Függetlenség, 1905. október (18. évfolyam, 57-59. szám)
1905-10-15 / 57. szám
Kecskemét, 1905. október 15. Vasárnap, XVIII. évfolyam, 57-ik szám. Előfizetési ár: Helyben házhoz hordva Egy hóra 70 fillér. Negyedévre 2 kor. Félévre 4 kor. Egyes szám 4 fillér. Vidékre postán küldve Egy hóra 1 kor. Negyedévre 3 kor. Félévre 5 kor.FÜGGETLENSÉG POLITIKAI LAP A függetlenségi és 48-as párt hivatalos közlönye. Felelős szerkesztő: TÖMÖRI JENŐ. Főszerkesztő: SZAPPANOS ISTVÁN. Főmunkatárs: FRITZ IMRE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: II. t., Hegy-utcza 83. sz. Fiók-kiadóhivatal: IV. t., Nagykőrösi-utcza 15. szám, hova a lap szellemi részét illető közlemények is küldhetők MEGJELENIK HETENKÉNT. Társszerkesztő: KECSKEMÉTI VILMOS. Mit akar Bécs? A magyar nemzeti mozgalmat akarja-e leverni, vagy egyszersmind a magyar nemzetet? Az úgynevezett sovinizmust vagy pedig egyszersmind a magyar alkotmányt? Az utóbbira gondolni is őrültség. A magyar alkotmány megsemmisítése nem lebeghet szeme előtt még a legvakmerőbb bécsi politikusnak sem. Egyáltalán Bécsben ma nincsenek vakmerő politikusok, de könnyelműek és hazárdjátékot űzők, azok vannak. Ha van valami titkos czél, mely túl megy a magyar nemzet katonai követeléseinek letörésén s ez is csak a hazárdjátékosok czélja lehet, az nem a magyar alkotmány ledöntése, hanem csakis e büszke alkotmánynak a birodalmi egységbe való beillesztése. A bécsi értelemben vett dualizmus megkövesítése, a hadseregből a magyar nemzeti szellem kizárása s a külügyekben Magyarország paritásának be nem fogadása. A magyar államiságnak olyatén visszasülyesztése, hogy ne legyen más, mint a szoros értelemben vett belügyi önkormányzat, melyen kívül esik a hadügy és külügy s Magyarország nemzetközi egyénisége. A teljes és végleges abszolutizmus egészen ki van zárva még a legtúlzóbb agyvelők gondolatköréből is. De az ilyen letörpítés és állami lefokozás igenis kóvályoghat néhány túlzó ember sötét gondolatvilágában. Meg vagyunk róla győződve, hogy ez az irány nem emelkedik érvényre. És nem emelkedhetik azért, mert a magyar államiság és a magyar alkotmány szoros beillesztése a birodalmi egységbe s olyan magyar alkotmány, mely a nemzet önállóságát s a nemzeti törekvéseket kizárja, egyszerűen lehetetlenség. Lehetetlenebb magánál a nyílt abszolutizmusnál. Négyszáz esztendő tanúság rá, hogy Magyarországot csak ősi alkotmányával, vagy bár ideiglenesen, csakis abszolutizmussal lehetett kormányozni. A félalkotmányosság, minő a jelenlegi állapot, vagy a minő több ízben létezett a múltban, soha sem jegeczesedett ki s helyébe csakhamar vagy a teljes alkotmányosság, vagy a teljes abszolutizmus lépett. Ám, de gyakran taktikai eszköz volt a bécsi politikusok kezében. Taktika messze menő czélok elérésére. Meghagyva az alkotmány külső formáit, de megtagadva lényegét, a bécsi politikusok több ízben tettek kísérletet Magyarországnak a birodalmi szerkezetbe való beillesztésére. Azt akarták gyakran Bécsben, hogy a magyar nemzet lépjen le a törvényesség alapjáról, hogy azután rajta ütve, nemzetünket a meghunyászkodásra s oly alkotmány elfogadására kényszerítsék, mely megfosztja Magyarországot állami jellegétől s a magyar nemzetet szuverenitásától. Ám a történelem bizonyság akkor is, hogy a kegyetlen vérengzéseknek, önkényuralomnak s véres polgárháborúknak és szabadságharczoknak a magyar alkotmány teljes diadala lett a vége. A teljes abszolutizmus nem maradhat tartósan meg s a birodalmi egységbe illeszkedő „tartományi“ alkotmányosságot pedig Magyarország soha sem fogadja el, törvénykönyvébe soha be nem iktatja. Nem iktatta be még akkor sem, midőn Bécs legerősebb, Magyarország leggyöngébb volt. Józanul nem lehet hinni az abszolutizmus újabb