Fővárosi Lapok 1889. március (59-88. szám)
1889-03-01 / 59. szám
szakadatlanul, ahogy csak egy tizennyolc éves leány tudhat. — Szent isten! Vájjon nem vette-e el a nagy ijedtség az eszét ? — sóhajtott föl az elcsüggedt alapítványi hölgy s az alapszabályok ellenére gyorsan gyertyát gyújtott. Aggálya azonban rögtön eloszlott. Még mindig kacagva, de vidám, villogó szemmel, kipirult arccal állt Martina a szoba közepén, kezében pompás rózsabokrétával, melynek megpillantása az életben tapasztalt s a szerelemben nem egészen járatlan idősebb unokatestvér lelkében minden esetre egészen más gondolatokat ébresztett, mint azok, melyek a kisértetek légkörébe csapongnak. — Mit jelent ez, Martina ? — kérdezte az alapítványi hölgy komolyságával. A kis leány oda futott hozzá, elfujta a gyertyát, leült egy zsámolyra s elkezdett gyónni. Elmondta, hogy ő tavaly Grasing hadnagygyal a tengeri fürdőben ismerkedett meg, ki az ő anyjának is nagyon megtetszett, tegnap pedig a bálban váratlanul újra találkozott vele. Míg a cotillont táncolták, szóba jöttek a kisértetek is. A hadnagy kérdezte, vájjon nem félne-e Martina, ha valamikor kisértet jelenne meg előtte ? Ő pedig fogadott, egy rózsabokrétába, hogy nem fog megijedni s nem kiált föl. — Kiáltottam ugyan, — tévé utána susogva, boldogan, — de a bokrétát mégis megkaptam ! — De, gyermek, hogy tudsz te most nevetni ? Nem tudod-e te azt elgondolni, hogy az a hadnagy mily vakmerőséget követett el? Éjnek idején szobánkba nézni, mily elvetemültség ez!.. S honnan tudta ő azt, hogy te hol szállásolsz ?. . Hogy nem szégyenli ő magát! Ha a néni nyomára jön a dolognak, te boldogtalan gyermek, — no ez a csíny még rossz következményeket vonhat maga után. — Istenem! — sóhajtott föl Martina zavartan, miközben arca lángpiros lett. — Valóban benézett volna-e a hadnagy ? Erre én nem is gondoltam. Aztán susogva folytatta: — Azt kérdezted, miképen tudhatta meg, melyik szobában lakom ? Hát, én beszéltem neki a borostyánról, melyet kívül, az ablakodban ápolsz s mely nekem oly nagyon tetszik. S mikor azt mondta, hogy majd arra lovagol, megszemléli a borostyánt, még azt is mondtam neki, nehogy az ablakot eltévessze, hogy épen ablakunk alatt van a kőből faragott címer a falba illesztve. De hát képzelhettem-e én, hogy ily illetlenséget fog elkövetni. Oh, ez mégis furcsa dolog! S az ártatlan kacaj újra hangzott. — Bizony, nagyon furcsa! — szólt Ágnes kisvábbá a »Munka közien« című népies életképei mellett két gyermekfej mutatja a fiatal művész erős egyéniségét. Bruck Miksa szerencsésen össze tud egyeztetni két ellentétes dolgot. Szereti az experimentálást s a mellett szem előtt tartja a nagyközönség igényeit is. A »Lóversenyen« című képén a tarka közönség-feltüntetés által nehéz problémát igyekezett megoldani; a mellett oly képet festett, melyet nemcsak a sportsman, hanem más a modern képek kedvelője megvehet. Humora is van e fiatal festőnek, ezt a »Két szerelmes pár« című genre-ja mutatja, melyen a katona a kedvesével s a ginár a lúddal enyeleg. De legerősebb hatású a »Hazafelé« címü nagyobb és gondonsabb kompozíció. A komor temető kapuja előtt három fiatal parasztlány halad. A mezőről mennek haza, vidáman dalolnak. Sok finomsággal festette meg Bruck a kép tájrészét, melyben igaz, megkapó a hangulat; a három lányalak