Független Magyarország, 1905. május (4. évfolyam, 1121-1150. szám)

1905-05-02 / 1121. szám

■■■■ *305. május 7. FÜGGETLEN MAG­YASORSZÁGI­S — A* új orosz hadügyminiszter. P­é­ter­vár­o­n jelentik tegnapi kelettel, hogy Ma­n­u­­c­h­i­n­t, a hadügyminisztérium egyik vezetőjét, hadügyminiszterré nevezték ki. — Abonyi Lajos szobra. Lélekemelő, minden izében magyaros és végig nagyérdekü irodalmi ün­nepet rendezett vasárnap a pestmegyei Abony vá­rosa. Nagynevű szülöttje Abonyi Lajos, családi ne­­vén Márton Ferenc ott lakott és működött s a jeles elbeszélő és drámairó emlékére tisztelői a város főterén szobrot emeltek, amelyet tegnap lepleztek le ünnepélyesen, nagyszámú közönség jelenlétében. A város nagy piacán, amely az Abonyi Lajos­ tér nevet kapta, emelkedett helyen, fehér kő­talapzaton áll az ércmellszobor. Délelőtt 10 órakor már minden talpalattnyi földet elfoglalt a közönség. Közben a város és a környék előkelő hölgyei ültek, köztük : özv. Már­to­n Ferenccé (Abonyi Lajos özvegye). A Himnusz után L­é­v­a­y Mihály apát­plébános hatásos beszédben méltatta Abonyi Lajos kiváló érdemeit. Majd Vargha Gyula állt a szó­székre és méltatta a dicsőített író irodalmi tényke­dését. Az utolsó szónok M­á­t­h­é főjegyző volt, aki a város nevében átvette a szobrot, mely Janko­­v­i­c­h Gyula alkotása. Berzeviczy Albert kultuszminiszter üdvözlő táviratot küldött . A hírlapírók nyugdíjintézetének közgyű­lése. A Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézete vasárnap délelőtt tartotta huszonnegyedik évi rendes közgyűlését dr. Fálk Miksa elnöklésével. Az évi jelentés tárgyalásánál H­o­i­­­s­y Pál a nyugdíj­­összeg felemelését indítványozta s erre való törek­vését az igazgatóság ki is jelentette. Ezután az igaz­gatóság tagjaiul megválasztották Cziklay Lajost, Gellé­ri Mórt, dr.Schiller Zsigmondot, S­turm Albertet és Szatmári Mórt, a felügyelő-bizottság tagjaiul pedig G­y­ő­r­e­y Aladárt, dr. Kenedi Gézát, L­e­n­d­v­a­y Sándort, P­e­i­s­n­e­r Ignácot és S­z­ő­c­s Pált. A közgyűlés után az igazgatóság tartott ülést, melyen Fekete Ignác titkár elő­terjesztette az újabban beérkezett adományokat. Végül többeknek segítséget szavaztak meg. Közgyű­lés után lakoma volt a Drechsler-vendéglőben s ezen Fálk Miksa, Rákosi Jenő, Hegedűs Sándor stb. mondtak felköszöntőket. — Lipthay Sándor meghalt. A magyar tudo­mányos világot súlyos veszteség érte. Kisfaludi- Lipthay Sándor udvari tanácsos, a királyi József­­műegyetem nyilvános rendes tanára ma, éjjeli egy órakor váratlanul meghalt. Férfikorában, 57 éves volt, érte utol a halál; a múlt héten még megtar­totta előadásait az egyetemen, vasárnap Esztergom­ban tett látogatást, ma pedig már örök nyugalomra tért. Ravatalát ma délelőtt állították fel a Tisza Kálmán­ tér 10. szám alatti gyászházban, ahonnan kedden délután négy órakor lesz a temetés a római katholikus szertartás szerint. Halálát neje, született Müller Olga, Müller Kálmán főrend testvére, fia Lipthay Ervin mérnök, leánya Lipthay Dóra, dr. Pósch Gyula, leányának vőlegénye s a nagyszámú, előkelő rokonság gyászolja. Lipthay Sándort 1876-ban nevezték ki a műegye­temre, az út- és vasútépítéstan nyilvános rendes tanárává. Egyizben dékánja volt a mérnöki és épí­tészi szakosztálynak s két ízben viselte a rektori méltóságot. Rendes tagja volt az Akadémiának, tiszteleti tagja a Magyar Mérnök és Építészi Egyesü­letnek, melynek volt titkára, alelnöke és elnöke s huzamosabb ideig szerkesztette az egylet közlönyét. A temetésen az egyetem s tanári kara testületileg vesz részt s a ravatalra koszorút helyez. Tanártársai és az Akadémia nevében Ilosvay Lajos, prorektor mondja a koporsónál a búcsúztatót. — A postafőtiszt tragédiája. Z­á­g­o­n­i Mózses, posta- és távirdafőtiszt a mait hónapban állítólag öngyilkosságot követett el. Mint öngyilkost temették el, most azonban a rendőrség névtelen leveleket kapott a halálesetre vonatkozóan s az ügy szenzációs