Fővárosi Lapok 1888. december (332-360. szám)
1888-12-28 / 357. szám
Péntek, 1888. december 28 357. szám. Huszonötödik évfolyam Szerkesztői iroda: SSKSSSmüFŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Budapest, ferenciek tere 3. sz. L emelet. Előfizetési dij: Célévre..................................8 frt negyedévre............................4 frt Egyes szám 6 kr. Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívásunkat a »Fővárosi Lapok« 26-dik évfolyamára ajánljuk az olvasó közönség figyelmébe. Szépirodalmi és társadalmi napi közlönyünk, mely hétfőn is ad számot, folyvást a jó ízlés, műveltség, nemzeti és társadalmi jó ügyek buzgó szolgálatában áll. Dolgozótársai kitűnő veteránok és jeles fiatal erők. Előfizetési ára: évnegyedre 4 frt, félévre 8, egész évre 16 forint. Az utalványok vagy pénzes levelek igy cimzendők: »A Fővárosi Lapok kiadó hivatalába, Budapest.« Nagy utazás. (Elbeszélés.) Irta Tutsek Anna. (Folytatás) Jani kis szive sebesebben kezd dobogni s valami különös vágy fogja el. Oda szeretne ő menni. Utazni a nagy hajóval, ringó vizen, — úgy mint néha itt a folyam partján látta, ha néha elkóborolt odáig, hol tutajosok mentek, valahová messze, messze, ki a világba, hová néki nem volt szabad menni soha. .. Midőn András késő este kikiséri az urat, Jani oda sompolyog anyjához. — Ugyebár engem is elvisztek ? — kérdi. — Ugyebár én is megyek utazni a nagy vizen ? — Hát te itt benn voltál, kölyök! — kiált anyja ijedten. — Bújj be az ágyba és el ne mond senkinek, hogy mit hallottál! E naptól kezdve Janinak valami új mulatsága volt. A szürke macska immár békében lehetett tőle; fasszinek tetejére fel nem mászott, tarka bogárnak, pillangónak szárnyát ki nem tépte. Ő most utazott. Egy kis, törött lábú széket tett a tyúkketrec elé; az volt a hajó, reá ült s evezett messze el a tengeren. Egy nap odaállt az özvegy szolgálója elé. — Zsuzsi néni — kérdi — milyen is egy hajó ? Egy nagy, nagy hajó ? — Oh te szamár — kiált a szolgáló, — hát olyan, hogy fából van és nagy, de én soha sem láttam.— Hát a tenger milyen, Zsuzsi néni ? — — Hát ilyen ni, — mond a szolgáló egy nagy vizes dézsára mutatva. — Csakhogy sokkal nagyobb, s mindig hullámzik, igy ni. — Meglódítja a dézsát, hogy a víz benne hullámzani kezd, s a gyermek áhítattal néz a dézsa fenekére. — Zsuzsi néni, csináljon nekem egy hajót, —s esdekel, de a szolgáló nevet, s reá kiállt, hogy hallgasson. Benn a szobában az özvegy hallja a beszédet s haragszik. Megint itt lármázik az a gyerek? most mi kell neki? Egy hajó ! Miféle ostoba kívánságai vannak!.. íme, itt egy játékhajócska a szekrény tetején, több más játékkal együtt. Neki mindig fáj a szive ha reánéz. Az a gyermek boldog lenne vele.. .— Zsuszi néni — hangzik ismét az esdeklés — csináljon nekem egy hajót, ebből a fából, ni! — — Ugyan hagyj békét — kiált a szolgáló. — Eredj az ácshoz, az csinálja a hajókat. S rögtön kezd hangosan énekelni: Eredj lányom, kérdezd meg az ácsot. Ad-e csókért egy kötény forgácsot. Az özvegy asszony leveszi a kis hajót a szekrény tetejéről, egy darabig nézegeti, s gyöngéden megsimogatja, mintha egy régen porló kis arcot simogatna. Aztán kimegy a konyhába, a bánatos mosolylyal teszi a gyermek kezébe a játékszert. — Nézd Jani, itt egy kis hajó. Kívántál magadnak, én adok neked. Ügyelj reá, el ne terjed. Jani egy darabig csak bámul, nyitva felejtett szájjal néz előbb reá, aztán a hajóra. Majd egyenesen a dézsához rohan, s a vízre teszi. Hogy ing, hogy leng az ott! Bizonyos, hogy ezt egy tündér készítette, egyenesen az ő számára! Egész nap nem tesz