Fővárosi Lapok, 1896. január (33. évfolyam, 1-30. szám)

1896-01-01 / 1. szám

t követik, azok millennáris programar­sa kö­rülbelül ilyen lészen. Árpád honfoglalása emlékére a magyar nép meg fogja tagadni az államnak a pénz­ét véradót, hadd legyen az ezer éves állam kénytelen finánczot, csendőrt, végrehajtót és katonaságot mozgósítni egy országos exekuczió foganatosításához. Szent István apostoli hivatását meg­tisztelendő, Ugrón 48-asai felszólítják az összes hecz-káplánokat, hogy kezükben a kereszttel bujtogassanak híveik közt, szít­sák ezekben a passzív ellentállás szívósságát, fújtassák a fanatizmust a tettlegességig, ami a harcz propagandájának néhány fináncz agy­on­verését, a tettleges erő beavatkozását pár sortűzzel és tömeges sebesüléssel fogja jövedelmezni. Könyves Kálmán iránt való pietásból, ki Horvátországot a magyar koronához kapcsolta, föl kell vetni a horvát kérdést, s vele kapcsolatosan igénybe kell venni a nemzetiségi izgatók felajánlott szolgálatait, hogy a magyar nemzet mentül széttagoltab­ban ünnepeljen s el legyen rontva az egész millennium, mint amely csak a kormány műve s csak a kormány átkos érdekeit szolgálja. Minden igaz hazafi legszentebb köte­lessége lesz ez idén botrányokat rendezni vagy azokban részt venni. Ez különben is jeruzsálemi András király bullájából foly, ki szentesítette a hatalomnak ellentállási jogát. E czélra botrány­rendező bizottság fog alakulni, mely népszerűtlenné proskri­­bál­t emberek ablakainak beverésén kezdi,­­ s fejük beverésén folytatja. Hol végződik ez akc­ió,­­ a körülményektől függ. Elől jár jó példával a képviselőház, melynek első ülésén kimondandó az ob­­strukczió, s a permanenczia. A legtapasz­taltabb gorombáteszek mondják ,felváltva a beszédeket, s a nyers szavakban való gyakorlottság megszerzése okáért tanfolya­mokat vesznek régi csendbiztosoktól, pen­­zionált altisztektől és hisztérikus kofáktól. Nemzeti érem fog alapíttatni érdemes férfiak jutalmazására, kik a legazemberezés, leszamarazás, vagy az előkészített leleplezés, esetleg egyéb inzultus, pofozkodás terén magukat leginkább kitüntették szenzácziós eredményekkel. S ha aztán sikerül egymásban önma­gunkat utáltakká, az országot lehetetlen hírűvé, a nemzetet botrányfészekké tenni az egész világ előtt, akkor el van érve az akczió czélja,­­ mert többé aligha akad jóravaló ember, ki az alkotmányos életben kormányra vállalkozzék. Íme a két János-arcz, a két ünnepi programm, a kétféle millennium. S még nincs eldöntve, hogy politikusaink melyiket választják. B. P. Lépteim zajára megmozdult, arra fordította a fejét és szörnyen reszkető kezével hívólag kezdett inte­getni felém. Hozzá mentem. Olyan volt ez az em­ber, mint egy kiaszott múmia. Csont és bőr. Fo­gatlan szája körül gyér szakáll és bajusz. Észre lehetett venni, hogy beesett, hályog takarta sze­meivel csak néz, de nem lát. Hosszú kormos ujjai­val megtapogatta ruhámat. — Volt már itt az úr?... kérdő rekedt halk hangon. — Nem. — Üljön hát ide mellém. Mindent megmu­tatok önnek. Nézze meg jól. Aztán majd elmon­dom, hogy esett ez a dolog. Várjon, hadd keljek föl. Az nem megy olyan könnyen . . . Nyolc­van esztendős vagyok . .. Gazdag ember voltam .. . nagyon gazdag. De előbb nézzen meg mindent. — A vén ember lassan föltápászkodott, kivett a zse­béből egy csomó kulcsot, fölnyitotta a pincze aj­tót, s előre tuszkolt engem. Sajátságos berendezésű szikla­barlangba lép­tünk. Közvetlenül a küszöb előtt egy nagy bar­nára mázolt koporsó állt, e fölirással: »Itt nyug­szik Wendler Ferencz. Született 1814 junius 29-ikén, meghalt ...« a dátum nem volt kitöltve. A­­koporsó felett egy régi, roncsolt kakukkos óra függött, melynek mutatói 11i 11-et jeleztek. A ko­porsó lábánál darab gyertya és gyufa volt. Az öreg­ember bizonyos parancsoló hangon intett: — Gyújtsa meg a gyertyát, és menjen előre. Engedelmeskedtem, s némi elfogultsággal, de mégis kíváncsian tekintettem körül, keresve hogy hova menjek ? A háttérben, jobbra is, balra is mintegy másfél öl magasságú, sötét nyílást pillan­tottam meg, s visszanéztem az öregre, ki mint valami mozgó csontváz állt a külső ajtó küszöbén, kedvetlenül kiáltva rám: — Menjen be hát! Menjen be!... Egészen,... Érdemes megnézni, mert a­míg ez a világ világ lesz, addig ez az emlék állni fog! Dicsértessék a boldogságos Szűz neve ! . . . Ezeket mondva kiterjesztette sovány kezeit, mintegy áldást osztva, s csapkodni kezdte a szik­lafalat. Nem vagyok ijedős, de e pillanatban a hideg végig futott a hátamon. Teljesen elhagyatva­ egy magas hegy csúcsán, honnan a legerős An0­a­tás sem hallatszik le a faluba, valaki­ kriptaszer sirüregben, kezemben egy darabka gyertyával ta­lán egy őrült társaságában, ki, megeshetik, hogy a következő perczben rám zárja az egyetlen kijára­tot s ott hagy pusztulni!... Megdermedve álltam néhány perczig, de az öreg hátam mögött tátogatta száját, oly hangosan véve lélekzetét, hogy még a csuklását is hallottam, gy hályogos szemirj o]g ^ rancsolóan nézett hogy végre is beléptem az-:reg^e Hosszú, keskeny fc^-, volt az, mely félkör alakban* vissza vezetett a másik végén a barlang előrészébe, épnek mint egy oltár mögött, a kemény gránit falak fel­ voltak aggatva hervadt ko­szorukkal. Minden perezben vártam, hogy valami^ emeF ' ^ontvázbAhstronp'ri léleg­zeten!