Függetlenség, 1906. február (19. évfolyam, 25-47. szám)

1906-02-01 / 25. szám

2. oldala­ san kétfelé fésülve, mint Goluchowsky urnak, talán kevesebb volt rajta a pacsuli is, de amibe belekezdett az a cigányos tekintetű magyar főúr, annak nagyobb volt a látszata, mint a pó­lyák miniszter egész élete működésé­nek. Akkor bizonyára nem történt volna meg a monarchiával az, hogy egy Szerbia, és egy félszuverén Bul­gária merjenek vele kikezdeni. Szent Isten! Szerbia! Ez a néhány év előtt még oly megrázkódtatásokat kiállott államocska és Bulgária, melynek jog szerint még ma is csak babérfeje­­delme van, mi valódi urak a padisak! Hova lettünk, hogy ezek is ujjat mer­nek velünk húzni? És a Ballplatz lakói, akik így télen úgy látszik, nemcsak drága tes­tüket, hanem az eszüket is bundába varrják, azért nem hatolnak hozzájuk oly hangok sem, melyektől az egész ország hangos, minderről nem akar­nak tudomást szereni. Oh, hadd kia­báljon a nép. Mi mulatunk. Egyik nap udvari bál, másik napi bál az ud­varnál. Ma itt táncolunk és bókoltunk, holnap amott. Hisz az élet csak így szép. Mit törődünk a nemzeteink jó­voltával, a birodalmak sikereivel ? Nem így, tisztelt diplomácia. Na­gyon rövid ideig fog már csak tartani ez a játék és félő, hogy a kiábrándu­lás önökre nézve nagyon keserves, lesz. Mert elmúltak már azok az idők,a­mikor a Habsburgok egyik országuk zsoldos katonaságával a másikban­­csináltak rendet. — Mikor Magyar­­­országba spanyolokat hoztak,, az örö­kös tartományokba meg hollandokat.. Ma már, sajnos, összeszorult a ha­világos, meglátják , hogy a sötétben jobb, hogy­ nem megy ... Gyorsan befordultak a kapun. — Hála Isten, — mondta némileg megkönnyebbülve a lány, amikor egye­dül voltak már a szobában. De hirtelen arra gondolt, hogy mé­gis észre veheti valaki, ha távoznak.. Olyan bolondul, veszettül világos ez a ház, két buta ívlámpájával. S­ azon kell tovasiklania. Izgatott lett, nem akarta le­tenni a vörös kalapot, elhúzódott kedvese mellől, lehorgasztotta szép fejét. A férfi, ott babrált mellette, bontogatta, tépte a virágos kalapot, rároskadt, csókolta és dadogott. —­ Most már mindegy, siessünk . . . A lány el akart menni. Az ajtóhoz rohant, de az be volt zárva. Kétségbe­esetten meredt maga elé. Szeme kények­ben fürdött, puha, gömbölyű karja alá­­hanyatlott, a vörös kalap letépődött fejé­ről. Sötét naja aláomlott­ le egészen kicsiny térdéig, s a férfi csókolta a haját, a térdét. . . — Nem, — monta a lány s csökö­nyös volt. — Maga olyan lelketlen.. Ide­csal, kinevet, nem törődik velem. És én menjek haza, nyugodtan üljek le otthon, s beszéljek közönyösen, hazudjam ezzel­­az én sötét lelkiismeretemmel . . . így mondta egyszerűen, nehézkes hanglejtéssel, cifra szavak nélkül. A férfi megdöbbent. — Ezzel az ő sötét lelkiismeretével... Belehasított az agyába ez a szó. De égett a vágytól minden porcikája, bár képtelen volt a gondolkodásra, magához tépte a lányt, belenézett a lelkébe, azzal az őrült, zavaros, csodás nézéssel, ami megtébolyít. A férfi unottan ült a dívány sarká­ban, a lány feltűzte a haját. A tükör előtt állt u talmuk. Ma, ha mireánk a cseheket vagy a németeket