egyebet Jani, mint úsztatja a hajót. Könyökig fürdik a vízben, nyakig lucskos, vizes lesz, de végtelenül boldog és piszkos. Mikor minden vizes csebertől már elkergették, egy kötőt köt a hajó orrára, s az udvaron duzgálja maga után. Este megint eljött az az sír, de Janit most nem , engedték be. Pedig ok, hogy szeretett volna ő is ott lenni, hogy hallja ismét, miket mesél arról a tündérországról, ahova ők menni fognak. Vájjon van-e ott is szürke macska, a hársfa virágzik-e úgy mint itten, s a tenger igazán olyan mint a víz a dézsában? A kis hajóval ölében leül a küszöbre, s ringatja magát csendesen erre-arra. Igen szeretné tudni azt is, vájjon vannak-e ott is olyan kis fiúk, mint ő, s a szomszéd asztalosok Pistája, kivel a múlt héten is elszöktek a malomba, mely ott messze, a víz mellett látszik. Ki is kaptak érte mind a ketten. Levelező hársfa ágai közül zúgva csap fel az éji bogár. Honnan jösz bogár ? Tudsz-e valamit az aranyországról, a tengerről, a ringó vizen úszó nagy hajóról? Mesélj Janinak, mert vágy szállt kis szívébe, olthatatlan vágy, mihez ragaszkodik a gyermekek makacsságával . .. Mesélj neki a gyorsan futó hajókról, melyet titokzatos erők hajtanak, a zúgó tengerről, melynek mélyében kagylók és klárisok közt emelkedik a vizi tündérek palotája, s mesélj arról a szép világról, hol a te társaid bogár arany-szárnyakkal repülnek a fénylő napsugárban, s szivárvány-szín pillangókkal játszanak a gyermekek. .. Odabenn ezalatt suttognak csendesen. A gyűrűs kezű ur ragyogó szavakkal fest káprázatos képeket ; a kőmíves házmester s gyönge felesége hallgatják nagy boldogsággal. A fiókból pénzt vesznek elé, számlálgatják, s papirosra az ur sokáig irkál valamit, tán számokat, és magyaráz és beszél, hogy egészen beleizzad. Csak az a gyermek, az nagy baj. Az ember nyakán teher, mikor úgy is oly nehéz az élet. Komáromban. Sok jó szív van a világon, Sok tűzhely ad meleget, Jó szívek közt, enyhe tűznél Pihentem is eleget. De szív nincs oly tiszta, édes, Tűzhely sincs olyan meleg, Mind a széles föld kerekén, Mint ahol most pihenek. Ember s balsors nem zúdíthat Olyan telet érneám, Hogy melegét távolról is Ne érteném, áldanám. Gyermekeim, kulcsoljátok Egymásba a kezetek : Nagyanyátok szívét, házát A jó isten áldja meg ! Beöthy Zsolt: A „Bölcs Náthán“ szerzőjéről. Őszinte örömet éreztem, mikor a hírlapokban olvastam, hogy a nemzeti színház e hó 28-dikára tűzte ki Lessing »Bölcs Náthán« című drámáját előadására. Bizonyára a művelt olvasó közönség nagy része ismeri ez elévülhetetlen szépségű drámai költeményt s azok, akik ismerik, megújuló élvezetben fognak részesülni, midőn újra hallhatják a színpadról azokat a meleg, emberszeretet hirdető igéket. Ama kevesek pedig, kik még csak most, ez előadás alkalmával fogják megismerni, valódi műélvezethez jutnak. A jónak, szépnek mesteri szavakkal való kifejezése mindenkire fölemelőleg hat, kivált ha valaki oly meggyőző igazsággal s benső hévvel szól hozzánk mint a Lessing lánglelke, mely nemcsak egyesek titkolt sebére vet világot, hanem az egész emberiséget öleli körül végtelen szeretettel s látva a fekélyt nemzetek testén, a pártatlan igazság élével akarja azt kimetszeni. És az a hajthatatlan igazságszeretet tette folytonos harccá az ő életét, az által tette ellenségeivé legjobb barátait, mert hibáikat tartotta eléjök; az által zúdította magára azok haragját, kik Krisztus tanait a körülmények szerint módosították. Hittani vitái, ékesen szóló vádiratai a Krisztus által alapított vallásnak, melynek alapköve az emberszeretet s melyen a béke szilárd temploma