könnyed kedélyét is jól jellemezte. Az ellentétet szerencsésen tünteti fel ez a kétféle hangulat. Tölgyessy Artúrtól, aki pedig nemcsak a festésben, de az eladásban is szerencsés, szintén több képet találunk az árverezésre szánt gyűjteményben. Az » Utcai balesetet« évek után most látjuk viszont, de érdekességéből mit sem veszített. Jó ötlet a »Gáborka a fürdőben« című gyermek-életkép, a »Siolnoki részlet« pedig jól megfigyelt táj-motívum. Vecsey Tivadar mindig szorgalommal figyeli a természetet, azért képeiből sohasem hiányzik a közvetlenség. A » Tiszai táj« is ilyen természethű részlet. Cserépy Árpádtól öt különböző tárgyú és értékű festményt találunk. Ez a fiatal művész folyvást halad s mind az élet-, mind a tájképben eredetiségre törekszik. Magyar minden izében, és egésséges humorral is van megáldva. Jól jár, a kinek Ligeti Antal és Brodszky Sándor s a sokoldalú Molnár József ecsetjéről jut valami kép. Mindhárom régi művésztől gondosan kivitt tájfestmények kerülnek licitációra. A fiatalasszzony kedvetlenül s aztán hallgatózott. A házban gyanús elevenség és zaj keletkezett, mely alulról, a még nyitva maradt ablakon át tisztán hallható volt. A szemközt levő épületszárnyban, a melyben a főnöknő lakott, egyszerre minden ablak megvilágosodott. — No, most baj lesz! — szólt az alapítványi hölgy. Martina sem nevetett többé. — Mit gondolsz ? — kérdezte, unokatestvérének a kezét idegesen megszorítva. — Mit gondolsz, nem fogták-e el őt?.. . nem tudja-e most meg valamennyi öreg kisasszony ezt az esetet ? Martina alig tudta sírását visszafojtani. — Mindenesetre segítenem kell rajtad, mivel te afféle kis ostoba gyermek vagy. Gyorsan rejtsd a szekrénybe azt a bokrétát, te meg rögtön feküdjél az ágyadba. Szerencsére, még mind ott vannak a te cotillon-bokrétáid, mert különben a virágillat nagyon gyanús lenne. Légy nyugodt egyébiránt; a hadnagy urat nem csípték el, míg te előttem a szived titkát föltártad hallottam, amint paripáján tova vágtatott. Most a fődolog: becsukni az ablakot, de óvatosan, minden zörej nélkül. Martina gyorsan végzett a kapott utasítás szerint ; midőn azonban a selyem takaró alatt eltűnt, kissé dacosan mondta: — Úgy cselekedtem, Ágnes, a mint te óhajtottad ; azt azonban előre is megmondom neked, hogy ha a néni kérdez, én nem fogok hazudozni! (Folyt. köv.) 431 Hazai irodalom, művészet ködöséhez. Kimutatta szeretetét a magyarok iránt, amint mi gáncs nélkül adóztunk művészetének. A válás nehezünkre esett, de a művésznőn is bizonyos elfogultság látszott. Búcsúzó estéjét különben diadalokban gazdag művészi pályájának legszebb mozzanatai közé sorozhatja. A nézőtér minden zugában megtelt és közönségünknek még egyszer alkalma nyílt őt egyik legtökéletesebb alakításában bámulni, mint Erzsébetet »Hunyadi László«-ban. Akik ott voltak az előadáson, valóban ritka élvezetben részesültek, mert Wiltné asszony teljes pompájában ragyogtatta hangját, melylyel összes hallgatóit elragadni képes s kitűnő énekében öröme telhetett az agg zeneszerzőnek, ki az első két felvonásban maga vezényelt, kabátjára tűzve a legfelső kitüntetésképen nyert vaskorona-rendjelt. A búcsúzó művésznő minden jelenete után zajos, véget alig érő taps hangzott fel; a kihívások nemcsak a felvonások után, de nyílt színen is egymást érték. Midőn a második