akarják ránk zúdí­­tani, akkor ott gyűlik meg a bajuk. — Ma, ha egy osztrák minisztériumot alkotnak, hát, lengyel, meg­ cseh, meg német nemzetiségi, tárcanélküli minis­tereket kell kinevezni, különben nin­csen békesség. Mert oly érdesek ők, hogy csupán egy dologban egysége­sek : a mi irántunk való gyűlöletben. De ha magukra maradnak, a legna­gyobb gyönyörűséggel hasítanak szíjat egymás hátából. Igen, ez tehát a különbség a mi monarchiánk és a többi nagyhatal­mak közt. Nagyhatalmak, mert a nemzeteikre támaszkodnak. Egy volt közöttük, mely nemzete ellen határozta el magát egy nagy bábomra, az orosz, az is csúfos, keserves kudarcot vallott. De minálunk hatalmasak akarnak lenni, hanem úgy, hogy több megpofoznak bennünket. Ők, a többiek: a jövő letétemé­nyesei, a történelem csinálói. Mi, ez a toldott-foldott monarchia: a múlt dicsőségén rágódó s egy kilátástalan jövőbe bambán tekintő „nagy egész.“ FÜGGETLENSÉG POLITIKA. A békepontok megállapítása. A vezér­lőbizottság ma délelőtt 10 órakor ülést tartott, hogy a király üzenetére elké­szített válaszszövegét ratifikálja. A memo­randumot a pártvezérek bizottsága dol­gozta ki és minden valószínűség szerint a békekötésre alkalmas egyezkedési ala­pot sikerült megtalálniok. — Nagyon vörös az arcom — mondta nevetve. — A*. Föltette a vörös kalapot, amelyhez oly harmonikusan simult keskeny arcocs­kája. A férfi nézte. nem látta az arcát, csak egy nagy égő folt táncolt előtte s a folt közepében egy sötét, fénylő, gono­szan bántó pont. Csak ezt látta, ezt a sötét pontot, a lányt nem, csak a lelki­ismeretét, amelylyel hazamegy, amelyet be kell illesztenie egy gyanútlan, csöndes, becsületes család imádságos nyugalmába. — Menjünk. És karra vette a sötét lelkiismeretet és elsiklottak a fényes ívlámpák alatt. Bucsúzkodtak. — Maga mogorva. A lány gyöngéd alakját elnyelte a sötétség. A férfi megállt, utánna bámult, bele a vakságba. Most hirtelen nagy, vörös fény rajzolódott eléje, egy kalap, egy édesen keskeny, szemérmetes piros arc, a kettő összeolvadt s a közepén újra ott táncolt az az izgató, gonosz sötét­ pontonér-n, mm a pont fele iramlott. Nagy nehezen töl­tetett feléje egészen­ megros­­kadt. Mire elérte volna, minden eltűnt. Tiszta, barátságos utcán állott, az embe­rek sürögtek s az ivlámpák körül bolond lepkék pajzankodtak. A világos utcán kissé magához tért. Megsimítota a homlokát, kiegyenesedett, szivarra gyűjtött és sétáló lépésekkel lendült el a pazar kirakatok mellett. — Szakítanom kell vele,­­ nyug­tatta meg magát. Újra a másodemeleti ablakba képzelte a vörös virágot. — Olyan csúnya és ostoba, —szőtte tovább gondolatait s ahogy a vörös virág rútsága és korlátoltsága tiszta gondolattá forrt ki agyában, bement egy kávéházba és megírta a szakitási levelet. 