Fővárosi Lapok, 1892. szeptember (29. évfolyam, 241-270. szám)
1892-09-01 / 241. szám
Aztán folytatta: — Nem akarom itt őt lerajzolni, csak annyit említek meg, hogy a szépek legszebbike! Bolondulok belé, mindenütt a szemem előtt lebeg. Oh, ha látná ön őt! . . És én, aki teljes életemben daccal nem találkoztam, szörnyű kint, gyötrelmet érzek szívemben Echebrunené asszony kőszivüsége miatt! Örökösen kitörni készülő Vezuvot hordok magamban! Egy lépést sem tehetek anélkül, hogy láz ne szállja meg az agyamat. Tulságig ideges vagyok s szörnyű ingerlékeny. S ez a nő tudja ezt!. . Mihelyt lát, mosolyog oly mosolylyal, mely engem megsemmisít! Vannak pillanatok, midőn rá szeretnék kiáltani: ne nevessen, mert megöl! — Ez már nagy bohóság! — szólt Bolandard. — Jól tudom én ezt magam is — válaszolta a vicomre. — Az, amit érzek, oly fájdalom, mely engem előbb-utóbb megemészt. Álmodozásom közben olykor Prométheusz szikláján képzelem magamat, érezve egy keselyű csőrének iszonyú vágásait s ez a keselyű nem más, mint az, a kit szeretek. Bolandard és Maxson hallgattak. Előbbit, minden bölcsesége mellett is meghatotta ily fájdalomnak az elképzelése. De a vicomte hirtelen fölvetette a fejét, mintegy elűzni iparkodva a fekete lepkéket, melyeknek raja szeme előtt röpkedett s fölkiáltott: — Ej, mit használ az, ha agyrémekkel küzdünk ? Mily balga az ember, hogy igy szenved ! Az a nő, a ki hasonló fájdalmat okoz, szörnyű hidegvérével, nem hasonlít-e ama hárpiákhoz, akik az életet teljesen megkeserítik. — Istenem, mily túlzott szenvedély ez ! — kiáltott föl Bolandard. — Vicomte úr, — tévé utána, — amit szép szerével el nem érhetünk, azt ravaszsággal gyakran elérhetjük. — Ravaszsággal! .. . Minő ravaszsággal ? — kérdezte a vicomte. — Ej, istenem, ez a szó: ravaszság, mindent megmagyaráz. Semhogy valamely balgaságot kövessen el, mit nagyon sajnálnék, inkább tehetségemet ajánlom föl önnek a szolgálatára. Ki tudja, vájjon bájos grófnénak a szive oly megközelithetetlen-e, mint ön képzeli! — Én megsebezhetetlennek képzelem azt! — válaszolta a vicomre. — Ön csalódhatik! — jegyzi meg Bolandard. — Csalódhatom ?... De hiszen ez a nő annyira körülbástyázta magát erényeivel, hogy távolról sem közelítheti meg vértezett szivét. Szerettem volna,ha ön ma jelen van ama jelenetnél, mely köztünk lefolyt ! . . . Ott ült ő, a rendkívül szép asszony, fehér toilettejében a himzőasztalánál, — mert ez a tündér egész nap a tűjével foglalkozik . . . Én, illő távolban tőle, elhelyezkedtem egy karszékben s majdnem elnyeltem a szememmel. Ez az asszony kacér, rendkivül kacér! Megint ajkán lebegett az a mosoly, mely engem semmivé tesz ... az a mosoly, mely eleinte jótékony verőfénynek látszik, majd perzselő hőséget áraszt ki, aztán izzó tűzzé válik ; az a mosoly, mely lángjával megemészti a szivet... Nagy fájdalmat éreztem; könybe lábbadt a szemem s égett az arcom . . . Lábai elé borultam .. . Szerelmet vallottam neki . . . Nem merve a lábát megcsókolni, a földet csókoltam meg . . . megtébolyultam . . . Ott vergődtem előtte a szőnyegen s elkínzott lelkem zokogásba tört ki. Azt hiszi ön, hogy ily kínt könnyen elviselhetünk ? . . . És őt ez a nagy fölindulás legkevésbbé sem hatotta meg! .. . Nyitott ajkán most is ott lebegett az a mosoly. — Nagy