épülhetne villongó fajok számára. Ő, aki sohasem részesült embertársai békés szeretetében, vonagló szívvel emelte föl szavát mások érdekében; éles tolla szinte szikrázott ihlett eszméitől és mégis csak mérget kevert föl vele: epés válaszok, gúnyos kérdések, rágalmak zúdultak ellene. Lessing a vallástani viták befejezéséül írta meg a »Bölcs Náthán«-t. Mint fényes gyöngysor húzódik végig e művén kedvenc témája: nem külső formaságokban, hanem lélekben imádni az istent. Bizonyára a mely ember oly nemes, hogy lelkében van az Úr temploma, annak minden tette csak áldást hozó lehet embertársaira, mert az Úr szentélyében minden rossz gondolat vagy tévelygő kétkedés szentségtörés. De hol van olyan földi ember, ki minden portól menti, nyugodt és tiszta, mint a szentegyház ? Hányszor, midőn a nagy világ zajából, zűrzavarából úgy téli estéken nem hatott csöndes kis szobámba egyéb, mint egy-egy üvöltés s valamely mulató helyről a nagybőgőümmögése, virrasztottam Lessing munkái mellett! Hányszor megvigasztalt mély bölcsességével, földerített finoman élezett epigrammjaival, oktatott hamburgi leveleivel, lekötött vitáival, végre föltárta előttem a nagy mindenség csodás szépségeit s mintegy nagy képes könyvben a kis gyermeknek, megmutogatott e nagy szellem minden szépet a kicsiny fűszáltól a csillagokig. És minden szépről szóllott, a mit emberkéz alkotott, egymást váltva szobrok, festmények, drágakövek, írott drágaságok, melyekre nemzetek büszkék, — mindenről tudott ő valamit, mindig érdekesen, szabatosan. Aztán megmutatta a régi Golgotát az egyszerű fakereszttel, melyen az isten fia meghalt szeretetből embertársaiért. S olyankor úgy tűnt föl előttem, mintha az ő szelleme hasonló volna a tiszta ragyogó forráshoz, mely változatlanul évtizedeken és évszázadokon át ad enyhét, üdülést a fáradt vándoroknak; mert ép úgy a fáradt lélek is uj erőt meríthet az ő gondolataiból s a valódi emberi kötelességek tudását szomjazó az igazság ragyogó hullámait látja örökszépségű eszméiben. Olyan az ő szava, mint a jó mag, mely ha termékeny talajba, élénken működő agyba jut, uj életre kel, uj sarjakat hajt s a nemes eszmék dús vetése kel ki belőle. Ha a túlvilági lét kérdése nyűgöz, a halhatatlanságról megbizonyositnak az ő munkái, olvasd azokat és tisztán fogod látni, hogy örökké él az, a ki nemeslelkü, mint ő volt. Szenvedsz? Vedd elő az ő élettörténetét, isteni béketűrést tanulsz belőle. Lessing bizonyára megszámlálhatta könnyen azt a pár boldog napot, mely szűken jutott ki küzdelemteljes életére. És mégis, találsz-e tőle csak egy sornyi vádló panaszt sorsa ellen ? Mikor már mindazokat, kiket szeretett, a siréje födözte el előle, körülvéve ármányos cselszövőkkel, jellemtelen ellenfelekkel, minden remény nélkül a jobb jövőre, sanyarúan fizetett szerény állomáson, tengődve oly szükségben, hogy háromszáz tallér előleget kellett fölvennie még csak megírandó munkájára, alkotta meg »Bölcs Náthán«-t, az emberszeretet e valódi evangéliumát. Ez a Náthán olyan, amilyennek az embernek lennie kellene. Saját énjét magyarázza meg, midőn így szól: »Mindenki, mielőtt zsidó volna vagy keresztény, előbb ember«. Tehát az ember testvére embertársának vallási, faji, nemi, társadalmi különbség nélkül. Milyen világ, milyen élet lenne az, ha e Náthán szavait követné mindenki! De hát az lehetetlen, kivihetetlen, — mondják a különbségek fokain állók. Pedig ez a Náthán a Saladin előtt mondott regéjében a három gyűrűről mintegy kínálja mindenkinek ama varázsgyűrűt, mely minden embert boldogíthat, viselje mindegyik úgy gyűrűjét (hitét), mintha az övé