Függetlenség, 1906. február (19. évfolyam, 25-47. szám)

1906-02-01 / 25. szám

2. oldal. FÜGGETLENSÉG 25. szám. san kétfelé fésülve, mint Goluchowsky urnák, talán kevesebb volt rajta a pacsuli is, de amibe belekezoett az a cigányos tekintetű magyar főúr, annak nagyobb volt a látszata, mint a pó­lyák miniszter egész élete működésé­nek. Akkor bizonyára nem történt volna meg a monarchiával az, hogy egy Szeibia, és egy félszuverén Bul­gária merjenek vele kikezdeni. Szent Isten! Szerbia! Ez a néhány év előtt még oly megrázkódtatásokat kiállott államocska és Bulgária, melynek jog szerint még ma is csak bübérfeje- delme van, mi valódi urak a padisah! Hova lettünk, hogy ezek is ujjat mer­nek velünk húzni? És a Ballplatz Jakói, akik igy télen ugylátszik, nemcsak drága tes­tüket, hanem az eszüket is bundába varrják, azért nem hatolnak hozzájuk oly hangok sem, melyektől az egész ország hangos, minderről nem akar­nak tudomást szeieni. Oh, hadd kia­báljon a nép. Mi mulatunk. Egyik nap udvari bál, másik nap1 bál az ud­varnál. Ma itt táncolunk és bókolíunk, holnap amott. Hisz az élet csak igy szép. Mit törődünk a nemzeteink jó­voltával, a birodalmak sikereivel ? Nem igy, tisztelt diplomácia. Na­gyon rövid ideig fog már csak tartani ez a játék és félő, hogy a kiábrándu­lás önökre nézve nagyon keserves, lesz. Mert elmúltak már azok az idők,, mikor a Habsburgok egyik országuk zsoldos katonaságával a másikban -csináltak rendet. — Mikor Magyar-- országba spanyolokat hoztak,, az örö­kös tartományokba meg hollandokat.. Ma már, sajnos, összeszorult a ha­világos, meglátják ; hogy a sötétben jobby hogy. nem megy ... Gyorsan befordultak a kapun. — Hála Isten, — mondta némileg megkönnyebbülve a lány, amikor egye­dül voltak már a szobában. De hirtelen arra gondolt, hogy mé­gis észre veheti valaki, ha távoznak.. Olyan bolondul, veszettül világos ez a ház, két buta ivlámpájával. S- azon kelt tovasiklania. Izgatott lett, nem akarta le­tenni a vörös kalapot, elhúzódott kedvese mellől, lehorgasztotta szép fejét. A férfi, ott babrált mellette, bontogatta, tépte a virágos kalapot, rároskadt, csókolta és dadogott. —< Most már mindegy, siessünk . . . A lány el akart menni. Az ajtóhoz rohant, de az be volt zárva. Kétségbe­esetten meredt maga elé. Szeme kények­ben fürdött, puha, gömbölyű karja alá- hanyatlott, a vörös kalap letépődött fejé­ről. Sötét naja aláomlott. le egészen kiesiny térdéig, s a férfi csókoltn a haját, a térdét. . . — Nem, — monta a lány s csökö­nyös volt. — Maga olyan lelketlen.. Ide­csal, kinevet, nem törődik velem. És én menjek haza, nyugodtan üljek le otthon, s beszéljek közönyösen, hazudjam ezzel ‘az én sötét lelkiismeretemmel . . . így mondta egyszerűen, nehézkes hanglejtéssel, cifra szavuk nélkül. A férfi megdöbbent. — Ezzel az ő sötét lelkiismeretével... Belehasitott az agyába ez a szó. De égett a vágytól minden porcikája, bár képtelen volt a gondolkodásra, magához tépte a lányt, belenézett a leikébe, azzal az őrült, zavaros, csodás nézéssel, ami megtébolyit. A férfi unottan ült a dívány sarká­ban, a lány feltűzte a haját. A tükör előtt állt. talmuk. Ma, ha mireánk a cseheket vagy