Fővárosi Lapok, 1892. november (29. évfolyam, 302-331. szám)

1892-11-23 / 324. szám

Aztán hirtelen felugrott, de fájdalmas fölin­dulásában szédülés lepte meg, ingadozott s jobb ke­zével a szent szobrához kapott. És most... most, tisztelt olvasóim, történt va­lami, a­mit magam sem hittem volna el, ha azt ne­kem valaki elbeszéli. Azonban ez nem tréfa, hanem egyike ama csudáknak, melyek ilyen magamforma együgyű embereknek az isteni gondviselést juttatják eszébe; saját szememmel láttam én azt épugy, mint ahogy most elbeszélem. A terracotta-szobor, mely a sok rázkódás után, melynek a falak ki voltak téve, elvesztette egyensúlyát s a mint a fiatal ember azt megragadta, ledőlt s darabokra törve hevert a földön. S most találják ki önök, mit őrzött a szent a gyomrában . . . Egy fa­ládácskát, mely tisztán össze­tört s melyből egy csomag régi irat s egy fekete haj­fürt esettt ki. A fiatal ember eme kincsek mellé a földre ve­tette magát s nem tudta, melyik tárgyhoz nyúljon először; átfutotta az iratokat, megszemlélte a képet, mint a tébolyult, csókolgatta a hajfürtöt s ájultan rogyott össze. Én halkan szólítottam őt, majd hangosabban, végre rá kiáltottam s ráztam a vállánál fogva. Mikor azonban még mindig lehunyt szemmel s oly fehér arccal, mint a fal, feküdt előttem, bá­multam mint az ökör a hegytetőn s fogaim közt mo­rogva káromkodtam, mint ez, sajnos, már szokásom, ha valami baj ér. Eközben az én embereim visszatértek a mun­kához; én hirtelen összeszedtem a titokzatos lá­­dácska tartalmát, előkiáltottam két embert s elmond­tam nekik, a mit jónak véltem. Ők karon fogták az idegent s nem kevés bajjal és fáradsággal levitték őt. Aztán elvittük az utca sarkán levő gyógyszertárba s mig a gyógyszerész erő­sítő italt készített neki, az ajtó előtt tolongtak az emberek s minthogy ezek nem tudták mi történt, az egyik kigondolt egy történetet s a másik még bor­zasztóbbat eszelt ki. Végre fölnyitotta a szemét az idegen s miután eszméletét visszanyerte, bizalmatlanul tekintett körül. Föl akart állni, de erőtlenül roskadt vissza a kar­székbe. Én, lopva, megmutattam neki az iratokat, me­lyeket a zubbonyom alá rejtettem, aztán karomat nyújtva, átvezettem a kiváncsiak tömegén, nem mesz­­sze eső házamba, egy becsületes iparos szerény la­kába. Nem, a mennyei úr nem az örökös, abszolút nyu­galom s nem a csendes romolhatatlanság székhelye , ellenkezőleg egy végtelen, megmérhetetlen egyetemes élet gazdag tárháza,mely őrületes sebességgel, körfor­gással ragad magával minden égitestet és minden világ­­egyetemet. Semmi sem vonhatja ki magát szédítő ha­talma alól. Lassúk a változás időtartamai, de minden változik, minden átalakul, minden mozog a termé­szetben. Élet és mozgás van az Égen is. Feleki József: Üdvözlések. Az új kormány tagjait mindenfelől melegen üdvözlik. Ovációk, tisztelgések és üdvözlő iratok tol­mácsolják a miniszterek iránt érzett tiszteletet és rokonszenvet. A főváros polgársága ma Wek­erle Sándor kor­mányelnöknek fejezi ki lelkes módon bizalmát, szere­­tetét és ragaszkodását. Impozáns fáklyás menettel kö­szönti. A végrehajtó bizottság tegnap dr. Heltay Fe­renc elnöklete alatt utolsó ülését tartotta, melyen a rendezés részleteit állapította