Függetlenség, 1905. október (18. évfolyam, 57-59. szám)

1905-10-15 / 57. szám

Kecskemét, 1905. október 15. Vasárnap, XVIII. évfolyam, 57-ik szám. Előfizetési ár: Helyben házhoz hordva Egy hóra 70 fillér. Negyedévre 2 kor. Félévre 4 kor. Egyes szám 4 fillér. Vidékre postán küldve Egy hóra 1 kor. Negyedévre 3 kor. Félévre 5 kor.FÜGGETLENSÉG POLITIKAI LAP A függetlenségi és 48-as párt hivatalos közlönye. Felelős szerkesztő: TÖMÖRI JENŐ. Főszerkesztő: SZAPPANOS ISTVÁN. Főmunkatárs: FRITZ IMRE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: II. t., Hegy-utcza 83. sz. Fiók-kiadóhivatal: IV. t., Nagykőrösi-utcza 15. szám, hova a lap szellemi részét illető közle­mények is küldhetők MEGJELENIK HETENKÉNT. Társszerkesztő: KECSKEMÉTI VIL­M­O­S. Mit akar Bécs? A magyar nemzeti mozgalmat akarja-e leverni, vagy egyszersmind a magyar nemzetet? Az úgynevezett so­vinizmust vagy pedig egyszersmind a magyar alkotmányt? Az utóbbira gondolni is őrültség. A magyar alkotmány megsemmisítése nem lebeghet szeme előtt még a leg­vakmerőbb bécsi politikusnak sem. Egyáltalán Bécsben ma nincsenek vak­merő politikusok, de könnyelműek és hazárdjátékot űzők, azok vannak. Ha van valami titkos czél, mely túl megy a magyar nemzet katonai követelései­nek letörésén s ez is csak a hazárd­­játékosok czélja lehet, az nem a ma­gyar alkotmány ledöntése, hanem csakis e büszke alkotmánynak a birodalmi egységbe való beillesztése. A bécsi értelemben vett dualizmus megkövesí­­tése, a hadseregből a magyar nemzeti szellem kizárása s a külügyekben Ma­gyarország paritásának be nem foga­dása. A magyar államiságnak olyatén visszasülyesztése, hogy ne legyen más, mint a szoros értelemben vett belügyi önkormányzat, melyen kívül esik a had­ügy és külügy s Magyarország nemzet­közi egyénisége. A teljes és végleges abszolutizmus egészen ki van zárva még a legtúlzóbb agyvelők gondolat­köréből is. De az ilyen letörpítés és állami lefokozás igenis kóvályoghat néhány túlzó ember sötét gondolatvi­lágában. Meg vagyunk róla győződve, hogy ez az irány nem emelkedik ér­vényre. És nem emelkedhetik azért, mert a magyar államiság és a magyar alkotmány szoros beillesztése a biro­dalmi egységbe s olyan magyar alkot­mány, mely a nemzet önállóságát s a nemzeti törekvéseket kizárja, egysze­rűen lehetetlenség. Lehetetlenebb ma­gánál a nyílt abszolutizmusnál. Négy­száz esztendő tanúság rá, hogy Ma­gyarországot csak ősi alkotmányával, vagy bár ideiglenesen, csakis abszo­lutizmussal lehetett kormányozni. A félalkotmányosság, minő a je­lenlegi állapot, vagy a minő több íz­ben létezett a múltban, soha sem je­­geczesedett ki s helyébe csakhamar vagy a teljes alkotmányosság, vagy a teljes abszolutizmus lépett. Ám, de gyakran taktikai eszköz volt a bécsi politikusok kezében. Taktika messze menő czélok elérésére. Meghagyva az alkotmány külső formáit, de megta­gadva lényegét, a bécsi politikusok több ízben tettek kísérletet Magyar­­országnak a birodalmi szerkezetbe való beillesztésére. Azt akarták gyakran Bécsben, hogy a magyar nemzet lép­jen le a törvényesség alapjáról, hogy azután rajta ütve, nemzetünket a meg­­hunyászkodásra s oly alkotmány elfo­gadására kényszerítsék, mely meg­fosztja Magyarországot állami jellegé­től s a magyar nemzetet szuverenitá­­sától. Ám a történelem bizonyság akkor is, hogy a kegyetlen vérengzéseknek, önkényuralomnak s véres polgárhábo­rúknak és szabadságharczoknak a ma­gyar alkotmány teljes diadala lett a vége. A teljes abszolutizmus nem ma­radhat tartósan meg s a birodalmi egységbe illeszkedő „tartományi“ al­kotmányosságot pedig Magyarország soha sem fogadja el, törvénykönyvébe soha be nem iktatja. Nem iktatta be még akkor sem, midőn Bécs legerő­sebb, Magyarország leggyöngébb volt. Józanul nem lehet hinni az ab­szolutizmus