a németeket akarják ránkzudi- tani, akkor ott gyűlik meg a bajuk. — Ma, ha egy osztrák minisztériumot alkotnak, hát. lengyel. meg‘ cseh, meg német nemzetiségi, tárcanélküli minis­tereket kell kinevezni, különben nin­csen békesség. Mert oly érdesek ők, hogy csupán egy do'ogban egysége­sek : a mi irántunk való gyűlöletben. De ha magukra maradnak, a legna­gyobb gyönyörűséggel hasítanak szíjat egymás hátából. Igen, ez tehát a különbség a mi monarchiánk és a többi nagyhatal­mak közt. Nagyhatalmak, mert a nemzeteikre támaszkodnak. Egy volt közöttük, mely nemzete ellen határozta el magát egy nagy bábomra, az orosz: az is csúfos, keserves kudarcot vallott. De mináíunk hatalmasak akarnak lenni, hanem úgy, hogy eöbb megpofoznak bennünket. Ők, a többiek: a jövő letétemé­nyesei, a történelem csinálói. Mi, ez a toldo!t-foldotl monarchia: a múlt dicsőségén rágódó s egy kilátástalan jövőbe bambán tekintő „nagy egész.“ POLITIKA. A békepontok megállapítása. A vezér­lőbizottság ma délelőtt 10 órakor ülést tartott, hogy a király üzenetére elké­szített válaszszövegét ratifikálja. A memo­randumot a pártvezérek bizottsága dol­gozta ki és minden valószínűség szerint a békekötésre alkalmas egyezkedési ala­pot sikerült megtalálniok. — Nagyon vörös az arcom — mondta nevetve. — A*. Föltette a vörös kalapot, amelyhez oly harmonikusan simult keskeny arcocs­kája. A férfi nézte. Mem látta az arcát, csak egy nagy égő folt táncolt előtte s a folt közepében egy sötét, fénylő, gono­szán bántó pont. Csak ezt látta, ezt a sötét pontot, a lányt nem, csak a lelki­ismeretét, amelylyel hazamegy, amelyet be kell illesztenie egy gyanútlan, csöndes, becsületes család imádságos nyugalmába. — Menjünk. És karra vette a sötét lelkiismeretet és elsiklottak a fényes ivlámpák alatt. Bucsuzkodtak. — Maga mogorva. A lány gyöngéd alakját elnyelte a sötétség. A férfi megállt, utánna bámult, bele a vakságba. Most hirtelen nagy, vörös fény rajzolódott eléje, egy kalap, egy édesen keskeny, szemérmetes piros arc, a kettő összeolvadt s a közepén újra ott táncolt az az izgató, gonosz sötét. pontoné1­n. mm a pont fele iramlott. Nagy nehezen tö'-teíctt feléje egészen' megros- kadt. Mire elérti volna, minden eltűnt. Tiszta, barátságos utcán állott, az embe­rek sürögtek s az ivlámpák körül bolond lepkék pajzankodtak. A világos utcán kissé magához tért. MegsimitoUa a homlokát, kiegyenesedett, szivarra gyűjtött és sétáló lépésekkel lendült el a pazar kirakatok mellett. — Szakitanom kell vele, - nyug­tatta meg magát. Újra a másodemeleti ablakba képzelte a vörös virágot. — Olyan csúnya és ostoba, —szőtte tovább gondolatait s ahogy a vörös virág rútsága és korlátoltsága tiszta gondolattá forrt ki agyában, bement egy kávéházba és megírta a szakitási levelet. U JI »11 SÁGOK. — Rudolf trónörökös. Tizenhetedszer fordult azóta az év, hogy sötét és súlyos gyász szakadt reánk: a mayerlingi ka­tasztrófa. Megboldogult Rudolf trónörökö­sünk halálának ma volt az évfordulója. Tizenhét év választ el ama január 30-ától, amelyen megtudtuk, hogy reménységünk, barátunk, a magyar trón és korona váro­mányosa nincs többé; és fájdalmunk, megrendülésünk, lesujtottságunk