fordulatot vett, hogy Zágoni Mózes nem öngyilkos, hanem gyilkosság áldozata lett. Egész sereg tanút hallgattak ki és több letartóz­tatások várhatók, egy már történt is a mai napon. — Tűz a moszkvai múzeumban. Tegnap a moszkvai múzeum természettani gyűjteményében nagy tűz volt. A tűz reggel 4 órakor keletkezett a negyedik emeleten és egy osztályt teljesen meg­semmisített. Nagy kárt vallott egy másik osztály is, úgyszintén a könyvtár. A gyűjtemények, amelyeknek valódi értéke több millió, csak 150.000 rubelre voltak biztosítva. — Lelőtt ügyvéd. Dr. Szűcs Sándor mező­túri ügyvédet egy G­s­e­k­ő Máté nevű paraszt­­ember szombaton délelőtt a nyílt utcán lelőtte. A csendőrség a gyilkost vasárnap elfogta. Kihallgatá­sakor azt mondotta, hogy azért gyilkolta meg Szűcsöt, mert az egy percben az ellenfele ügyvéde volt s a pert megnyerte. — Elfogott és újra megszökött szökevény rabok. Nagyszombatból jelentik, hogy az ottani rendőrség fogházából nemrég megszökött öt betörőt tegnap elfogták és az éjjel mind az öt újra megszökött.­­ A párisi összeesküvés. Párisból jelentik, hogy Benoit vizsgálóbíró befejezte az összeesküvők perének vizsgálatát. A vádlottakat zendülésre való felhívás és hadianyag birtoklása miatt állítják bün­tetőbíróság elé. — Az evangélikus papválasztás. Révész János nagybányai lelkész, a fővárosi evangélikus egyház egyik jelöltje, vasárnap délelőtt tartotta be­mutatkozó beszédét a Deák­ téri templomban. — A francia tengerésztartalékosok moz­galma. A havrei, marseillei és bordeauxi tengerész­tartalékosok tegnap gyűléseket tartottak, amelyeken egyhangúlag elhatározták, hogy az esetre, ha a parlament követeléseiknek eleget nem tesz, szervez­kednek, védő­bizottságot alkotnak és megteszik a helyzettől parancsolt intézkedéseket.­­ Lezuhant a Gellérthegyről. Vasárnap reg­gel a Gellérthegy alján a Ferencz József-híddal szemben egy borzalmasan összezúzott holttestére akadtak. A rendőrség eleinte azt hitte, hogy a leányt baleset érte, vagy öngyilkosságot követett el. A nyo­mozás sorén azonban rejtelmes fordulatot vett az ügy. Máté László magánhivatalnok ugyanis el­mondotta a rendőrségen, hogy a fiatal nőt egy férfi üldözte. A leány a meredek felé futott, a férfi utána. Egyszerre a leány elveszítette az egyensúlyt és szikl­áról-sziklára zuhanva, legurult a hegyről. A Gellérthegyen sétálók közül is többen látták a cse­lédleányt egy férfival sétálni. Több szemtanú leírása szerint a férfi 30—3­2 éves lehet, munkás ember, fekete bajusza van. Drapp öltözetet, fekete puha kalapot viselt. A leány holttestét beszállították a törvényszéki orvostani intézetbe.­­ A budapesti hajléktalanok menedékhelye egyesülete ma délelőtt tartotta 24-ik évi közgyű­lését. Az előterjesztett évi jelentés szerint az elmúlt évben összesen 323.483 vendég volt a menedék­helyen. A tisztújítás során az eddigi vezetőséget választották meg,újra­ elnök báró Podmaniczky Frigyes lett. — Halálozások. Bachmann Jakab, a pesti zsidó hitközség Rombach-utcai templomának fő­kántora április hó 30-án, 64 éves korában elhunyt. Ravatalát a Rombach-utcai templomban állítják fel, ahonnan holnap, kedden délelőtt 10 órakor kísérik örök nyugalomra. Dr. Galgóczy Emil, a szent­gotthárdi járás­bíróság 13 éven át volt vezetője ma reggel 3 óra­kor szívszélhüdésben meghalt. Temetése kedden délután lesz. Az elhunyt Galgóczy Antal tábor­szernagy testvéröcscse. Válogatott ízlésű és szolid kivitelű férfi ke­lengyék tetszés szerinti összeállításban ajánl VÉRTES és SEBESTYÉN. IV., Múzeum-körút 15. sz. (3) Takáts, Arányi jeleskedtek. A jubileumi elő­adás megérdemelte volna K­r­a­m­m­e­r Teréz és Vasquezné szerepeltetését is. Ezúttal D­i­ó­­syné és Kaczér kezében volt a két női szerep. A harmadik felvonás előtti zenei előjáték igazán wágneres stílben volt dirigálva. A zenekart Márkus Dezső vezényelte. Különös köszönet illeti az igaz­gatóságot, hogy végre egy nyitányt zavartalanul