meg. A résztvevők délután 6 órakor gyülekeznek a Gizella­ téren, hon­nan a menet este 7 órakor a Deák Ferenc utcán, a váci­ körúton és az Andrássy-úton át a miniszterelnök Andrássy­ út 121. sz. alatt lévő lakása elé vonul. A fáklyákat igazolvány ellenében adják ki; igazolványok pedig a belvárosi polgári kör helyiségében (Korona­herceg­ utca 6. sz.) kaphatók ma délig. A felhívást, mely a polgárságot a fáklyásmenetben, »e nagy je­lentőségű nemzeti ünnepélyben« való részvételre szó­lítja fel, kétszáz tekintélyes polgár írta alá, párt­különbség nélkül. A lelkes hangú felhívás egyebek közt ezeket mondja: »A fáklyalángok ezreinek fénye mellett seregeljünk ama férfiú elé, aki a mi vérünkből való vér. Álljunk elébe és mondjuk meg neki, hogy őt sze­retjük, benne bízunk, mert múltjában látjuk zálogát a jövőnek, hogy munkásságát nagyra becsüljük, pol­gári erényeire büszkék vagyunk! Mondjuk meg neki, hogy mit várunk tőle. Mondjuk meg, hogy várjuk tőle a közszabadság, a polgári egyenlőség és lelki­­ismereti szabadság érvényesítését széles e hazában annak minden intézményében. És mondjuk meg neki, hogy e nagy és dicső munkájában minden egyesünk részt kíván. Hogy támogatni fogja őt abban a haza minden hű fia, ameddig ő maga marad hű önmagá­hoz. Polgártársak! Fáklyáink fénye jelezze fakadd hajnalok­ját a szabadelvűség fényes napjának, amely le nem megy többé soha!« Gróf Csáky Albin közoktatásügyi miniszternél tegnap délben az orsz. középiskolai tanár egy­esület nagy küldöttsége tisztelgett.A küldöttséget, mely mint­egy 40 tagból állott, Berecz Antal, az állami felső leányiskola igazgatója, egyesületi elnök vezette Berecz üdvözlő beszédében kifejezést adott a mai örömnek, mely a tanárokat s az egyesületet eltölti annak tudatában, hogy a kormányba ismét mint köz­oktatásügyi miniszter lépett be, mint akinek működé­sével és tervbe vett reformjaival a legnagyobb mér­tékben rokonszenvez. A beszéd alatt gyakori éljenzés hangzott fel. Gróf Csáky Albin a következőleg válaszolt :Fogadják mindenekelőtt legforróbb köszönetemet ama figyelemért, melynek szives megjelenésükkel és ama szép szavakkal adtak kifejezést, melyeket elnö­kük mindnyájuk nevében tolmácsolt. Súlyt fektetek azonban ragaszkodásukra ama szempontból is, hogy újabb bizonyítékát látom ebben annak, hogy működé­semmel, mint célba vett reformjaival önök egyetérte­nek. Mert bár a kormányon levőnek saját elvei és meg­győződése szerint kell vezetni az ügyeket, mégis akkor érte el célját, ha azok, kik a kivitelben eszközök, vele egyetértenek. Éppen ezért tapasz­talhatták önök is uraim, hogy viszont én azon voltam, hogy terveim és intézkedéseim az önök tanácsának és nézeteiknek igénybevételével történjenek és való­suljanak. Ismétlem, hogy súlyt fektetek az önök ra­gaszkodására és együttműködésük felajánlására s még egyszer köszönöm szives figyelmüket.