Friss Ujság, 1926. február (31. évfolyam, 26-47. szám)
1926-02-02 / 26. szám
2 gyek osztályozása és csomagolása, Perényinek azt jelentette, hogy a Szövetség helyiségében nincsenek és nem is voltak hamisítványok és az egész dologról semmit sem tud. Szörtsey a kijelentését Perényi levélben közölte a miniszterelnökkel. A miniszterelnök Perényi megnyugtató válasza ellenére, amelyet közvetlenül Genfbe utazása előtt vett kézhez, hogy teljes bizonyosságot és megnyugvást szerezzen. Vrónay György báró miniszterelnökségi államtitkárnak utasítást adott arra, hogy keresse fel Nádosy Imrét, mint az államrendőrség országos főkapitányát, mondja el neki az előzményeket, hívja fel az ő nevében, hogy nézzen utána ennek a dolognak, s ha van alapja, feltétlenül akadályozza meg, nyomozása eredményéről pedig Génfből történt visszaérkezése után tegyen a miniszterelnöknek jelentést. Nádosy tudomásul vette a miniszterelnök rendeletét, azonban annak eleget nem tett. Szörtsey, miután tudomására jutott, hogy a miniszterelnökhöz feljelentés érkezett, közölte azt Windischgraetz-cel, Nádosyval, továbbá másokkal is. Ezután szállították el a hamisítványokat a Nemzeti Szövetség helyiségéből. Rába és Szörtsey mintegy 10 ezer darabot Windischgraetz lakására szállított, 9—10.000 darab Baross lakásának előszobájába és innen rövid idő múlva szintén a herceg lakására került, 6000 darabot Szörtsey egy kis katonaládában a szövetség költözködése miatt Gerlóczy-uccai lakásából Géza uccai új lakásába szállított el. A hamisítványok számát és azok sorsát, bármennyire kívánatosnak és szükségesnek mutatkoznék is, még megközelítő pontossággal sem lehetett kideríteni. FRISS ÚJSÁG Bempártolással vádolja az ügyészség Barosst A vádirat szerint a Mankovich György által a Tűzhely Banknál 350 millió korona kölcsön ellenében letétbe helyezett 150 darab ezer frankosra nézve nem sikerült megállapítani, hogy azokat ki adta oda Mamnkovichnak. Ennek fivére, Mankovich Béla, mikor a lapokból értessült György bátyja Hágában történt letartóztatásáról előbb Windischgraetzihez, majd ennek tanácsára Nádosyhoz fordult, hogy a letét sürgős kiváltására szükséges pénzt megszerezze. Nádosy Baross Gábor útján meg is szerezte a pénzt. Baross vallomása szerint. Nádosy az említett napon láthatóanelindult állapotban kérte őt, hogy miután fontos kormányzati tényezőkről van szó, amelyben neki segítenie kell, bocsásson rendelkezésére 400 millió koronát. Baross előbb a kiutalást megtagadta, később azonban, mikor Nádosy beláthatatlan hatású belpolitikai ügyekre hivatkozott s kijelentette, hogy mint a belügyminisztérium főtisztviselője kéri a Baross segítségét, Baross a pénzt három nap alatti visszafizetés kötelezettsége mellett kiutalta.. Baross szerint Nádosy előtte nem említette a frankhamisítást. Ezzel szemben az ügyészségi vádirat megállapítása szerint Baross január 14-én beismerte, hogy 1925 augusztus végén Nádosytól tudomást szerzett a frankhamisításról s jelen volt a forgalombahozatalról szóló beszélgetéseknél is, tehát tudott az akcióról, látta a hamisítványokat, majd olvasta a lapokból, hogy a Hollandiában letartóztatottak egyike éppen annak a Mankovich Bélának a testvére, akinek kezéhez ő a 400 millió közöttét kifizette. Baross tagadása ellenére is bebizonyítható tehát a vádirat szerint az, hogy Baross a 400 millió koronát tudva abból a célból utalta ki és bocsátotta Mankovich Béla rendelkezésére az elzálogosított hamis frankok kiváltása és megsemmisítése céljából. Emiatt ellene bűnpártolás címén emel vádat az ügyészség. Mi a bűne a vádirat szerint Zadravecz püspöknek? Zadravecz a vádirat szerint nemcsak a frankhamisításban szereplőket eskette meg, de