le­hetett végighallgatni (r. ö.) (*) Az ember tragédiája. Madách remeke ma új szereposztással került színre a Nemzeti Színház­ban s a három főszerepet ezúttal Beregi, Iván fi és Hegyesi Mari játszotta. Beregi volt Ádám s némely jelenetben, különösen ahol or­gánumának szépségében és erejében rejtett a hatás, megásta a helyét. A párisi jelenet­ben úgy harsogott a hangja, mint az ég­zengés. Ivánfi érdekes és eredeti felfogással áb­­rázolta Lucifert, sikere is nagy és általános volt. Hegyesi Mari azonban tévedésben leledzett. Madách gondolatokban gazdag verseit operaszövegnek vélte, s úgy is adta elő, mint valami gyenge operaéne­kesnő. Ahol győzte hanggal, énekelt, még pedig szépen, ha kifogyott a hangból, rikácsolt és sirán­kozott, de azt már kevésbbé szépen. Az­­előadás egyéb része és a rendezés olyan volt, amilyennek a múltkor méltattuk. (*) Vígszínház. A berlini Lessing Theater tár­sulata ma este újra a «A biberpeszet» játszotta el, melyet már négy év előtti vendégszereplésükből is­merünk. Az előadás ma is korrekt, előkelő volt s meglátszott rajta az elsőrangú rendező keze. Külö­nösen jó volt Sauer és S­chmittlein asz­­­zony. A Hauptmann Gerhard szatíra után egy ked­ves kis egyfelvonásost mutattak be. Vidám tréfa, melyben csupa férfi játszott. Azok, akik végig meg­várták, elég jól mulattak. (*) Hirete az Operaházból. Bertram Tódor gyengélkedése miatt ezidőszerint nem teljesítheti az Operaházban vállalt vendégszereplési kötelezettséget. Vendégszereplésének elmaradása miatt az Operaház e heti műsora következőkép változik: szerdán nincs előadás, csütörtökön: A walkür, pánté­­h nincs előadás, szombaton: Lakme. (Iovane de T­re­ville vendégfelléptével), vasárnap : Bohémélet és Szerelmi kaland IV. képe. — Holnap, kedden A nürnbergi baba kerül színre, utána az »Álom» ballétét adják. Elismert legjobb fehér vagy színes „FÉRFIINGEKET“ szabályozható nyakbőséggel, továbbá kalap, nyakkendő, angol felöltő, mellény stb. úri divat különlegességeit­­ajánlja jutányos szabott árak mellett V­É­RT­ES és SE­B­E­S­­TYÉN cs. és kir. szab. fehérnemű készítők. Budapest, m.: 1 —7 M­uze­um -körút 15. szám. Telefon a — « n ■■1 Színház és művészet. (*) Tannhäuser jubiláris, századik előadását va­sárnap fényes és előkelő közönség nézte végig. Anthes kiváló alakítása, mint mindig, ezúttal is lebilincselte a nézőteret s mellette N­e­y Dávid- Bécsi lóversenyek. — Saját tudósítónktól. — — Kilencedik nap, 1905. április 30 — A bécsi tavszi versenyek két utolsó napja vasár­nap és hétfőn folyt le. A vasárnapi verseny fű­­száma a Kincsem-handicap volt, melynek 6000 koronás dijáért 11 ló állott a starthoz s favorit Darling volt, de az Üehtritz-istálló e hatévese csak negyedik lett. A 2400 méteres távon Geist Gás­pár Rizi-Rizi­je másfél hosszal győzött Löwenherz ellen. A vasárnapi versenyeket a kétévesek bemu­tatkozása tette érdekessé. A Micsoda-versenyben Tivoli aratott biztos győzelmet Matterhorn eben, m­g a favorit Szeleburdi nem kapott helyet. Ebből az istállóból került ki a Szent Lipót-díj favoritja is, Probus, mely szintén helyzetlenül végezte futását. Győztes Dreher Antal Emilje lett, mely igen könnyen verte meg Morpethet, s más hét lovat. A részletes eredmény a következő: I. futam. Herceg Taxis M. 8é. pm.-re Népszó (lov. Washington) első, gróf Batthyány E. 3a. pm. Megint (lov. Lewis) második, gróf Sigray A. 3é. sít. Giddy Girl (lov. Childs) harmadik. Totalizatőr: 10:20. Helyrefogadások : 25 : 33, 32 74. II. futam. Péchy A. 5é. pher­je Reele­me (lov Tarai) első, gróf Orssich P. 3é, sk. Do (lov. Pis) második, Lövik K. 5é. pm. Dalader (lov. Fries) har­madik. Totalizatőr : 10 : 20. Helyrefogadások : 25 : 35, 111, 49. III. futam. Geist G. 3é. pm. Rizi-Rizi (lov. Bocskai) első, Miss Rose 3á. pm. Löwenherz (lov. Heidt) második, Cart. George 5 é. sher. Alföld (lov. Barton) harmadik. Totalizatőr: 10,67. Hilyreforgadá­­sok: 25,61, 110, 82. ''(it. )

Next