Független Magyarország, 1904. július (3. évfolyam, 823-853. szám)

1904-07-01 / 823. szám

4 FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG 1904 Július 1. átiratot nem lehet, mert az ő indít­vány­a kizárja a tudomásulvételt. Itt az elnök teendője csak az, hogy az elfogadott indítványra vonatkozó határoza­tát a Háznak kimondja, de nem az, hogy ezt meg is toldja. Kéri az elnököt, hogy ezt az enuncziácziót módosítsa. (Helyeslés balfelől.) Tisza István gróf miniszterelnök: A királynak a kvóta ügyében hozott döntését kritika tárgyává tenni nem lehet, mert az úgy sem változtatható meg. (Tiltakozás balfelöl.) Különben is az eddigi gyakorlat szerint így járt el a Ház elnöke ebben a kérdésben. Ha a királyi döntés nem törvényen alapul, a miniszterelnök felelősségre vonható. Neki nincs kifogása a napirendre tűzés ellen, de a tudomásulvétel ezt nem zárja ki. Polónyi Géza: Ha a királyi kézirat megfelel a törvényeknek, akkor igaz, nem változtatható meg. De az a kérdés megfelel-e ? Ez a Házban­­megvitat­ható s ha nem alapszik törvényeken a döntés, a Háznak intézkedési joga fenmarad. De itt nem erről van szó, hanem az elnök eljárásáról. Kéri az elnököt, mellőzze a tudomásulvételre vonatkozó enun­cziácziót. (Helye és balfelől.) Tisza István gróf miniszterelnök: Egyetért a felszólalókkal, hogy a királyi kézirat vizsgálat tár­gyává tehető. A dolog érdemére tehát nincs elté­rés. Az elnök kijelentése nem értelmezhető úgy, hogy vita tárgyává ne tétethessék az átirat. Elnök: A határozatot ebben az értelemben mondja ki. Jelenti, hogy Polónyi Géza két sürgős interpellá­­cziót jegyzett be. A Ház háromnegyed 2 órakor tér át az inter­­pellácziókra. Következik az 1904. évi költségvetés tárgyalásának folytatása. Pintér Sándor: A havezmező, melyen a nemzet jogaiért küzdenek, nem egyenes, hanem hepehupás, sőt süppedékes is. Fájó szívvel nézi a beteg nem­zetnek még betegebb képviselőházát ezen a görön­gyös havezmezőn. A betegségnek oka az állana par­lamenti életének helytelen berendezése, melyben egy természetellenes állapot állott be, a kis erő, a par­lament megbénítja a nagy erőt, a nemzetet, (ügy van­­ balfelől.) Korona és nemzeti képviselet egyenrangú tényezők az állam életében. Ha ennek a­ két egyenrangú tényezőnek működése egyöntetű volna, az ország fejlődnék, de ha szemben állanak egymással, a stagnáczió beáll minden téren. Míg a parlamenti többség a nemzet gondolkozásának hű kifejezője nem lesz, addig egészséges állami és nemzeti élet el nem képzelhető. (ügy van­ balfelől.) Foglalkozik a hadsereg szellemével és nemze­tietlen berendezésével. Az, aki el akarja hitetni a királylyal, hogy joga van alattvalóiból álló hadsere­gében a nyelvet megállapítani olyan módon, hogy e nyelv idegen legyen, megsérti a király felséges személyét. Mert a király akkor, mikor a szent koro­nát fejére teszik, legelső magyar emberré válik, aki alkotmánysértést követ el, ha a magyar hadsereg nyelvéül a németet határozná meg. A nyelv jogát korlátozni még a királynak sem lehet, amíg a nem­zet él és akaratereje fölött rendelkezik, a nyelvtől a nemzetet megfosztani nem lehet. (Úgy van­ balfelől.) A kilenczes bizottság programmját bírálja. Azt vitatják, hogy vívmány az, hogy a hadsereg iskolái­ban néhány tantárgyat magyarul tanítanak. Még abban az esetben is, ha minden tárgy magyarul taníttatnék, vívmányról nem lehetne szó, mert a nyelv jogát csak érvényesítenék, nem pedig kegy­képpen kapnák azt. Amikor a kilenczes bizottság ezzel a kérdéssel foglalkozott, ez volt a véleménye akkor is, ma is. Mert a nyelvkérdés nem közös ügy, ebbe beleszólása senkinek sincs, csak a nem­zetnek. (ügy van­ balfelől.) Abban az időben vé­gezte iskoláit, mikor ugyanazon szellem uralkodott a közéletben, mint ma a katonaságnál, germanizálni