Független Magyarország, 1903. január (2. évfolyam, 286-316. szám)

1903-01-01 / 286. szám

1903. jan­uy 1. FÜGGETLEN MAGYAR­ORSZÁG ............ ..­ l csönös polgári jogsegély, vagy a bűntettesek kiadása stb. nem tartoznak Ausztriára. Ezek­­azonban tulajdonképen nem is nevezhetők kül­­ügyeknek, ezek csak nemzetközi ügyek. — Ezzel kapcsolatban megemlíti, hogy pl. a ki­egyezési törvény c­ik §-a daczára a pol­­gári jogsegély tárgyában létrejött nemzet­közi egyezményt, mely az 1999. XIII. t.-czikkbe ’van beczikkelyezve, Okolicsányi az „Osztrák- Magyar Monarchia“ nevében irta alá és ezen egyezménynél semmi nyoma nincs annak, hogy­­Ausztria és Magyarország külön szerepeltek. Beksics szerint a Deák Ferencs által alko­tott kiegyezés növelte az alkotmányos garantiá­­kat úgy a külügynél, mint a hadügynél. Az 1848. évi III. t.-cz. 13. §-a a hazát az örökös tartományokkal közösen érdeklő viszo­nyokra külön minisztert állított, kinek ő felsége személye körül kell lennie. Nem nevezi ugyan külügyminiszternek, de hivatása nem egyéb, mint főleg a magyar külügy teendőit végezni, mert a külügy az, ami leginkább közös az örö­kös tartományokkal. Ez a miniszter a magyar országgyűlésnek felelős, míg a Deák által con­­terápiált közös külügyminiszter csak a magyar országgyűlés csonka töredékének, az úgyneve­zett delegátiónak felelős és ez csupán az oszt­rák delegátióval egyetértve vonhatja őt vád alá. Az pedig, hogy a külügyminiszter politikájáért a magyar miniszterelnök a parlamentnek fele­lős, a­mint a tények mutatják, édes keveset­­használ, ha a külügyminiszter nem magyar ember. Beksics azután arról értekezik, hogy a köz­jogot, vagy a nemzetet kell-e fejleszteni,­­ itt arra a végeredményre jut, hogy a ma­gyar közjog jelenleg tökéletes, azt fejleszteni nem ■kell, hanem aki nagy és hatalmas Magyarorszá­got akar, az fejlesztze komoly munkával a ■nemzetet. Én azt hiszem, hogy bármily szépen hang­zik az, még­sem egészen úgy van, ahogy Bek­­­sics mondja. Mert a dolog úgy áll, hogy az 1867. XIII t.-cz. csak papiros törvény, Ausztria és Magyar­­ország paritása hiú ábránd.­­ A külügyekben Ausztria érdeke dominál, a hadseregben német nyelv is idegen szellem uralkodik. Az 1867. XII. t. sz. 11. §-a ő felségére mint alkotmányos magyar királyra ruházza a ■hadsereg vezérletét, vezényletét, belszervezetét­­és ő felsége ezen jogával úgy élt, hogy a ma­gyar ezredekben a német szolgálati nyelvet tette kötelezővé. Pedig Beksics szerint: Igaz ■lényeget rett az állítás, hogy a magyar nem­zettől nyert jogok alapján parancsol a közös­­hadseregnek is.“­­ Nem tudom, hogy Beksics jogosnak tartja-e a magyar hadseregben a né­met szolgálati nyelvet, de ha jogosnak tartaná, vagy önmagával jönne ellenkezésbe. A vezér­letnek, a vezényletnek, belszervezetnek, más­nak mint magyarnak nem volna szabad lennie. Amikor egy nemzet uralkodóját haduri joggal ru­házza fel, ez nem teszi azt, hogy az ural­­­kodó jogait oly módon is gyakorolhatja mely az állam alap eszméjével homlok­egyenest el­lentétben áll. is.