adat van arra is, hogy a hamisítványok készítéséről tudomása volt. Nem szállították volna az ő lakására a hamisítványok egy részét, ha ehhez ő előzetesen hozzá nem járul. Zadravecz beismeréséből ugyanis megállapítható, hogy ő 1925 októberben a herceg és Rába előzetes bejelentése után egy utazóládában hozzá szállított francia ezerfrankosokat megőrzés végett átvette. Zadravecz azt állítja, hogy ő nem tudta hogy az ezerfrankosok hamisak, de beismerte, hogy miután ő követelte a pénz megszámlálását, a herceg közölte vele, hogy azok hamisítványok. Zadravecz erre követelte, hogy a ládát vigyék el tőle, ez azonban nem történt meg, de azzal nyugtatták meg a püspököt, hogy majd rendelkezni fognak a ládával. Ezt követőig tényleg jött is hozzá néhány fiatalember, Rába vezetésével, akik arra kérték őt, hogy tőlük a már vállalt esküt vegye ki, ami megtörténvén, az esküt tett egyének a pénzt megszámlálták és pedig — állítása szerint — 34.000 darab ezerfrankos bankjegyet. Azt állítja Zadravecz, hogy megelőzően egy hamisítvány-példányt sem látott s amikor azokat először megszemlélte, azt ajánlotta, hogy hasonlítsák össze a hamisítványt egy eredetivel; másnap a nála megjelent fiatalemberek tényleg hoztak is egy valódi ezerframkost s akkor ő a kettő közötti különbséget észlelvén, a nála volt egyéneket lebeszélni igyekezett a vállalkozásról; másnap elutazott Rómába, de elutazása előtt ismételten követelte, hogy visszaérkezéséig a ládát s araiak tartalmát a lakásáról vigyék el. Újabb kihallgatása során Zadravecz fent ismertetett vallomását módosította és azt állította, hogy 1925 októberéiben, mikor a herceg téhába a ládát hozzá elvitték, nem közölték vele, hogy mi van a ládába csomagolva , bár ő úgy volt meggyőződve, hogy a láda hazafias célokkal kapcsolatos iratokat és térképeket tartalmaz, azok őrzését mégsem volt hajlandó elvállalni, mert a láda tartalmáról nem adtakát neki leltárt, melyet ő az őrzés feltételéül kötött ki s mert azt a kérését sem teljesítették, hogy az őrzés tekintetéin ellenőriztessék; de mert megnyugtatták, hogy a leltárt elkészítik, a láda mégis lakásán maradt. Megdől a püspöknek az a védekezése, hogy ő az egész akciót, azaz azt, hogy a hozzávitt láda frankhamisítványokat tartalmaz, csak akkor tudta volna meg, amikor már négy-öt fiatalembertől az esküt kivette s el sem képzelhető, mikép a hozzávitt láda tartalma iránt azonnal ne érdeklődött volna. Tekintettel arra is, hogy a Zadravecz által említett eskütételt annyira nyomon követte a láda felnyitása és a hamisítványok megszámlálása, hogy e kettőnek egymással való összefüggése tekintetében semmi kétség sem merülhet fel, mindezek alapján bizonyítható, hogy Zadravecz azt a cselekményt, mely a vádiratban reá vonatkozik, elkövette. Az indokolás szerint elfogadhatatlan és el sem képzelhető, hogy Zadravecz általa nem ismert cél érdekében vett volna ki esküt. Rába és dr. Ferdinándy vallomása megcáfolja Zadravecznek azt a védekezését is, hogy az ő lakásán csak egyszerre néhány napig történt volna meg a hamisítványok számlálása és szortírozása, mert az említettek egybehangzóan állítják, hogy e munkálatok a négy, nem is egymásután következő napon át tartottak. Ebből megállapítható, hogy a Zadravecz által említett tiltako SZEPLŐK ELLEN további májfoltok, pörsenések ellen CRÉMEEVA REIVÉ MOXTRETX, PARIS Biztos ! Gyors! Kellemes! Magyarország) főraktár, TÖRÖK JÓZSEF BT. gyógyszertára, Budapest, VI., Király utca 13. sz. zás vagy egyáltalában nem történt, meg, vagy az nem volt komoly s tovább is ■eltűrte a hamisítványok több napon át tartó osztályozását. Rába Dezső vallomása, mely szerint Zadravecz a hamisítványok értékesítése céljából tartott