25. szám. U JI »11 SÁGOK. — Rudolf trónörökös. Tizenhetedszer fordult azóta az év, hogy sötét és súlyos gyász szakadt reánk: a mayerlingi ka­tasztrófa. Megboldogult Rudolf trónörökö­sünk halálának ma volt az évfordulója. Tizenhét év választ el ama január 30-ától, amelyen megtudtuk, hogy reménységünk, barátunk, a magyar trón és korona váro­mányosa nincs többé, és fájdalmunk, megrendülésünk, lesujtottságunk ma is a régi, eleven. Fönt Bécsben, a kapucinus­­sok kriptájában levő sírját virággal, ko­szorúkkal, könynyekkel hintette tele az emlékezés. Tegnap három csöndes misét mondtak a kapucinusok templomában és nyolc órakor megjött a király is és tiz percig imádkozott Rudolf trónörökös és Erzsébet királynő sírjánál. Az udvari ká­polnában, Bécs több templomában s a mayerlingi kolostor kápolnájában is gyász­mise volt. A koszorúk között ott van néhai való trónörökösünk ezredeinek, a Rudolf-egyleteknek koszorúja, L Vilmos császáré, szalagján ezzel a fölirással: „A hű barátnak — II. Vilmos császár é s lejjebb W. — R. monogrammjával. Egy rózsákból, nefelejtsekből és gyöngyvirá­gokból font hatalmas koszorú is érkezett a koporsóra, ezt Lónyay Elemérné grófné küldte. A szalagján e­gyszerű fölirás van: „Stefánia“. — Ismeretterjesztő előadások. A Ron­gyos Egyesület ismeretterjesztő előadásai­nak legközelebbi sorozatát vasárnap dél­után három órakor tartja meg a róm. kath. főgymnázium tornacsarnokában. Az előadáson minden belépti­ dij nélkül min­denki rész­tvehet. — A Rongyos Egylet dicsérete. Csend­ben, feltűnés nélkül fejti ki áldásos munkáját ez a legtevé­kenyebb helyi jó­tékony egyesületünk. Önmaga nem di­csekszik, csak úgy véletlenül jut egy-egy nemes cselekedete a közönség tudomá­sára. Most is egy ilyen adat van a ke­zünk között. A Rongyos Egylet tudni­illik csak a szegény tanulók felruházására fordított a lefolyt évben 1621 koronát, ezenkívül még pár száz koronát fordított a szegény tanulók egyéb szükségletei kielégítésére. Minden dicshymnusnál ékesebben beszél ez a fényes cselekedet. — Tisztújító közgyűlés a Jogakadémián. Zajos közgyűlést tartott tegnap délután a jogakadémia polgársága. A múlt fél­évben megválasztott tisztikar lemondás és az új tisztikar megalakítása voltak a gyűlés legfontosabb tárgyai. A tisztikar lemondását egyhangúlag tudomásul vet­ték. Ezután az új elnök megválasztására került a sor. Egyhangúlag Szabó József II. éves joghallgatót jelölték, aki azonban azt nem fogadta el, majd egy heti gon­­dolkozási időt kért. Alelnökül megválasz­tották­­ Révész Benedek I. éves joghall­gatót, de ezután olyan zajossá lett a közgyűlés, hogy több tisztviselőt nem választhattak. Az elnök kénytelen volt a gyűlést bezárni azzal az indítványnyal, hogy az újra összehívandó tisztújító közgyűlésen a tanári kar részéről kikül­dött ügyelő tanár jelenlétében és vezetése mellett válaszszák meg az új tisztikar tagjait. Az indítványt a nagy lármában alig lehetett hallani és csak miután sike­rült csendet teremteni, fogadták el. Ezzel a közgyűlés 6 óra után végett ért. — A rendőrség agyonérzi az adminisz­trátort Rendőrségünk, úgy látszik, semmi képen sem tud belenyugodni abba, hogy immár nem silbakolhat Nagy Mihály háza táján. Tekintve azonban, hogy min­denáron érdemeket akar szerezni a szegedi megyefőnök elismerésére, úgy segít a dolgon, hogy a háza táján túl őrizze. Ve­szedelem persze nincsen, mert Nagy Mihályt az ördög sem bántja, a polgárság csak néma bojkottal tüntet ellene, de hát a rendőrség csak azért is őrzi. Példát láttunk rá tegnap reggel, midőn Nagy

Next