bohó! — mondta angyali hangján ; — hát teljességgel nem akar ön észre térni? . .. Ha az embereim így látnák önt, azt hinnék, hogy szerelmes belém! — Hogy szép vagyok, azt tudom! — jegyzé meg a grófné, — de ok-e ez arra, hogy ön ennyire túlcsapongó legyen a beszédében ! — Ön megtébolyit engem, asszonyom ! — Az ön bohósága nagyon mulattató... — Olyannak találja azt? — Kétségkívül! — Oh, — kiáltottam föl kétségbeesve, — csak az igazat hinnék s mégis, mily mérhetetlen távolságo választ el minket egymástól, mint legmesszebb eső csillagokat! — Mily fellengős hasonlat! — mondta ő nevetve. — Szépsége egészen elragad! — mondtam hévvel. — Asszonyom, — mondtam fölegyenesedve, — én sokkal emberiesebben érzek, mint kegyed! Én negyed részét sem kívánom, hogy érezze valaki ama kínnak, melyet én érzek. Ha kegyed hasonlót érezne, megnyitná életereit vagy pedig megmérgezné magát. A grófné kacajba tört ki. Ezt a kacajt nem tudtam tovább hallgatni. Ha még néhány pillanatig ott veszteglek, megfojtom őt! Elrohantam tehát s most itt vagyok. Hogy miért jöttem ide ? Azért, mert ön, Bolandard úr megígérte, hogy segélyemre lesz. Azt nem képezik az ilyen bálok zömét, hanem a Hágából kiránduló fiatalok, úgy látszik, a hágai kadétok különösen hivatvák arra, hogy e mulatságokon a vezérszerepet vigyék, itt adva találkát pár lassú keringőre, lancier-ra a hágai kisasszonyoknak. A fád mulatság különben a nézőnek nem éri meg sem az egy forint belépti díjat, melyet a gyógyterem minden látogatásáért fizetni kell, sem azt, hogy ezen felül még pár hűsítőért derekasan behuzassuk magunkat a mindenesetre nagyon magas tarifával dolgozó tisztelt gyógyteremi igazgatóság által. A »Sempost« olyan orfeumi mulatóhely féle, de szintén igen szolid, unalmasan szolid programotokkal. A közönség különben, úgy látszik, maga sem óhajt zajosabb mulatságokat. Ez a közönség csak számban nagy, de életet, elevenséget vajmi hiába keresnénk benne. Legnagyobb részben hollandusok és németek. Ezzel azt hiszem, minden bővebb jellemzést fölöslegessé is tettem. Hideg, kimért mindenben, semmi különösebb, vidámabb élet nincs benne. Nincsenek itt dúsgazdag, vakító öltözékeket mutogató orosz hölgyek, mint a Svájc fürdő- és nyaralóhelyein; nincsenek forró, lázas vérű, elegáns francia asszonyok sem, kik életet, előkelő, zajos életet visznek magukkal mindenüvé, hanem vannak gazdag hollandi családok, vén, beretvált papák, elhízott mamák, széles lábú, de többnyire csinos, csattanó piros arcú lányok, meg pénzes német bankárok, kik már csak azért is inkább eljönnek ide, mint Ostende-be, mert nem kell annyi francia szót hallaniok. Nemzetközi társaságról a szó igazi értelmében beszélni sem lehet. Egészen másforma az, mely például az olasz tavak vidékét tavaszszal vagy ősz felé ellepi. De másforma az is, mely a versenytársaként emlegetett nagy belga tengeri fürdőbe páratlanul pezsgő életet varázsol. Természetesen ott van a kontinens egész elegáns világa, itt csak Jávában, vagy Celebeszben meggazdagodott hollandusok. Akármint keveseljük is azonban az itteni életet, kétségtelen, hogy Scheveningen fekvésénél fogva olyan szerencsés helyzetben van, melynek párjá hiába keressük a part összes fürdőhelyei között Egyfelől a kitűnő part, másfelől a szép, urias külsejt nem