tanácskozáson is részt vett s ott egy eredetit a hamisítványokkal összehasonlított, de rendszerint nem találta el, melyik a valódi, melyik a hamis, megcáfolja a Zadravecznek erre vonatkozó tagadását is. Figyelembe kell venni, hogy Zadravecz maga is beismerte, hogy ilyen összehasonlításokat a lakásán is végzett s ezt a beismerését később indokolatlanul vonta vissza, Szörtsey tagad. Kijelenti, hogy nem bűnös és további nyilatkozattól tartózkodik. Azonban Windischgraetz, Rába, Winsder, sőt részben Baross és Nádosy is bizonyítják, hogy a hercegtől a hamisítványokat átvette, lakásán őrizte, osztályozta, becsomagolta s tagadása ellenére is megállapítható ezenkívül az, hogy a hamis pénz forgalombahozatalának bűntettét elősegítette. A tanuk A törvényszék a frankhamisítás tárgyalására mindenekelőtt sértettként megidézte a Banque de France képviseletében dr. Auer Pál ügyvédet Deák Ferenc téri lakásáról, a megidézett tanuk pedig a következők: Ettscher János és Horváth Lóránd Aulich-ucca 4. számú lakásáról, Dr. Hetényi főkapitányhelyettes, Skolka János prebai takarékpénztári főszám tanácsos. Tarcs Gyula külügyminiszteri konzuli irodaigazgató, Urbanits Kálmán József-körút 2., Sármezey István Ferenc-körút 28., Schmidt Géza Népszínház-ucca 42., Mészáros János a Tűzhely-bankból, Polacsek Róbert nyugalmazott század 06, Árvay Henrik Vasváry Pál-ucca 3 Beifeld, József Károly-körút 1., Kovács Gáspárné Sárospatakról, Gite János Pécsről. Danziger Ignác Wesselényi-ucca 13., Haas Sándor műegyetemi tanársegéd, Dr. Nuber Sándor rendkívüli követ a külügyminisztériumból, Kern Inna külügyminiszteri irodatisrt, és Nemes Henrik Váci úti ócskavasat. Ezenkívül természetesen idézést kaptak az összes választott ügyvédek. 1926 február 2. Nigyen büntetés vár a frankhamisítókra ! Az ügyész tudvalévően pénzhamisítás bűntettével vádolja Windischgraetz herceget és bűntársait. A pénzhamisításra vonatkozó rendelkezéseket a büntetőtörvénykönyv 203-ik szakasza így határozza meg: A pénzhamisítás bűntettét követi el, aki azon célból, hogy a valódi, illetőleg teljesértékű pénz gyanánt forgalomba tétessék, bel- vagy külföldön folyamatban lévő 1. fém- vagy papírpénzt utánoz, vagy utánoztat; 2. valódi fém- vagy papírpénzen olyan változást eszközöl, vagy eszközöktet, hogy az nagyobb értékűnek látszassák; 3. valódi arany- vagy ezüstpánz fémtartalmát bármi módon csökkenti, vagy csökkenteti. Az ügyészi vádirat az 1 pontba ütköző bűncselekményen alapul. E bűncselekmény büntetése tehát Windischgrantz és Nádosy esetében 3 évtől 10 évig terjedhető fegyház. Ugyanez a büntetés terheli azokat is, akik az így készült hamis pénzt forgalomba hozták, vagy akik a tettessel, vagy ennek részesével egyetértve a hamis vagy hamisított pénzt forgalombahozatal céljából átvették vagy megszerezték. (206. §.) A legsúlyosabb büntetés vár tehát Windischgraetzre, akit mint tettest és felbujtót vádol az ügyészség. Nádosy és társaira a pénzhamisításban való segédkezésért tehát 5 évnél rövidebb ideig terjedő fegyházbüntetés, illetve, ha a bíróság nyomatékos enyhítő körülmények fennforgását állapítja meg, úgy két évnél kisebb időre terjedő börtönbüntetés is kiszabható volna. Azonban Nádosy Imrével szemben a királyi ügyészség a közokirathamisítás bűntettének vádját is emeli, amelyért öt évig terjedhető börtön szabható ki. Nádosyval szemben tehát fennforog a bűnhalmazat, amelyre nézve a Btk. 95. §-a úgy intézkedik, hogyha valamely cselekmény a büntetőtörvény több rendelkezését sérti, úgy ezek közül a súlyosabb büntetés, illetve büntetési nem alkalmazandó, ami Nádosy helyzetét lényegesen súlyosbítja. A bűnügy szabadlábon lévő vádlottai közül Zadravetz püspököt a