felvonásban a színpadra lépett, a közönség hosszantartó üdvözlő tapssal fogadta, remekül előadott nagy áriái után pedig nem volt hallgató a nézőtéren, ki hozzá ne járult volna a tetszésnyilatkozatokhoz. Két apródnak öltözött fiatal leány óriási, széles piros atlaszszalagokkal ellátot babérkoszorút hozott ki. A Lagrange-ária persze hasonló tapsvihart idézett elő, mint a művésznő többi jelenetei. Környezete is kitett magáért. Broulik (címszerep), Ney, (nádor), Odry (Ciliéi), Maleczkyné (Mária) és Ábrányiné (Mátyás) asszonyok jeleskedtek. A karok kifogástalanul működtek, szóval minden tekintetben igazán szép est volt. * Szigligeti emlékezetére a nemzetiszínházban, március 11-én, egy rég nem adott eredeti magyar történeti drámája kerül színre. Ez »Béldy Pál« című pályanyertes darabja, mely 1870-ben adatott utoljára a nemzeti színházban. A darab szereposztása a következő: Béldy Pál: Szacsvay, Apafi Mihály: Egressy, Teleki Mihály: Bercsényi, Bánfi Dénes: Nagy Imre, Székely: Gyenes, Naláczy: Gabányi, Béldyné: Jászai Mari asszony, Bornemisza Anna: Hegyesi Mari asszony. * A népszínmű pályázat megdicsért darabjainak szerzői egymásután jelentkeznek a népszínház igazgatóságánál. »A szerelem sötét veremű szerzője, Éder Pál fővárosi hivatalnok volt az első, aki megnevezte magát. Különben Édert egy egyfelvonásos darabjáért a népszínház igazgatója pár héttel ezelőtt felszólította, hogy mutassa be magát. Tegnap levélben jelentkeztek: Rónaszéki Gusztáv, a debreceni színház tagja, »Az asszonyok bűne« szerzője, mely darab a pályadíjra is kapott egy szavazatot. »A vörös kakas«-t Halász Jenő 22 éves fiatalember irta Vámos Mikolán. »Császár uram feleségé«-t pedig Tóti Manó ismeri magáénak. * Magyar anthologia olasz nyelven. Költői irodalmunk lassanként hódít egy-egy lelkes barátot s fordítót minden országban. Most arra van kilátás, hogy líránk tért foglal Olaszországban is. A pontederai gimnázium igazgatója , Pavolini D. E. jónevű olasz költő annyira megkedvelte nyelvünk hangzatosságát, hogy megtanulta s már nemcsak beszél, hanem választani, hivatásának eredetisége, önállósága bizonyára egészen érvényre jut. Egy nagyobb kompozíciója a »Lovasberényi erdőrészlet« érdekes kép. A tárgy igazán festői s annak megválasztása helyérzékre és ízlésre vall. A kidolgozásban ott találjuk ugyan a Mészölyre emlékeztető vonásokat, de lehet, hogy a vevők előtt ép e tulajdonságok által annál kedveltebb lesz a kép. Gyöngyvirági Eugenia nevét két kisebb tájképén olvassuk. A »Legelőre indulás «-on jó megfigyeléseket találunk, a »Budakeszi részlet« pedig találó színei által válik ki. Végül Makay Philomena egy aquarelle-tanulmánya által van képviselve. Távolról sem emeltük ki mindazt, ami az eladásra összeválogatott művek közt megnyerheti a közönség tetszését. Az ízlés fölött különösen árverezés alkalmával nem lehet vitatkozni, mert nem egyszer esik meg, hogy az ízlést épen az ár nagysága és a szerencse szabályozza. De az bizonyos, hogy jobb alkalom egyhamar nem kínálkozhatik jóravaló és olcsó művek vételére. * Wilt Mária asszony búcsú-föllépte tegnap az operaházban fényes ovációvá nőtt a kedvelt művésznő iránt. Közönségünk annyi élvezetes estét köszönt művészetének, melynek ragyogása még ma sem veszett el egészen, hogy a búcsúzást sietett impozánssá tenni. Nem