ma is a régi, eleven. Fönt Bécsben, a kapueinu-. sok kriptájában levő sírját virággal, ko­szorúkkal. könynyekkel hintette tele az emlékezés. Tegnap három csöndes misét mondtak a kapucinusok templomában és nyole órakor megjött a király is és tiz percig imádkozott Rudolf trónörökös és Erzsébet királynő sírjánál. Az udvari ká­polnában, Bécs több templomában s a mayerlingi kolostor kápolnájában is gyász­mise volt. A koszorúk között ott van néhai való trónörökösünk ezredéinek, a Rudolf-egyleteknek koszorúja, L Vilmos császáré, szalagján ezzel a föiirással: „A hű barátnak — II. Vilmos császár“ s lejjebb W. — R. monogrammjával. Egy rózsákból, nefelejtsekből és gyöngyvirá­gokból font hatalmas koszorú is érkezett a koporsóra, ezt Lónyay Elemérné grófné küldte. A szalagján > gyszerü fölirás van: „Stefánia“. — Ismeretterjesztő előadások. A Ron­gyos Egyesület ismeretterjesztő előadásai­nak legközelebbi sorozatát vasárnap dél­után három órakor tartja még a róm. kath. főgymnázium tornacsarnokában. Az előadáson minden belépti-dij nélkül min­denki rész tvehet. — A Rongyos Egylet dicsérete. Csend­ben, feltűnés nélkül fejti ki áldásos munkáját ez a legtevé.kenyebb helyi jó­tékony egyesületünk. Önmaga nem di­csekszik, csak úgy véletlenül jut egy-egy nemes cselekedete a közönség tudomá­sára. Most is egy ilyen adat van u ke­zünk között. A Rongyos Egylet tudni­illik csak a szegény tanulók felruházására fordított a lefolyt évben 1621 koronát, ezenkívül még pár száz koronát fordított a szegény tanulók egyéb szükségletei kielégítésére. Minden dicshymnusnál ékesebben beszél ez a fényes cselekedet. — Tisztújító közgyűlés a Jogakadémián. Zajos közgyűlést tartott tegnap délután a jogakadémia polgársága. A múlt fél­évben megválasztott tisztikar lemondás és az uj tisztikar megalakítása voltak a gyűlés legfontosabb tárgyai. A tisztikar lemondását egyhangúlag tudomásul vet­ték. Ezután az uj elnök megválasztására került a sor. Egyhangúlag Szabó József II. éves joghallgatót jelölték, aki azonban azt nem fogadta el, majd egy heti gon- dolkozási időt kért. Alelnökül megválasz­tották : Révész Benedek I. éves joghall­gatót, de ezután olyan zajossá lett a közgyűlés, hogy több tisztviselőt nem választhattak. Az elnök kénytelen volt a gyűlést bezárni azzal az inditványnya!, hogy az újra összehívandó tisztújító közgyűlésen a tanárikar részéről kikül­dött ügyelő tanár jelenlétében és vezetése mellett válaszszák meg az uj tisztikar tagjait. Az indítványt a nagy lármában alig lehetett hallani é- csak miután sike­rült csendet teremteni, fogadták el. Ezzel a közgyűlés 6 óra után végett ért. — A rendőrség agyonörzi az adminisz­trátort Rendőrségünk, úgy látszik, semmi képen sem tud belenyugodni abba, hogy immár nem silbakolhat Nagy Mihály házatáján. Tekintve azonban, hogy min­denáron érdemeket akar szerezni a szegedi megyefőnök elismerésére, úgy segít a dolgon, hogy a háza táján túl Őrizze. Ve­szedelem persze nincsen, mert Nagy Mihályt az ördög se’ bántja, a polgárság csak néma boykottal tüntet ellene, de hát a rendőrség esak azért is őrzi. Példát láttunk rá tegnap reggel, midőn Nagy

Next

/
Thumbnails
Contents