­­ A fejedelmi hatalom a maga fogalma sze­rint a nezeti öntudat megtestesülése és képte­lenség, hogy az, aki maga a nemzeti öntudat, a nemzet egyik legfőbb szervét az állam erőssé­gét, a nemzeti véderőt a maga lényegéből ki­­követkőztetni jogosult legyen. Ebben a tekintetben nem vagyok abban a kellemes helyzetben, amelyben Beksics, mert míg ő elismeri az ellenkező nézet vitathatósá­­gát, a hadsereg nemzeti jellege dolgában én csak egy oly nézetet ismerek, mely tárgyila­gosan jogosult és e­z az, hogy magyar hadsereg német nem lehet. Az 1867 . XII. t. sz. elméletileg igy, vagy úgy magyarázható, de az a tény elvitathatat­lan, hogy 35 év óta, a mióta ez a tör­vény életben van, annak betűjét játszot­ták ki szelleme ellen, ha a betű az „össz­­birodalmi“ érdekekre kedvező volt és viszont a törvény szellemére hivatkoztak, ha a törvény világos intézkedése a magyar állami független­ségnek kedvezett. És óriási valótlanság az, hogy Magyar­­ország az Ausztriával való közössége folytán lendült fel. Valótlanság az, mert nem a közös­ügyes rendszer folytán, hanem annak daczára haladt előre, de tulajdonképpen nem is haladt úgy, amint kellett volna. A közösügyes rend­szer kormányai nem használták fel azokat az előnyöket sem, amelyeket ez a rendszer nyúj­tott. Fehér lapot adtak Horvátországnak, elkö­vették az 1868. XLIV. t.-czikket — a nemzeti­ségi törvényt, kiépítették az erdélyi vasutakat a szászság javára, s a székelységnek és a ma­gyar nemzeti érdekeknek rovására, engedték, mint Beksics maga is mondja, hogy a magyar hadseregnek még neve is kiveszszen a törvé­nyekből, évtizedeken át nem végeztek öntuda­tos nemzeti munkát stb. bűneiket itt fel nem sorolhatnám. A tény az, hogy a főváros virág­zik ugyan, de a vidék határozottan senyved, a nemzet az osztrák anyagi érdekek rabszolgája, az ő gyártmányaik lerakodóhelye és hogy nincs komoly nemzeti munka, abban a közösügyes rendszer és az ezáltal kitartott, magát szabad­elvű pártnak nevező hatalmi conglomeration is hibás, mely valójában egyedül azért létezik, hogy az 1867. XII. t.-czikket védelmezze. El nem tagadhatják ők, hisz mindenki tudja, hogy ez az egyedüli alap, melyen a kormánypárt összes árnyalatai találkoznak. Én is azt hiszem, hogy az ország köz­gazdaságát, művelődését, közigazgatását, szo­­c­iális kérdéseit kellene fejlesztenie és mély fáj­dalommal keresem a vezércsoportot, vagy ve­zető egyéniségeket, kik a nemzetet a közjogi ■harezok tömkelegéből ezen új útra vezetnék, de azt hiszem, hogy ezen vezéralakoknak első­sorban az önálló nemzeti bankra, a hadsereg visszamagyarosítására, a magyarságnak a nem­zetiségek között való istápolására , és más ily .dolgokra kellene törekedniök, már­pedig ezek ellentétben állanak a kormánypárt egész irány­zatával és összeroppantanák a jelenlegi kormány­elnök politikai vezérelveit. Beksics czikke végén a közös ügyes köz­jog védelmére, illetve annak kimutatására, hogy a jelenlegi közös helyzet a fejlődést nem gá­tolja, azt hozza fel, hogy a közjogi helyzet nem akadályozna bennünket más országok meghódí­tásában (!) Eltekintve attól, hogy ezt ő maga utópiának mondja, bizonyos, hogy ez nem a magyar nemzet baja, hogy országokat nem hó­dít, hanem az, hogy a közös üigyes rendszer tényleges megvalósítása mellett a saját földje is inog a talpa alatt. ár. U. H. A kiegyezést megkötötték. Megalkudtak. Magyarország sorsa ismét eldőlt tíz évre. A kiegyezést megkötötte a két kor­mány. A dolog előrelátható volt. Oly erős nyomás alatt állott a két kormány, hogy akarva, nem akarva meg kellett tenni ezt a lépést. Pedig a hosszú huza­vona alatt ki­derült, hogy a kiegyezés nem fogja egyik államot sem kielégíteni. Mind a kető kárát fogja látni a kiegyezésnek, akármilyen le­gyen is,, annak a