újabb kísérletében. Ha, a TÁRCZA. Gizella. Ha néha-néha zongorád előtt ülsz, Megnyit’ előttem szép tündérvilág. Zengő húrokon angyalok beszélnek . . . ... S én hallgatom az édes áriát. Régi vágy faggat, elmosódott ábránd . . . . . . Egy kicsiny dalban, mennyi fájdalom! Bűvös álomba ringatózik lelkem S úgy elmereng az édes bús dalon . . . . . . Csak zeng a dal, zeng, szivtépen, zo­kogva, Feljajdul benne összetört remény, Felébred lelkem fájó kétkedése: Drága leánykám, leszesz-e enyém!? Sötét és környez. Biztató sugárka Nem lángol a bús lemondáson át .. . ... Óh ha, mint most e dalt hallhatnám [egykor Dobogó szived édes ritmusát! Fazekas Károly: ̋ Apró hirdetés. Sz.-től. Olgácska nehezen várta nap-nap után a „Pesti Hírlapot“ s csodálatos ó­kori szo-I­kás szerint nem elölről, hanem hátulról­­ kezdte olvasgatni a lapot — lévén az apró hirdetések rovata az utolsó oldalon. Szorongó kebellel olvasta az ő felhívását, melyre a visszhang csak nem akart megjönni. Már­­már letelt a reményről, hogy olyan fiatal leányra akadjon, a­ki vele az ideálisan gon­dolkozó bakfissal levelezésbe bocsátkozzék­ Egy szép napon, melyet a modern tárcza­irók alaposan kihasználnának, hogy minél hosszabb lére bocsáthassák mondani­valójukat — mondom egy szép napon meg­jött a várva várt eredmény, kapott Olgácska egy szép kis levelet, a melyben Sz. Ibolyka felel az apró hirdetésekre s kiönti benne bakfis szivének összes lázongó hevülését. Elmondja benne sebtiben, hogy 15 éves múlt, elmondja, hogy már 2 fiatal ember csapta neki a szelet s teremtő atyám . . . még azt is, hogy már ő az is tudja, mi a szerelem s kéri Olgácskát, hogy válaszoljon levelére és azt a reményét fejezi ki, hogy a barátság közöttük szent és örök legyen. Olgácska meghatva olvassa át a so­rokat s az első percznyi lelkesültségében tollat ragad és ir vissza Ibolykának. Keze remeg, nem tud oly gyorsan inni, a mily gyorsan szalad ki elméjéből a szó­áradat, papirt papír után vesz elő s midőn már három árkus tele lett, tette csak le meg­elégedetten a tollat. Tele volt az a levél bakfis gondolko­zásának, érzésének ezerszinű variatiójával, összehordott levelében egy rakásra mindent mi szépet csak diktált a csapongó fantázia s levelét ő is azzal fejezé be, hogy barát­ságuk törhetlen maradjon. Jöttek-mentek a levelek garmada számra, mig végre eljött a nyár s ezzel együtt a fürdő sorson. Olgácska elragadóan irt a tavalyi fürdő évadról, melyet állítólag a Riviérán töltött s a mit a helybéli ismerős rossz lelkek bizo­nyára gúnyos mosollyal vonnának kétségbe. Lehrt levelében körülményesen mindent, hogy mivel foglalkozott, kik voltak az udvarlói, lefestette a tájat szó áradattal és azon re­ményét fejezte ki, hogy jövőre ismét elme­het s akkor, ha úgy tetszik ott találkoz­hatnak. Egyelőre ők csak a saját birtokukra mennek az idén, mert édes­atyjának nagyon sok a dolga és szereti látni, ha a családja körülötte van. De ha Ibolykának nincs ellene kifogása nagyon szívesen látná birtokukon. Szegény Olgácska e meggondolatlan meghívás következményét csak aztán látta be, midőn 3 nap múlva megérkezett a vá­lasz, hogy nagyon szívesen jön Ibolyka egy pár hétre, úgy is szüksége van egy kis üdülésre. Olgácska ijedten olvasta el a levelet, a­melyben másnapra volt kitűzve Ibolyácska érkezésének ideje. Mit csináljon — közölte édes­apjával a levél tartamát, a­ki hamarosan készen volt a tervvel, holnap elutaznak. Reggel, mikor a nap első sugara bekandikált Olgácska szo­bájába, csodálkozva láthatta, hogy Olgácska nem ül az iró­asztal mellett megszokott helyén s mikor a másik szobába ért a vilá­gossága, ott sem talált senkit. — Csakugyan elutaztak! Délelőtt folyamán csakugyan megér­kezett Ibolyácska, a pályaudvaron senki sem várva, kocsira ült és elhajlatott Olgácska

Next