királyi ügyészség bűnsegédi bűnrészességgel vádolja, amelyre a jelen esetben öt évi fegyháznál kisebb és ha a bíróság nyomós enyhítő körülmények fennforgását látja, még a fegyháznál is enyhébb büntetési nem is szabható ki. Baross Gábor várható büntetése (Btk. 374. §.) mint bűnpártolóé, legfeljebb egy évi fogház. Mindkettőjüknél a bűnösség megállapításával egyidejűleg ki kell mondani a hivatalvesztést és a politikai jogok felfüggesztését. A vádirat szerint a vezetők úgyszólván valamennyien beismerésben vannak. Mi újság a politikában? Az egységes párt egy része a franküggyel kapcsolatban a szanálást félti A frankügyben ma kiadott vádirat politikai körökben nagy feltűnést keltett. Az ellenzék a vádirat által igazolva látja azon álláspontját, hogy az országnak elsőrangú érdeke a botrány teljes kivizsgálása és a kormány távozása. Friedrich István szerint katasztrófa szakad Magyarországra, ha Bethlen le nem mond. Az egységes párton meglehetősen megoszlanak a vélemények. . Az úgynevezett „liberális14 szárny, amelynek élén Kállay Tibor, Görgey István, Bessenyey Zénó és mások állanak, Bethlen miniszterelnökben látja ugyan a magyar politikai életnek egyetlen fix pontját, ettől eltekintve azonban azt hangoztatják, hogy a frank-ügy mielőbbi likvidálását még politikai áldozatok árán is foganatosítani kell, más szóval Bethlen grófnak nem szabad szükség esetén visszariadnia attól sem, hogy lemondjon és új megbízatás alapján új kormányt alakítson. Kállayék ugyanis azt hiszik, hogy a frankügy megakadályozhatja az 1926—27. évi költségvetésnek idejében való megszavazását, már pedig minden olyan kísérlet, amely ezt megakadályozná, nemcsak diktatórikus lépést jelentene, hanem egyúttal lehetetlenné tenné azt is, hogy az ország július 30-án felszabaduljon a népszövetségpénzügyi ellenőrzése alól, ami természetesen a szanálási programra felborulásával járna. Ezzel szemben a fajvédőkhöz szótó Schandl-Orffy-csoport ragaszkodik a kormány változatlan ■ megmaradásához. Erre vonatkozólag Schandl államtitkár a következőket mondta: • Mi még nem tudjuk, hogy tulajdonképen mit is akarnak Bessenyeiék és így nem lehet „ellenakcióról”” beszélni. A mi baráti összejöveteleinknek eddig inkább társadalmi, mint politikai jelentőségük volt, de ha csakugyan sor kerülne arra, hogy a kormány és a kormánypárt egységének megbontására kísérlet történjék, akkor természetesen minden erőnkkel ott leszünk Bethlen és a kormány mögött. Bethlen miniszterelnök" maga úgy látszik, nem veszi nagyon szívére "a dolgot és Lillafüreden vaddisznóra vadászik. Megcáfolják Rakovszky és Pesthy lemondását Rakovszky Iván belügyminiszterről az a hír került forgalomba, hogy szanatóriumba vonul. A hírt megcáfolták hivatalosan. A belügyminiszter néhány napra tényleg Parádra utazott pihenni. Pesthy igazságügyminiszterről azt írták, hogy lemond és az ítélőtábla elnöke lesz. Ezt a hírt is megcáfolták. Figyelem ! IT MINDENKI LEHET SOFFŐR! Figyelem! Soffőriskola YesEQ-Ji! Magyarországon egyetlen szakiskola van, melyet felelősség mellett ajánlhatunk, mert legmodernebbül felszerelt autójavítóműhelyben növendékek gépészmérnökök szakszerű oktatása mellett az autókat szétszedik, beállítják, üzembehelyezik, azonkívül a vállalat legmodernebb saját Mercedes. Benz, önruditos autóival történik a vezetési gyakorlat és minden tanítvány addig vezet, amit tökéletesen nem tud, hogy a hatóság előtt sikeresen levizsgázhasson. Nappali és esti tanfolyamok. Taudit részletekben fizetheti! Levizsgázott növendékek elhelyezését elősegítjük. Mielőtt bárhol érdeklődne, forduljon díjtalan felvilágosításért „VIKTÓRIA"S AUTÓSZAKISKOLA városi irodájához. VÖRÖSMARTY UTCA SL Telefon 13-90.