egy nevezetességet magában foglaló nagy város Hága közelléte, melytől csak a gyönyörű fasoru hága erdő választja el. Ez a százados gesztenye-, szil- ér tölgyfasorokból, terjedelmes ligetekből álló erdő melynek zöld törzsű fái közül a legcsinosabb nyárlakók fehérlenek ki, óra számra elszórakoztatja az embert mindig hús, mindig árnyas helyeivel. Egy jó órai séta végig jutni a fasoron, melyen — különösen este felé — csinos, könyű vaskocsikból álló lóvonatos seregesen szállítják ki a tengerpartra a városiakat De oly változatos, élvezetes egy séta az egész, hogy az ember észre sem veszi. Aki a tenger homokpartjait megunta talán, annak itt van e nagy őserdő balzsamos levegőjével. Változtathatja kóborlásai helyét kénye-kedve szerint. Nem akarok azonban a nem hű tudósítás vétkébe esni s azért még megemlítem, hogy Scheveningennek látni valóit ez idő szerint két kiállítás szaporítja Az egyik a nemzetközinek nevezett halászatikiállítás, a másik a képkiállitás, melyet a rotterdami művészegylet rendezett s melyen olyan jeles mesterektől, mint Diaz Descamps, d’Aubigni és Mesdag, láthatni képeket. Ahová az ember üdülni, egésségét erősíteni jön és épp azon igyekezik, hogy lehetőleg kiragadja magát a rendes, megszokott életből, hogy ne törődjék semmivel, átadva magát teljesen az édes dologtalansággal teljes életnek, ott természetesen az efféle látnivalóknak úgy sincsen valami nagy szerepe. Megengedhető azért, ha bővebb leírásokba nem bocsátkozom. Egy órai tengerparti sétát eléje helyezünk akármilyen másforma élvezetnek. Annak, aki ilyenformán gondolkozik, az itteni fürdőzés ki fogja minden igényét elégíteni a lehető legnagyobb mértékben. Mindig üde, kitűnő paratest Balogh Artur. . * 1795 ! mondja ön, ravaszsággal célhoz lehet jutni, ám cselekedjék! ! A vicomte elbeszélése nagy hatással volt hallgatóira. (Folyt. köv.) Tudomány és irodalom. * Közigazgatási munka. Az előttünk fekvő 464 lapra terjedő munka a szorosan vett közigazgatásinál még szélesebb tárgykört ölel fel ugyan, de elsősorban mégis közigazgatási érdekű. Címe: »A községi jegyző hivatása közigazgatásunkban és társadalmunkban«, szerzője Barta László nyug. főv. tanácsjegyző, a »Községi Közlöny« szerkesztője. A községi jegyzők orsz. egyletének pályázatánál dicséretet nyert. A ma községek közművelődési haladásának útját kívánja megjelölni. Útmutatással szolgál a községi közigazgatás fejlesztésére és közhasznú intézmények létesítésére. Hogy kimutassa, mily nagy tényező a jegyző a községi életben, felöleli a közigazgatás legfontosabb feladatait, a közegésség, a rendészet és a népoktatás terén. Tételes törvények és kormányrendeletek nyomán rámutat azokra a módokra és eszközökre, melyek a létező bajok orvoslására fölhasználandók. A munka utolsó fejezetében szó van a községi jegyző befolyásáról a társadalmi téren, az anyagi érdekek, az okszerű mezőgazdaság, hitelszövetkezetek, postatakarékpénztárak s az egyleti élet körül. A mű számos apró részletre is kiterjed ; a közegésség címe alatt foglalkozik a hülyékkel, siketnémákkal, orvosokkal, a köztisztasággal, az élelmiszerekkel, az építkezéssel sat.; külön részben tárgyalja a szerző az állategésségügyet; a községi rendészetről szóló fejezetben beszél az utak gondozásáról, a tűzrendészetről, a