* is elfulladt. Végre kiértem megint a barlang másik sarkába, a koporsó mellé. Az öreg már várt reám. — Látta azt a nagy mun- FŐVÁROSI LAPOK______ BELFÖLD. Uj főispánok. Már tegnap megírtuk, hogy a király Hont vármegye valamint Selmecz és Béla­­bánya városok főispánjává Horváth Bélát, Ver­­secz város főispánjává pedig P­á­­­f­f­y Elemért, országgyűlési képviselőket nevezte ki. A két főispán kinevezési okiratát a hivatalos lap mai számából átvesszük az alábbiakban: Magyar belügyminiszterem előterjesztésére Horváth Béla országgyűlési képviselőt Hont vár­megye, valamint Selmecz- és Bélabánya szabad királyi városok főispánjává kinevezem. Kelt Bécsben, 1895. évi deczember hó 29-én. Ferencz József, s. k. Perczel Dezső, s. k. Magyar belügyminiszterem előterjesztésére Pálffy Elemér országgyűlési képviselőt Versecz törvényhatósági joggal felruházott város főispánjává kinevezem. Kelt Bécsben, 1895. évi deczember hó 29-én. Ferencz József, s. k. Perczel Dezső, s. k. Horváth Béla 1859-ben született Felső- Túron, Hontmegyében. Miután a budapesti egye­temen elvégezte jogi tanulmányait, báró Majthényi László főispán mellett titkár lett. Az 1884 ik évi megyei restauráczió alkalmával az Ipolyságban egyhangúlag megválasztották főszolgabirónak. Hor­váth csak három évig viselte ezt a hivatalát, mert 1887-ben az ipolysági választó kerület megválasz­totta őt országgyűlési képviselőjének s ez idő óta a képviselő - testületnek egyik rendkívül tevékeny tagja volt. Pálffy Elemér 1856-ban született Aradon. Bután Aradon elvégezte a gimnáziumot, beirat­­­­kozött a budapesti egyetemen a jogi fakultásra. Temes vármegye főispánja 1879-ben Pálffyt a vár­megye tiszteletbeli aljegyzőjévé nevezte ki. Egy évvel később ugyanaz a törvényhatóság árvaszéki ülnökévé választotta meg Pálffyt, a­ki 1883-tól 1892-ig a fehértemplomi kerületnek volt főszolga­­birája, azóta pedig ugyanennek a kerületnek kép­viselője az országgyűlésen. A ki nem lehet képviselő. Sima Ferencz orsz. képviselő nincs fölvéve a választók névjegyzékébe. . Az a váratlan szerencse érte tehát az országot és­­ a magyar képviselőházat, hogy Sima Ferencz, az országgyűlés feloszlatása után nyugalomba vonul. . Samassa pásztorlevele. Samassa József egri érsek ma bocsátotta ki millennáris pásztorle­velét, a melyben igaz hazafias hangon visszaemlé­kezve hazánk ezredéves történetére, kifejezi bizo­dalmát, hogy a jövendő mindenkép méltó lesz a múlthoz. Mily eredményeket, mily sikereket s vívmány­kg ért el pedig intézményeinek uralma alatt nemzeti mondja az érsek, — évezredes fennállását ünnepelve országos kiállításban mutatja be. Mint várható, az em­beri észnek az élet szükségletei­ s kényelmeire megal­kotott sok és nagyszerű művei tárulandnak elé haladásnak, művelődésnek bámulatos nagy művei. Fönséges látvány ragad meg, az emberi s az ész igazi megdicsőülése, hol az összes termész­­ességeit, hatalmát feltárja. Ki láthat a jövőbe? Tapasztalati igazság, hogy minden állam fia­rm­­adásának biztosítékai ugyanazok, melyekre meg­ö­lásakor helyezkedett. Isten kegyelme mellett I . fennállásának, boldogulásának alapját és Biztosítói : szintén ugyanazon erőforrásokban és tényezőkben halt meg, melyekből élete, fejlődése, virágzásra kelt ezek: vallásossága, hon- és szabadságszeretete. A jelen és jövő bajainak elhárítására legbizt mód a társadalmat Krisztus tanainak oltalma alá é­lvezni, melyek minden fájdalomra i­t nyújtva, a­z elmébe fényt árasztva egyszersmind a nemzeteket is sokkal biztosabban megvédik, mint a törvények fegyverek. Hisz hol van bármely államnak az a törvényt mely csak távolról is összehasonlítható lenne az­­ és felebaráti szeretetről szóló Krisztusi parancs­sal?! Ebben gyökerezik a legfőbb, legmagasabb kölcs­­tan, mert az igazi jó, becsületes életnek egyedüli alap­­feltétele, ha azokat szeretjük, a miket szeretni kell, s akkép szeretjük, a mikép szeretnünk kell — Istent tehát és felebarátunkat, vagyis minden ember­társunkat. 1896. január 1. Szerda.

Next