplicius, először. Vasárnap: Simplicius, Vár­szinház. Ma, csütörtökön, zárva. Műsor: Vasárnap : Francillon. Hétfő : A nürnbergi baba.­--­Bécsi keringő. Felelős szerkesztő: Vadnai Károly. — A vigadó nagy term­ében Ell­en-s­z­i­it h­­áz. A legnagyobb szerű­ phantast.-myster.-berendezés. Naponta este fél 8 órakor 544 ItT AA O- "Z" ELŐADÁS. iW* ú­j m­ű­s­o­r. Újdonságok: Az eredeti szellem-hangverseny. — Säkkingeni trombi­­tás. — A viruló rózsafácskák. — Dr. Faust pokoli vegyész­ műhelye. — Az amerikai posta­galambok utazása. — Satanella csoda­szekrény. — Kirándulások a föld körül villámvonattal. — A csodás óriás fő. — Kräh­­winkeli vásár. — Gr. Azzaglio Castro romjai között. — Nagyszerű szel­lem némajáték, előadva 35 személy által. Kezdeteiér 9 órakor. Előleges jegyeladás napközben 10-től 1-ig a vigadóban a nappali pénztárnál. nyílt­ tér. „Nemzeti kaszinó“ illatszer 2 frt 50 kr és 4 frtért kapható 498 Gerster E. Miklósnál, Budapest, József-tér 14. Irodáink 1888. deczember 25-étől kezdve gyárunkban Budapest-Kőbányán léteznek, hová is minden hozzánk intézett levelezést és értékkü­lde­­ményt czim­ezni kérünk. _ «47 Az igazgatóság. A. kiadótulajdosai Athanau­m irodalmi ■ nyomdai r. társulat betűivel. Budapest, barátok­ tere, Athenaeum-épület. m —--------------------­

Next