Fővárosi Lapok 1895. június (149-176. szám)

1895-06-01 / 149. szám

1895. junius 1. Szombat: fővárosi lapok e­gész Európának sőt a világnak dokumentálni, hogy ez a nemzet, mely ezer év óta birja e területet, a magára vállalt missziót teljes mértékben teljesítette is. (He­lyes­ ügy van!) De dokumentálni fogja a kiállítás azt is, hogy bár a magyar nemzet mint hódító jött e terü­letre, törekvése soha se az volt, hogy assimilálja az itt talált törzseket, nemzetiségeket, hanem hogy ezeket a szel­lemi és anyagi haladás egyenjogú részeseivé tegye tekintet nélkül a vallás vagy nemzetiségi különbségre. Dokumen­tálni akarja az ország ez ünneppel azt is, hogy a magyar nemzet valamennyi nemzetiségét testvérként keblére öleli, egyenlő jogokban, szabadságokban részesíti. (Viha­ros éljenzés és tetszés.) Hogy ezeréves fennállása által kivívta a maga részére azt a jogot, hogy az európai kultúrára emelkedett államok sorában foglaljon helyet s a mostoha viszonyok daczára vele fejlődött, hogy az emberi jogok elismerése által bármely nagy nemzet mellé sorakozhat­ik. Szóló újból megköszönte a válasz­tóknak negyedízben történt egyhangú megválasztatását, mely csak fokozni fogja erejét, tevékenységét a kitűzött nagy feladatok teljesítésében. (Hosszantartó lelkes éljen­zés és tetszés.) A miniszter ezután küldöttségeket fogadott. A Kelemen dr. főrabbi által vezetett zsidó hitközségnek a főrabbi szónoklatára azt válaszolta, hogy a rec­epcziónak testet kell ölteni nemzeti és humanisztikus szempontból és mert a magyar zsidóság arra rászolgált. Este 6 óra­kor a miniszter a bankettre ment, melyet a választók rendeztek tiszteletére. A banketten Nikolics Sándor fő­ispán éltette a királyt és az uralkodóházat. Utána Dániel miniszter emelte poharát a pancsovai választókerület hazafias közönségére, majd Nikolics főispánra. A minisz­ter éjjel visszautazott Nagybecskerekre. Verseczi küldöttség Erdély miniszternél. Negyven­­tagú küldöttség érkezett ma reggel Budapestre Ver­­seczről Seemayer János kir. tanácsos polgármester, dr. Seemayer Károly, Hits, Osztovits ügyvédek, Kittin­ger, Kottler és Kehrer városi tanácsnokok, továbbá Dobó főkapitány vezetése alatt, hogy Szilágyi Dezső volt igazságügyminiszternél, Erdély Sándor jelenlegi igaz­ságügyminiszternél és B­á­n­f­f­y Dezső báró miniszter­­elnöknél tisztelegjenek, kérve őket, hogy hassanak oda, hogy a fehértemplomi törvényszék eredeti székhelyére Verseczre visszahelyeztessék. A küldöttséget Ürményi Bernát orsz. képviselő vezette és délelőtt 11 órakor Szilágyi Dezső délután 1 órakor pedig Erdély Sándor fogadta a verseczieket, míg a miniszterelnöknél csak holnap délután négy órakor fognak jelentkezni. Szilágyi Dezső, aki igazságszolgáltatásunknak kétségtelenül ala­pos ismerője, a legnagyobb mértékben kilátásba he­lyezte az ügy támogatását. Erdély igazságügyminisz­ter azonban főkép az újonnan életbeléptetendő örökösö­dési eljárás gyakorlati alkalmazása körül fölmerülendő körülményektől tette függővé elhatározását. A debreczeni választást Debreczenből táviratozzák. Dr. Kóla János, a szabadelvű párt képviselőjelöltje, hétfőn tartja programmbeszédét. A kultúra haladása Észak-Magyarországon, 111 u -­á­n — mint levelezőnk írja — e napokban nyitották meg a kormány által felállított gyermek­kertet, melynek az a hivatása, hogy már a kis­gyer­mekek, kik még nem iskola­kötelesek, taníttassanak a magyar nyelvben és igy a hazai nyelvet minél koráb­ban sajátítsák el. Az agrárius felirat: Nógrádvármegye törvényható­sági bizottságának mai ülésében — mint