Független Magyarország, 1903. december (2. évfolyam, 614-642. szám)
1903-12-01 / 614. szám
1903. december 1. ■ FÜGGETLEK’ MAGYARORSZÁG 3 Welche Wendung! — kiáltott föl bámulva mindenki e csakugyan meglepő fordulat láttára. Hogy először a harc legnagyobb tüzében a diadalmas küzdők táborából kinyúlik a fehér zászló, másodszor pedig hévvel, mohón ragadja meg ezt a békezászlót az a tegnap még könyörtelenül ölni kész «erős kéz». Mi volt ez? Vasárnap, titkosan előkészített pucscs — mondják némelyek, a harci vezér őszinte megrettenése a közelgő diadal következményeitől, melyek csak pyrrhusiak lehetnek — hiszik mások. Hát higgyen mindenki, amit akar. Mi a naplóra nézünk s abból nem »hiszünk«, hanem tényeket konstatálunk. Ma ugyanis november 30-ika volt. Az a végső terminus, melyre Bécsben Tisza gróf az obstrukciót letörni fogadta. Letörés, »rendcsinálás« helyett azonban tetőfokra hágott az obstrukció, az ellene harctérre vontatott alkotmánytörő ágyuk, az erőszakos rendszabályok, házszabálysértések, a remélt eredmények helyett a váratlant szülték, az obstruáló ellenzék miattuk nem dűlt ki, ellenben egyesült az alkotmány védelmére s a feltámadt Tisza-rendszer agyonütésére az egész ellenzék, sőt segélycsapatokat kapott a kormánypártból is, kap még mindig nap-nap után. Ilyen helyzetben pedig második esküjét, december elejére az újoncz-literálást sem bírná beváltani a bécsi küldött. Ezért ragadta meg oly mohón a kibontott fehér zászlót, melynek jegyében reménykedik valamelyes békés kibontakozásról. De hiú, csalfa ez a reménye is. Igaz, hogy mentőszigonyt dobott ma Kossuth, de csak Kossuth dobta, nem a küzdelemre egyesült pártok. A szigony ezért, félő, nem fogja a haldoklónak megmenteni életét, csak időre-napra eltengetni. A párnapos tovább tengődésnek gyöngén ható injekciói lesznek csak a remélhető ankétek, egyezkedési konferenciák, de nem gyökeres gyógyszerei. Mert a haldoklóban nincs életerő. A Tisza mai ígéretei igazán semmik, még annyik sem, mint a programmjában hozottak, tehát ha nem kellett a küzdő nemzetnek ez a programm, hogyan érné be a mai mutatva, aki akkor bontakozott ki a függöny homályából. — De hát a mi vezértitkárunk ? ... Az én vöm ?... — Az csak valami csaló lehet! — harsogott a táborszernagy. — Lehetetlen! Az okmányai a legnagyobb rendben vannak ... Keresztlevél, bizonyítványok ... — Akkor az egy más Galánthay Tibor! Brandt úr kővé meredten állott. A dolog sokkal meglepőbb volt, semhogy hirtelen beletalálhatta volna magát. — Lehetséges-e ? — dadogta. Végül azonban magához tért. Hiszen ilyesmi könnyen előfordulhat. Miért ne folyamodott volna hozzájuk két Galánthay Tibor ? . . . És most értette, hogy miért nem akarta veje az altábornagyra tett célzásait soha megérteni. Mindezt átgondolván, Brandt úr vidáman meghajolt a táborszernagy előtt. — Kegyelmes uram, szólt, beláthatja, hogy ezen immár nem segíthetünk. A sors néha igen megtréfál bennünket embereket. De Galánthay Tibor úrnak, a kegyelmes úr igazi öcscsének, kárpótlással tartozunk. Ezért mától fogva az intézet fogalmazója és két évi illetményét a pénztár folyósítani fogja számára. A tévedésért pedig bocsánatot kérek . . . A két férfi kezet fogott. A táborszernagy úr