felejtjük, hogy a Benza Ida halála által elárvult opera benne új vonzerőt nyert még a nemzeti színházban. Művészete szinte ragyogóbb lett a fényes operaházban és mintegy tíz év alatt, majd minden idényben szerzett énekével, tüneményszerű hangjával gyönyörűséget a budapestieknek. Az olasz operák drámai szerepei mellett Meyerbeer, Goldmark, azután Wagner operáit szerette legjobban. Azzal, hogy Szilágyi Erzsébetet és Melindát betanulta és repertoire-jának gyöngyei közé sorozta, eredeti dalművünk iránt bizonyíta be hódolatát, de egyszersmind rokonszenvét is irántunk. Hány hangverseny készséges közreműködője volt ezen kívül. Verdi »Requiem«-ének, Schumann »Faust« zenéjének előadása csak vele vált lehetővé. Budapest művészi életében a legszebb emlékek fűződnek mások közül megemlítem még Basch Gyulát, ki az utóbbi időben Horovitz Lipót társaságában dolgozik. Ennél jobb iskolát nem is kívánhat a jeles tehetségű fiatal művész. Két arcképe (az egyik gróf Dessewffy Aurélt ábrázolja) a jellemzés nem mindennapi érdekessége által tűnik ki. Különösen a női képmás distinguált. A vonások bája, a szemek szépsége ép oly biztos, mint finom ecsetre mutatnak. Festőnők művei is szerepelnek majd ez árverésen. Sőt a szép nem ezen erős konkurrenciát csinál a férfiaknak. A túlprodukció itt is szembetűnő immár. Valamelyik kiállításon Thill Sarolta sok természetességgel festett »Krumpli szüret«-e az apró, igénytelenebb genre-nak egyik figyelemre méltó terméke volt. A tájrész rajta gondos stúdiumra mutatott s a staffage alakok szaporítása, könnyed jellemzése is tetszetőssé tették e képet. De hát mint sok másnak, ennek se akadt vevője. Tarnóczy Berta is élénk közvetlenséggel tünteti föl a természetet. E frisseség jellemzi a »Caiemsee környéke« című képét; még több jó tulajdonságot találunk a »Júniusban« címün, melyen a kompozíció kerekded. Gyorsan vívott ki magának nevet a hazai tájfestőnők sorában Vecsey Tivádárné. Kezdetben nehezen birt szabadulni mesterének, Mészöly Gézának hatása alól. Különösen feltűnt, hogy az elhunyt művésznek ama sajátságait utánozza, melyek a Balaton szenvedélyes megörökítőjének legszembetűnőbb modorához tartoztak. Ugyanazokat a fákat, a fák ugyanama lombosodását, a víznek fehéres, szürkés csillámlását, a levegő ég átlátszó színeit újra, meg újra viszontláttuk Vecsey Tivadarné képein. És dicséretére legyen mondva e tehetséges művésznőnek, nem egyszer oly fejlett technikával festette az ily reminiscentiákat, hogy a laikusok akár igazi Mészölyökkel téveszthették össze. Újabban már mind több önállóságra törekszik a festőnő, s ha majd más, a mintáktól teljesen elütő motívumokat fog Párisi levél. (Február 26.) A franciák fővárosába engemet időnként a divat-újdonságok beszerzése hoz. Esténkint természetesen legörömestebb töltöm időmet a színházakban, hol a színpadi ízlés új termékeivel ismerkedhetem meg, úgy a színművekben, mint a toilette-ekben. A nagyon realisztikus női alakokat pompás ruhák takarják. Köntösük különb, mint a jellemük. Úgy látszik, hogy most a tisztességre vágyó rossz nők sportja jött divatba. Legalább e tekintetben a Sardou »Marquise«és a »Fanny Lear« édes testvérek. Amaz a »Vaudeville,« ez pedig az »Odeon« színdarabja. A »Marquise« meséjéről és drámai értékéről bőven irt már a »Fővárosi Lapok« párisi .