Balassa-Gyar­­matról telegrafálják — tárgyalás alá vették Somogy­­vármegyének a mezőgazdaság támogatására vonatkozó ismeretes átiratát. A heves vitában Andreánszky Gábor báró, Pulszky Ágost és Sréter Alfréd részt vettek. Végül névszerinti szavazással az állandó választmány jelenté­sét fogadták el Pulszky Ágost oly értelmű indítványá­val, hogy az itteni helyzetnek megfelelő külön feliratot fognak intézni a képviselőházhoz és a kormányhoz. Ár­vaszéki ülnökül Gond­a Károlyt, megyei jegyzőül gróf F­o­r­g­á­c­h Antalt választották meg. NAPRÓL NAPRA. A titok teljes zenebarát. A váczi­ utczán tarkán hullámzik a nép. A gomblyukakban annyi búzavirág, amennyi elég volna hat divatos novella kerti rekvizitumának. A Harmónia zeneműkereskedés előtt nagy csoportosulás nézi a politizáló Múzsa legújabb termékét, a Kálnoky-Agliardi indulót. Hja, mert manapság már a Múzsa is beleártja magát a po­litikába. A csoportból egy fejjel kiválik egy magas, délczeg úr, azzal a hatalmas, snájdig kis bajusz­­szal, melyet olyan jól ismernek — nos, igen a parlamentben, mikor egy-egy támadásra tüzes rep­likával visszavág. A délczeg katonás úr is a Kálnoky-kuplé figurás czimlapját nézi, miközben erősen simogatja a bajszát, a­mi bajuszviselő emberek szerint a ne­héz töprengés jele. Már-már megindul a bolt felé, már-már a ki­lincsen a keze , de meg visszahökken. A Ho­­micskó rajza pedig oly csábosan int felé. A boltban pedig lélekzetfojtott érdeklődéssel figyelik, ha belép ő az illusztris vevő ? De biz az sarkon fordul — s távozni készül. Az után találkozik közéletünk egy másik ismert tagjával, x. generálissal. — Te, szólítja meg, veszedelmes tüntetést képez a monarkia belső békessége ellen a Kálnoky kuplé ? — Már hogy képezne! — Azt hiszed? — Azt én. — Köszönöm, szervusz. Azzal ismét sarkon fordul, megy a Harmónia felé. Szétnéz, hordár-sapka sehol sem pirosodik a láthatáron. Ejd, mit tétovázik! Rajta, bátran. Belép a boltba. Hajlongó udvariasság. Ára­dozó szolgálatkészség. — Parancsol, kegyelmes uram ? — A Kálnoky-Agliardi kuplét akarom meg­venni. — A lakására küldjük exczellencziádnak ? — Nem. Magammal viszem. De csoma­golják be jól... Azzal a magasrangu műpártoló leszúrta az egy flórest a pajkos Múzsa oltárára és távozott. S a boltban egy vidéki úr, a nagy alásszolgájátás hallatára, megkérdezte H­u­b­a­y Károlyt. — Ki volt ez az úr, kérem? — Nem ismeri? — hangzott az álmélkodás­­— Fejérvár­y Gréza báró honvédelmi miniszter!* Mint halljuk, ez ügyet a nemzeti párt egy tagja szóba hozza a delegáczióban. üsélcsap. Szoczialista káté. — Második sorozat. — Már említést tettünk arról a szoczialista ká­téról, melyet az »Anti-szoczialista« közöl s mutat­ványt is adtunk belőle. A kátéból érdemesnek tartjuk még a következők közlését: Kérdés. Mért nem keressük a nemes czimet? Felelet. Mert munka az mi nemesit szivet. Kérdés. A nők egyenjogát mért kell sürgetnünk ? Felelet. Hogy ők végezzék a munkát helyettünk. Kérdés: A nő­ közösségért mért harczolunk? Felelet: Hogy ne kelljen egy nőt eltartanunk. Kérdés: A bölcs Darvin tanát miért is hiszszük? Felelet: Reméljük, úgy az emberig felviszszük. 