a magyarságot. A német nyelv tanításával összeza­varták a stúdiumokat úgy, hogy sem magyarul, sem németül nem tudtak, így van ez ma a hadse­regben. A magyar anyanyelvű katonákat németül tanítani nem czélszerű és nem mutat fel eredménye­ket, mert a magyar anyanyelvű katonák, vagy katona­iskolai növendékek a német nyelv szertelen tanításá­val elbutittatnak s a fogalmakat összezavarják. így hát nem vívmány egynéhány lényegtelen tantárgy­nak a katonai iskolákban magyarul tanítása, mert az ebből következő eredmény nem lehet nemzeti szempontból hasznos. A jelvény kérdésről szól. A magyar zászlónak színei, a piros-fehér-zöld, úgy összeforrtak a nép lelkével, hogy azokat onnan kiirtani, azoknak tiszteletét csök­kenteni semmiféle hatalom sem képes. Ezeknek a színeknek sértése a magyar nép megsértése, melyért elégtételt szerezni mindig kész a magyar. Magya­rázza a színek jelentéseit, s ismerteti a magyar nemzeti zászlónak keletkezését. Mindazok, akik a piros-fehér-zöldet a sárga-feketével össze akarják zavarni, azoknak czélja nem lehet más, mint a érzületet, erényeket. (Úgy van­ balfelől.) Ezeknek törekvése olyan, mint azoknak, akik a szent korona tetején levő kereszt helyett kétfejű sast akarnak látni. Jó is lesz. Ki kell cserélni a keresztet a kétfejű sassal, hadd teljesedjék a hatalomnak óhaj­tása, hogy a kétfejű sas uralkodik Magyarországon. (Tetszés balfelől.) Áttér a költségvetés bírálatára. Helytelen pénzügyi szempontok vezetik a kormányt a költségvetés meg­állapításánál. A többséget kell felelősségre vonni azért, ha megadja a kormánynak a kormányzás eszközeit nemzetellenes politikájának végrehajtásá­hoz. Eléggé jellemzi a pénzügyi bizottság jelen­téseiben foglalt siralmas panasz a financz-poli­­tika helytelenségét. (Úgy van­ balfelöl.) A kor­mány nincs figyelemmel a népéletre és a nemzet gazdasági helyzetére. Mert vannak az országban olyan pénzintézetek, melyek már betéteket el sem fogadnak, mert nem tudják elhelyezni tőkéiket. Ha a pénzügyminiszter egy kis fáradságot vett volna ma­gának, s szétnézett volna az országban, nem kellett volna külföldi konzorcziumokhoz fordulnia a kölcsön megkötéséért. Egy részét a bankok fedezték volna, más részét a nagybirtokos­ osztálynál lehetett volna összegyűjteni, s a sok millió kamat az országban maradt volna. Az egyes tárczák budgetjeivel foglalkozik, melyek a hadügyi tárc­a költségvetéséhez mérten ugyancsak kis összegekkel rendelkeznek. Igen, mert a közös hadügyi czélok megvalósítására sok pénz kell, ma­gyar nemzeti czélokért keveset lehet áldozni. (ügy van­ balfelől.) Nemzeti nevelési czélokra kellene nagyobb összeget befektetni. Sürgeti a katonás ne­velést, hogy lövésben, vívásban és testgyakorlásban gyakoroltassák az ifjúság. (Helyeslés balfelől.) Nem igyekszik a modern irányzat fejleszteni az ifjúságban az önérzetet s általában nemcsak a nevelés, de a közszellem is idegen irányban fejlődik, amit a nyelv rossz magyar kifejezései is bizonyítanak. A többség akaraterejét átruházta a miniszter­­elnökre, akinek helytelen politikája ismeretes. Azt a bizonyos nemzeti törekvést, amit sokszor hang­súlyozott a miniszterelnök, nem találja meg politi­kájában s ezért a költségvetést nem fogadja el, hanem csatlakozik Apponyi Albert gróf határozati javaslatához. (Helyeslés balfelől.) Tisza István beszéde. Tisza István miniszterelnök: Azt hiszem, az im­már meglehetősen hosszúra nyúlt vita annyi érdekes és fontos témát hozott felszínre, hogy valóban elér­kezett az ideje annak, hogy a magam részéről is tőlem telhető rövidséggel megtegyem a vitában felho­­zottakra észrevételeimet. Tőlem telhető rövidséggel fogom azt tenni, mert valóban nem szeretnék oda hatni, hogy a Ház tanácskozásai még mélyebben nyúljanak bele a késő nyárba, mint