kísérletében. Ha, a TÁRCZA. Gizella. Ha néha-néha zongorád előtt ülsz, Megnyit’ előttem szép tündérvilág. Zengő húrokon angyalok beszélnek . . . ... S én hallgatom az édes áriát. Régi vágy faggat, elmosódott ábránd . . . . . . Egy kicsiny dalban, mennyi fájdalom! Bűvös álomba ringatózik lelkem S úgy elmereng az édes bús dalon . . . . . . Csak zeng a dal, zeng, szivtépen, zokogva, Feljajdul benne összetört remény, Felébred lelkem fájó kétkedése: Drága leánykám, leszesz-e enyém!? Sötét és környez. Biztató sugárka Nem lángol a bús lemondáson át .. . ... Óh ha, mint most e dalt hallhatnám [egykor Dobogó szived édes ritmusát! Fazekas Károly: ̋ Apró hirdetés. Sz.-től. Olgácska nehezen várta nap-nap után a „Pesti Hírlapot“ s csodálatos ókori szo-Ikás szerint nem elölről, hanem hátulról kezdte olvasgatni a lapot — lévén az apró hirdetések rovata az utolsó oldalon. Szorongó kebellel olvasta az ő felhívását, melyre a visszhang csak nem akart megjönni. Mármár letelt a reményről, hogy olyan fiatal leányra akadjon, aki vele az ideálisan gondolkozó bakfissal levelezésbe bocsátkozzék Egy szép napon, melyet a modern tárczairók alaposan kihasználnának, hogy minél hosszabb lére bocsáthassák mondanivalójukat — mondom egy szép napon megjött a várva várt eredmény, kapott Olgácska egy szép kis levelet, a melyben Sz. Ibolyka felel az apró hirdetésekre s kiönti benne bakfis szivének összes lázongó hevülését. Elmondja benne sebtiben, hogy 15 éves múlt, elmondja, hogy már 2 fiatal ember csapta neki a szelet s teremtő atyám . . . még azt is, hogy már ő az is tudja, mi a szerelem s kéri Olgácskát, hogy válaszoljon levelére és azt a reményét fejezi ki, hogy a barátság közöttük szent és örök legyen. Olgácska meghatva olvassa át a sorokat s az első percznyi lelkesültségében tollat ragad és ir vissza Ibolykának. Keze remeg, nem tud oly gyorsan inni, a mily gyorsan szalad ki elméjéből a szóáradat, papirt papír után vesz elő s midőn már három árkus tele lett, tette csak le megelégedetten a tollat. Tele volt az a levél bakfis gondolkozásának, érzésének ezerszinű variatiójával, összehordott levelében egy rakásra mindent mi szépet csak diktált a csapongó fantázia s levelét ő is azzal fejezé be, hogy barátságuk törhetlen maradjon. Jöttek-mentek a levelek garmada számra, mig végre eljött a nyár s ezzel együtt a fürdő sorson. Olgácska elragadóan irt a tavalyi fürdő évadról, melyet állítólag a Riviérán töltött s a mit a helybéli ismerős rossz lelkek bizonyára gúnyos mosollyal vonnának kétségbe. Lehrt levelében körülményesen mindent, hogy mivel foglalkozott, kik voltak az udvarlói, lefestette a tájat szó áradattal és azon reményét fejezte ki, hogy jövőre ismét elmehet s akkor, ha úgy tetszik ott találkozhatnak. Egyelőre ők csak a saját birtokukra mennek az idén, mert édesatyjának nagyon sok a dolga és szereti látni, ha a családja körülötte van. De ha Ibolykának nincs ellene kifogása nagyon szívesen látná birtokukon. Szegény Olgácska e meggondolatlan meghívás következményét csak aztán látta be, midőn 3 nap múlva megérkezett a válasz, hogy nagyon szívesen jön Ibolyka egy pár hétre, úgy is szüksége van egy kis üdülésre. Olgácska ijedten olvasta el a levelet, amelyben másnapra volt kitűzve Ibolyácska érkezésének ideje. Mit csináljon — közölte édesapjával a levél tartamát, aki hamarosan készen volt a tervvel, holnap elutaznak. Reggel, mikor a nap első sugara bekandikált Olgácska szobájába, csodálkozva láthatta, hogy Olgácska nem ül az iróasztal mellett megszokott helyén s mikor a másik szobába ért a világossága, ott sem talált senkit. — Csakugyan elutaztak! Délelőtt folyamán csakugyan megérkezett Ibolyácska, a pályaudvaron senki sem várva, kocsira ült és elhajlatott Olgácska