« A miniszter a megjelentekkel kezet fogott s * 2421 — Ej, mi történt veled ? — kiáltá elém a fele­ségem, a ki a ház ajtaja előtt ült és szalmát font — s kit hozol magaddal ? — Vesd meg gyorsan az ágyat s ne csevegj oly sokat, — szóltam röviden, mert hát a nők ki­váncsiak s jaj annak, a ki velők beszélgetésbe bocsát­kozik. Az én feleségem ki épp oly csevegő, mint a a többi asszony, különben valóságos gyöngy, négy lépcsőt is átugrott egyszerre s mikor mi ketten, nagy lassan lakásunk két szobájáig eljutottunk, az ágy már fehérbe volt húzva s fölrázott vánkosokkal és föl­hajtott takaróval várta a vendéget. Segítettem neki a vetkőzésnél s mindent enge­dett tenni magával, akár a gyermek, miközben ő pa­páról, mamáról, méltóságról, nemességről mormogott s én féltem, hogy eszét veszti. Miután ágyba fektettem, kérdeztem, elhívjam-e az orvost; de ő tagadólag intett s minthogy a fele­ségem, a kit mindenki fél­orvosnak tart, azt mondta nekem, hogy az egész egy kis kábultság, azt taná­csoltam a fiatal embernek, hogy csak maradjon nyu­godt, mintha otthon volna, aztán a dolgom után lát­tam, nehogy a munkásaim valami bolondot köves­senek el. Mikor este felé ismét haza­tértem, a fiatal urat már felöltözködve találtam. Türelmetlenül várt engem, hogy háláját szavakban kifejezhesse előttem, noha én azt hittem, nem érdemiek köszönetét. — Ön az én megmentőm! — szólt, erősen meg­rázva kezemet, — mivel szolgálhatom én ezt meg ? — Beszélje el ön nekünk a történetét, — da­dogta az én öregem, kissé zavartan, de ama kíván­csiságtól, melyet a szememben észrevett, fölbá­­toritva. Én, csupán a tisztesség vé...ezt, megdorgál­tam a feleségemet, de a fiatal ember a szavamba vágott: — Mindjárt megtudhatnak önök mindent s az­tán majd tanácsot is kérek öntől, — tévé utána, fe­lém fordulva. — Tőlem ? Az egyszerű munkástól ? Tréfálni akar ön velem . — Én mindjárt láttam, hogy ön derék, jó em­ber s lássa ön, én oly elhagyatott ember vagyok. De, mit képzel ön felőlem ? Hiszen én is munkás vagyok, ha ugyan ez annyit jelent, hogy két kezünk munká­jával tápláljuk magunkat. Én képíró vagyok. — Oh, az mégis csak nagy különbség ! — szólt közbe a feleségem. — No, te ugyan a fején találtad a szeget. Ja, most légy oly jó és készítsd el a vacsorát s ne cse­vegj annyit, — szóltam komolyan, — aztán előhúz­tam a boldogult nagyapám régi karszékét a képiró­nak, magam pedig egy háromlábú székre melléje telepedtem. A feleségem, a­ki a háziasszonyok mintaképe, rögtön hozzá fogott a vacsorakészitéshez, Jnig azon­ban foglalkozásába mélyedni látszott s úgy futkosott ide-oda, mint a menyét, elejétől fogva végig min­den szót hallott,­­mint azt csakhamar észrevehettem. (Folyt. köv.) Tudomány és irodalom. * Gróf Zichy Géza újabb költeményei. Az Athe­naeum új kiadásai között bizonyára legnagyobb el­terjedésre számíthat ez a kötet, mely gr. Zichy Géza múzsájának újabb termékeit tartalmazza. Gróf Zichy nem tartozik a lármás napi lírikusok, sem a gondo­latterhes poéták fanyar csoportjába; nem ir sokat, de mindig szépet. Minden verse érzést lehel, érzéshez szól, mindegyik valamely édes húrt hoz rezgésbe bel­sőnkben. Először hazafias felbuzdulással, de mentsen minden chauvinizmustól lelkesít a hazaszeretetre (Ne hagyd magad magyar ember«, »A magyar leány«), majd a királyt, a legelső magyar embert énekli meg, de nem hízelgő udvari poéták módjára. Érezzük, hogy minden gondolata szívből jő, épp azért szívünkhöz is szól. Ha pedig a vallásos érzések meg­gyűlnek lelkében (»Sursum corda«, »A ferencvárosi templomban«), oly költeményekben