1731 k­­ rá felel: — Haiszen az se volna éppen nagy baj, akkor is a háznál maradna, az pedig a fődolog; csak ott a hiba, hogy én is értesítettem a szán­dékomról és ilyen formán nem lesz más módja a dolognak, hanem hogy­­ rá kell bíznunk a vá­lasztást. — Csak attól félek, — mondja bizonyos elő­­sejtelemmel Pali, — hogy ilyen formán majd mind a kettőnkön kiad. — Abba se halnánk bele, de ne busulj, tudok én neki parancsolni is, ha arra kerülne a dolog, — fejezi be az eszmecserét az öreg, öblös tajték pipá­ját kiverve és hamvát szerte­szórva a szoba tisztára súrolt padlóján. — Akkor legjobb lesz mindjárt kifirtani belőle, — mondja Pali hirtelen talpra állva. — Nem jó az ilyesfélét hosszú parászra ereszteni, mert ott talál elszakadni, a­hol az ember nem is gon­dolná. — Azzal nagy léptekkel ment kifelé, hogy Marit felkeresse és elhozza. — Az öreg Vasszeghez, rágyújtva ismét végig nyújtózott az avult zsöllyében, bodor füstöket eregetve a­nélkül, hogy valamire gondolt volna, mert szükségtelen fáradságnak tartotta agyát fog­lalkoztatni valamivel, ha csak különösen kénysze­rítő ok nincs rá. Pali néhány percz múlva kezén vezetve hozta a leányt, ki a történtek után tudta, hogy miről lesz szó, nyugodt komoly elhatározással lépett a szobába és az öreg Yasszegheö előtt szemlesütve állott meg. Yasszegheö felállt, az asztalra tette a pipát, a­mi a látszat szerint, nagy megerőltetésébe került — aztán hátul össze­fonva karjait első napóleoni pózba helyezkedett, merően Marira meresztett szemekkel, s tőle telhető nyájas hangon megszólalt: — Miután én is, fiam is ajánlatot tet­tünk neked, hát most arról van szó, hogy választhatsz kettőnk közül tetszés szerint, — no hát melyikünk tetszik jobban én-e, vagy a fiam ?.. Mari, a­nélkül, hogy valamelyiküket egy pil­lantásra méltatta volna, teljes egykedvűséggel vál­lat vont. — Ebből ugyan nem sokat értettünk — mondja fiával össze­nézve az öreg, — aztán ismét Mari felé fordulva szigorúbb hangon folytatja: —Látom, hogy restelkedel beszélni, hát elengedem a szót,­­ hanem nézz a szemem közé úgy szived szerint a mint érzed, abból is megértem én a mit tudni akarok. A leány egy közönyös, rideg, semmit mondó tekintettel emelte nagy fekete szemeit Vasszegberre, máskor beszédes, sokat mondó szemsugarai mintha most egyszerre elvesztették volna fényüket és valami hólyagos homályosság borította volna azokat, olyan hatása volt e tekintetnek, hogy az öreg minden további gondolkozás nélkül egyszerre letett szán­dékáról és további faggatódzások nélkül, a le­­hangoltság egy bizonyos nemével mondja a lánynak: — Jó, hát csak eredj a fiamhoz, jobban is össze­illetek, de kikötöm, hogy nálam maradtok és az én gazdaságomat is vezetni fogod. — Aztán az ablak felé sétálva mintegy magában mormogta. Ha feleségem lenne és így nézne rám, megfagyasz­taná a véremet még nyár derekán is. Mari a szabadulhatás reményének egy su­garától ösztönöztetve, hirtelen a mellette álló Pali felé fordult és izgatott, de éllel biró ingerke­déssel kérdezi: Hát te nem akarnád hogy tekinte­temmel neked is megfeleljek? — Minek? mondja önhitt mosolylyal Pali. — Magamhoz szoktatlak én a nélkül is, tu­dom a módját, úgy fogsz tánczolni a hogy én fütyölök. — Hát csak készülj — mondja a zsöllyéjébe vissza­telepedő Vasszeghez — még ma izenek a tiszteletes urnák, hogy minél hamarább túl eshes­sünk. Mari egy pillanatra sem méltatva őket, egye­nesen szobájába ment, előkereste imakönyvét, kivett belőle egy préselt rózsát, melyet pünkösd napján kapott a fiatal segéd­jegyzőtől, megcsókolta, mi­közben könyei kitörtek és zokogva rebegte: — Őrült­ség volt, hogy én egy pillanatig is hinni mertem, hogy boldog is lehetnék! — aztán darabokra tépve a virágot a nyitott ablakon kidobta — egy mély bánatos sóhaj tört ki kebléből s mintegy megmeredve nézett a repkedő virágfoszlányok után. Minek az emléke — csak még jobban gyö­törné a lelkemet! — Szenvedni születtem, — ne­vemben a szenvedés, — Mária leszek halálomig,­­ *

Next