amennyire az így is, úgy is elkerülhetetlennek mutatkozik. Éppen ezért lehetőleg kerülni fogok minden olyan témát, amely az előző diskusszió során már körülbelül ki­­meríttetett, de éppen ez a költségvetési vita annyi­ban üdítő oázisnak nevezhető, a parlament utolsó egy-két évi tárgyalásaival egybehasonlítva, amenyi­­ben itt igen komoly tanulmányra mutató, igen érté­kes fejtegetéseket hallottunk egyes, a nemzetre nézve valóban nagy fontossággal bíró, életbevágó gyakor­lati kérdésekről. Örömmel üdvözlöm e jelenséget, t. Ház, mert azt hiszem, valóban nagy ideje annak, hogy a nemzet figyelmét ne abszorbeálja mindig ugyanazon egy kérdés, hanem jusson előnk, jusson figyelmünk a gyakorlati élet nagy problémáinak megoldására is. (Élénk helyeslés.) Ez a bevezetés természetszerűleg vezet el ahhoz a szűz beszédhez, amelyet a Háznak egy eddig hall­gatagon maradt fiatal tagjától hallottunk. T. Ház! Én nem hiszem, hogy lett volna e Háznak — kivált közöttünk, akik régebb idő óta vagyunk e Háznak tagjai — egyetlen egy olyan tagja is, akinek gon­dolatait és érzelmeit e beszéd vissza ne vezette volna egy olyan férfiú felé, akit, fájdalom, időnek előtte ragadott el a halál közülünk és akit mindnyájan tiszteltünk és szerettünk. (Igaz! Úgy van­­ a jobbfelől Egy hang balfelől: Egész életé­ben üldözték!) Én hosszú időn keresztül voltam politikai ellenfele; jól esik most is visszagondol­nom rá, hogy soha oly kifejezést vele szemben nem használtam, amelyet sajnálnom kellett volna azután, midőn politikai és egyéni szoros barátság fűzött össze bennünket. (Helyeslés jobbfelül.) Én konstatálhatom, hogy azon — fájdalom, rövid — idő alatt, amelyet egy párt kebelében töltöttünk, a biza­lomnak, a becsülésnek, a barátságnak olyan jeleiben részesített, olyan jeleivel örvendeztetett meg, am­ely­­lyekre hálás szívvel fogok mindig visszagondolni. (Igaz ! Úgy van­­ jobbfelől.) És, te­llát, csak élénkebbé teheti ezen visszaem­lékezéseket azon beszéd tárgya, amelyet hallottunk, mert hiszen tudjuk mindnyájan, hogy az a probléma, amelylyel Horánszky Lajos t. barátom itt foglalko­zott, boldogult édesatyjának is hosszú időn keresz­tül egyik kedvencz tanulmánytárgya volt s önkény­telenül is megragadja az ember kedélyvilágát az a körülmény, hogy ezen ügy éppen az ő fiának kezeiben ítélta utódra, méltó képviselőre találta. Én azt hiszem, senki sincs, ki a viszonyokkal ezen a téren behatóan foglalkozik, aki el ne ismerje azt, hogy általában a földbirtokos osztálynak és különösen a kisbirtokosoknak hitelügye igen beható, igen mélyreható gondozást igényel. Az én­­. barátom igen nagy apparátussal festi meg e helyzet képét e tekintetben, s én a magam részéről az ő általa megfestett képet csak annyiban akarom kiegészíteni, amennyiben talán kissé túl sötétre festi azt, midőn a kisbirtokosok hitelügyi bajait és terheit kizárólag a viszonyok romlásának következménye gyanánt állítja oda Fájdalom, az ország nagy részeiben ez a hely­zet, de igen sok helyen a kisbirtokos osztálynak előre törekvő igyekezete, amely földvásárlásban és más hasonló produktív erőmegfeszítésekben nyilvá­nul, idézte elő az említett bajokat. (Igaz! Úgy van­ a jobboldalon.) Természetesen akármelyik forrásból eredtek légyen is azok, egyaránt beáll az államra nézve azon kötelesség, hogy minden módjában álló eszközt felhasználjon arra, "hogy a kisbirtokos osz­tálynak ezen terheit, bárminő eredettel bírjanak is azok, lehetőleg leszállítani, lehetőleg könnyíteni igyekezzék. Tévedés volna ezen hitelügyi politikának megol­dását egy panaceában keresni. Bármi legyen is az, én nem ismerek egyetlen egy olyan eszközt sem, amely alkalmas volna a kérdést a maga egészében megoldani, de úgy gondo­lom, hogy az intézkedéseknek, a társadalmi fak­torok működését