dörmögve távozott. Brandt úr pedig még sokáig járt körül mély gondolatokba merülve a dolgozószobájában. Végre az ulpár arcképe előtt állott meg. Mosolyogva suttogta : — És talán mindez nem történik, ha csakugyan az altábornagy unokaöcscse Tisza-igéretekkel? Vagyis: hogyan remélheti Tisza gróf és Kossuth, meg a békülőknek csoportja, hogy ennyi «vívmánynál» leszerel egy tizenhárom hónapos titáni küzdelmet? Mindjárt első hallatára is a mai Tiszabékeföltételeknek, hevesen szólalt meg elfogadásuk ellen a tiltakozás, már ott benn, a Ház folyosóján. — A programmja nem kellett s most ennyivel érjük be! ? — kiáltotta felháborodottan Bakonyi Samu. — Hol maradt a magyar vezényszó ? Anélkül semmi, avval minden ! — dörögte Ugron Gábor. — Garanciák kellenek nekünk, nem ígéretek! — tűzdelte az úgyis lángoló harciakat Nessi Pál. Az esti, hirtelen összegyűlt ellenzéki értekezlet pedig határozottan a merev viszszautasítás álláspontjára helyezkedett Tisza ajánlataival szemben. Az ellenzéki pártokon is estére várva már újra fellobogott az obstrukció lángja, azt az újabb kormánypárti kilépések csak szították, úgy, hogy Kossuth mai váratlan fellépésének alig-alig maradt holnapra egyéb hatása, mint a meglepetés. Tisza igazi terve tehát nem sikerült. A mai «puccsal» meg akarta bolygatni az újból harcra egyesült ellenzéket, közéjük dobva a veszekedés üszkét, ám az ellenzék nem anynyira naiv, hogy a meglepetés első pillanataiból felocsúdva, már ma rá ne taposott volna az üszőkre. Próbált már ilyen cselt ellenünk a granicsár is, akkor se gyújtott, rombolt a viszszavonás közénk dobott csóvája! A mai válsághírek itt következnek: A függetlenségi párt. A harc tüzében, az ellenzék diadalmas előrenyomulásában, amikor már-már leterítve hevert az ellenség, Kossuth Ferenc ma szíve sugallatára hallgatva, még egyszer figyelmeztette a bécsi csendbiztost, hogy ne rohanjon vakon a legőrületesebb törvénytelenségekbe. Tisza István válaszolt. Nem mondott úgyszólván semmit és mégis megütötték a békelovagok minden oldalon a nagy dobot, hogy kész a leszerelés. Mindjárt egy napi szünetet is kapott a parlament s a mai ülés után a Tisza-követek beharangozták az egész várost azzal a hírrel, hogy a függetlenségi párt leszerelt, beadta a derekát s csak formális megegyezésre van még szükség. Természetesen ez a legnagyobb abszurdum. A függetlenségi párt nem köt, mert nem köthet Tiszával békét. Tisza személye nem garancia arra, hogy egy becsületes békének pontjai végrehajtatnak. Vele szóba se állhat az ellenzék az után a durva merénylet után, melylyel ki akarta végezni a magyar parlamentarizmust. Azzal a Tiszával, aki még szombaton, mikor gróf Khuen Héderváry kijelentette, hogy annak az államférfiúnak, aki a függetlenségiekkel tárgyal, tanukat kell magával vinni — egész pártjával a legvadabbul tapsolt, azzal a Tiszával nem szabad a függetlenségi pártnak tárgyalásokat kezdeni. Tisztességes távolságból meg lehet hallgatni óhajtását, de százszor is gondolja meg a függetlenségi párt, hogy csak egy szóval is válaszoljon Tisza grófnak, aki csirkefogóknak, tolvajoknak, mindenféle elemeknek nevezte a függetlenségi képviselőket. Ez nem lehet. Ezt nem teheti a függetlenségi párt és nem is