fakadnak ki, me­lyek épp oly messze esnek a bigottságtól, mint a se­­gélyzett skepticizmustól. Hogy Zichynéi »Isten, haza, és király« nem csupán hiába fölvett nevek, azt e cso­port nem nagy számú költeményei igazolják. Nagyobb csoport kötetében a »Család« feliratú. Anyjáról, ne­jéről, gyermekeiről írt e bensőségteljes versek egy része a »Fővárosi Lapok«-ban jelent meg, melynek olvasói rég szeretik az őszinteség e meleg szavú dal­nokát. A »Szerelem« csoport egy pár mély érzésű darabot tartalmaz, még azokban sem affektáltsággal, melyek szerelmi panaszszal szólalnak meg. A »Regék és mesék« pár darabja (»Virágrege«, »Az öt gyöngy­ről«) szinte megsajnáltatja velünk, hogy gr. Zichy nem művelte gyakrabban e gem­et. Legváltozatosabb és legnagyobb csoport a »Balladák és elbeszélő költe­mények«­, melyek közül elég lesz fölemlíteni az »Ekklézsia-megkövetés«, »Gerencsy Erzsébet«, »Mi a költő«, »Liszt Ferenc«, »Bálint bácsi«, »Nincs-e hir fiamról«, »Egy művész, kinek ördöge volt« címűeket, melyeket a Kisfaludy- s a Petőfi-társaság ülésein olvastak fel legelőször, hogy gr. Zichy hiva­­tottságát a költői elbeszélés terén is igazoljuk. Na­gyobb verses regényei alapították meg úgyis költői barátságosan társalgott. Ezután a küldöttség dr. Ber­­zeviczy Albert államtitkárnál tisztelgett. Itt is Berecz Antal egyesületi elnök tolmácsolta az egyesület örö­mét, hogy a régi vezéreit együtt látja. Az államtitkár szintén igen szívesen és melegen válaszolt. Az országház-építő végrehajtó bizottság összes tisztviselői és velük együtt Steindl Imre építész, a vállalkozók közül Hauszmann Sándor,Weissenbacher Endre és mások tegnap délelőtt kifejezték szeretetü­­ket és ragaszkodásukat gróf Tisza Lajos miniszter iránt, mint a ki eddig az országház-építő végrehajtó bizottság elnöki tisztében az építés ügyeit vezette s mint a ki ezután is élén marad az ügyvezetőségnek. A minisztert, midőn a végrehajtó bizottság nagy üléstermébe belépett, az egybegyűltek zajos éljenzés­sel fogadták. Dr. Várady Béla, a végrehajtó bizott­ság jogtanácsosa intézett hozzá beszédet, melyben a tisztviselői kar s az építés vezetői nevében az öröm érzetének adott kifejezést a fölött, hogy a király ő felsége őt hívta föl a személye körüli miniszteri mél­tóság betöltésére s tolmácsolta a hálát azért, hogy gr. Tisza Lajos az álllandó országház építésének gondjait továbbra is viselni fogja és befejezéshez ve­zeti az ország első épületét, majdan büszkeségét. Kéri a minisztert, hogy a tisztviselői kart s az építke­zés vezetőit továbbra is tartsa meg jóakaratában. Gróf Tisza Lajos miniszter meleg szavakban mon­dott az üdvözlésért köszönetet, biztosítva a küldött­séget arról, hogy hozzájuk, mint eddig is, őszinte jó­akarattal fog ragaszkodni s azon igyekszik, hogy mai állásában is teljes odaadással felelhessen meg a vég­rehajtó bizottság elnöki tisztének. Ismételt köszönet­nyilvánítása után a küldöttség tagjaival kezet szo­rított. Az országgyűlési horvát klub hétfői ülésén Kresztics alelnök Josipovich Imre horvát minisztert üdvözölte melegen. A miniszter szívélyes szavakkal válaszolt, biztosítva az egybegyűlteket, hogy ezentúl is Horvátország érdekeinek előmozdítására fog töre­kedni.

Next