elősegítő kormányzati politiká­nak, s ott, ahol szükséges, a törvényhozási akc­ió­­nak is egész lánc­olatára van szükség, amely ezután a maga egészében ölelte fel a kisbirtokos osztály hitelügyének összes részleteit, s minden egyes ágánál, minden egyes neménél ennek a kér­désnek adja azt az orvoslást, amelyet speczializer az a baj igényel. (Helyesség a jobboldalon.) Az első feladat t. Ház, igénytelen nézetem­ szerint gondoskodni arról, hogy lehetőleg olcsó kamatláb mel­lett, lehetőleg könnyen hozzáférhető és mellékes költségekkel meg nem terhelt módon (Élénk helyes­lés.) a feledés jelzáloghitelét kielégíthessük a kisbir­tokosoknak, mert az természetes, hogy minden kö­rülmények között a záloglevelekkel kapcsolatos jel­záloghitel marad a legolcsóbb hitelnem, amely rendelkezésre áll és hiba volna ezt ki nem hasz­nálni addig a határig, ameddig az kihasználható. De azután előáll azon része a hitelszükségletnek, a­mely ezen a módon, t. i. kettős jelzálogi fedezet mellett nem fedezhető. És itt mindjárt meg kell jegyeznem, hogy a kisbirtokosok hiteligényeinek ezen része korántsem bír azon aggályos és komoly jelleggel, mintha ugyanezek a bajok a nagybirtokos­nál is fennforognának, mert hiszen a kisbirtokos­nál a földterület nemcsak járadékot hajtó tőke, hanem egyúttal munkakört is képez. Abban a földterületben ő a maga egész munka­erejének gyümölcseit is megszerzi és érvényesíti, tehát egészen más hitelnek képezheti forrását egy aránylag kis terület, amely egy családnak összes munkaerejével összeforrott, mint az a föld, amely nagy területben egy nagybirtokos tőkevagyonát ké­pezi. (Helyeslés.) Itt, azt hiszem, hogy az orvoslás útját a hitelszövetkezeti ügynek racionális, meg­felelő fejlesztése képezi és pedig nemcsak azért, mert az a legkönnyebben hozzáférhető, legkisebb költséggel járó, legegyszerűbb hitelezési forrást nyit, de azért is, mert ma egy jól vezetet hitelszövet­kezetnek megvan az egyéniségre az a fejlesztő, nevelő hatása, amely nélkül az ország nagy részében a kisbirtokos osztály hitelviszonyait meg­javítani soha képesek nem leszünk. Mert ne hint­sünk port a szemünkbe, ismerjük el azt a szomorú tényt, hogy a hitelügyi mizériák nagy része fájdalom, azon körülménynek is tulajdonítható, hogy a sze­mélyi hitelképesség az ország számos vidékén e kisbirtokosok közt igen alacsony színvonalon áll. (Igaz ! ügy van !) És itt határozottan a szövetkezet, de a jól vezetett, jól szervezett szövetkezet az, amely emelheti a kölcsönre szorult kisbirtokos osz­tály szellemi és erkölcsi nívóját és ezzel megadhatja a személyi­­ hitelnek igazi, biztos alapjait. (Élénk helyeslés.) És én azt hiszem, a legnagyobb hiba és legnagyobb tévedés a szövetkezeti ügyet a hitelin­tézetek más nemeivel, mondjuk első­sorban a taka­rékpénztárakkal ellentétbe vinni és szembeállítani. Én azt hiszem, az egész országra nézve ezeket a kér­déseket közmegnyugvásra és minden érdekelt faktor minden jogos igényét kielégítve csak úgy fogjuk meg­oldhatni, ha a szövetkezetek és a nagyobb takarék­­pénztárak között benső viszony fog kifejlődni. Igaz, nem fog a takarékpénztáraknak valami exorbitáns osztalékokra módot nyújtani, de ha látjuk azt a hely­zetet, hogy az ország nagy részében minden kicsiny, jelentékenyebb vidéki góczponton, minden vidéki városkában milliomokban halmozódnak össze a be­tétek és azok természetüknek megfelelő egészséges elhelyezést alig tudnak találni, vájjon a takarék­­pénztárak jól fölfogott érdekében nem volna-e he­lyesebb, ha ezen pénzösszeget arra használnák fel, hogy ők lássák el a körülöttük lévő falusi hitelszö­vetkezetek hitelszükségletét, lehet, hogy mérsékeltebb nyeresség mellett, de sokkal biztosabb elhelyezés -mellett, jóval kevesebb bajjal, jóval kevesebb költség­.

Next