vásárokról, szegényügyről, a népoktatás főcíme alatt az elemi iskolákról, az iparos tanulók oktatásáról, az iskolaszékekről, a tanítók különböző viszonyairól, a kisdedóvó intézetekről s még sok egyébről. A gonddal megirt munka alkalmas a fiatalabb nemzedék látkörének szélesítésére. Hornyánszky Viktor sajtója alól került ki, ára 3 forint. * Nieyer Konrád, e kitűnő svájci elbeszélő, kinek egyik mesterműve »A szent« a Kisfaludy-Társaság kiadásában jelent meg magyarul, nem halt meg, hanem csak korai holthirét költötték. Félhalála, a megtébolyodás azonban való. De Zürichből érkezett újabb sürgöny szerint: reményt kötnek kigyógyulásához. * »Erdély « Ez a címe az erdélyi tourista-ujságnak, melyet az erdélyi Kárpát-egylet ad ki és Radnóti Dezső szerkeszt. Ügyesen van összeállítva, csak nagyobb elterjedésről kellene gondoskodni, szétküldeni a magyar fürdőhelyekrekat. Az augusztusi füzetben van külön fürdőrovat, kirándulások leírása dr. Szádeczky Lajostól (a Nyegoj), Schwarczel Adéltól (az erdélyi érchegység) és Hangay Oktávtól (az öreg-havas). Veress Endre leirja a Vasvári Pál elestének helyéhez rendezett kirándulást s képben bemutatja az ott felállított keresztet. Kijegyezzük belőle, hogy ama hely neve Fontanele (nem Fontinel, ahogy az E. M. K. E. erdélyi kalauza is hibásan írja és magyarázza.) A képek elég tiszták, levegő, melyet egyfelől a végtelen víztömeg, másfelől a terjedelmes erdőség tesz páratlanul éltetővé; egyenletes, nem forró, de eléggé kellemes, száraz időjárás; tartós esőzéseknek hire sincsen. Ezek ama tényezők, melyek itt az életet kellemessé teszik. Végezetül az hiszem, nem fogok rosszul cselekedni, ha az itteni tartózkodásra nézve pár gyakorlati értékű megjegyzést teszek. Mindenekelőtt mindenkit, aki nem azért megy fürdőbe, hogy egy jó csomó pénztől megszabaduljon, óva intek a tengerparti nagy szállóktól, melyek ugyan szépen, kényelemmel berendezett szobákat adnak, kilátást a tengerre, unalmas table d‘ hote-okat, de mindezek mellett csak azt az előnyt, hogy az ember közelebb kapja fürdőhelyét s a partot egyáltalán, amit természetesen meg kell fizetni becsületesen. A közeli, alig tíz percnyire eső Kaizer-straat példás tisztaságú kis, emeletes házaiban a lakás felényibe kerül és kap az ember hozzá jó reggelit, sőt második reggelit is éppen nem drága pénzen. Ami pedig a háziasszonyok előzékenységét illeti, az egyszerűen párját ritkító valami. Ha a vendég talán tízszer fürödne meg egy nap, mind a tízszer szépen kimosva, kivasalva találná a fürdő ruháját. Arra, hogy valaki bent Hágában lakjék, semmi szükség, mert van ugyan közelekedési eszköz elég, két gőztramvay, egy ló- és egy villamosvasút, de a ki- és bekocsizás mégis unalmas és nincs vele semmi megtakarítás. De aki élvezni akarja a sós víz csapdosásait, annak ajánlhatom, hogy ne hallgasson a pedáns német orvosok szavára, akik fürdőzési kátéikban szeptember végét is, mint a fürdőzésre igen alkalmas időszakot emlegetik, mert ilyen kitűnő, állandó időt, mint most, később bajosan talál. Aki tehát jönni akar, az »lasse heim die Sorgen,« mint egy ócska német költő: Philander von Sittewald énekli. Jól megtöltse azonban a bugyellárisát, mert a scheveningeni hotelierek különös előszeretettel viselkednek a dupla krétával való számolás iránt.