tartalma. Mert most, a kiegyezés létrejöttének pillanatában ismé­telten meg kell mondanunk, hogy, Austria és Magyarország gazdasági érdekei ellen­tétesek, össze és ki nem egyezhetők. Hogy ez az erőszakos kiegyezés lét­rejött, az annak a következménye, hogy a két állama a nagyhatalmi érdeknek, aláren­deli a maga jólétét és polgárai boldogsá­gát. Ez a politika mindenképen szeren­csétlen. Mert hiába nagyhatalom kifelé a kettős monarchia, ha belül csak két egy­mást gyengítő állam az. Késő este, tíz órakor, megelőző ko­ronatanács után egyezett meg a két kor­mány. Hogy mi a kiegyezés tartalma, azt nem tudhatja még ma senki. De úgy sejt­jük, hogy ez a kiegyezés nem volt jó új­évi ajándék Magyarországnak. A kiegyezés létrejöttéről a következőe­ket jelenthetjük: A miniszterelnök a királynál. Bécs, reggel 10 órakor. Saját tudósítónktól. A Lambsdorff gróf tiszteletére adott lako­mán tegnap este a király, mint már lapunk ma jelezte, rábírta a két miniszterelnököt, hogy újabb találkozást létesítsenek. Mint­­biztos for­rásból értesülök, a két miniszterelnök ez alka­lommal nem tárgyalt formálisan a kiegyezés fölött. A tanácskozás tárgya azoknak a módo­zatoknak a megállapítása volt, melyek mellett az új tárgyalások lehetővé válhatnak. Széll és Körber, az előbbi szállásán lefolyt tanácskozás után, mely egy óráig tartott, együtt hagyták el a Sacker-szállót, és gyalog sétálva még egy ne­gyedóráig beszélgettek. Azonban megegyezésre nem jutottak. A negatív eredményt Széll Kálmán mi­niszterelnök ma reggel 9 órakor jelentette a ki­rálynak. Egy órai magánkihallgatáson fogadta a király a magyar miniszterelnököt, aki elmon­dotta, hogy Körber miniszterelnökkel nem ju­tott megállapodásra. Arról értesülök, hogy a király arra utasította a miniszterelnököt, hogy ne szakítsa meg az érintkezést osztrák kolle­gájával. Tíz óra után, alig hogy Széll távozott az uralkodótól, Körber osztrák miniszterelnök je­lent meg a Burgban és rövidebb kihallgatáson tett előterjesztést az uralkodónak. Félhivatalos jelentések: Bécsből táviratozzék a Bud. Tud.-nak . Körber dr. osztrák miniszterelnök tegnap este 9 órakor Széll Kálmán miniszterelnöknél, ennek Sachar-szállóbeli lakásán egy óráig tartó látogatást tett. Széll Kálmán miniszterelnök ma reggel 9 órakor ő felsége előtt kihallgatáson megjelent, 10 órakor ő felsége Körber dr. osztrák minisz­terelnököt fogadta. Valószínű, hogy ezek a kihallgatások Kör­ber dr.-nak Széll Kálmán miniszterelnöknél tett tegnap esti látogatásával összefüggésben ál­lanak. A magyar miniszterelnök ma délután min­denesetre visszatér Budapestre. A helyzetben eddig változás nem állott be. A Magyar Távirati Iroda jelenti Bécsből. Körber osztrák miniszterelnök tegnap este 9 órakor Széll Kálmán miniszterelnököt felke­reste a Sacker-szállóban, de az a hosszabb be­szélgetés, amely a két államférfin között folyt, semmit sem változtatott a helyzeten. Ma reggel 9 órakor Széll Kálmán miniszterelnök hosszabb kihallgatáson volt ő felségénél. A helyzet egé­szen bizonytalan, de remélhető, hogy legköze­lebb döntő fordulat fog beállani. Széll Kálmán miniszterelnök még ma szándékozik visszautazni Budapestre, hogy a szabadelvű párt újévi gra­­tulác­ióját fogadja. Érthető, hogy a miniszter­­elnök válasza a szabadelvű párt üdvözlő beszé­dére ezúttal rövidebb lesz, mint máskor és­­csak általános vonásokban fogja vázolni a helyzetet. "

Next