fogja tenni. A váratlanul előállott mai helyzet a harcolókba még nagyobb harci kedvet öntött. A Tiszával való tárgyalásokról a függetlenségi pártban természetesen senki se akar tudni addig, mig a házszabályoknak erőszakos módosítását vissza nem vonják s maga a miniszterelnök ki nem jelenti, hogy az törvénytelen intézkedés volt. A függetlenségi képviselők túlnyomó többsége a közvélemény megnyugtatásául Tiszának és Perczelnek a távozását kívánja. Azt tudja róluk az országban mindenki, hogy mindketten közönséges expozitúrai a bécsi hatalomnak. Ha most buknak, bukásukban a nemzet a bécsi erőszak bukását látja. A pártkörben a harciasok, tehát a túlnyomó többség nem értette Kossuthnak mai állásfoglalását. Kossuth Ferenc maga ajánlotta, hogy a párt hagyja nyílt kérdésnek s bízza mindenkinek lelkiismeretére a harcot vagy a békét. Kossuth tegnapelőtt a következő levelet intézte a párt tagjaihoz: Budapest, 1903 november 28. Tisztelt Barátom! A tegnapi értekezletből kifolyólag és annak határozata szerint felkértek, hogy okvetlenül légy szives Budapestre jönni és a Ház ülésein résztvenni. Pártunk december 1-én, kedden d. u. 5 óra- Tcor értekezletet tart, amelyre megjelenésedet táviratilag kérem és elnökileg elvárom. Tisztelettel Kossuth Ferenc elnök. A párt határozata előtt, miért tett hát Kossuth ajánlatot Tiszának ? Bármennyire tiszteletreméltó TS"a Kossuth szándéka, egy ádáz parlamenti harc közben, mikor pártja diadalmasan halad előre, nem lett volna szabad a békét felajánlania. Tudjuk mi azt, hogy Kosát Traffittga se lát Tiszában elég garanciát egy becsületes béke megkötésére. A béke Tiszával tehát nem sikerülhet. A soha szankcionálása Kossuth Ferenc által pedig végzetes lehet a nyelvünkért folyó parlamenti küzdelemben. A pártkörben nagy vita volt a mai eseményekről. — Addig nem beszélünk,— mondta Nessi Pál — míg a parallelt üléseket, mint törvényteleneket meg nem semmisítik. A miniszterelnök mai kijelentése pedig legkevésbbé sem alkalmas a kiegyenlítés létrehozására. Nincs garanciánk. A küzdelem a magyar nyelvért folyik. Ebből nem engedhetünk. Bedeházi Jánost sem elégíti ki a Tisza mai kijelentése. Az semmi — mondta. — Ilyesmi által csak a bonyodalmat növelik. Nem térek ki a megoldás elől — mondta — de csak olyan megoldásba megyek, mely a küzdelem sikerének tudható be. A választói jog kiterjesztését mindenki akarja közülünk. Ezt már Széll Kálmán is megígérte. Nem mondott Tisza újat s nem is várhatunk tőle üdvös reformokat Polónyi Géza is erősen hangsúlyozta, hogy a parallel üléseket, ezt a legújabb botránykövet kell először is megszüntetni s itt kell először tabula rasát csinálni az intézkedések bűnbánó visszavonásával. Csak ezután lehet tárgyalni. Én — mondta — mig ez nullifikálva nincs, addig nem tárgyalok. Benedekk János az általános szavazati jogot követelte s a parlamenti reformot szűk korlátok között nem tartja elfogadhatónak. — A történtek után — mondta Bakonyi Samu — százszorosan fokozatos óvatossággal kell eljárnunk. Nem ellenezném a békét, de a leghatározottabban kijelentem, hogy nem elég egyszerűen hatályon kívül helyezni a házszabálysértéssel létrejött módosítást, hanem ki kell mondani, hogy az törvénytelenség, alkot.